"A múlt a jelenben van, benne ismétlődik, csuklik, és figyelmeztet mindarra, ami nincs többé. Elővérzik az utcákból és a padokból, dalokból, vezetéknevekből, arcokból és könyvborítókból. Néha egyetlen fa vagy naplemente látványa is olyan erővel képes hatni ránk, mint az összes valaha látott fa és naplemente. És nincs menekvés, mert nincs élet, amelyben ne lenne könyv, fa vagy naplemente."

Kilépve a klubból az hűvös utcára értünk. Még nem tudtam pontosan, hogy hova megyek, de igyekeztem minél távolabb menni.

-Nem beszélhetnénk itt? -mutatott a klubbal szemben lévő padra Josh.

-Nem. -ráztam meg a fejem, és tovább sétáltam. -Nem hiányzik, hogy megint lefényképezzenek és az legyen napokig a téma, hogy kivel vagyok együtt. -magyaráztam.

-Úgy tűnt, mintha ez múlt héten nem zavart volna. -jegyezte meg. Gondolhattam volna, hogy látta a képeket.

-Ahhoz aztán végképp semmi közöd. -csattantam fel. -Különben is, már rég elkezdhetted volna mondani amit akarsz. Fogy az időd. -emlékeztettem, hogy öt percet ígértem neki.

-Igazából, csak beszélgetni szerettem volna. Már jóval előbb keresnem kellett volna téged. -ismerte be. -Baromira lelkiismeret furdalásom van a történtek miatt. Valahogy csak most fogtam fel ezt az egészet. Most meg mindenhol téged látlak. Tele van veled a net, a tv... -sorolta.

-Mi a lényeg, Josh? -sütöttem le a szemeimet.

-Én csak... -akadt meg egy pillanatra. -Sajnálom. -mondta végül.

-Én már nem szeretlek. -mondtam ki gondolkozás nélkül. -Ne haragudj, ezt muszáj volt kimondanom. -sóhajtottam. -Olyan sokat szenvedtem miattad. Összetörtél teljesen. -néztem a szemébe. -De már nem haragszok. Erősebb vagyok, mint valaha. -mosolyodtam el.

-Már én sem szeretlek. -mondta, én pedig hitetlenkedve felnevettem.

-Azt hiszem ezt már bebizonyítottad, amikor megcsaltál. -nevettem fel kínosan.

-Nem. -rázta a fejét. -Szerettelek utána még jó sokáig. Nem gondolnád, de én is nagyon szenvedtem. -mesélte. -De nem ez a lényeg, tudom, hogy az én hibám. Miattam alakult így, de hidd el, hogy utána már ezerszer megbántam, hogy veszni hagytalak.

-Most már nincs mit tenni. -vontam meg a vállam tanácstalanul.

-Tudom. -nézett a szemembe. -Nem is akarom felborítani az életedet, de utálom, hogy haragban váltunk el.

-Nem haragszok rád, Josh. -ismételtem meg magam. -Már nem. -tettem hozzá.

-Elég abszurd, nem? -nevetett fel. -Itt ülünk évek múlva, én egyetemre járok, te épp megnyerni készülsz egy tehetségkutatót és arról beszélünk szombat éjjel, hogy miért szakítottunk. -mondta hitetlenkedve.

-Valóban eléggé abszurd. -bólintottam.

-Remélem megnyered ezt a műsort, mert ha valakinek, akkor neked van tehetséged hozzá. -biztatott.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá. -Én is nagyon remélem, hogy boldogulni tudsz majd az életben. Minden téren. -mondtam a lehető legőszintébben. -De azért nem foglak megsajnálni, ha még egy-két hétig emészteni fog a bűntudat a történtek miatt. -tettem hozzá vigyorogva.

-Azt rögtön gondoltam. -nevetett fel, miközben a fejét csóválta. -Számíthatsz rám mindenben, ugye tudod, Királylány? -komolyodott el.

A becenév hallatán azonnal összeugrott a gyomrom. Josh-on kívül soha senki más nem hívott így.

-Tudom. -bólintottam. Tisztában voltam vele, hogy a történtek ellenére, az éjszaka közepén is bármikor felhívhatnám, szó nélkül bárhova eljönne értem.

Nem tudom pontosan, hogy mikor sikerülhetett megnyugodnom, és mikor kezdtem el emberi hangon beszélni Josh-sal, hiszen amikor kijöttünk a klubból nem így terveztem, de mélyen legbelül örültem, hogy sikerült megbeszélni a dolgainkat, még ha ennyi idő is kellett ahhoz, hogy újra emberszámba tudjuk venni a másikat és úgy beszélgessünk, hogy ne sértegessük egymást.

-Zavarok? -szólt valaki a hátam mögül, mire azonnal megfordultam.

Dean-nel találtam szembe magam. Nem tűnt valami boldognak.

-Dehogy. -mosolyodtam el.

-Josh vagyok. -nyújtotta felé a kezét Josh.

-Dean. -mutatkozott be ő is.

-Én már megyek is, nem zavarok tovább. -búcsúzkodott Josh. -Sok sikert a versenyhez! -nézett rám. -Vigyázz magadra, Királylány! -ölelt át, én pedig esetlenül átkaroltam a vállát.

-Te is. -mosolyogtam rá.

-Remélem még találkozunk. -biccentett Dean felé, miután ellépett tőlem, és már indult is.

-"Királylány"? -nézett rám Dean összevont szemöldökkel.

-Gimis becenév. -legyintettem.

-Hagy találjam ki. -fonta össze maga előtt a kezeit. -Ő meg az exed. -mutatott Josh irányába, aki már az utca végén járt.

-Igen, de már jóval azelőtt így hívott, hogy összejöttünk volna. -mentegetőztem. -Ez a név még kilencedikben ragadt rám.

-Értem. -bólintott szűkszavúan.

-Dean. -szólítottam meg lesütött szemekkel. -Tudom, hogy ez hülyén jött ki, de meg kellett beszélnünk néhány dolgot.

-Tudod, hihetetlen vagy. -csattant fel, és ekkor jöttem rá, hogy valójában mennyire dühös. -Annyi mindent meséltél nekem már erről a srácról. Pár napja, sőt pár órája még annyira utáltad, fel tudtál volna robbanni. Most meg itt beszélgetsz vele, és azt várod, hogy tűrjem, hogy az exed Királylánynak hív.

-Igazad van, pár órája még más volt a helyzet. Megbeszéltük a dolgokat, muszáj volt. Hidd el, hogy így nekem is sokkal jobb, hogy már nem fújunk egymásra egyszerűen csak éljük tovább az életünket. -vontam meg a vállam. -De ez semmit nem változtat meg közted és köztem. -néztem rá.

-Nem úgy tűnt. -mondta mérgesen, majd még utoljára a szemembe nézett, majd a fejét csóválva megfordult és szó nélkül otthagyott.

Hitetlenkedve néztem a távolodó alakját. Esélyt sem adott, hogy megmagyarázzam a történteket.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, mire összeszedtem magam és elindultam vissza a hotelbe. Még véletlenül sem a klubba mentem, nem akartam elrontani a többiek szórakozását.

Rosszul esett, hogy Dean még csak nem is engedte, hogy megmagyarázzam. Rosszul vonta le a következtetéseket, mégpedig nagyon rosszul... Josh egyáltalán nem szerepelt a további terveimben, Dean viszont annál inkább.

Fél kettő volt mire visszaértem a szobánkba. Miután felhúztam a pizsamámat, gyorsan írtam egy sms-t Liv-nek és Maya-nak is, hogy ne aggódjanak miattam, csak nagyon fáradt voltam és visszajöttem aludni.

Persze ez nem ment ilyen egyszerűen. Másfél órán keresztül csak forgolódtam. Hol a plafont bámultam, hol az ablakon beszűrődő fényeket. A szemeimet könnyek marták, bántottak az este folyamán történt dolgok.

Egy kicsivel három után felvillant az éjjeliszekrényen lévő telefonom. Dean küldött egy sms-t. "Ébren vagy?" Csak ennyi állt benne. Nem válaszoltam neki, szerettem volna ezt a beszélgetést halogatni, amíg csak lehet, de így csak még zaklatottabb voltam. Alig telt bele pár percbe és kinyílt a szoba ajtaja. Reménykedve ültem fel az ágyon, bíztam benne, hogy Liv jött meg. Jól esett volna, most beszélgetni egy kicsit.

Pechemre a folyosóról beszűrődő fény nem őt, hanem Dean alakját világította meg. Szótlanul néztem rá, ő pedig becsukva maga mögött az ajtót belépett a szobába és leült mellém az ágyamra.

-Nem tudtam aludni. -törte meg a csendet. -Nem akartam bunkó lenni, sajnálom. -kereste a tekintetem a sötétben.

-Nem mondom, hogy nem baj, mert elég rosszul esett... -sóhajtottam. -De valamilyen szinten megértem. Lehet én is rosszul vontam volna le a következtetéseket egy ilyen szituációban. -tettem hozzá.

-Mit akart? -utalt Josh-ra.

-Beszélni. -mondtam egyszerűen. -Nem történt semmi, csak megbeszéltük a dolgokat, amiket eddig nem tudtunk. Lezártuk végleg. -meséltem.

-Vége? -kérdezte.

-Már rég vége. -bólintottam. -Csak eddig nem tudtunk emberek módjára beszélgetni, mert vagy üvöltöztünk egymással, vagy sértegettük egymást. -forgattam a szemem.

-Ne haragudj, túlreagáltam. Nem kellett volna így felkapnom a vizet. -ismerte be.

-Nem szeretem már Josh-t. -sütöttem le a szemeimet. Fogalmam se volt, hogy ezt miért mondtam ki hangosan, de úgy éreztem tudnia kell. -Ezt neki is megmondtam.

-Komolyan? -nézett rám bizakodva, mire bólintottam.

-Féltékeny voltál? -mosolyodtam el.

-A fenébe is! Baromira! -csattant fel nevetve. -Ki ne lenne az, ha rólad van szó? -bújt közelebb hozzám, a vállamba temette az arcát és egy puszit nyomott a nyakamra.

Beleborzongtam amikor az orra hegyével végigszántotta a bőrt egészen a fülem aljáig.

-Haragszol? -suttogta a fülembe. Leheletét a bőrömön éreztem, amitől a hideg végigfutott a gerincemen.

-Nem. -suttogtam lehunyt szemekkel.

Végigcsókolta az egész nyakamat egészen az állam vonaláig. A szívverésem a sokszorosára gyorsult, mire elért a számig. Már éppen megcsókolt volna, amikor nyílt a szobaajtó. Olivia lábujjhegyen tipegett be a szobába, kezében a magassarkújával, de aztán megpillantott minket.

-Ó, a fenébe! -húzta be a nyakát. -Nem akartam semmit megzavarni. -mondta kínosan, mire az arcom azonnal vörösre váltott.

-Nyugi, nem zavartál meg semmit. -tagadtam, miközben elhúzódtam Dean-től, aki felkelt mellőlem és az ajtó felé indult.

-Jó éjt, Lányok! -mosolygott ránk hanyagul, majd kilépett a folyosóra és becsukta maga mögött az ajtót.

-Akkora hülye vagyok! -sopánkodott Olivia. -Én mondtam neki, hogy már visszajöttél, gondolhattam volna, hogy ide fog jönni. -forgatta a szemét.

-Mi? -kérdeztem értetlenül.

-A klubban már mindenhol keresett téged, aztán amikor nem talált, akkor kérdezte tőlem is, hogy hol vagy. Mondtam, hogy írtál, hogy visszajössz. -mesélte.

-Ja igen. -bólintottam. -Összevesztünk egy kicsit mielőtt visszajöttem. -magyaráztam.

-Nem mondtam volna el neki, hogy hol vagy, ha tudom, hogy összevesztetek. -húzta el a száját.

-Nincs baj. Megbeszéltük. -mosolyogtam rá.

-Akkor már minden oké? -kérdezte.

-Mondhatni. -bólintottam.

-És Josh-sal mi a helyzet? -érdeklődött.

-Az egy kicsit hosszabb sztori. -nevettem fel, majd belekezdtem.

Ha elolvastad és tetszett nyomj egy vote-ot!❤️❤️
Ez most egy kicsit rövidebb, átvezető rész, hogy jobban megismerjétek Josh-t, és Florence és Dean kapcsolatát. Hamarosan érkezek egy megszokott hosszúságú résszel is, ami már jobban a versenyre összpontosul!😊