Nem elég

Zsolti nem akarja, hogy véget érjen ez az éjszaka. Trix a legszórakoztatóbb, legédesebb lány, akivel valaha találkozott. Őszinte, nyílt, vicces, süt belőle az életszeretet és lenyűgözően eredeti. Nem érdekli még az se, ha leeszi magát, csak nevet rajta egy jót – majd szörnyen ingerlően letörli a pólójáról a hamburgerből kicsordult szószt, aztán még ingerlőbben lenyalja az ujjáról, ami gyakorlatilag már kínzás, hát még, hogy utána nem rest csábító tekintettel a szemébe nézni. Zsoltinak fogalma sincs, hogy nem repedt még szét a nadrágján a cipzár, életében nem volt még ennyire kemény – és életében nem igyekezett még ennyire, hogy lehiggadjon.

Trixszel lenni olyan, mintha egy régi ismerőssel lenne együtt. Egy olyan ismerőssel, akit évek óta nem látott, és csak most, hogy újra találkoztak, döbbenne rá, mennyire hiányzott az életéből. Zsolti nem érti ezt az érzést. Hogy lehet ismerős valaki, akivel csupán ma találkozott? Hogy lehet, hogy ilyen rövid idő elég ahhoz, hogy azt érezze, Trix sosem volt számára idegen?

– Megvan! – csapja össze a kezét Trix, és ebben az ártatlan lelkesedésben van valami eredendően magával ragadó. Vajon van olyan ember, akit ne fogna meg Trix lehengerlő személyisége? – DC vagy Marvel? Vigyázz, ez sarkalatos kérdés!

Ahogy a hamburgerezés után megint sétálni kezdtek, Trix újabb játékot talált ki. A „vagy-játék", ahogy ő nevezte, és Zsolti őszintén élvezi mind a kérdések kieszelését, mind a választást. Fogalma sincs, mikor nevetett utoljára ennyit. Trix olykor teljesen agyament felvetésekkel áll elő – legutóbb például arra volt kíváncsi, hogy a magánhangzókat vagy a mássalhangzókat szereti jobban. Zsolti a magánhangzókat választotta, és mikor kifejtette, hogy élete legjobb élménye lesz, mikor majd Trix csak annyit képes kiáltozni, hogy „ó... ó... igen... á... pont ott... úúú...", Trix olyan hangosan kacagott fel, hogy többen feléjük fordultak. Trixet azonban ez egyáltalán nem érdekelte, és Zsolti teljesen elbűvölve bámulta őt. Olyan ez a lány, mintha egy külön világban létezne, mintha ő maga lenne a megtestesült szabadság. Szabadon önmaga, és ezzel tökéletesen leveszi a lábáról Zsoltit.

– Szóval ha rosszul felelek, lehet, mégse akarsz majd lefeküdni velem? – kérdi Zsolti gyanakvással összemaszatolt hangon.

– Legalábbis fontolóra veszem a lehetőséget – bólint Trix komolyan.

– Volt már, aki olyan választ adott, ami tetszett?

Trix igyekszik elnyomni a mosolyát, ahogy megrázza a fejét, de nem jár sikerrel.

– Csak semmi nyomás, igaz? – vonja fel a szemöldökét gúnyosan Zsolti. A torka összeszorul a feszültségtől. Tudja, hogy nem ezen a válaszon múlik, Trix lefekszik-e vele, mégis szeretne olyan választ adni, ami tetszik a lánynak. Nem érti, miért érzi ezt olyan fontosnak, hogy mi ez a benne keringő őrült vágy, hogy megfeleljen Trixnek. – Nos, ha filmek, Marvel, ha sorozatok, akkor viszont DC – böki ki Zsolti őszintén, és félve pislog Trix felé.

A lány hirtelen megtorpan, és elkerekedett szemmel felé fordul.

– Ezt most hót halál komolyan kérdem: ugye nem olvasol a gondolataimban?

Zsolti mélyről jövőn elneveti magát.

– Nem, bár mi tagadás, szeretnék.

Összefonódik a tekintetük, és Zsolti bármire kész lenne megesküdni, hogy lobogó lángok szelíden pattanó, füstös ízét érzi a szájában, és vöröses szikrákat lát kettejük között felizzani.

– Ezek szerint jól feleltem? – kérdi meg halkan.

– Jól – súgja Trix hitetlen csillogással a szemében.

Zsolti nagyot nyel, és mielőtt olyasmire ragadtatná magát, aminek még nincs itt az ideje, elfordul Trixtől. Csak akkor szólal meg, amikor újra elindulnak.

– Én jövök, angyal. Zuhanyzó vagy kád?

– Ha szex, zuhanyzó, ha fürdés, kád, lehetőleg egy jó könyvvel a kezemben – vágja rá Trix nevetős színekkel a hangjában, majd finoman oldalba böki. – És még mindig nagyon egyfelé járnak a gondolataid.

Zsolti legutóbb azt kérdezte, hogy ágy vagy kanapé (ágy, és Zsolti ezzel mélyen egyetért, több a hely), azelőtt az érdekelte, hogy misszionárius vagy kutyapóz (kutyapóz, amit Zsoltinak már csak elképzelni is elég volt, hogy nagy nehezen visszaszerzett higgadtsága azon nyomban feledésbe bukjon), előtte pedig arra volt kíváncsi, hogy tejszínhab vagy méz (tejszínhab, a méz túlságosan ragad). Jó, megkérdezte azt is, hogy francia bugyi vagy tanga (mire Trix csábosan megrázta a fenekét és közölte, hogy tanga, Zsolti pedig hirtelen másra se vágyott, minthogy kiderítse, milyen színű az a tanga). Nos, talán tényleg egyfelé járnak a gondolatai, de ez így biztonságosabb.

Az elején komolyan vette a játékot, csupa olyasmit kérdezett, ami nem a szexről szól, mert nem csak ennyi érdekli Trixből, bár ezt nehezére esik bevallani magának. Megkérdezte például, hogy Gandalf vagy Dumbledore (Trix nem volt hajlandó választani), hogy napkelte vagy napnyugta (napkelte, mert minden nap egy izgalmas új kezdet), hogy színház vagy mozi (színház, filmet nézni otthon is lehet, a színház viszont minden alkalommal egyszeri és megismételhetetlen), hogy szabadság vagy béke (szabadság), hogy múzeum vagy hegyi túra (hegyi túra), aztán nem mert több ilyen kérdést feltenni, mert Trix mindenre azt vágta rá, amit ő maga is választott volna, és ez ijesztő. Szóval marad a szex, még akkor is, ha lassan szétreped a nadrágja.

– Mondja ezt az, akinek a zuhanyzóról rögtön a szex jutott eszébe – jegyzi meg Zsolti sanda oldalpillantást vetve Trixre.

– Nem tehetek róla, folyton úgy nézel rám, hogy azt érzem, meztelen vagyok.

– Mert folyton meztelenül látlak magam előtt – vigyorog Zsolti szemtelenül. Trix bájosan elpirul, de más nem árulkodik arról, hogy zavarban lenne, a tekintetét se kapja félre.

– És tetszik, amit látsz? – kérdi csábos, árnyalatnyit mégis bizonytalan mosollyal. Mintha tartana attól, hogy tetszik-e neki, pedig hát lehetetlen, hogy ne legyen tisztában azzal, mennyire pokolian vonzó nő.

– Ó, igen, határozottan tetszik – pillant rá Zsolti sokatmondón.

– És mi van, ha a valóság közel se lesz olyan, mint amit elképzelsz? – Trix hangjában nincs semmi incselkedés, semmi kacérság, és Zsolti biztos benne, hogy nem a hiúság mondatja vele a szavakat, sokkal inkább az, hogy attól tart, talán mégsem ér majd fel ahhoz, amit ő elképzel. Pedig hát ez lehetetlen.

– Biztos vagyok benne, hogy a valóság ezerszer jobb lesz – néz komolyan a lányra, mert azt akarja, hogy Trix biztosan érezze, ő egy cseppet sem kételkedik ebben. Trix fürkészőn pillant rá, de lassan eltűnnek a szeméből a bizonytalanság árnyai.

– Köszönöm – motyogja.

Zsolti nagyon nehezen állja meg, hogy ne torpanjon meg és húzza magához Trixet, azt azonban már nem bírja, hogy ne szorítsa meg a kezét.

– Gyönyörű vagy, Trix. Ha valaki valaha mást mondott, az jó nagy seggfej.

Trix megvonja a vállát.

– A szépség relatív, és igazából nem célom mindenkinek tetszeni. De szeretném, ha neked tetszenék.

Zsolti már hozzászokhatott volna, ennek ellenére mégis meglepi az egyszerű őszinteség. Elképesztő, hogy Trix mennyire nem fél attól, hogy kitárja magát. Vajon ez azt jelenti, hogy bízik benne? Vagy mindenkivel ennyire őszinte? Zsoltit megrendíti a felfedezés, hogy szeretné, ha különleges lenne Trix számára, ha több lenne, mint mások. Mégis mi a jó életért vágyik erre, mikor csak egy éjszaka az övék?

– Nekem nagyon tetszel, és nem csak azért, mert szép vagy – dünnyögi Zsolti, bár a hozzátoldással magát is meglepi. Úgy tűnik, a már-már vakmerő őszinteség fertőző.

Trix ajkára ragyogó mosolyt varázsol a kijelentés, és Zsolti már nem is bánja igazán az önkéntelenül kicsúszott megjegyzést.

– Tó vagy folyó? – tér vissza Trix a játékhoz. Zsoltit elbűvöli, hogy Trix mennyire könnyen képes váltani, hogy néha komoly, majd hirtelen újra játékos lesz, csak hogy aztán hirtelen ördögien csábítóvá változzon.

– Folyó – feleli Zsolti rövid töprengés után.

Trix ajkára csókolni valóan édes mosoly kunkorodik.

– Oké, most mit súg neked a pszichológus éned? – kérdi Zsolti kíváncsian.

– Nincs is pszichológus énem – neveti el magát Trix.

– Dehogynem – tiltakozik Zsolti. – Mindent kielemzel, és minden válaszomból következtetsz valami teljesen elvont dologra. Szóval?

– Hát... szereted a kalandokat, nem rajongsz az egyhangúságért és a nyugalomért, jobban szereted, ha a dolgok mozgásban vannak, ha az életed pörög. Eltaláltam?

Zsolti fejet hajt Trix éleslátása előtt.

– Ezt tényleg abból következtetted ki, hogy a folyót választottam?

– Nem hiszek a véletlenekben, szerintem még egy ilyen egyszerű játékban is okkal választunk. A folyó sebes, lendületes, soha nem áll meg, utat tör magának. A tó nyugodt és békés, állandó. Hát, valahogy így – mosolyodik el Trix.

Zsoltinak eszébe jut, hogy korábban arra gondolt, vágyik valamire, ami állandó az életében, hogy mégiscsak jó lenne tartozni valahová. Talán tényleg folyó, de a folyó soha nem a vakvilágba tart, végül mindig megérkezik. De ő hova tart vajon?

– Megérkeztünk – jelenti ki megtorpanva Trix.

Hideg fut végig Zsolti gerincén. Miért érzi úgy, mintha Trix a fel sem tett kérdésére felelt volna? Elhessegeti ezt a felvetést, minden bizonnyal csak az éjszaka, a fáradtság és Trix bűbájos vonzereje tehet arról, hogy marhaságok járnak a fejében.

– Hová?

– Itt lakom – mutat Trix a háta mögé.

Egy halványsárga, négyemeletes társasház előtt állnak, lépcső vezet a bejárati ajtóhoz. Szemben velük keskeny, szellős park. Az éjszakát mulatozó fiatalok hangja, autók zúgása, távolról érkező zenefoszlányok és kutyaugatás tölti meg. Trix arcára árnyékot vetnek a járda mellett magasodó fák levelei, a szeme titokzatosan, ígéretekkel telve csillog.

Zsolti tekintete a bejárati ajtóra rebben, aztán vissza Trixre. Furcsán tudatában van ennek a pillanatnak, a világnak maga körül és benne kettejüknek. Különösen kettejüknek. Dermedtnek érzi az időt, hiába vibrál körülöttük az éjszaka élettel telten, élénken, ők mégis mintha kívül állnának rajta. Mintha csak ketten lennének a világban.

Ha most követi Trixet, pár óra múlva már nem lesz oka vele lenni. Ha most bemennek, észbontóan jót fognak szexelni, de aztán véget is ér ez a szédítő és különleges éjszaka.

Zsolti képtelen megmozdulni vagy megszólalni. Fogva tartja a pillanat, az utolsó pillanat, ami még nem a befejezés felé halad. Eddig annak ellenére is bizonytalan volt, mi történik majd, hogy amióta eljöttek a klubból, mindketten tudták, végül szexelni fognak. Eddig mintha lett volna idő, végtelen sok idő, most azonban határt szab a tény, hogy itt állnak Trix otthona előtt. Innen már csak egyfelé léphetnek tovább.

Trix sem szólal meg, a tekintete lágy, a kék a szemében az égbolt megolvadt, napfénnyel hígított színeire emlékezteti Zsoltit. Vajon Trixben van még bizonytalanság? A feszültség köztük állandó, kívánják egymást, de Zsolti nem akarja, hogy Trix később megbánja a döntését. Elég időt töltöttek együtt, hogy a lány tényleg megbízzon benne?

Zsolti belemerül Trix tekintetébe, úgy nézi őt, mintha a lelke minden zugát fel akarná deríteni. Mikor észreveszi Trix szemében a tétovázás ködösen derengő, apró csillanásait, megkönnyebbülés árad szét benne. Nem kellene, hogy így legyen, nem lenne szabad ezt éreznie. Örülnie kellene, hogy Trix megadja magát, hogy készen áll a szexre, nem kellene erőnek erejével kiutat keresnie. Mi a franc ütött bele, hogy nem él a lehetőséggel?

Sose volt még ilyen. Sosem akarta elodázni a szexet, sosem akart várni.

Pislogás nélkül fürkészi Trix arcát, most egy szemernyi tétovázást sem lát. Csak képzelte volna az előbb?

Persze, hogy képzelte. Nincs értelme várni. Trix vezette idáig, készen áll, akarja, hogy lefeküdjenek egymással, és Zsolti is ezt akarja, jobban, mint valaha bármit is.

Közelebb lép Trixhez, elengedi a kezét, és a derekánál fogva szorosan magához húzza őt. Mikor megérzi a testén Trix lágy, puha idomait, finom csiklandozás fut végig a hátán. Bele fog temetkezni a lányba, órákon át imádni fogja a testét, és hajnalra olyan kimerültek lesznek, hogy levegőt venni se lesz kedvük.

Trix pihegve vesz levegőt, a mellkasa ingerlően domborodik a fekete póló alatt. Közelről elvétve látni az arcán néhány halvány szeplőt, a szeme pedig zafírosan csillog, az óceánkéket sötétebb, teltebb cirádák árnyalják. A vágy letaglózóan mély, zabolátlan színei.

Zsolti nagyot nyel, ahogy a tekintete Trix szájára siklik. Halvány rózsaszín, Zsoltit rózsaszirmokra emlékezteti. Az alsó ajka teltebb, mint a felső.

Trix megérinti Zsolti karját, vékony ujjai végigfutnak az alkarján, majd fel a válláig. Zsolti testében tűzként hömpölyögve árad szét a vágy, a merevedése türelmetlenül megrándul. Mikor Trix a nyaka köré fonja a karját, még szorosabban simul egymáshoz a testük. Zsolti érzi a mellkasán Trix mellének gömbölyded puhaságát. Alig várja, hogy megérinthesse, hogy érezze a tenyerében a súlyát, hogy lássa, miként keményedik apró gombbá a lány mellbimbója, hogy hallja, hogyan sóhajt, amikor ő mohón a szájába szívja, hogy felsikkant-e, amikor finoman megharapja.

Trix megnyalja a száját. Zsolti élesen szívja be a levegőt, és már egy pillanattal sem képes tovább türtőztetni magát. Hirtelen hajol közelebb Trixhez, de lágyan és puhán érinti meg a száját. Nem akar elkapkodni egyetlen pillanatot sem, minden érintésből ki akarja facsarni, amit csak lehet. Hiszen most egyszer van rá lehetősége.

Az ajkuk egymáshoz simul, édesen, izgatón. Zsolti az ajka közé szívja Trix alsó ajkát, leheletnyit megnyalja, hogy aztán újra csendesen becézze. Trix megremeg a karjában, és mintha még jobban hozzápréselné a testét. Zsolti akár órákon át képes lenne élvezni Trix ajkának puhaságát, sőt, talán egy örökkévalóság alatt se unná meg, hogy csak finoman ízlelje őt, hogy érzékien játsszon vele, de Trix türelmetlen, a nyelve incselkedve érinti Zsolti száját, és Zsolti elveszíti a fejét.

Hirtelen és már-már durván hatol a lány a szájába, legyűrhetetlen, mohó éhség sürgeti. Trix készségesen fogadja, a nyelvük őrült táncra kel, nincs semmi óvatoskodás, semmi finomság, csak vadul szétomló forróság és a vágy selymesen puha ízei.

Zsolti beleszédül Trix letaglózóan édes ízeibe. A hajnali fényeknek lehet ilyen íze, élénk, vibráló, üde és friss, tele várakozással, tele ígérettel, tele sejtelmes titkokkal. Közelebb akarja magához érezni a lányt, érezni akarja mindenütt. Minden ízét, árnyalatát, hallani akarja, hogy nyöszörög, hogy sóhajt, sikoltozik, érezni akarja, ahogy remeg a teste, érezni akarja a puhaságát, a forróságát.

Képtelen türtőztetni magát, a keze mintha magától mozdulna, Trix derekáról a hátára siklik, végigsimít a gerince vonalán, aztán le, egészen a fenekéig. Ahogy tenyere a formás domborulatra simul, Trix csípője picit meglendül, és sóvárgón belenyög a csókba. Zsolti ágyéka lüktetve követel többet. Nem elég ennyi, több kell. Meztelenség, bőr a bőrön, a verejtékük egymás testén. Zsolti nem törődve azzal, hogy az utcán állnak, telhetetlenül belemarkol Trix fenekébe.

Csak egy pillanat.

Egyetlen pillanat.

Trix nyelve rebbenve visszakozik. Mintha megijedne.

Zsolti megszakítja a csókot, és szigorúan Trix párás szemébe fúrja a tekintetét. Ott van, nem képzelte az előbb, nem csak kiutat keresett. A bizonytalanság. Megilletődöttség. Vágy, de félelem is. Mintha Trix nem tudna mit kezdeni azzal, hogy ilyen hirtelen engedtek a szenvedélynek.

– Itthon leszel holnap este? – A hangok érdesen gördülnek ki Zsolti szájából.

– Igen, de miért? – súgja Trix erőtlenül.

Zsolti elmosolyodik, apró csókot lehel Trix szájára, aztán elengedi őt.

– Holnap, angyal. Kilencre átjövök, rendben?

Trix szaporán pislogva, értetlenül néz rá. Talán nem is tudja, hogy még nem biztos magában. Talán nem tudja, hogy a kettejük közt tomboló vágy elvette a józanságát. Zsolti időt akar neki adni, mert azt szeretné, hogy amikor együtt vannak, Trix igazán vele legyen, mindenestül. Soha nem érdekelte, mit gondolnak róla a nők, elfelejtik-e vagy sem, de most megérti Trix vágyát, hogy ne csak egy legyen a sok közül. Zsolti sem akar csak egy lenni. Nem akarja, hogy Trix elfelejtse.

– És ha addig meggondolom magam? – billenti félre a fejét Trix.

– Nem fogod.

– Akkor miért várnánk?

– Hogy te is tudd, hogy nem gondolod meg magad – feleli Zsolti, és mióta Trix megszólította a klub előtt, most először érzi a hazugság keserűségét a szájában, pedig igazat mond. Trixnek szüksége van erre. De akkor mégis miért érzi úgy, hogy hazudik?

Zsolti nem mond többet, megpuszilja Trix arcát, aztán hátat fordít és elindul. Bár nagy a kísértés, de nem néz vissza, mert akkor talán képtelen lenne ellenállni és visszarohanna, majd pillanatnyi elmezavarra hivatkozva bocsánatot kérne, aztán pedig addig csókolná a lányt, míg végül az ágyban nem kötnek ki. Márpedig neki még nem volt elég. Többet akar Trixből.

Már a hotelnél jár, amikor rádöbben, ezért érezte úgy, hogy hazudik. Mert az igazság az, hogy ha ma éjszaka lefeküdtek volna egymással, utána nem találkoznának többet, és erre viszont még ő nem áll készen. Nem tudja, mihez kezdjen ezzel az érzéssel, ezért inkább nem vesz róla tudomást.

***

– Zsolti! Itt vagy?

Zsolti bágyadt pislogással kapja fel a fejét. A húga kutatón fürkészi az arcát.

– Hm?

Vajon Rebeka kérdezett valamit és választ vár? Vagy olyasmit mondott, amire reagálnia kellene? Zsoltinak halvány fogalma sincs. A fejéből kizuhantak az előző percek – vagy az is lehet, ő zuhant ki a valóságból.

Trixre gondol. Megállás nélkül.

Érzi a szájában az ízét, pedig megmosta a fogát reggel és este is, evett azóta, ivott, az előbb épp kávét, de még annak is olyan íze volt, mint Trixnek.

Amikor a délutáni fény csalfán beszökken a szobába, Zsolti Trix hajának csillanását fedezi fel benne.

Trix tavaszt idéző illata folyton az orrát birizgálja. Mintha a lány vele lenne, mintha beleégette volna magát, mintha soha nem szabadulhatna tőle többé.

Zsolti egy-egy pillanatban mintha még Trix lágy, sötét és mély árnyalatoktól sűrű hangját is hallaná, és ilyenkor úgy kapja fel a fejét, mintha azt hinné, tényleg megpillanthatja őt.

Kezd megbolondulni, kétségtelen.

– Hol jársz? – Rebeka szája felfelé kunkorodik.

Hogy hol jár? Ott, ahol tegnap éjszaka, álmok és vágyak között, a szó minden értelmében legédesebb lánnyal, akivel valaha csak volt szerencséje találkozni. Hiába ül itt a húga nappalijában, valójában Trixszel van. Pedig a mai nap Rebekáé kellett volna legyen. Vince dolgozik, és bár Zsolti egyáltalán nem bánta volna azt se, ha ő is velük van, de örült annak, hogy Rebekával töltheti az időt. Ehhez képest egész nap olyan, mintha alaposan fejbe kólintották volna, kába és a feje tele van zavaros gondolatokkal. Igyekezett a húgára koncentrálni, és valamelyest sikerült is, de most, hogy közeleg az idő, amikor újra láthatja Trixet, már nem tudja magából kiűzni őt.

– Ezek szerint különleges este volt – állapítja meg Rebeka.

Zsoltinak kell pár másodperc, hogy felfogja a szavakat, aztán ahhoz is, hogy megértse, mire utal a húga.

– Igen, az volt – mondja halkan.

– Egészen úgy nézel ki, mint akit megbabonáztak – kuncog Rebeka. – Nem semmi lány lehet.

– Tényleg nem semmi – sóhajtja Zsolti. Egy pillanatra behunyja a szemét, de csak azért, hogy végre visszakényszerítse magát a jelenbe. – És mivel ma is találkozom vele, jobb, ha indulok.

Rebeka tekintete élesen villan, szigorúan pillant rá.

– De ugye elmondtad neki, hogy csak egy hetet vagy itt? Nem lenne szép, ha hagynád, hogy beléd habarodjon.

Zsoltiba nem szoktak csak úgy belehabarodni a nők. Mindig túl őszinte ehhez és senkivel sem tölt együtt annyi időt, hogy megtörténhessen. Senkinek sem hagyja, hogy igazán megismerje. Senkit sem enged igazán közel. Mivel nem szereti a bonyodalmakat, a drámázást, a könnyeket és a kiabálást sem szereti, ezért aztán gondosan elkerüli, hogy bárkit is megbántson.

– Ma este még találkozunk, utána többet nem.

Igen, a ma éjszaka az övék, de ez az éjszaka csak a szexről fog szólni, semmi másról. Csodálatos lesz, Zsolti erre akár a fejét is feltenné, de aztán véget fog érni.

– Biztos? – puhatolózik finoman Rebeka. Zsolti érzi a kérdésben a kételyt, de nem hibáztatja érte a húgát. Soha egy nőtől sem zuhant még meg annyira, mint Trixtől. Igaz, másra nem is várt ennyit, sőt, küzdenie se kellett. Talán csak a felfokozott, végletekig hajszolt vágy miatt érzi magát így.

– Igen.

– Nem úgy nézel ki, mint aki örül ennek – állapítja meg Rebeka, és olyan kutatón, kíváncsian néz rá, hogy Zsolti képtelen állni a tekintetét. – Csak nem akadt egy lány, akit képtelen vagy kiverni a fejedből? – Rebeka szavai közül tisztán kiszökik a remény. Zsolti érzi, hogy a húga a legjobbat akarja neki, hogy azt szeretné, ha boldog lenne, de hát a boldogság nem mindenki számára ugyanaz. Neki semmi szüksége szerelemre. És bár Trix egy különleges, varázslatos álom, de attól még álom, nem több.

– Hát, őt aligha fogom valaha is elfelejteni – motyogja Zsolti, és nem érti, miért dobban olyan fájón a szíve erre a gondolatra.