Jelmez nélkül

– Biztosan nem akarsz inkább nálunk maradni? – kérdi Rebeka, mikor Zsolti a vállára kapja az utazótáskáját.

Zsolti pimasz vigyorral megrázza a fejét.

– Szerintem mindannyian jobban járunk, ha a hotelben éjszakázom. – Tervei vannak ma estére, és ezekhez a tervekhez a legkevésbé sincs szüksége gardedámra – vagy a húgára a szomszéd szobában.

Vince ajkára hamiskás félmosoly kúszik, Rebeka azonban összevonja a szemöldökét.

– Csak ma érkeztél, és máris csajozni akarsz?

– Hé, elvonásai tüneteim vannak! – emeli fel a kezét védekezőn Zsolti. Az elmúlt másfél hetet az ország másik végében, a bátyjuk családjánál töltötte, és mivel nekik van vendégszobájuk, sehogy se tudta kibekkelni a szállodát, ráadásul az unokaöccsei is ragaszkodtak a társaságához. Ritkán látják egymást, pedig Zsolti szereti a srácokat, épp ezért a kedvükért önmegtartóztatást gyakorolt. Ma azonban már eszében sincs visszafogni magát, még az se szegi kedvét, hogy majd' az egész napot vonaton töltötte és hulla fáradt. Szüksége van arra, hogy kiengedje a gőzt és lazítson végre.

– Mert egy hete nem voltál senkivel? – Rebeka hangját gúny csiszolja élesre.

– Pontosítok: kilenc napja, azért nem mindegy. Amúgy meg te kibírod egy hétig szex nélkül? – riposztozik Zsolti szemérmetlenül.

Rebeka arcára vörösség kúszik. Zsolti mindig jót derül, ha zavarba hozza a húgát. Ugyan Rebeka már megtanult visszavágni, de az ösztönös reakcióját sose tudja elrejteni, és Zsolti szerint ez aranyos. Bár a maga részéről sose értette, hogy miért jönnek olyan könnyen zavarba az emberek a szex említésére. Nyilván a neveltetés és a társadalom tehet róla, de szerinte baromság, hogy a szex sokak számára tabutéma, mintha legalábbis valami szörnyen bűnös, elítélendő dologról lenne szó. Persze nem azt várja, hogy mindenki kiteregesse a hálószobatitkait – a maga részéről cseppet sem érdekli, hogyan szexelnek mások, egyébként is csinálni szereti, nem pedig beszélni róla –, de a szex az élethez tartozik, pusztán már az említésére is hebegni-habogni Zsolti szerint ostobaság. A szex csak szex, két (vagy adott esetben több) ember szabad akaratukból jól érzi magát együtt, ugyan mi rossz van abban?

– Igenis kibírnám – dünnyögi Rebeka, de a hangja elárulja, hogy ebben azért közel sem biztos.

Zsolti tekintete Vincére rebben, és majdnem felnevet a férfi elégedetlen ábrázata láttán.

– Szerintem ehhez a pasidnak is lenne néhány szava – nevet fel, mire Rebeka újra elpirul.

– Lenne bizony – erősíti meg Vince borúsan. Rebeka oldalba böki a könyökével, de a szája mosolyra kunkorodik.

– Holnap jövök, ha magamhoz tértem. Ne várjatok túl korán. – Zsolti Rebekához hajol, és puszit nyom még mindig halványan piros arcára, aztán kezet fog Vincével.

– Jól meggondoltad, ne vigyünk el? – kérdi Vince.

Zsolti értékeli, hogy ennyire figyelmesek vele, de harmincegy éves és már jó ideje tökéletesen boldogul egyedül, a hotelig már csak eltalál. A vonaton megnézte az útvonalat, de ha mégis elkeveredne, a mobilja majd kisegíti.

– Kicsi ez a város, kétlem, hogy eltévednék, és menet közben legalább felmérem a terepet. – Zsoltinak nem szokása kertelni, a köntörfalazás nem az ő stílusa. Sokkal egyszerűbb, ha nyílt lapokkal játszik, nem szereti a félreértéseket vagy a konfliktusokat. Az élet egyszerű, feltéve, ha az ember nem bonyolítja túl, márpedig Zsolti nem rajong a bonyodalmakért, egyszerűen csak élvezni akarja, hogy él.

Ahogy elindul a lépcsőházban, halvány mosollyal az ajka szegletében megállapítja, hogy végre a húga is igazán él. Sose mondta, mert a lelkizés olyasmi, amit nem szívesen művel, de aggódott Rebekáért. Csúnyán elcseszett gyerekkoruk volt, a szüleik nem sokat törődtek velük, és Rebeka ennek hatására zárkózott és visszahúzódó lett. Vince a legjobb dolog, ami történhetett vele. Mióta együtt vannak, Rebeka tekintetében soha nincsenek fáradt, megtört árnyak, csak tiszta, ragyogó boldogság.

Zsolti örül, hogy végre személyesen is megismerhette Vincét. Ugyan nem gondolja, hogy joga lenne beleszólni a húga életébe, de attól még meg akart róla győződni, hogy Vince tényleg olyan jól bánik Rebekával, mint azt a Skype-beszélgetések sejtették. Szerencsére nem kellett csalódnia, Vince rajong a húgáért, és már abból, ahogyan ránéz, egyértelmű, hogy nincs semmi, amit ne tenne meg érte.

Amint Zsolti kilép a lépcsőházból a kellemesen bágyadt őszi estébe, csapongó gondolatai új irányt vesznek. Élvezi, hogy itthon lehet. Különös, de mintha még az ősznek is egészen más illata lenne, puha és keserédes, tele szomorkás színekkel, de ezt sehol máshol nem lehet érezni, sehol máshol nincs benne ennyi árnyalat, ennyi mélység. Hiányzott ez is, mint minden más.

Zsolti elég ideje él már Angliában ahhoz, hogy azt tartsa otthonának, de akárhányszor hazajön, mindig úgy érzi, soha többet nem akar visszamenni. Rebeka most megtalálta az otthonát Vince mellett, Zsolti pedig biztos benne, hogy előbb-utóbb érkeznek majd a gyerekek is, és még ha ő maga nem is vágyik családra, de a kölyköket bírja. A bátyja gyerekeivel is jól kijön, és azt szeretné, hogy ez a húga gyerekeivel se legyen máshogy. Az évek alatt épp eleget spórolt már ahhoz, hogy hazaköltözhessen, ha úgy akarja, és hát végül is mi várja Angliában?

Zsolti, talán azért, mert a szüleik nagy ívből tettek rájuk, sose kötődött könnyen, se helyekhez, se emberekhez, de még a testvéreihez sem. Ez sose zavarta, sőt, könnyebb volt így, mostanában mégis gyakran elfogja az érzés, hogy magányos, hogy valami hiányzik az életéből. Mióta Rebeka együtt van Vincével, a húga mintha bátrabban nyitna, többször keresik egymást, sőt, Zsolti olykor Skype-on keresztül együtt néz meccset Vincével, és közben mindig remekül szórakoznak.

Ha hazaköltözne, tartozna valahová, és bár évekkel ezelőtt kaland volt szabadon sodródni, olykor még azt se tudni, mi lesz másnap vagy épp hol köszönt rá a reggel, most már inkább állandóságra vágyik. Kósza fintorral veszi tudomásul, hogy ez talán azt jelenti, kezd megöregedni. De hát végül is mi rossz van az állandóságban? Ez még nem jelenti azt, hogy mindenről le kell mondania, legfeljebb csak egy kicsit visszavesz a tempóból.

De nem ma este – mosolyodik el, ahogy kiszúr egy kifeszített molinót, amely nagy, színes betűkkel hirdeti egy új szórakozóhely megnyitóját. A belépés ingyenes, csak a jelmez vagy álarc kötelező, ami azt jelenti, hogy rengetegen lesznek. Biztosan talál egy csinos lányt, aki nem bánja a kötöttségektől mentes szexet – mindig talál.

Zsolti tudja magáról, hogy jól néz ki, nem épp egy Adonisz, de a rendszeres futás megteszi a magáét, arról már nem is beszélve, hogy kemény fizikai munkát végez. Naponta több tonna anyagot mozgat meg egy építkezési anyagok forgalmazásával foglalkozó cég központi raktárában, szóval az izmaira nem lehet panasz. Bár Rebeka szerint a dumája és a rosszfiús külseje – a borzas, sötét haja és a sötétbarna, majdnem fekete szempár – tehet arról, hogy sose találkozott még olyan nővel, akiről ne varázsolta volna le könnyen a bugyit, egy exe viszont megesküdött rá, hogy a szemtelen, mocskos titkokat ígérő mosoly a bűnös. Zsoltit hidegen hagyja, mi teszi, hogy a nők eljönnek vele, a lényeg, hogy eljönnek, és azt se bánják, hogy ő nem kapcsolatot, csupán érzéki élvezetet keres.

Ma se akar mást, és ez a jelmezes buli mintha csak ajándékként pottyanna az ölébe, egyszerűen tökéletes. Elmegy a hotelbe, lezuhanyozik, talán még alszik is egy-két órát, hogy felfrissüljön – meg persze addigra biztosan beindul a buli –, aztán beleveti magát az éjszakába, és megfeledkezve mindenről rohadt jól fogja érezni magát.

***

– Jelmez vagy álarc kötelező – állítja meg fapofával a kigyúrt, katonásan rövidre nyírt hajú biztonsági őr a bejárat előtt. Bentről lüktető zene szökik ki a langyos őszi éjszakába, a sötétített üveg mögött buja fények lejtenek táncot.

Zsolti számított rá, hogy a sima farmer és póló problémát jelenthet, de mire kapcsolt, hogy nem ártana valami jelmez, már minden bolt bezárt. Nem épp egy piperkőc típus, az utazótáskájában semmi olyan nem lapul, amire akár távolról ráfoghatná, hogy jelmez, úgyhogy kreatívabbnak kellett lennie. Szerencsére a fantáziájára sosem lehetett panasza, ezért most széttárja a karját és elvigyorodik.

– Modern kori dzsinn vagyok, alkalmazkodom a környezethez.

A biztonsági őr szája mintha megrándulna, de Zsolti nem esküdne meg rá, mert egyébként hűvös a tekintete és egy mukkot sem szól.

– Ne már, haver, te is tudod, hogy ezért a dumáért odalennének a csajok! – Zsolti cinkos tekintetet vet a fickóra. – Melyik nő ne akarná, hogy az ember minden kívánságát teljesítse?

A biztonsági őr megrázza a fejét.

– Jelmez vagy álarc – ismétli meg nyomatékosan, rideg elutasítással.

Zsolti nem hibáztatja a fickót az állhatatosságáért, csak a munkáját végzi, ugyanakkor be akar jutni, úgyhogy valamiképp dűlőre kell jutniuk egymással. Sebesen pörög az agya, hogy miként kovácsolhatna előnyt a hétköznapi ruháiból, de a dzsinnes ötleten kívül hirtelen nem jut eszébe más.

– Ha levennéd a pólód és a fejed köré csavarnád, elmenne turbánnak, úgy már eladhatnád magad dzsinnek.

Zsolti gerincét végigborzongatja a simogatóan mély, lágy hang. Megfordul, és benne akadnak a szavak, pedig ilyen ritkán történik vele. Annyi jó nőt fektetett már meg, hogy a szépség számára relatívvá alakult, sokkal jobban érdekli – még akkor is, ha csak egy-két éjszakáról van szó –, hogy egy nőben legyen valami eredeti és különleges. Hogy egyébként vékony vagy magas, karcsú vagy teltebb, szőke, barna, fekete vagy akár lila, nem számít. Önmagában a szépség nem elég, ha valaki egyébként felszínes és a feje üres, épp ezért rég történt meg, hogy pusztán a külső megigézze, most azonban minden józan gondolata varázsütésre elillan.

A vele szemben álló lány majdnem olyan magas, mint ő, vékony és csinos, szőke tincsei laza hullámokban omlanak a vállára, az ajka édes rózsaszín, a szeme tiszta óceánkékjében huncutság csillog. A háta mögül kikandikáló fehér szárny még angyalibbá teszi egyébként is angyali vonásait. Ezt nem ellensúlyozza se a fekete póló, se a magas szárú bakancs. Zsolti szerint a lány még bőrcuccban is angyalra emlékeztetne, bár a bőrcucc gondolatára meglódul a szíve és mintha leheletnyit a nadrágja is szűkebb lenne odalent. Őszintén lenyűgözve bámulja a lányt, és kell pár másodperc, hogy az agya fantáziáláson túl másra is alkalmas legyen.

– Ha meztelenül akarsz látni, csak kérned kell – tárja szét a karját szemtelen félmosollyal.

A lány arcára halvány pír szökik, az ajka viszont gúnyosan felfelé ível. Az egymásnak ellentmondó reakciók elbűvölik Zsoltit. Ártatlanság és pimaszság – létezik-e veszélyesebb, megbabonázóbb elegy?

– Feltartod a sort, csak be szeretnék jutni – tiltakozik a lány határozottan, de a tekintetében mégis mohó lángok lobbannak.

– Nem tudod, miről maradsz rá – közli Zsolti szándékosan kihívóan.

– Talán nem is akarom megtudni – mosolyodik el visszafogottan a lány, de hiába a szavak, ha az, ahogyan nézi, egészen mást súg.

Dehogynem – gondolja Zsolti, ezt viszont már eszében sincs hangosan kimondani. Nem akarja túlzott magabiztossággal elriasztani a lányt, épp ellenkezőleg, nagyon szeretné, ha minél közelebb kerülhetne hozzá. Kétli, hogy egy ilyen szépség mellett bárki mást szépnek találhatna, úgyhogy magában máris azért imádkozik, hogy a lánynak ne legyen pasija. Kell neki ez a lány, legalábbis ma éjszakára.

– Ha lesz turbánom, beengedsz? – fordul vissza Zsolti a biztonsági őr felé. Ha nincs értelme, nem csinál magából idiótát, de ha ezzel célt ér, simán bevállalja. Szerencsére még szeptember végéhez képest is szokatlanul jó idő van, Zsolti pedig egyébként is hozzászokott a hűvösebb klímához Angliában, szóval ha pár másodpercig félmeztelenül kénytelen idekint állni, nem fogja megviselni.

A biztonsági őr bólint, a szemében vidámság játszik.

Zsolti nem tétovázik, lekapja magáról a pólóját, de ahelyett, hogy a feje köré csavarná, a lányra pillant.

– Segítesz? – nyújtja felé a pólót.

A lány összerezzen, és álmatagon felnéz rá. Zsolti elégedetten konstatálja a lány tekintetét összemaszatoló hamisítatlan éhséget. Ígéretes kezdet.

– A te ötleted volt – toldja meg Zsolti az előbbi kérést, mert a lány csak bámul rá pislogás nélkül.

– És milyen jó ötlet – mosolyodik el huncutul a lány, és ezúttal már gátlástalanul legelteti a tekintetét Zsolti mellkasán. Zsoltinak tetszik ez az édes pimaszság, a szókimondásról már nem is beszélve. Ez a lány minden pillanattal egyre érdekesebb lesz – és ha lenne pasija, aligha mustrálná ennyire nyíltan, ahhoz túl ártatlannak és őszintének tűnik. Persze a látszat nem minden, de Zsolti azért reméli, hogy nem téved.

A lány elveszi tőle a pólót, és közelebb lép hozzá. Majdnem összeér a testük, és ahogy a lány felemeli a karját, hogy a feje köré csavarja a pólót, lágyan gömbölyded, telt melle Zsolti mellkasát súrolja, szőke tincsei pedig izgatóan csiklandozzák a vállát.

– Hogy hívnak, angyal? – kérdi Zsolti halkan.

A lány hátrébb lép, az ajkára csintalanság kunkorodik.

– Most már bemehetsz, ne tartsd fel tovább a sort – mondja ahelyett, hogy válaszolna.

Zsolti elbizonytalanodik – a lány most csak játszik vele, vagy tényleg le akarja rázni? Mintha kihívás villanna a szemében, úgyhogy Zsolti kockáztat.

– Óhajod számomra parancs – jelenti ki egy mély meghajlás kíséretében, majd félrehúzódik, hogy maga elé engedje őt.

A lány csilingelőn felkacag, a szelíd, finom hangok szétgurulnak a levegőben. Zsolti testét puha bizsergés csiklandozza végig. Életében nem hallott még ennyire gyönyörű nevetést. A lány vérforralón ringó csípővel elsétál előtte. Zsolti úgy követi, mintha bűbáj szállt volna rá.

Végighaladnak egy keskeny folyosón, el egy jelenleg használaton kívüli ruhatár mellett, aztán belépnek a tágas tánctérre. A klub pont olyan, mint ezernyi másik, amiben Zsolti megfordult már, nincs benne semmi különleges. Mattfekete falak, csillogó fémfelületek, folyton változó, vibráló színek, bujaságtól fülledt levegő, hiányos öltözékű nők, alkoholtól és talán egyebektől is kába, üveges tekintetek. A falak mellett asztalok, a pult tőlük jobbra, közvetlenül mellettük és velük szemben is széles, áttört lépcsősor vezet a galériára. A DJ a terem túlsó végén kapott helyet, a tömeg előtte a legnagyobb, a zene azonban itt is elég hangos ahhoz, hogy normális hangerővel lehetetlen legyen beszélgetni.

– Várj, angyal! – Zsolti megragadja a lány karját. Az érintés nyomán felforrósodik a bőre és mintha sistergő villámok cikáznának szét a testében. Hogy lehet ennyire erősen hatással rá egyetlen érintés? És ha már pusztán egy érintés ezt váltja ki belőle, milyen lenne, ha meztelenül simulna egymáshoz a testük?

A lány megfordul, és Zsolti most először mintha bizonytalanságot vélne felfedezni a szemében. Vajon mitől tart? Mégiscsak lenne pasija? Zsolti mellkasa összeszorul, de nem vesz róla tudomást.

– Köszönöm, hogy kisegítettél, meghálálhatom egy itallal? – Nem akarja, hogy a lány eltűnjön a szeme elől, ha elengedi, akár egész éjszaka kajtathatja, és mivel elég nagy a tömeg, még akkor sem biztos, hogy újra ráakadna. Tehát ha most elszúrja, vissza is mehet a hotelbe, mert kizárt, hogy beérje mással, neki jelenleg csak ez a lány kell.

______

A blog galériája bővült Zsolti fotóival, egyik sem tökéletes, de azért megmutatja, nagyjából milyennek képzelem őt. :)

https://papirsziv.wordpress.com/galeria/galeria-mesek/foldvari-zsolt/