Csodalámpa

– Ha ebből a lámpásból hirtelen előbújna egy dzsinn, azt kívánnám, hogy legyen a szeretőm. – Trix kaján tekintettel dörzsölgeti a lámpást, ami annyira hasonlít Aladdin csodalámpájára, mintha egyenesen a meséből szökött volna meg.

– Trix, ez komoly? – vet rá sanda pillantást a pult mögül Rebeka.

Trix szája kacér mosolyra görbül.

– Most miért? Képzeld csak el, mindig úgy nézhetne ki, amilyennek éppen akarod. Lehetne Johnny Depp fiatalabb korában. Fogadjunk, hogy őt még te se rúgnád ki az ágyadból!

– Nem hiszem, hogy Vince örülne a jelenlétének az ágyunkban – pirul el Rebeka, és Vince említésére rögtön felragyog a tekintete.

– Pfuj! – fintorog Trix. – Tönkretetted a legszebb erotikus fantáziám. Most már Johnny Deppről eszembe fog jutni a bátyám. – Trix megborzong, és lemondóan megrázza a fejét. Morcos pillantást vet Rebekára, de Rebeka csak egy széles mosollyal válaszol, aztán a lámpás felé bök a fejével.

– Szégyellős a benne lakó dzsinn. Még senki nem tudta előcsalogatni, de a gyerekek szeretik belesuttogni a kívánságaikat a lámpásba, hátha a dzsinn mégis teljesíti.

Trix ajka halványan felfelé kunkorodik – nemcsak Rebekát, a meséit is imádja. Ezekkel a történetekkel Rebeka könnyűszerrel veszi le a lábukról a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Aki betér a Varázsbazárba, nem egyszerűen csak valami régi limlomot vásárol, hanem reményt és hitet. Trix még soha senkit nem látott innen úgy távozni, hogy ne üljön kissé bolondos mosoly az arcán, a szeme pedig ne csillogjon úgy, mintha épp csodát látott volna. Trix nem tudja biztosan, mi a titok, de talán maga Rebeka és a főnöke, Olgi – mindketten olyan könnyedén találják meg az utat az emberek szívéhez, mintha a lelkek legmélyére látnának.

Rebeka most is egyenesen Trix szíve közepébe talált. A kívánság túl nagy csábítás, és még ha Trix az eszével tudja is, hogy aligha lapul bármilyen dzsinn a kezében tartott lámpásban, a szíve kitartóan duruzsol: csak egy kívánság, végül is ártani biztosan nem árt, igaz? Ki tudja, még az is lehet, az univerzum épp kegyes hangulatban van, és úgy dönt, legyen neki kiskarácsony.

– És mi lenne az ára ennek a kívánságnak? – húzza fel a szemöldökét kíváncsian Trix.

– Csak egy mosoly – vágja rá Rebeka derűsen. – Megyek, segítek Olginak – teszi hozzá, de hiába az ürügy, a hangja elárulja, hogy csak egyedül akarja hagyni Trixet.

Ahogy Rebeka eltűnik a bolt hátsó traktusába vezető zsinóros függöny mögött, Trix már-már bűntudatosan pillant körbe. A Varázsbazár bezárt mára, a játékokkal, könyvekkel, ruhákkal, régiségekkel és kacatokkal telezsúfolt bolt vevők nélkül kísértetiesnek és még a szokottnál is varázslatosabbnak hat. Nyitvatartási időben mindig halk zene szól, most viszont csak az utcáról belopakodó forgalom tompa zaját hallani. A mennyezeti világítást már lekapcsolták, jelenleg csak a pulton álló lámpa és az utcáról beszűrődő közvilágítás ad fényt, álmos derengésbe vonva a polcokat.

Trix rajongva szereti a Varázsbazárt, itt mindig úgy érzi magát, mintha még mindig gyerek lenne. A boltba lépni olyan, mintha az ember egy rég elfeledett padlásra merészkedne fel, itt minden csupa titok, álom és mese. A levegő édes az emlékektől, a régi játékokból, könyvekből előszökő puha illatok régvolt időket sejtetnek, amitől könnyű azt érezni, hogy idebent bármi lehetséges.

Trix felpattan a pultra, és az ölébe teszi a lámpást. Önkéntelen nyúl a hajához, az ujja köré csavar egy szőke tincset, és töprengve csücsörít. Vajon mennyire tűnne szánalmasnak és kétségbeesettnek, ha tényleg elsuttogná a kívánságát?

Egy szusszantás kíséretében megvonja a vállát – egy kívánság még nem árthat. A szájához emeli a lámpást, és nem törődve azzal, hogy nyilvánvalóan totál idiótán fest, megszólal:

– Tudom, hogy huszonnégy évesen még semmiről se késtem le, de... Ó, a francba is, szerelmes akarok végre lenni! Szóval ha Rebekának igaza van, és tényleg ott vagy, akkor kérlek, kérlek, nagyon kérlek, teljesítsd a kívánságom! Olyan mindent elsöprő, igazi szerelmet szeretnék, igazán igazit, amitől az ember az eszét veszti és az egész világa tótágast áll – sóhajtja Trix ábrándos színekkel a hangjában.

Leengedi a lámpást az ölébe, és elmélázva bámulja. Körülbelül egy évvel ezelőtt még meg se fordult a fejében, hogy jöhetne már az igazi, élvezte az egyetemisták szabad életét, a kötetlenséget és a függetlenséget. Tavaly decemberben azonban az ő mogorva bátyja megismerte Rebekát, és ahogy Trix látta közöttük kibontakozni a szerelmet, a szívében különös szorítással ébredt fel a vágyakozás. Nyáron aztán az idősebbik bátyjára is rátalált a szerelem, és Illés, aki addig gyakorlatilag remeteként tengette életét, mindenkivel goromba és undok volt, egyszerre megszelídült, ugyan nem lett szószátyár vagy épp kedves, de olyan nyugalom lengi körül, ami folyton boldogságról suttog.

Trix tisztában van vele, hogy a családban ő a legfiatalabb, hogy mindkét bátyja és mindkét nővére jóval idősebb nála, így nem csoda, hogy ő még egyedül van, de akkor is unja már, hogy körülötte mindenkiben látványosan túlteng a szerelem. Szeretné ő is megtapasztalni, milyen érzés megtalálni azt, aki tökéletesen a része, aki kiegészíti és boldoggá teszi, aki mellett nem érzi többé azt a hiányérzetet, amely mostanában olyan gyakran rátelepszik. Mérhetetlenül bosszantja, hogy úgy érzi magát, mintha folyton keresne, mintha egy pillanatra sem nyugodhatna, mintha várnia kellene valamire. Vajon mások is érzik ezt? Ezt a makacs, kiűzhetetlen érzést, ami néha mintha összepréselné a mellkasát? Vagy csak ő ennyire selejtes?

Trix tudja magáról, hogy nem csúnya – hogy szép-e, az leginkább ízlés kérdése, bár aki szereti a magas, vékony lányokat, biztosan szépnek tartaná. De ami a szépség előnye, az egyben a hátránya is. Nagyon sok pasi csak azért környékezi meg, mert jól néz ki, butuska szőke libának gondolják, akinek könnyen elcsavarhatják a fejét, aztán amikor úgy szottyan kedvük, ejthetik is. Kevés olyan férfival találkozott eddig, aki a felszín mögé akart nézni, aki nem csupán a testére, hanem őszintén rá volt kíváncsi. De azért még nem adta fel, biztos benne, hogy valahol él egy férfi, akivel tökéletesen összeillene – muszáj, hogy így legyen, különben mi értelme lenne a szerelemnek?

Ahogy a háta mögül lelkes kiáltást hall, Trix leugrik a pultról. A lámpást visszateszi arra a polcra, ahonnan korábban elvette, és már lépne el, amikor egy hirtelen érkező kényszernek engedelmeskedve mégis visszafordul.

– Ha az igazi mégis makacskodna, legalább ajándékozz meg egy fantasztikus éjszakával, oké? Nagyon rám férne – motyogja reménykedőn, és maga is meglepődik, mikor érzi, hogy felforrósodik az arca. Pedig nem szégyellős, nem gátlásos, szereti a szexet, csak hát éppen sose volt még egyéjszakás kalandja. Mindig úgy érezte, hogy az ilyesmit nem neki találták ki, hiszen bizalom nélkül ugyan hogy feküdhetne le bárkivel? A bizalomhoz pedig nem elég néhány percnyi ismeretség és pár szó, ma azonban mégis arra készül, hogy felszedjen egy pasit és ágyba bújjon vele. Butaság, tudja, de ha már igazi meghittségben nem lehet része, legalább egy kis szenvedélyre vágyik. Annyira elege van már abból, hogy egyedül van és csak várakozik. Ma igenis ki akar rúgni a hámból!

Ahogy megzörrennek a függöny zsinórjaira felfűzött gombok és kristályok, úgy fordul el a lámpástól, mintha valami csintalanságon kapták volna rajta.

Olgi vigyorogva lép előre, és egy kupac szárnyat tesz a pultra, mögötte Rebeka egy másik kupaccal érkezik.

– Találtál nekem szárnyakat! – csapja össze a kezét lelkesen Trix. A pulthoz szökken, és máris felemeli az egyik fekete szárnypárt.

Este jelmezes buliba készül, ma nyílik egy új szórakozóhely, és az első estén nincs belépti díj, csupán a jelmez kötelező. Trix hosszas töprengés után jutott arra, hogy angyal akar lenni, amolyan modern, menő angyal. Hosszú szárú bakancsot, rövidnadrágot és egy egyszerű fekete pólót fog felvenni, ez mind meg is van otthon, azonban szárnya nincs – evidens volt számára, hogy a Varázsbazárban próbálkozzon.

– Már hogyne találtam volna! – méltatlankodik játékosan Olgi.

Trix nagyon bírja az idős hölgyet, ha majd ő is hatvan felett lesz, pontosan olyan szeretne lenni, mint Olgi. Reméli, hogy benne is ennyi életigenlés és lendület marad, hogy ugyanúgy fogja majd szeretni az életet, mint most, és ahogy Olgi, úgy ő se törődik majd azzal, mit gondolnak róla mások, és boldogan lesz „habókos öregasszony", ahogy Olgi olykor jellemzi magát – bár Trix szerint Olgi a legkevésbé sem öreg. Látszik rajta a kora, a haja ősz és az idő ráncokat rajzolt az arcára, de talán filigrán alkatának és fiatalos öltözködésének köszönhetően mégsem tűnik idősnek.

– Szerintem ne a feketét válaszd, sokkal jobban illene hozzád a fehér – jegyzi meg Olgi töprengve.

– Ja, mert olyan ártatlan vagyok, mi? – kuncog Trix, miközben maga elé tartja az egyik fehér szárnyat.

– Vince szerint te már akkor se voltál ártatlan, amikor megszülettél – szól közbe Rebeka szelíd jókedvvel.

Trix úgy legyint, mintha egy szemtelen legyet hessegetne félre.

– A bátyám bolond, sose tudja, mit beszél. Valamikor ártatlannak kellett lennem, hogy aztán elromolhassak, nem?

Ahogy nyílik az üzlet ajtaja, az ügyesen egymás mellé akasztgatott csengők szertelenül könnyű dallama szökik a levegőbe. Mikor megpördül, Trix orrát meglegyinti az ősz besurranó édes-füstös illata.

– Nézd, emlegetett szamár! – vigyorog Trix a bátyjára. A családból ők ketten hasonlítanak a legjobban egymásra, mindketten magasak, szőkék, kék szeműek, és jellemüket tekintve se tagadhatnák le, hogy testvérek. Szeretik húzni egymást, szeretnek incselkedni, és mindkettejükben van játékosság, bár utóbbiból Trixbe sokkal több szorult, hozzá képest Vince határozottan visszafogott. Viszont Trix javára legyen mondva, ő általában sokkal kedvesebb, mint a bátyja.

Vince gúnyosan elhúzza a száját – erős jóindulattal talán lehetne mosolynak titulálni az apró rezzenést.

– Szia, Mókus!

Trix felhúzza az orrát. Vince tudja, mennyire utálja ezt a becenevet, mégis előszeretettel használja – a lány számára a Mókusnál még a teljes neve is jobb, pedig azt se szívleli. Vincének, Illésnek, de még Trix nővéreinek, Majának és Ráhelnek is tudtak szép nevet adni a szüleik, neki azonban a Beatrix jutott. Az édesanyja szerint a Beatrix tündéri név, kicsit varázslatos és hercegnős, de Trix mindig is inkább egy ördögfiókára, mint egy hercegnőre emlékeztetett. Jobban szereti, ha Trixnek szólítják, a Trix kópésan hangzik, és ezt már sokkal inkább a magáénak érzi.

Rebeka kilép a pult mögül, és úgy karolja át Vince nyakát, mintha hónapok óta távol lettek volna egymástól. Vince mindenről megfeledkezve, széles mosollyal Rebeka szemébe néz, a következő pillanatban pedig már úgy csókolóznak, mintha másodpercek múlva betoppanna a világvége és nekik ez lenne az utolsó esélyük.

Trix és Olgi egyszerre sóhajtanak fel, majd egymásra néznek és összemosolyognak.

– Ne aggódj, kislányom, előbb-utóbb téged is megtalál – kacsint Olgi Trixre.

Trix nemtörődöm mód vállat von, és igyekszik úgy tenni, mintha nem is lenne kétségbeesve, de tudja, hogy csak áltatja magát. Próbál erősnek látszani, mert utálja, ha elgyengül, de a kételyeit mégis egyre nehezebb félretolni. Hiszen mi van, ha ő mégse lesz olyan szerencsés, mint a szülei vagy a testvérei? Trix konokul nem törődik ezzel a gondolattal. Igenis optimista lesz. Rebeka szerint, ha az ember nem hisz a varázslatban, akkor nem is várhatja, hogy megtörténjen vele, szóval hinnie kell, nincs mese.

Rebeka és Vince elválnak egymástól, és abból, ahogy egymásra néznek, az ember várna valami filmbe illően nyálas párbeszédet, de egyikük se szólal meg. Csak nézik egymást, és olyan, mintha némán kommunikálnának, mintha szavak nélkül is tökéletesen értenék egymást. Trix is erre vágyik, ennyire mély és tiszta kötődésre. Nem is csak vágyik, sokkal inkább emésztőn sóvárog. Pokolian bosszantó érzés.

– Mennünk kell, ha nem akarod, hogy a bátyád hiába várjon ránk – szólal meg Vince árnyasra mélyült hangon.

Rebeka, mint aki bűvöletből tér magához, bólint. Elfordul Vincétől, és Trixre pillant.

– Akkor ugye jössz vasárnap?

Rebeka szeretné bemutatni a bátyját az egész családnak, úgyhogy vasárnap nagy családi ebéd lesz Trix és Vince szüleinél. Trix, bár tud vezetni, de nincs saját autója, ezért úgy beszélték meg, hogy tizenegyre átugrik Rebekához és Vincéhez, hogy együtt menjenek.

– Persze, hiszen megígértem. – Addigra biztosan kipiheni a ma estét, ott lesz rá az egész szombat, hogy magához térjen.

– Nem fogsz elaludni? – billenti félre a fejét Rebeka huncutul csillogó szemmel.

Trix szája leheletnyit megrándul, hogy mosolyog vagy fintorog, maga se tudná eldönteni.

– Ezt viszont már nem ígérhetem meg.

Sosem ígéri, hogy bárhová is időben odaér, mert ha megígéri, biztosan nem ér oda. Olyan ez, mint valami átok, akármennyire igyekszik, képtelen a pontosságra, és ha beleszakad, akkor is biztosan el fog késni. Mindig időben elkezd készülődni, de valami óhatatlanul történik – például otthon felejt valamit vagy épp elszakad a harisnyája –, és végül természetesen elkésik. Akik ismerik, tudják, hogy legalább fél órával korábbi időpontot mondjanak neki, mint amikor tényleg találkozni akarnak vele, és még akkor is jobb, ha olvasnivalóval készülnek a várakozásra. Vince rendszerint bekészít egy könyvet, ha találkozójuk van, és rendszerint több fejezetet is elolvas, mire ő végre felbukkan. Trixnek régebben bűntudata volt azért, hogy ilyen, de most már inkább csak nevet magán, és ha olyannal készül találkozni, aki még nem ismeri jól, előre felkészíti, mire számíthat, hogy lehetőség szerint minél kisebb kényelmetlenséget okozzon.

– Hívjalak fel? – veti fel Rebeka.

Trix zavartan megdörzsöli a tarkóját.

– Oké, de talán kivételesen megemberelem magam. Úgyis égek a vágytól, hogy megismerkedjek a te rejtélyes bátyáddal.

Rebeka bátyja Angliában él, és tavaly nyár óta nem is járt itthon, de Rebeka sokat mesélt arról, milyen volt gyerekként, és bár ez meglepő, de a bátyja pont olyan eleven és rosszcsont kölyök volt, mint amilyen Trix is, Trix pedig ebből arra következtet, hogy remekül meg fogják érteni egymást.

Rebeka és Vince elköszönnek tőlük, és sietve távoznak. Néhány néma másodpercig mind Olgi, mind Trix úgy mered utánuk, mintha velük együtt a csoda is megszökött volna a boltból. Trix akár arra is kész lenne megesküdni, hogy jó pár fokot zuhant a hőmérséklet most, hogy Rebeka és Vince már nem bámulják egymást izzó tekintettel.

Milyen érzés lehet így szeretni? Milyen lehet, ha így szeretik az embert?

Trix elnyom egy lemondó horkantást, és visszafordul a szárnyak felé. Ahogy mindegyiket alaposan megnézi, elhatározza, ma éjszaka csak azért se fogja azon emészteni magát, hogy bármelyik pasi, akivel szóba elegyedik, vajon lehet-e az igazi. Ma csak átadja magát az izgalmas, új felfedezéseknek, és ha esetleg mégis egyedül megy haza, hát azt is túléli.

Ha megveszekedetten hajkurássza a szerelmet, még hibát követ el, márpedig ebbe a csapdába nem szeretne belesétálni. Nem a szerelem gondolatába akar szerelmes lenni, hanem egy élő, hús-vér férfiba, annak a férfinak minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Megtörtént már, hogy összekeverte a kettőt, még egyszer nem fogja.

Ha legközelebb szerelmes lesz, az azért lesz, mert végre megtalálta azt a férfit, akit neki szánt a sors.

______

Akik követnek a blogon is, már láthatták, hogy neveztem a Könyvmolyképző Kiadó regénypályázatán, az Aranymosáson, és sikerrel jártam, ami azt jelenti, hogy a Pillangólány című regényem karácsonyig meg is jelenhet. Ennek örömére létrehoztam egy facebook oldalt, friss hírekért a megjelenésről és persze minden egyébről bátran lehet követni. :)

Link az első hozzászólásban. :)