Blair

A tükör előtt nagy nehezen kifésültem hullámos hajam, ami az éjszaka folyamán egy hatalmas csomóvá alakult a fejem tetején. Ebben Shawn is nagy szerepet játszott, hiszen előszeretettel turkált bele, és kócolta össze még jobban.

- Blair, elmegyünk, megnézzük a sírköveket - nyitott be a fürdőbe anyu, teljes harci díszben, kissé gondterhelt arccal.

- Rendben.

- Valószínűleg elkészül a hétvégére, de ha nem, akkor halasztjuk a dolgot a nyár végéig.

- Miért pont addig? - anya rémülettől nagyra nyílt szemekkel pislogott rám, de fejét megrázva gyorsan kivágta magát:

- Csak, hogy ne a szülinapod környékén legyen. Nem akarjuk elrontani neked - óvatosan hátrapillantott, egyenesen Shawnra, aki akkor lépett ki a szobámból. - Nos, mi megyünk is. Sziasztok - intett egyet, majd el is tűnt.

- Hova mennek anyudék? - jött be Shawn a fürdőbe, és mögöttem megállva nézte a tükörből, ahogy egy nagyobb gubanccal szenvedek.

- Megnézik a sírköveket - Shawn kivette a kezemből a fésűt, hajamat átvette a vállamon, és nyugodt tempóban fésülni kezdett. - Mit csinálsz?

- Fésülöm a hajad - rántott vállat mosolyogva. - Amióta ismerlek, szinte minden nap azon gondolkodom, hogy milyen lehet ezt a hosszú, hullámos hajat fésülgetni.

- Ó - vigyorodtam el. - Hát, akkor tessék - tártam szét a kezem, és a csap szélére támaszkodva néztem, ahogyan szorgoskodik.

- Ezért is szeretnék egy kislányt. Hogy fésülhessem a szép, hosszú haját - mikor végzett, előrenyújtotta a fésűt, és visszarakta a műanyag pohárkába, amit az ilyenek tárolására tartunk. Van benne két féle nagyságú körkefe, fogas fésű, és három hajkefe.

Shawn mosolyogva átölelt hátulról, és puszit nyomott a halántékomra.

- Látod milyen jól mutatunk együtt? Lehet veled kellett volna mennem a Met Gálára.

- Nem állt volna jól Hailey ruhája - néztem tükrön keresztül a szemébe.

- Dehogynem. Még jobban, mint neki.

- Mi kell? - fordultam szembe vele. Értetlenül nézett rám, arcán egy kérdő grimasz ül. - Mire fel ez a sok bókolgatás? Mi kell már?

- Jézusom, semmi! - nevetett fel, és a hajába túrt.

- Aham, hát persze - kerültem ki szemet forgatva, és átmentem a szobámba. Shawn kitartóan követett, nem csinált, mondott semmit, csak követett. Az íróasztalomról felkaptam a hajgumim, és egy egyszerű copfba kötöttem a hajam. Átmentem a szekrényhez, ahol még mindig mögöttem volt.

- Nem fogom kinyitni az ajtót addig, amíg itt vagy - a szekrény kilincsét markolva fordultam félig hátra hozzá.

- Mer'? - nevetett fel ártatlan tekintettel kapva a mellkasához. - Most miért?

- Meglesed a fehérneműim. Menj ki! - mutattam az ajtó felé.

- Ne már! - hördült fel, mikor az ajtó felé próbáltam tuszkolni.

- De már! Menj ki - csaptam mellkasára.

- De ne már!

- Jó, ez elsőre poén volt, de mostmár kezdesz idegesíteni. Menj már kifelé.

- Azért még szeretsz? - kiskutyaszemekkel fordult vissza az ajtóban. Ettől a tekintettől az esetek többségében elolvadok, de komolyan.

- Igen, persze, hogy szeretlek - forgattam meg a szemem nevetve, és még egyet taszítva rajta, kilöktem az ajtón.

Éppen nagy gonddal válogattam a ruháim (természetesen fehérneműben), mikor Shawn a telefonomat markolászva belépett a szobámba.

- Blair, izé - vakarta meg kínosan mosolyogva a tarkóját, miközben tetőtől talpig végigmért.

- Mi van már? - rántottam ki egy random ruhadarabot, és magam elé tartottam, hogy legalább a felsőtestem takarhassam.

- Csak... valaki írt neked. Pontosabban Sasha. Gondoltam megmutatom, mivel én nem tudom megnézni. Nem tudom a jelszavad.

- Akkor is! Kopogni luxus? - léptem elé, és elvettem a telefont a kezéből. Shawn kíváncsian mögém állt, és figyelt.

- Komolyan a mi nevünk a jelszavad?

- Igen, baj?

- Nem. Ez aranyos - nyomott puszit vigyorogva az állam vonalára.

- Na azért. Én is így gondoltam.

Megnyitva az üzenetet, mindkettőnk arcáról lefagyott a mosoly, mikor a rólunk készült képek nagyjával találtuk szembe magunkat: az utcán csókolózós, a kórház előtt ölelkezős, kézen fogva sétálós. És még sok más.

Sasha: Látom egymásra találtatok.

- Francba! Miért nem volt annyi eszem, hogy instán is letiltom? - kérdeztem magamtól homlokomra csapva.

- Letiltottad?

- Le - válaszoltam Shawnnak, miközben a választ gépeltem.

Blair: És akkor mi van?

Sasha: Ugye tudod, hogy ez nélkülem nem ment volna?

- Ez meg miről beszél? Akkor is az enyém lettél volna, ha nem küldi rád ezt a Will gyereket - kikapta a kezemből a telefont, és pötyögni kezdett.

Blair: Akkor is az enyém lett volna, ha nem küldöd rá azt a patkányt. Szerintem ennyit erről - Shawn

Sasha: Wow, a herceg is ott van?

Blair: Itt - gépelte a választ Shawn. Morogva elvettem tőle a telefont, és vártam Sasha válaszát.

Sasha: Nem gondolod, hogy el kéne ezt az egészet felejtenünk?

Blair: Nem.

Sasha: Mert?

Blair: Mert átvertetek. Te idióta hagytad, hogy az a barom lefektessen, pedig nem is szeretett.

Sasha: Az nem volt a tervben...

Blair: Mégis megígérted neki, hogy ágyba bújok vele.

Sasha: Nem.

Blair: De. Ne tagadd. Tudok róla. Fenyegetőzött is. Szóval ja... köszi szépen, de én ezt itt befejeztem.

Sasha: Blair!

Blair: Szia - írtam, aztán egész egyszerűen letiltottam, miközben ő még írt.

- Így kell ezt! - kiáltott fel mögöttem Shawn, akiről teljesen el is felejtkeztem időközben, így egy kis szívrohammal visszarángatott a valóságba.

- Most már menj ki.

- Már minek? Melltartóban már láttalak - mutatott rám vigyorogva.

- Anyád - kaptam fel a földről az addig magam előtt tartott farmert (?), amit a beszélgetés hevében ejthettem el.

- Most minek takargatod magad? A barátod vagyok. Vagy mi - vakarta meg tarkóját.

- Hivatalosan még nem - motyogtam, és visszaléptem a szekrényhez. Kikaptam belőle egy sima, fehér pólót, és egy pamut anyagú, fekete rövidnadrágot.

- De hamarosan az leszel - suttogta, és mosolyogva elém lépett, ahogy meglátta kérdő tekintetem. Derekamat megragadva lehajolt hozzám, és hosszasan megcsókolt.

Shawn

Péntek. Sokaknak pihenés, akárcsak a nyár. De nem a West családnak. Végül mára sikerült beiktatni a kis Brit temetését, amit talán Blair visel a legnehezebben.

- Blair, el fogunk késni! - kiáltotta el magát Lydia, az előszobában toporogva a férjével.

- Én nem megyek innen sehova! - érkezett a válasz Blair szobájából. A szülei gondterhelten sóhajtottam, és reményvesztve néztek egymásra.

- Majd én - simítottam végig halványan mosolyogva a nő vállán, odaléptem az ajtóhoz, és halkan bekopogtam.

- Kicsim, gyere.

- Nem! - sóhajtva benyitottam, és leültem az ágyra, az ott kuporgó, feketébe burkolózott lány mellé.

- Gyere légy szíves - megfogtam a kezét, összekulcsoltam ujjainkat, haját pedig eltűrtem, hogy láthassam az arcát. Sírt. - Ne csináld ezt. Gyorsan túl leszel rajta, jó? Itt vagyok, végig melletted leszek, csak gyere - álltam fel. Sóhajtva letörölte könnyeit, felállt, és egy rövid ölelés és csók után hajlandó volt követni.

- Végre - csapta össze kezeit Arthur, és a kocsikulcsot megragadva kisietett a házból.

- Menjünk - engedett előre minket Lydia.

■■■

Este hatkor az egész család sírva, vagy legalábbis könnyezve esett be a házba. Az én szemem sem maradt száraz, de az én feladatom inkább Blair vigasztalása volt, amit teljesen önszántamból tettem.

- Ez nem nekem való - dőlt arccal az ágyra ruhástul, mindenestül Blair.

- Szerintem ez senkinek sem való - mellé leülve a hátát kezdtem simogatni, ahogy meghallottam a belőle feltörő zokogást. - Minden rendben lesz. Engedd el.

- De olyan nehéz - ült fel a szemét törölgetve. Közelebb mászott hozzám fejét pedig a nyakhajlatomba temette.

- Tudom, de hidd el, idővel jobb lesz.

- De nem! Vasárnap te is elmész. Nem akarom - karját szorosabban fonta nyakam köré, egyik lábát átlendítette combomon és az ölembe fészkelte magát.

- Muszáj, Kicsim. Esküszöm látjuk még egymást a nyáron, jó? - nem is tudod még, meddig boldogítalak majd.

- Shawn.

- Mondd - végigsimítottam az arcán, és a szemébe nézve mosolyogtam rá.

- Valamit kezdeni akarok a hajammal.

- Mármint?

- Nem tudom. Levágatni. Vagy befestetni. Valamit.

- Öhm, oké. De ne sokat vágjanak belőle. Így szép.

- De én már unom így. Olyan hosszú. Nehéz kezelni. Mit szólnál, ha vállig érő lenne? - mutatta két kezével.

- Hmm - mosolyogva hátratűrtem tincseit, és úgy igazgattam, hogy megnézhessük rövidként. - Nem lenne rossz.

- És én még valami hajszínezőre gondoltam. Úgyis világosabb barna, csak befogja.

- Ne, ne fesd be. Maximum csak vágasd le - őszintén örültem, hogy ezzel a témával eltűntek könnyei, és legalább egy kicsit mosolygott. Azt mondják, a lányok legtöbbször akkor válnak meg hosszú tincseiktől, ha valamit, valakit elakarnak felejteni. Túl akarnak lépni. És úgy érzem, ennek Blair esetében is eljött az ideje.

■■■

Egy 1249 szavas résszel szeretnélek titeket kárpótolni a tegnapi, rövidnek sem nevezhető sz*rért.
Remélem tetszett, ééés, hogy szívesen nézegettek még Shawnról képeket. Ugyanis ma is hoztam párat:

■

■

■

■

Csak szerintem gyönyörű ez az ember?😅😍

■

(Ez egy saját kép, a 98.shawnmendes.canada instagram oldalra tettem ki ma, gondoltam megmutatom nektek😅)

Shawnnal teli további szép napot nektek!💕