Blair

 - Blair, te vagy az? - hallottam meg anya hangját a nappaliból. Sóhajtva levettem a cipőm, és bementem a helységbe.

 - Szia, anya - intettem neki zavart mosollyal. Baszki, félek...

 - Na, milyen volt? - vigyorogva megpaskolta maga mellett a helyet, mire engedelmesen leültem mellé.

 - Jó, nagyon jó. És hát, azt hiszem együtt vagyunk - húztam el a szám.

 - Csodás - anyu csak úgy sugárzott, talán még nálam is jobban örült, amin magamban jót derültem.

 - Viszont el kell mondanom valamit a bulival kapcsolatban - és csak dőlt belőlem a szó. Sokszor megijedtem, hogy anya nem tud követni, mert ide-oda csapongtam, egyszer a történteket mondtam, máskor meg könnyek közt bizonygattam, hogy mennyire bánom, és hogy borzalmasan érzem magam, nem így akartam, illetve a többi negatív érzés.

 - Oh, Blair - nem mondott többet, csak szorosan átölelt. Azt hiszem, ez többet ért számomra minden szónál.

 - Annyira utálom magam emiatt. Józanon sose tennék ilyet - zokogtam a vállába.

 - Semmi baj, kicsim. Nincsen semmi baj - nyugtatóan suttogott a fülembe, közben hajamat simogatta. - Szerencséd, hogy pont vele kerültél össze. Más lehet, hogy kirakott volna.

 - Tudom.

 - És szerencséd, hogy volt annyi esze ennek a fiúnak, hogy szerzett neked tablettát.

 - Tudom, anyu.

 - Mi lenne veled tizenhat évesen egy gyerekkel? Te jó ég, bele se merek gondolni - tolt el magától, és a fejéhez kapott. - Ezek alapján szimpi a srác. Be kéne mutatnod - bólogatott elismerően, mire felnevettem.

 - Örülök, hogy ilyen jól kezelted.

 - Ugyan már - legyintett. - Ez így tök rendben van. Elvisz randizni, összejöttök, szerelmesek vagytok. Ez sokkal elfogadhatóbb, és számodra is könnyebben feldolgozhatóbb. Képzeld el, mi lenne, ha kidobott volna mondván, örömlánynak jó voltál, nem emlékeztél, hogy védekeztetek-e, így könnyen előfordulhatott volna, hogy lesz egy apa nélküli gyereked. De ez így szerencsés esetnek is mondható - mosolyogva végigsimított arcomon, majd vállamat átkarolva közelebb húzódott hozzám. - Mi is volt azon a randin?

 - Park, séta, kaja, barátnő, ház, film - vigyorogtam rá, mire egy nagyon aprót csapott a tarkómra.

 - Oké, most halljuk a hosszú verziót. Mindent részletesen!

 - Megkóstolta a szájfényem - böktem ki egyszerűen, vállamat vonogatva, és vigyorogva.

 - Mi?

 - Megcsókolt, miután Sasha elment - forgattam meg a szemem. - Aztán kajálásnál is, elég sokszor. Meg a házukban is. Meg filmezésnél még többször is, mint egész nap együttvéve - húztam be vigyorogva a nyakam.

 - Mutasd be nekem - anya szinte már visongva hallgatta hosszas beszámolómat, olyanokat közbekiáltva, hogy "Elrablom tőled", "Azonnal hívd át, látni akarom", "Mehetünk is az esküvőre!" De természetesen viccnek szánta az egészet.

 - ...aztán meg hazahozott, és azóta neked dumálok. Lassan másfél órája - fejeztem be fülig érő szájjal az egész napom bemutatását.

 - Ajjaj, indíts aludni. Késő van, ti pedig holnap megint mentek Londonba.

 - Jó éjt - puszit nyomtam az arcára, majd a szobámban összeszedve a dolgaim, bezárkóztam a fürdőbe, és előkészültem az alváshoz.

■■■

 - Britney, gyere már. Lekéssük a vonatot! - kiabáltam vissza a húgomnak a bejárati ajtóból.

 - Jövök már, csak megkerestem Bobót - nyújtotta felém a kedvenc plüsselefántját, mire kikaptam a kezéből, és a táskájába gyömöszöltem.

 - Induljunk gyorsan - vettem vállamra a táskát. - Sziasztok, majd vasárnap este jövünk! - kiáltottam vissza szüleinknek, majd a saját táskám ledobva bezártam az ajtót.

 - Blair, ő ki? - mutatott Brit a kapu felé. Odakaptam a fejem, és vigyorogva intettem vissza Will-nek, aki hozzám lépve elvette tőlem a táskákat.

 - Szia - nyomtam puszit a szájára. - Will, ő itt a húgom, Britney. Brit, ő Will, a barátom - mutattam be őket. Britney udvariasan kezet nyújtott Will-nek, aki ennek láttán aranyosan elmosolyodott, és kezet rázott a négyéves hasonmásommal.

 - Ahogy elnézem, elkel egy fuvar - biccentett a kocsija irányába, én pedig megkönnyebbülten és hálásan bámultam rá.

 - Nagyon jó lenne, köszönöm. Kihozom Brit ülését.

 - Nem kell, van a kocsiban - indult el, hogy elrakja a csomagokat. Furcsán néztem rá, vagyis a hátára.

 - Tudtommal nincs kistesód.

 - Nincs is, de a szomszédban van egy Brit-el nagyjából egyidős srác. Kölcsönkértem - vonta meg a vállát.

 - Honnan tudtad, hogy megyünk? - kérdeztem, miközben Brit-et kötöttem be.

 - Sasha-tól kérdeztem, hogy ma hova vihetnélek el. Ő mondta, hogy Londonba mentek. Gondoltam cuki pasid leszek, és elviszlek.

 - Ne használd a pasi szót, légyszi. Kiráz tőle a hideg - már vele szemben álltam, miközben beszéltem, elhúztam a szám.

 - Igenis, kisasszony - nevetett fel, majd egy rövid csók után beültünk a kocsiba.

 - Holnap délelőtt bejövök, oké? - búcsúzkodtam a húgomtól estefelé, miután órákat játszottunk hármasban.

 - Oké - apró kezeivel szorosan megölelt, majd egy hatalmasat ásított. - Jó éjt - integetett nekem és Will-nek, mi pedig halkan kiléptünk a kórterméből, és bezártuk az ajtót.

 - Na, visszaviszlek az albérletbe - mondta vigyorogva Will, majd a parkolóban felkapott és a kocsiig cipelt. - Aztán szerintem én megyek is haza - berakott az anyósülésre, és be is kötött, majd puszit nyomott a számra, megkerülte a kocsit, és beszállt mellém.

 - Nem maradsz itt velem? - fordultam felé vigyorogva. - Olyan unalmas néha egyedül abban az albérletben - alsó ajkam lebiggyesztve néztem rá, a lehető legcukibb nézésemet elővéve.

 - De nem hoztam semmilyen cuccot.

 - És?

 - És nem akarok egész hétvégén ebben a ruhában lenni - rántotta meg a vállát.

 - De ne mááár - döntöttem hátra a fejem. - Akkor ma itt alszol, holnap délelőtt hazamész, összeszedsz pár cuccot és visszajössz. A délutánt pedig együtt töltjük.

 - És mit fogunk csinálni ma este, és holnap délelőtt? - vigyorgott rám sem nézve, kezét pedig combomra helyezte és belemarkolt, mire nekem a lélegzetem is elállt. Na, de nem az élvezettől.

 - W-will - motyogtam idegesen nézve rá, de ő a kezét egyre csak feljebb vezette. - Will, ne csináld! - löktem le kezét rémülten, és a lehető legjobban az ajtóhoz passzíroztam magam. - É-én nem erre gondoltam.

 - Jaj, ne már - nevetett fel. - Nem vagy szűz, mitől félsz?

 - Az oké, hogy már nem vagyok az, de rohadtul nem emlékszem semmire abból az estéből - csattantam fel idegesen. - Fogalmam sincs, hogy mit éreztem közbe, oké? És igenis félek tőle, mert nem tudom, hogy milyen! - kiáltottam rá.

 - Oké, oké, nyugi, szivi. Ne haragudj - fogta meg kezem, és szájához emelve azt puszit adott rá. - Bocsánat - nézett rám egy pillanatra bűnbánóan.

 Sóhajtva elővettem tegnap óta nem használt telefonomat, miközben még mindig Will kezét szorongattam. Tizennyolc százalékon maradt, így a sorsa eldőlt. Amint visszaérünk a lakásba felteszem töltőre.

 - Uh, baszki - szisszentem fel, mikor megláttam az ötvenhárom üzenetet és nyolc hívást Shawn-tól. Ha most nem fog cirkuszolni, akkor soha. Fene az aggódásába!

Shawn: Szia

Shawn: Hogy vagy?

Shawn: Hahó!

Shawn: Hívtalak, miért nem vetted fel?

Shawn: Blair, jól vagy?

Shawn: Blair West! Nyolcszor hívtalak, mi a szar van veled?

Shawn: Nézd már meg a retkes üzeneteidet!

Shawn: Baszki, legalább annyit írj, hogy élsz és jól vagy!

Shawn: Mostmár komolyan aggódok.

Shawn: Jól vagy, Kislány?

Blair: Ne haragudj, Shawn. Le voltam némítva...

Négy órája volt elérhető.

■■■

Szerintem borzalmas lett, de remélem nektek tetszik.
Jobbat nem igazán tudtam kihozni magamból, hiába gondolkodtam, hogy mit lehetne másképpen leírni.

Előjött a nyomulós Will, ami gondolom nektek sem fog tetszeni.😕
Na és Shawn és az aggódása. Mi a véleménytek róla?