II.Ecthelion szemöldöke egyre összébb csúszott, miközben hallgatta a herceg beszámolóját.

-Milyen messze lehetnek? -kérdezte ridegen.

-Van néhány napunk. -válaszolta a herceg.

-Túl kevesen vagyunk. Egyedül nem nyerhetünk az orkok ellen. Ideje szövetségeket kötni, a meglévőket pedig segítségül hívni. -mondta lassan, megfontoltan.

Kiadta a parancsot a hadsereg felkészítésére, őrök kihelyezésére, felderítők kiküldésére. Majd újból a tündékhez fordult.

-Köszönöm a figyelmeztetést.

-Ezer örömmel. -válaszolta a herceg. -Ha még segítségükre lehetünk bármiben, várjuk a parancsot.

A helytartó egy ideig csak hallgatagon gondolkozott, majd tekintetét rájuk emelte.

-Nektek tünde lovaitok vannak. Nemde? -Míriel bólintott - Remek. Akkor megtennétek nekem azt, hogy segítséget kérnek a tündéktől? Látogassanak el Völgyzugolyba, Lórienbe és az otthonotokba is. Kérjék meg őket, hogy amennyi harcost tudnak, küldjenek. Szükségünk van rájuk.

-Uram, megtesszük amit kér, csak Mirkwoodba nem tudunk elmenni. -vallotta be Legolas.

-Ugyan miért nem?

-Többet nem mehetünk vissza oda. És kérlek, ti se kérjétek a segítségüket. Nem akarom magamra haragítani a népem.

-Majd meglátjuk. De most készüljetek. Nemsokára indulnotok kell. -mondta mély hangján, majd egy asztalhoz sietett, elővett egy pergament, és írni kezdett. Hamarosan felemelkedett, a papírt borítékba rakta, majd pecsétet is rakott rá. Átnyújtotta a két jövevénynek, és így szólt.

-Először Völgyzugolyba menjetek. Ezt a levelet adjátok át Elrond Úrnak. Ebből minden lényegeset megtudhat. Induljatok máris.

A két tünde elhagyta a termet, kisétált a várból, a napfényben úszó városba. Az eső elállt, és már a nap is felkelt. Odamentek lovaikhoz, melyek a bokáig érő vízben álltak. Legolas küldött egy bátorító mosolyt Míriel felé, aki viszonozta azt. Aztán felpattantak a lovaikra, és kivágtattak Minas Tirith-ből.

Néhány nap múlva, este felé már eléjük tárult a gyönyörű völgy a vízeséssel. Feltűnt előttük Völgyzugoly, a maga teljes pompájában. Mírielék a kapuhoz ügettek, mire a két tünde őr üdvözölte őket. Leszálltak lovaikról, és körbenéztek. Egy kék ruhás tündenő sietett eléjük, díszes ékszerekben. Az erdőtündék fejet hajtottak Arwen előtt, mire ő is biccentett egyet.

-Mi járatban vagytok errefelé, Mirkwood tündéi? -kérdezte őket.

-Atyáddal szeretnénk beszélni. -válaszolta Legolas.

Arwen bólintott egyet és intett, hogy kövessék. Egy teraszhoz vezette őket, melyen ott ült Elrond, néhány papírtekercs társaságában. Mikor megjelentek Legolasék, furcsálló pillantást vetett rájuk, majd felállt.

-Mi járatban errefelé, Zöldlombfi Legolas?

-A segítségedet kell kérnünk. Hamarosan orkok támadnak Minas Tirith-re. Az embereknek nincs esélye ellenük. Harcosok kellenének, így hozzátok fordulunk.

Legolas átnyújtotta a levelet.

Elrond arca elkomorult, mikor olvasta a kusza sorokat.

-Összehívom a tanácsot és megbeszélem velük.

***

Míriel egy asztalnál ült, sebesen írt. Elrondék éppen azon vitatkoztak, hogy küldjenek e harcosokat segítségül. Mírielt nem hívták meg a tárgyalásra, így volt ideje levelet írni. Már régóta szerette volna ezt megtenni, de eddig nem ezzel volt elfoglalva. A levelet Nelladellnek írta, beszámolt az orkokról, Minas Tirith-ről, biztosította arról, hogy jól van és elbúcsúzott barátnőjétől, amennyiben nem élné túl a harcot. Összecsavarta a levelet, és lesétált vele a lovához. Gondosan rákötötte a jószág nyakára, majd a fülébe suttogta:

-Padro bâr sen i lassna! (Vidd haza ezt a levelet!)-majd megsimogatta a nyakát- Noro lím, Aldar! (Vágtass, Aldar!)

A ló sebesen elhagyta Völgyzugolyt. Míriel utána nézett, követte szemével, amíg el nem tűnt.

-Hova küldted? -hallotta meg Legolas hangját a háta mögül.

-Haza. -hajtotta le a fejét Míriel.

Legolas mellé lépett és megszólalt.

-Tudom, hogy hiányzik Mirkwood. Úgy mint nekem is. De mégis van valami öröm ebben is. Hogy itt vagy velem.

Míriel megdermedt egy pillanatra. Nem hitte el amit hallott. Valóban fontos lenne a herceg számára?

-Köszönöm, hogy eljöttél velem. -nézett a tündére- Nagyon sokat jelent ez számomra.

Rámosolygott Legolasra. Újra elveszett a kék szempárban, mely az arcát fürkészte.

-És mi volt a tárgyaláson? -váltott témát, amin Legolas elmosolyodott.

-Küldenek segítséget, de sajnos nem eleget. Vissza kell mennünk Minas Tirith-be, elmondani a hírt II.Ecthelion-nak, aztán majd ő eldönti, hogy hova menjünk.

Míriel bólintott. Elbúcsúztak a völgyzugolyi tündéktől, felszálltak Legolas lovára és elindultak vissza, a fehér városba. Míriel átkarolta a herceg derekát, fejét meg ráhajtotta a hátára. Úgy érezte, nem is lehetne boldogabb.

Sziasztok! Itt volnék újra... Három hét késéssel bár, de itt vagyok. Remélem nem utáltatok meg.😔😔 Már csak azért is, mivel nagy bejelenteni valóm van! Bőven túlléptük az 1k olvasottságot!!! 😍😍😍 Nagyon szépen köszönöm nektek!!! 😍 És külön szeretném megköszönni Laeriel -nek, aki rengeteget segített az eddigiekben. Tőle kaptam a csodálatos borítóképemet is! Nagyon nagyon szépen köszönöm neki!!!!!!!! 😍😍😍😘😘😘😘
Köszönöm azoknak is, akik ezután a hosszú kihagyás után is elolvasták ezt a részt! 😘😘 Sziasztok!