-Elmondod hová viszel?-kíváncsiskodtam.
-Nem. De ezt már nyolcadjára kérdezed, pedig nem rég indultunk el.-nevetett. Kb. 15 perce sétálunk.
-Kezd fájni a lábam.-sóhajtok.
-Nem. Nem fáj. Csak lusta vagy.-mosolygott.
-Imádom, hogy ilyen őszinte vagy.-néztem rá.
-Csak ezt imádod bennem?-nézett mélyen a szemembe.
-Ezt is.-válaszoltam.
Egy ideig csöndben sétáltunk az utcán egymás kezét fogva.
-Csukd be a szemed.-állított meg. Engedelmeskedtem.
-Oké. Vezetni foglak, de már nem megyünk messzire.-megfogta a mind két karom, és elindultunk. Megbíztam benne annyira, hogy meg sem próbáltam kinyitni a szemem. Pedig mocskosul kíváncsi vagyok!
-Nem vagyok nagyon jó az ilyenekben, de remélem azért tetszeni fog.-engedte el a kezem-Várj. Rossz irányban vagy.-fordított meg.
-Kinyithatom a szemem?-kérdeztem. Ő csak hümmögött.
Lassan kinyitottam.
-Azt a rohadt!-lepődtem meg.
Egy nem túl csicsásan kidíszített teraszon voltunk. Fény füzérekkel volt körbefüggesztve. Azt nem tudom, hogy kerültünk ide, de lélegzet elállító volt. Volt egy asztal két székkel. Az asztalon frissen sütött pizza gőzölgött.
-Ezt te csináltad?-szólaltam meg még mindig csodálkozva.
-Hát volt egy kis segítségem. Tetszik?-kérdezte.
-Most hülyéskedsz? Szó szerint nem tudok megszólalni.-néztem végre rá. Végig fülég ért a szám.
-Ennek örülök. Gyere üljünk le.-húzott az asztal felé.
Két pohárba kólát töltött. Én addig is folytattam a bámulást.
-Ennyire azért nem elképesztő a házam.-kuncogott.
-Ez a te házad?-kérdeztem ledöbbenve. Vettünk magunknak egy-egy szeletet, és elkezdtük enni.
-Igen. Néha jó külön lenni a többiektől. Ha nem a banda házba, akkor vagy van saját házad, vagy a szüleidnél laksz.-magyarázta. Érthető.
-Mondjuk én nem vagyok teljesen egyedül Shopieval. Ott van Ernie és Trixy.-mesélte-Ha szeretnéd, majd találkozhatsz velük.-harapott bele a pizzájába.
-Tényleg?-csillant fel a szemem.
-Persze.
Ez után már csak úgy beszéltünk. Majdnem mindenről.
-Mit tervezel a testvéreddel ellen?-kérdezte.
-Igazából, még fogalmam sincs. Valahogy meg kellene szívatni, de azt nem tudom hogyan. Nincs ötletem.-magyaráztam.
-Mi lenne, ha fogadnál vele, de valami olyanban, amibe 1000%, hogy veszít.-javasolta.
-Te egy zseni vagy.-kiáltok fel.
-Tudom, de ne ordíts, mert bármilyen elképesztő, vannak szomszédjaim.-nevetett.

-Megmutatod a házat?-kérdeztem izgatottan. Már befejeztük az evést is.
-Kíváncsi vagy a kutyákra, mi?-mosolygott. Én csak vadul bólogattam. Megfogta a kezem, és bement a házba.
-Itt kéne lenniük.-motyogta-Ernie! Trixy!
Két kutya futott oda hozzánk. Jake leguggolt hozzájuk. A gazdájukat örömmel fogatták, míg rám csak ugattak.
-Gyere. Nem fognak bántani.-húzott le. Kinyújtotta a kezem, vártam egy kicsit, majd óvatosan megsimogattam mindkettőt. A két kutya hagyta, hogy simogassam őket. Ernie még a kezemet is megnyalta, amin csak nevettem. Jake mosolygott.
-Van kedved sétálni?-kérdezte-Úgy is el kéne vinni őket.
-Most megsétáltatsz minket?
-Mi?-zavarodott össze. Eddig bírtam hangosan röhögve feküdtem a földre.
-Itt hagylak.-mondta az ajtónál. Hogy került oda ilyen gyorsan?
Gyorsan felálltam, és utána mentem.
Az ajtót bezárta, és elindultunk.

Már egy ideje kint voltunk, mikor elkezdett csörögni Jake telefonja. Kihalászta a zsebéből, és felvette.
-Igen?...Mrs. Morgan, minden rendben?...Mi történt?...Melyikben?...Ott találkozunk.-letette a telefont, és felállt.
-Ki volt?-kérdeztem.
-Trixy, Ernie!-hívta a négy lábúakat-A szomszéd. A húgom elesett, és nagyon fájlalja a kezét. Beviszik a kórházba.-magyarázta, miközben felrakta a mindkét pórázt a kutyákra.
-Megyek veled. El kellhet a segítség.-fogtam meg a kezét.
-Nem kérlek ilyenre.-rázta a fejét.
-Nem is kell kérni. Megyek magamtól is.-mosolyogtam rá biztatóan. Egy gyors csókot kaptam, majd futottunk vissza a házhoz.
Bevittük a kutyákat a házba, és siettünk a legközelebbi kórházhoz, ahová Shopot is vitték.

-A gyerek osztály merre van?-kérdeztem köszönés nélkül egy nővért.
-Önnek is jó estét. Az első emeleten.-válaszolta gúnyosan. Nem törődve az első mondatával, indultam meg a liftek felé.
Hamar felértünk. Jake nagy léptekkel kezdte keresni a folyosón Mrs. Morgant.
-Nézd! Nem ők azok?-mutattam egy padon ülő nőre és egy kis lányra, aki nagyon hasonlított Jake fogadott testvérére. A lány felnézett. Látszottak könnyes, kék szemei.
-J...Jake?-kérdezte szipogva Shopie. Most már biztos, hogy ő az. A barátom odasietett, majd leült egy műanyag székre.
-Mi történt?-kérdezte.
-Annyira sajnálom Jake.
Együtt játszott Emmával.
Csak egy pillanatra nem figyeltem. Aztán hallottam, hogy egy puffanást, és utána sírást. Megijedtem. Ezért gyorsan behoztam a kórházba.-magyarázta a szomszéd.
-Nagyon fáj?-néztem a kicsilányra.
Némán bólogatott.
-Megvizsgálták már?-kérdezte Jake.
-Most várunk a röntgenre.-válaszolta a nő.
-Köszönöm. Mrs. Morgan, de most már itt vagyok, és Ana is. Viszont látásra.-köszönt el. Próbálta elrejteni az idegességét.
-Sajnálom. Viszlát.-ment el.
Leültem Shop mellé.
-Tudod mozgatni?-kérdeztem.
-Fáj.-mondta.
-Elhiszem. Képzeld, én is voltam már párszor kórházba.-próbáltam elterelni a figyelmét.
-Tényleg? Miért?-kérdezte.
-Látod azt a halvány foltot?-mutattam az alkaromon lévő égési sérülésre.
-Mit csináltál?-kérdezte.
-Életemben először próbáltam meg főzni.-nevettem el magam.
-Elmeséled?-nézett rám nagy szemekkel.
-Persze.