Dave

Valami eszméletlen hangzavarra ébredtem. Aztán kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a telefonom csörög. A szemem azonnal kinyílt, a telefon kijelzőjére néztem, abban bízva, hogy Aaaron az, de csak a tesóm volt.

-Szia.-szólok a telefonba álomittas hangon

-Szia.-mondja dideregve

-Mit akarsz?.-kérdezem

-De kedves ma valaki.-mondja-Egyébként, pedig jó lenne, ha beengednél , mert már szétfagytam.

-Magadtól nem tudsz bejönni?.-kérdeztem meg a világ leghülyébb kérdését

-De be tudok, képzeld.-mondta-Csak nincs nálam a kulcsom, és már vagy ezer éve kopogok, hogy engedj be, de te meg sem hallod

-Ó, bocs, aludtam.-mondom-Már megyek is.

Kikászálódom az ágyból, kikeresem a kulcsom a nadrágzsebemből, lemegyek a földszintre, és kinyitom az ajtót.

-Csá.-mondja, majd már bent is van, és megy fel az emeletre.

-Neked is szia.-mondom magamban. 

Bemegyek a szobámba, leülök az ágyra, és az előbbi álmon gondolkodom. Annyira igaz és valószínű volt, azonban mindez csak álom volt. Ahogy hozzám, ahogy megcsókolt, ahogy volt, mindez csak egy álom volt, pedig bár igaz lehetne. 

**************************************************

 Aaron

Itt ülök a szobámban, és azon gondolkodom, amit Richie mondott. Richie még egy gyerekkori barátom, vagy mondhatnám azt is, hogy az egyetlen barátom, aki mindent tud rólam, és ő mondta azt tegnap este, hogy ha tényleg bejön, akkor lépjek valamit, és próbáljam meg. Én azonban nem merek lépni. Sosem voltam az az ember, aki mer kezdeményezni. Sosem én vagyok az, aki beszélgetést kezdeményez, aki barátságot kezd, aki bármit kezd. Ha valaki nem jön oda, és szól hozzám, vagy kér/mond valami, akkor biztos, hogy én sem fogom. Egy kicsit introvertált vagyok. Most mégis úgy döntötte, ha ő nem lép semmit, majd lépek én. 

  **************************************************  

Most itt állok a házuk előtt, és az ablakukra bámulok felfelé. Olyan mintha álmodnék, de biztos, hogy nem álmodok, mert a szél rettentően hideg és csíp, ami egy álomban lehetetlen. Hívom, a szívem ezerrel dobog.

-Szia.-mondja megilletődötten, amikor felveszi

-Szia.-mondom.-Ki tudnál jönni?.-kérdem

-Persze, megyek.-mondja.

Már látom is, ahogy jön lefelé a lépcsőn, és a kaput nyitja. Minden egyes lépéssel, amelyikkel közelebb kerül hozzám, annál jobban ideges vagyok, és kezdem elveszíteni a bátorságom.

-Szia.-mondja, amikor odaér hozzám.

-Szia.-mondom félénken.

-Hát te mit...-akarja kérdezni, azonban én, mielőtt még elfogyna a bátorságom, közelebb lépek, és megcsókolom. Ez az első csókom, szóval nem tudom milyennek kéne lenni, de finom. Először ledöbben, majd aztán egyre jobban csókol, azonban és megijedek, és elhúzódom.

-Bocsi.-mondom.

-Miért kérsz bocsánatot.-kérdezi.

-Hogy béna voltam.-mondom elpirulva.

-Nem voltál béna.-mondja mosolyogva, majd magához húz, és tovább csókol.

-Bejössz?.-kérdezi.

-Hát...-tétovázom.

-Nyugi, semmi durva.-mondja röhögve

-Oké.-mondom, immár én is nevetve