Lassan kimérten lépdel egy meglehetősen furcsa kinézetű férfi a mocskos, sáros utcákon. A fejkötős, mosolygós, kőrszakállas humanoid, oldalán egy ugyancsak szemfedős farkas lépdel, kinek hátának közepén erős fekete csík szennyezi a kosztól szürkés szőrét. Az úr hátán egy méretesebb gyors tegezű mechanikus csoda, a sokak által csak mechabowként ismert gyors tüzelésű számszeríj foglalt helyet, oldalán pedig egy zöldes rövid lándzsa.
A férfi füttyentett egy szelídet négylábú társának, mire az megállt és felnézett barátjára.
-Jer, bodri... itt csak van koszt és kvarté. -A hatalmas Lupus csak fülét mozgatta meg, majd kiöltött nyelvvel, boldog lihegéssel követte társát.
Nehéz megmondani, hogy melyiküktől kéne tartania jobban az embernek, hisz nem más a kutyafajzat mint egy sanguinum terribilis más néven a Véres rettenet. Mely marmagassága miatt nem épp ölebnek számít. De hogy a szemkötős férfi és ugyancsak szemetlen társa, hogy ismerkedtek meg, az bizony másik történet.
Belökte a taverna ajtaját, a helyieken látszott, hogy szeretik az utazókat, mint árvaházas a hajtetvet. A hosszú út igencsak elfárasztotta, mind a férfit mind az állatot, így nem időztek sokáig a döfködő tekintetű mocorgó bagázs között. Egyből odalépett a szemrevaló pultos lányhoz és szóba elegyedett a copfos, enyhén nap barnította fehérnéppel, ki éppen egy poharat törölgetett, egy szürkült ronggyal.
-Hódolatom, señorita, mondja csak mit keres egy ilyen bámulatos teremtés, ezen a felettébb elfeledett helyen? -Alkarját megtámasztotta a neki mellkasig érő pulton, szemkötője alatt megmozgatta kissé szemöldökét, hisz sose lehet tudni az ember hol akadhat egy kis párkapcsolatra egy rövid időre. A lány ellenben nem zavartatta magát túlzóan, rezzenéstelen arccal emelte tekintetét a foltos pohárról az imént érkező bájgúnárra.
-Dógozik... -Válaszolta unottan és kelletlenül. A vadász immár látta nincsen sok esélye a nőnél, hiába a kedveskedő bájolgás.
-És mond csak, ha már kedvességet nem sokat... Szobát kaphat-e eme megfáradt utazó? -A kérdésre a lány szemei igencsak megnyíltak és hatalmasokat pillogott.
-Csak nem a vadászatra érkezett kegyelmed? -Csattan fel kissé hangosabban, mint kellett volna.
A tavernában megfagyott a levegő, az imént meggyújtott gyufa leégett az egyik vénember kezében, az épp ivásra emelt korsóból kibuggyant egy kis lőré az asztalra.
-Hinnye komám... Még egy öngyíkos! -Csattan fel az egyik asztalnál ülő férfi. mire a pulton támaszkodót elkapta a pulykaméreg és kihúzta gerincét, majd megszólalt.
-De bizony! A vadászatra jöttem! Kazhret vagyok! Aldaraantól egész Ó városig ismerik és néhol rettegik nevem!
-Honnajd hova? -Kérdezi a csapos lány leengedve a korsót a belső pultra. -Ne hasznájjá ilyen cifra szavakat... egyszerű népek vagyunk mink. -Emeli fel és ismét koncentrál a foltra, miközben sóhajt egy nagyot.
A Vadász, kinek immár mindenki tudja nevét inkább érzi magát nevetség tárgyának most, mintsem egy kalandornak, azonban ebből a gondolatból és elvörösödött arcából egy mély orgánum szakítja ki.
-te ottan! A fé' szemű! -int neki a láthatatlan oldalról egy nagydarab vaskos, köténnyel takart hasú férfi. -Aszondod a vadászatra gyötté? -Folytatja.
-Arra biz én! -emeli fel gőgösen az orrát Kazhret.
-No akkó! Adok egy szobát, nem drága hisz a madár se költ erre... ottan majd megbeszélünk mindent egy hideg sör mellett.

Kazhret nem ellenkezett, követte egyetlen szemével ahogy a pocakos bajszos férfi leakaszt egy kulcsot a háta mögül, sajnos megfordulni nem tudott, így csupán hátranyúlt és vaskos kezével végig dörzsölte saját nyakának helyét. A szűk lépcsősoron mindenki, ki épp lejött volna, úgy gondolta megvárja míg a házigazda felbaktat a lépcsőkön. Leült a meglehetősen masszív fából készült ágyra, mely úgy meghajlott mintha egy teljes hadsereg felszerelését helyezték volna rá, majd a lihegő, bajszos úr beszélni kezdett.

Van egy ősember kolónia a dzsindzsásban, Fél-trollnak nevezik őket. Vul'mak, aki a közeli erdőben lévő király, elfoglalta a trónt, azóta olyan agresszívek az embörrel min, ha megbúta vóna őket az írdeg! -kezd neki a mesének a kocsmáros.
-Írdeg? -Kérdez vissza kíváncsian a vadász, barátja azóta elhelyezkedett az ágy lábánál, míg a nagydarab férfi elfoglalja a neki szánt pihenő helyét.
-É' mondom az írdeg! -kiált fel kissé frusztráltan a kocsmás.
-hiszek neked. -támaszkodik könyökével térdeire Kazhret. -Oszt mi ez a vadászat?
-Ehj... Minden évbe van ez a hüleségük... aminek idején a fé' erdőbe nem szabad bemenni... Vul'mak óta a másik fölébe se... -Megáll és megtörli hájas arcát egy kezkenővel melyet a köténye alól húz ki, majd ahogy jött úgy el is tűnik. -Na akkó... a lényög, hogy a valódi királyuk fia Hekzi, akinek aptya egy ilyen vadászat során megőtek, bürtönbe va' mer' zavarta Vul'maknak a kis életét ho' kin kóricál. -Köhint egyet-kettőt majd szuszogva beszél tovább. -Le köll győzni Vul'makot és Hekzinek köll adni a tróntot, mer ő ugyanúgy gondókszik min' vót aptya.
-Szóval le kell győznöm egy troll királyt egy rituálén? -Kérdez vissza, szakállát gyűrögetve Kazhret.
-Ahogy mondod! -helyesel a kocsmás összefonva virslire hasonlító ujjait, köténye előtt.
-Mi a jó nekem ebben? -tekint fel a kocsmárosra.
-A féltrollok igencsak békés népek vótak... nem vót köztünk ilyen ellentét még. Higgyed el Hekzi nem lesz hálátlan!
-Érdekesnek hangzik... te mit szólsz Fangor? -tekint le a szemkötős farkasra ki csak néz rá majd bólint egyet. A fogadós szemei majdnem akkorára nyíltak ki, mint tarkóján a kopasz folt.
-Érti, amit mondol? -Halálra hűlt arccal tekint a vadászra.
-Azt is amit te. -mosolyog kissé tejbe tök arccal.
-Oh, fényesség... -tápászkodik fel a kocsmáros. -Szólok Josephnek... hónap e'vezet akkó a faluba. -indul meg és próbál kiférni az ajtón.
-Köszöntem! -Búcsúzik a vadász, Fangor pedig, amint a kötényes bácsika kilépett az ajtón felkuporodott az ágyra és kiöltött nyelvvel lihegett Kazhret arcába.
-mi van, te mocsok? -Tépi meg batárian a farkas fülét, aki csak megnyalta a férfi arcát.
-FANGOR! -kiált fel a férfi, mire a kutya csak úgy tesz mintha nem tudná miről lenne szó. -Bazzeg... ez rohadás nehezen jön ki...

Az este egy jó kis pókerezéssel telt, ahol megtudott még többet az itteni helyzetről, mely szerint a kereskedők az új király miatt kerülik Shagann dzsungelének ezen részét és így egyre nagyobb a nyomor a városban. földvár nem túl nagy, de lakói újabban veszedelmesek. Meghívott pár itteni suhancot egy kör italra, meg megsergetett egy fehérnépet a táncparketten, majd ledőlt az ágyba és társával egy kiadós alvással zárták a napot, felkészülve a következő nap kihívására.
A reggeli napfény meglehetősen ingerlően sütött be a lyukacsos lepedőből varrt firhangon. Fangor már rég fenn volt és a kinyitott ajtón keresztül kislisszolva hozta rá a frászt a többi vendégre, kikben a salakanyag hamar vált cseppfolyóssá a hatalmas szőrmetengert látva. a vadász is kisvártatva felszenderült álmából, mikor a hatalmas farkas megcibálta annak ujjait. Lebaktatott a fogadóba, ahol már várta az idegenvezető. Egy öreg, fogatlan, rosszul öltözött, szalmakalapos férfi, kinek oldalán csupán egy machete lógott, fegyver gyanánt.
-Jó reggel csipkejózsika! -köszönt rá az erdőjáró.
-hasonlót beléd is... -Támasztotta meg magát az egyik oszlopnál Kazhret.
-Kevesebbet kellett volna inni?
-Vagy többet? -Vágta rá a vadász. -Sose tudtam a biztos választ...
-Ez nevetséges... ismét egy hullát kísérjek oda? -Hőzöng a Joseph nevezetű férfi.
-Há' látod... Téged nem baszogattak sose a majmok... -Mondja unottan a fogadós.
-Na ja... Jer te részeges... induljunk.

A vadász intett egyet a kocsmárosnak, majd kilibbentek mind a hárman az objektumból. Joseph úgy szedte a lábát, mint aki rokon látogatásba igyekszik, bár elnézve arcának kinézetét lehet a feltevés nem áll oly távol a valóságtól. Nem sokkal később érték el a dzsungel szélét. Nem árasztott túl sok jó gondolatot az erdő, de nem volt választása, belevetették magukat a rengeteg sűrűjébe. Hosszas és csapkodással teli út várt rájuk, a moszkitók bemásztak Kazhret bőrpáncélja alá és nehéz volt ott agyoncsapni az idegesítő rovarokat.
-Mi lenne, ha ne... -Joseph egyik pillanatban elharapta a mondatot, Kazhret nagy meglepetésére a férfit elkapta egy fekvő csapda, melyből élesített faágak nyársalták fel a vékony és kissé irritáló idegenvezetőt.
-Fangor! -Hívta magához a farkast, ami vicsorogva állt be a vadász mögé. A férfi leakasztotta hátáról a számszeríjat, majd a környező területet kezdte kutatni szemével.
Egyik pillanatba hangos makogásra lett figyelmes. Egy díszes szőrtelen összefestett troll nézett vele farkasszemet. nem tudta mit tegyen, így megvárta míg az közelebb lép. Egy erős rántást érzett lábain, mely kibillentette egyensúlyából, majd lábait hátrafelé megemelve rántotta ki azokat alóla, fejét úgy verte bele a földbe, hogy nyaka is majdnem belereccsent. Utolsó, amit látott csak az volt, hogy Fangor irányába lasszók repülnek és a farkast több kötél tartja lenn, mint ahány szőrszála van a fenevadnak.
Pár órányi szendergés után ébredezett csak. Megkötve keze és lába, hűséges társa nyaldossa épp fel érdes nyelvével álmából.
-Fangor? -Nyitja ki szemeit. -Hol vagyunk? -Néz körül még meglehetősen fátyolos tekintettel.
-Shagann-Dzsugelében. -Válaszolja meg a kérdést egy érces hang.
-Fan...
-nem a kutya, hanem én... -Szól ismét közbe az ismeretlen hang. -Az dög egész időn át itt morog és ugrál téged körbe... -Fordul a férfihez közelebb a ketrec rácsain csüngve a szőrös troll.
-Azt ne mond, hogy olyan közhelyesek, hogy te vagy hekzi... -Imitál hernyómozgást testével a vadász, hogy közelebb mehessen a másikhoz.
-Közhely?
-minden olcsó ponyvában, az mellé kerül a főhős, akit keres...
-Ponyva? -értetlenkedik a szőrös troll. -tud olvasni vászon? -Csillannak fel szemei.
-Mindegy... -Sóhajt egyet a vadász.
-Egyébként... én lenni Hekzi.
-Már ki találtam...
-Honnan? -Száll le a ketrec oldaláról.
-Öhm... láttam rólad egy képet Földvárban.
-Kép? Milyen kép? -Kissé elszontyolodik a troll. -Lényegtelen... Már nem lenni az herceg, ki volt én...
-Én azért jöttem, hogy segítsek...
-Te? -Hőköl hátra a troll -Maximum hernyózni tud, de vadászni Krambot nem!
-Kramb? -Nyílik ki a vadász szeme a szó hallatán, miközben a hátára vergődik.
-kis, de veszélyes disznó. hagyomány, hogy ezt levadász a következő király. a lakomára, megakirály kell legyen gyors, okos és kitartó! -Magyarázza el a vadásznak a szokás lényegét tőmondatokban.
-Igazán érdekes... -Tápászkodik fel a férfi.
-Ho...
Kazhret előrántja a kiskést, hogy a troll remekül láthassa.
-Sose hidd azt, hogy a Terakriti Kazhreten kifoghat egy nyavalyás kötél és pár vadember. -Az utolsó kivételével nagyon tetszett a vadász kis bemutatkozása a volt hercegnek. -VUL'MAK! -Kiáltja Hangosan a vadász. -VUUL'MAAK! -Rántja elő kését ismét. A fél város már a ketrec köré gyűlt. Kazhret ugrálni kezdett és frusztráltan járkált a ketrecben, miközben ezt a nevet ordítozta. Megérte neki mivel nemsokára a köré gyűlőket félre lökve érkezett meg a troll király.
-Sápadt arcú... -Nézett rá a hatalmas ember állat lenézően.
-Kihívlak Vul'mak! -Döngölte meg mellkasát a férfi.
-Nyurga... kevés hús... két perc se lenne... -beszélt miközben mutogatott és döngölte saját mellkasát.
A beszédben egy kirepülő kés zavarta meg. A díszes tőr egyenesen a troll király feje fölé repült, akinek fából készült magas maszkjába állt.
-Kihívlak te tetves troll! -Mosolygott meglehetősen idegesítően és elszántan.
Vul'mak se a késre, se a kihívásra nem reagált túlzóan semmit sem. Higgadtan tűrte.
-Holnap... ha veszteni... téged én tép szét! -Fordul meg és indul el vissza a saját fából tákolt palotájának irányába.
-És ha nyerek? -Állítja meg ezzel a kérdéssel a trollt.
-Olyan nem lenni! -Kiált vissza a király. Kazhret pedig visszaül a ketrec közepére, ahova Fangor már letelepedett. A farkas oldala meglehetősen kényelmes támasz volt, belemarkolt a nagy szürkés fehér szőrzetbe, amaz csak fülét mozgatta meg kissé.

-Mi francot képzelni?! -Kelt ki magából a troll.
-Kihívtam, majd legyőzőm. Mi ebben a nehéz?
-Vul'mak lenni verhetetlen! -Toporzékol és veri mellkasát a troll.
-ugyan miért?
-Mert nem csak Kramb vadász!
-Rám is fog? -Néz rá a trollra a félszemű vadász.
-Igen! -Rázza meg a ketrecet.

-Legalább nem fogunk unatkozni, igaz Fangor?
-Egyedül menni! -Vágja rá Hekzi, még mielőtt a farkas egyáltalán fülét megmozdíthatta volna.
-Nagyszerű! Akkor csak én...te meg itt maradsz és unatkozol helyettem is! -Nyújtózkodik a vadász.
-Nem fél? -csodálkozik a volt herceg a vadász nyugalmán, ki már visszafordulva próbált pihenni.
-Mitől? Többet éltem át már, mint hinnéd... Nem azért vesztettem el az egyiket, mert otthon brahiból kiszúrtam. -Fordult el a másik oldalára ezzel jelezve a trollnak, hogy nem kér a további beszélgetésből.

Az éjszaka a hangos trolloktól volt hangzatos. Az egész dzsungel úgy vijjogott mintha Pangawi papagáj varjak keresnének épp párt maguknak a tavasz első napjain.
Vul'makot készítették fel a hagyomány szerinti vadászat előestéjén. Nem érkezett senki sem, ki az éven kihívta volna, így hangos lármával adtak hangot a pogány szertartásnak.
A másnap reggeli zajok még mindig nem csillapodtak, amik kissé kezdték zavarni az aludni próbáló vadászt.
Dél lehetett mikor végre kapott egy jottányi falat ételt. Pár szem banán és egy kevés zúzott kakaóbab személyében, mellé lökve egy kevés víz, valamilyen agyagtálban.
A vadász hamar elfogyasztotta a kalória bombát és felállt, hogy fogadhassa vendéglátóját.
-Adni neki hegyes bot... Ha végez... bot lenni enyém. fejed lenni rajta dísz! – Állt a férfi elé és magassága miatt lehajolt hozzá, egészen közel annak arcához.
-Azt majd meglátjuk... -A lándzsát hamar átvette az egyik női egyedtől, majd hátára vette fegyverét.

Kimentek a városka szélére, hol a király várakozás nélkül felugrott az egyik fára és eltűnt a lombkoronában, csak az ág csörgése hangzott utána, ahogy ugrált a faágakon.
-Semmi könnyes búcsú? -Szomorkodott a vadász, majd ő is megindult. Hogy néz ki egy Kramb? gondolta magában.
Útja az erdő aljnövényzetében nagyon könnyen ment neki, léptei halkak és szinte teljesen nesztelenek voltak. úgy suhant a hatalmas lapulevelek és gyökerek között mintha egy madár szelné a kék eget. Pár perccel később egy vörösödött, feltúrt földhalom emelkedett ki a zöldellő tengerből, amin pár apró élőlény dagonyázott. Egy hirtelen jött suhanó hang, és az egyik kislényt egy dárda ütötte át. A többi egy pillanat alatt szétszéledt, a Király pedig utánuk nyúlt, de keze nem ért el egyet sem így elkezdte becserkészni a vadakat. Kazhret csendesen lesett a falevelek takarásában, nézte ahogy a troll lassan gázol a növényzetben és egyre ingerültebben liheg. Mikor az megunta, egyszerűen otthagyta és lerázta a sok koszt magáról, felkapta a tetemmel díszített dárdát, majd visszamászott a fára.
A vadász látta, hogy tovább indult, ő is elindult utána, hogy utolérhesse a királyt, akinek nyoma sehol sem volt. A vadász viszont az aljnövényzet ropogós levelein járt immár. Minden lépése hangossá vált. Egy újabb suhogó hang törte meg a ciripelő bogaraktól és madarak csicsergésétől hangos szimfóniát. Kazhret megtolta magát lábaival és ott hol az előbb ő volt most egy földbe állt gally dülöngélt. A sűrű lombok közt nem látott senkit sem, a hang volt az egyetlen kulcs. Újabb süvítés, ismét kitért, ez azonban közelebb landolt hozzá. Leoldotta hátáról a számszeríjat és vagy kettőt lőtt a levelek közé. Mozgás indult meg a levelek közt, a fél fa lombja lehullott ahogy a troll király ugrált az ágakon. Kazhret ismét lőtt párat a levelek közé, a harmadik lövésre egy hatalmas üvöltés hangzott fel, ami megrázta a fél környéket. Majd egy puffanás a földön. Az öles fa mögé lépve egy letört végű nyíl és egy méretesebb vértócsa fogadta a vadászt. A nyomok nem vezettek távolra, egy magaslat után teljesen eltűntek. A férfi felkapaszkodott a kiszögellésre és körülnézett onnan. Az előző csata helyszíne tökéletesen belátható volt. A nyugalmat egy reccsenés zavarta meg, majd a vadász vállát eltalálta valami ám a bőr vállvédőről lecsúszott a kihegyezett fa ék. Elkapta azt és előre rántotta, amivel annak tulajdonosát is meghúzta, fordulásában elkapta a király öklét, aki vele együtt zuhant a két méteres szakadékba. A király erősen beverte a fejét, míg Kazhret a hátával tompította az esést, vagyis inkább lándzsájára esett.
A homályos kép mely eléje tárult, nem sok információval kecsegtetett és mindkét harcos meglehetősen kába állapotban fetrengett a földön. A vadász átfordult oldalára és kitapogatta merre lehet távolharci fegyvere. Pár sikertelen kísérlet után, sikerült leakasztania hátáról lándzsáját és arra támaszkodva megpróbált feltápászkodni. Mire ezzel végzett addigra Vul'mak talpra ugrott és gyomron vágta a vadászt ököllel, aki neki sattant háttal egy sziklának.
Felköhögött egy kevéske vért, majd a közeledő troll irányába vágott egy méretesebb követ. akinek az levitte fejéről a koronáját, azonnal utána fordult, azonban ezt kihasználva A vadász bemosott egy jobb horgot. A troll meg sem érezte és eltaszította maga mögé a férfit, átdobva maga felett. Amaz nagyot repülve próbálta a talajt jól megfogni, azonban a lábára esett és egy hátra bukfencet tolt. A trollkirály egy hatalmas kővel érkezett meg hogy összezúzza ellenfelét. Feje fölé emelte, de a vadász megragadta az előbbi fadárdát és átszúrta ismét Vul'mak azon felkarját hol a nyíl találta el. A kő nagyot csattant a király mögött ahogy elejtette erőtlenül. Vérző sebbel rúgta hátra ismét a vadászt. aki azonnal harci pózba állt és felkapta az immár előtte lévő zöld acél lándzsáját. A király azonban eltűnt és a lombok között járt ismét.

Az idő vészesen telt, és a vadásznak is visszakellett érnie.
Felkaparta holmijait majd futva indult meg vissza abba az irányba honnan a kűrt szó hallatszódott. A zsákmány nélküli Vadász időközben a visszaúton megszabadított egy kis cocát a fejétől és övére tűzte de édeskevésnek érezte.
Hosszas és kimerítő futás vette kezdetét melynek végén az ismerős település fala tűnt fel, a tisztáson járt már, honnan indult mikor is hangos üvöltés hangja zengte be a háta mögötti részt. ismételten megfordult, de mire végzett volna a hatalmas király leterítette. Ott feküdtek a talajon, a gyökerek között, alattuk egyre erősebben patakozó vértócsa. A városiak közelebb merészkedtek, mire Vul'mak teste megmozdult. De nem a troll ereje mozdította meg, hanem az alatta átszúrt mellkasú vadász próbálta magáról lelökni az átszúrt koponyájú egykori uralkodót.
Csend lett az egész Dzsungelben. Leszedték a hullát a férfiról, akinek alsó bordája alá állt be a fából eszkábált dárda vég. A trollok ezután hangos éljenzésbe kezdtek, saját nyelvükön. Dübörögtek a harci dobok, verték saját mellkasukat és nem sokkal később a volt koronaherceg is megjelent utasítva a többieket, hogy vigyék a gyógyító sátorba a sebesült vadászt.
-Köszönöm Kazhret a Terakriti klánból. -Fogta meg kezét a vadásznak ahogy felhelyezték őt a hordágyra.
-Drága lesz neked! -Mosolyodott el a férfi a trollra.
-A Féltroll törzs hálás lenni örökre neked... megszabadítani minket a tébolytól! Megbosszul apám... most már nyugalommal pihen!

Hekzi elbúcsúzott a vadásztól és immár a falu sámánjára bízta a férfikezelését.
Vul'mak rémuralma ezzel véget ért. és a Féltroll törzsben ismét visszaállt az arégi béke mely pár éve elveszett. kazhret egy hónapos gyógykezelés utánhagyhatta el társával Fangorral a települést, hogy begyűjthesse az ígértjutalmat Földvárból, ahol már várták, mint a messiást.     

Spin-off rész!!!!! Elképzelhető hogy lesz még ilyen a részek között :)