A biciklivel könnyű volt megtenni kis idő alatt a Füvészkert, és a Pál utca távolságát, így Rebeka cirka öt perc alatt, már a csapatgyűlés felé igyekezett, immáron már Csónakos nélkül, nehogy lebukjon.

A kert bejárata körül senki sem várta, emiatt kicsit elment a kedve az egésztől, de próbálta kizárni a fejéből, a most is kórházban fekvő, tehetetlen Olivért, akinek ez lesz az első kihagyott gyűlése.

Rebi most nem búvóhelyet keresett, hanem céltudatosan hágott át a Sziget felé. Út közben belebotlott néhány vörös inges fiatalba, javarészt fiúkba. Ő volt az egyetlen lány, aki hasonló inget viselt, mint a többiek. Néhányan rendesen megbámulták, de betudták véletlennek, hiszen bárki felvehet egy piros inget. Beka örült is ennek, hiszen annál nagyobb sokk lesz a belépője.

- Csele! - ütötte meg egy hang a fülét, háta mögül. Gyorsan megfordult, és Áts Ferivel találta szembe magát, aki annyira közel állt, hogy érezte a lehelletét a bőrén. Feri a lány ingéhez nyúlt, és elkezdte birizgálni a szélét.

- Mit akarsz? - mordult rá Beka, de meg sem mozdult, kíváncsi volt, mit akarhat Feri.

- Téged! - simitott végig a karján és közelebb hajolt, de az új vörös ezt már nem hagyhatta, hiszen ott van neki Olivér. Valamint kockáztatnia sem lehet, akármennyire is átölelné a srácot. Dani bármikor lebuktathatja.

- Hé, ne! - mordult rá, és hátrébb lépett. - Nekem ott van Olivér, nem tehetem ezt - mondta és mindent elfelejtve barátként próbált tekintett a srácra, leplezve, hogy undorodik tőle. De abban a pillanatban jó lett volna megölelni, csak pár másodpercre. Mint Olivért.

- Hamarosan kezdődik a gyűlés! Ott találkozunk, Csele! - váltott gyorsan témát Feri, mert megpillantotta a közeledő Lórántot - Lóri! - indult meg felé, és átkarolta a fiú vállát, majd együtt távoztak a Sziget felé, amit már sok fáklya fénye világított be.
Feri igen megkedvelte az új fiút, mondhatni a szárnyai alá vette, mintha azt akarná, ő legyen a következő főnök.

Néhány pillanatig még ott állt a lány, amíg a két vörös el nem távolodott, majd ő is útnak indult a beavatása helyszínére.
Amint egyre közelebb ért, meghallotta a gyülekező Vörösingesek kialtozását, és Feri mély hangját, ahogy bejelentette, hogy elkezdik.

Beka gyorsabban szedte a lábát, és a legmegfelelőbb pillanatban betoppant a kis szigetre. Nagy döbbenet fogadta a belépőjét, de néhány másodperc múlva feleszméltek a vörösök és értetlenkedni kezdtek.

Feri faarccal nézte végig a jelenetet, de közben magában nagyon jól mulatott a történéseken. Kiélvezte, amíg mindenki értetlenkedik, majd mikor a vörösök már hangot is adtak ennek, határozottan közbeszólt:

- Ő az új tagunk, Csele Rebeka..., de gondolom már ismeritek.

- De ő egy Pál utcai! - szólalt fel Pásztor idegesen.

- Mostantól kémként dolgozik nekünk, ahogyan eddig a Pál utcaiaknál tette - jelentette ki Feri higgadtan.

- És ha elárul?! - hallatszott valahonnan a távolból.

- Nem fog - pillantott rá idegesen Feri a vörösre, akitől a hang származhatott.

Kezdte elveszíteni a türelmét, hiszen mégiscsak ő a legfőbb Vörösinges. A többiek ezt nem dönthetik el, nincsenek itt holmi szavazások, mint a másik csapatnál.

Dani viszont rettenetesen dühös volt. A Csele lány nem volt neki túlságosan szimpatikus, és a testvérével való kapcsolatát sem nézte jó szemmel. Most viszont nem ez verte ki nála a biztosítékot. Azt érezte, mintha a bátyját akarnák helyettesíteni az új taggal. Úgy tesznek, mintha Olivér már fel sem ébredne, pedig még mindig él, csak nincs magánál.

Rebeka egész végig nyugodtnak tűnt. Persze valamennyire zavarta, hogy pont róla vitatkoztak, úgy mintha ő ott sem lett volna. Próbált lazának tűnni, nehogy lássák rajta, hogy zavart.

- Ő lány! - fakadt ki valaki a hátsó sorból.

- Na megjött a szexista is! - poénkodott Feri, mire az egész csapat egy pillanatra elfelejtette az ügyet - Megszoktuk - mondta, majd újra kitörő félbe került a vita.

Végül, újabb pár perc után Feri egy legyintéssel elintézte az egészet, majd Rebeka félrállt, Dani mellé. Ezúttal a gyűlést is elkezdték. Elsőre felszínes dolgokrol beszéltek, amíg a csapat fel nem oldódott, hiszen nem bíztak Bekában. Dani megalapozta nekik a bizalmatlanságot, de az idő teltével, egyre mélyebb témákba vágtak, látszólag befogadták Rebit.

A gyűlés vége felé Beka is felszólalt.

- Úgy gondolom, hogy Boka hamarosan összehívja a mi megbeszélésünket is - lépett előrébb az egyetlen lány -, így beadok nekik valami fedő sztorit, hogy miről beszéltünk, majd a következő találkozónál el tudok mondani minden részletet, amiről szó volt - adta meg az utolsó lökést. Feri igazat adott a lánynak, és lezárta a gyűlést.

Az összes vörös csapatokba verődve távozott, egyedül Áts, és Pásztor hagyta el a helyszínt egymagában, és persze Beka is. Nem tudott mitévő lenni, így arra jutott, hogy kimagyarázza magát a szerelme testvérénél.

- Hé, Dani. Várj egy kicsit! - kapta el a karját, mire az fiú szúrós szemmel pillantott rá. - Beszéljünk egy kicsit, jó?

- Mit keresel itt? - suttogta idegesen, miközben arrébb húzta a Rebekát, hogy ne Feri vizslató tekintete előtt kelljen beszélniük.

- Áts megfenyegetett. Kiderítette, hogy együtt vagyok Olivérrel. Azt mondta, vagy Vörös leszek, vagy repül közületek. Ugye azt te sem akarnád? - kérdezte.

- És most elárulsz mindent a társaidnak? - húzta össze a szemét.

- Nem, egyenlőre még nem! Amíg Áts nem kezd el parancsolgatni nekem, és tovább fenyegetni. Addig titok marad, aminek annak kell lennie.

A testvér bólintott, Csele pedig elindult, hogy meglátogassa a barátját, még mielőtt haza indulna. Mozgalmas volt számára a mai nap.

- Hé! - kiáltott vissza a srác. - Köszönöm! - mondta, és eltűnt a növények között.

A lány nagy mosollyal az arcán lépett ki az utcára, egyenesen a kórház felé véve az irányt. Talán most megtalálta az igazi helyét. A Vörösingesek ahhoz képest, amit hallani szokott róluk, vagy amit kívülről lát, nagyon kedvesek. Egy igazi csapatról van szó. Feri is rendes volt, egyeltalán nem parancsolgatott, de azért szigorúan fogta a csapatot.

A Kórház utcában sokan igyekeztek az épület felé, de mind inkább idősebbek voltak. Kivizsgálásra mehettek. Beka látott egy vele egyidős lányt is, akinek be volt gipszelve a karja, idős bácsikat kerekesszékben, és egy-két jövendőbeli anyukát, akik a hasukat fogták. Egy ismerős arcot sem vélt fefedezni, se egy vörös trikót, se egy Pál utcai fiút. Az ő csapatához is eljuthatott már a hír, ami Olivérrel történt. És csak Rebeka igyekszik hozzá.
Magában remélte, hogy a kapcsolatukról még csak páran tudnak. A Pál utcaiaknak elég lesz akkor elmondani, amikor már a barátja is ébren van.

A folyosóra érve vette észre, hogy a nagy kapkodásban otthon felejtette a papírt, amire fefirkantotta barátja szobájának számát, így első útja a recepcióhoz vezetett, ahol egy negyvenes éveiben járó, fehéres hajú nő ült. 

- Szia! Tudok valamiben segíteni? Kit keresel? Nagymamát, nagypapát? Esetleg valaki mást? - kérdezte meg mosolyogva.

- Nem, a barátomat keresem, Pásztor Olivér! - válaszolta, mire ő kattintgatni kezdett az egérrel.

- Pásztor Olivér... - motyogta - Á, itt is van. Most éppen bent van nála egy ápoló infúziót cserél, meg ilyenek, de nyugodtan bemehetsz, 373-as szoba.

- Köszönöm szépen!

A folyosón elindulva gyorsan elérte a szobát. Egy pillanatra megállt a fehér ajtó előtt, amire a 373-as szám állt. A kilincsért nyúlt, és benyitott a szobába.

Olivér az ágyban feküdt, csukott szemmel, mozdulatlanul. Körülötte egy fiatal, huszonéves srác tevékenykedett. Rebi némán állt az ajtóban, amíg észre nem vette a fiú.

- Szia! - intett neki esetlenül. - Csak Olivérhez jöttem.

- Szervusz! - szólt, és feljebb tolta kerék szemüvegét. - Egyre jobban javul az állapota. A műtét helye kezd begyógyulni, és az egyéb karcolások is. Ennek viszont nyoma lesz - mutatott végig egy csíkon, ami a az állától a szem alatti részig tartott. - Rendbe fog jönni - mondta, be sem fogva a száját. Igazi stréber lehetett az iskolában.

- Nem fog zavarni - mosolyodott el a lány, és a fiú mellé lépett. Óvatosan a seb helyhez nyúlt, és vegig simított Oli arcán, majd a haját kezdte birizgálni.

- Na, én megyek is! - lépett ki az ajtón a szemüveges ápoló.

- Szia, Hercegem! - suttogta, és az ágy szélére ült.

Órákat volt a szobában mesélve a napok történéseit.