- Az amerikai kidobó, azaz a Dodgeball, szabályai nagyban hasonlítanak a partizánhoz - kezdett bele a játék magyarázatába Róbert, mikor mindegyik csapat megérkezett és elfoglalta a helyét a leterített plédeken, pár méterre a játék lekerített térfeleitől. - Két csapat fog egyszerre játszani, a cél az, hogy minél előbb kidobjátok a másik csapat játékosait. A játék kezdetekor öt labdát fogunk kitenni a középső padra, miután elhangzott a sípszó, meg lehet indulni értük, utána már minden dobás érvényes, kivéve akkor ha fejre céloztok. Ha valaki elkapja a másik csapat egy labdáját, és nem ejti el, akkor visszaállhat egy korábban kiesett csapattársa. Minden csapat automatikusan tovább fog jutni, ha két játékot is megnyert, a végén az a két csapat küzd meg egymással, akik vagy egy, vagy egyetlen játékot sem nyertek meg. - Sorolta a szabályokat. - Kihagytam valamit? Ja, igen. A szemben álló csapatokat mindig kisorsoljuk, és nem választjuk, akik pedig éppen nem játszanak oldalról szurkolhatnak, hoztunk számotokra italt és energiaszeleteket is. Van kérdés? 

Az egyik lila melegítős lánynak a levegőbe emelkedett a keze, így miközben ő arról vitatkozott Róberttel, hogy mennyire nem igazságos úgy kisorsolni a csapatokat, hogy ők - ahol három lány és egy fiú van -, simán szembe találhatják magukat a sötétkékekkel, ahol csak fiúk vannak.

- Mert mi aztán nagyon értünk a kidobóshoz - mormogta Sebő elég hangosan mögöttünk, ahhoz hogy halljuk. 

- Simán megoldjuk - próbált minket Patrik bátorítani valahogy, mikor látta, hogy nem vagyunk valami lelkesek. - Van erről valami film is, a Ben Stillerrel. - nézett felváltva ránk. - Na már! Senki? Pedig rohadt jó film. Alapfilm. 

- A Gladiátor az alapfilm. Meg a Titanic. Esetleg a Whiplash, nem valami Ben Stilleres baromság. - motyogtam, miközben felhúztam a térdem, hogy rátámaszkodhassak. 

- Talán valami bajod van Ben Stillerrel? 

- Nyugi van, skacok! - hajolt be közénk ekkor Bence. - Mi is idegesek vagyunk, de nem kellene most összeveszni. 

Beláttam, hogy igaza van, és már megint sikerült elfelejtenem, hogy nem kéne Patrikkal veszekednem a verseny alatt, pláne nem ilyen jelentéktelen dolog miatt. Neki is hasonló gondolatok járhattak a fejében, mert átnyújtotta a kezét Bence válla fölött.

- Jók vagyunk?

- Aha - csaptam bele, nem túl lelkesen. 

Róbert nem viccelt a sorsolással, ugyanis a szervezők előgurítottak egy olyan rácsos gömböt, amiben tizenöt apró labda volt, mint amit a tv-ben szoktak használni a lottósorsolásánál. A főszervező megforgatta a kart, mire a labdák ide-oda ugrálni kezdtek a tartályban, majd felpattintotta a tetejét és kihalászott belőle kettőt. 

- Akkor az első versenyzőink - nyitotta ki a két labdát egymás után - a szürke és a pink csapat. Kérném a két csapatot, hogy foglalják el a térfeleket!

Miközben mi kényelembe helyeztük magunkat, a szürkék és a pinkek felsorakoztak egymással szemben, majd mikor Róbert belefújt a sípjába, egyszerre megindultak a köztük lévő padon elhelyezett labdák felé. Az egyik pink fiú sikeresen meg is kaparintott egyet, azonban mire felemelhette volna a kezét, egyszerre négy labda csapódott neki a szürkék irányából. Csalódottan kullogott le a pályáról, majd alig pár perc leforgása alatt a csapattagjai is követték. A szürkék örömükben összeütötték az öklöket, ahogy elhagyták a pályát.

- Hát ez gyors volt - morgolódott Kriszti mellettem. - Mi a jobb taktika? Megszerezni a labdákat vagy hagyni, hogy átdobják hozzánk? 

Távolabb húzódtunk egy kicsit a többiektől, hogy csendben elemezhessük a játékot, miközben a lilák és a sárgák is felmasíroztak a pályára. 

- Az ellenféltől függ - vonta meg Patrik a vállát. - A filmben az elkapáson volt a hangsúly, meg persze Chuck Norris is segített nekik, és az edzőjük...

- A lényeget! - vágtam a szavába.

- És ott volt az a rész is, mikor az ellenséges csapatból az orosz csaj összejött a...

- Patrik!

- Próbáljuk meg egyszerre többen ugyanazt célozni, lehetőleg akinél a labda van. - Vonta meg a vállát, de nem sértődött meg, amiért újfent félbeszakítottam. Az lenne a legjobb, ha azok akik nem nagyon tudnak célozni, csak begyűjtenék a labdákat és megpróbálnának bent maradni. Kriszti, te hogy állsz a kidobóssal?

A kékhajú lány elhúzta a száját. 

- Mindig is gyűlöltem a tesit, mert senki sem akart beválasztani a csapatába. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem az erősségem egyik labdajáték sem. 

- Szuper. Bence?

- Mondtam már, hogy kettes alát kaptam kislabdahajításból. Nálam senki sem bénább belőle. 

- Egyre jobb. - Mormogta Patrik. - Janka? 

- Hmm... Hát, te is tudod, hogy nem nagyon szoktam odatenni magam tesin, de igyekezni fogok. Veled mi a helyzet?

- Tavaly egy gólt, és két gólpasszt is lőttem az országos jégkorong bajnokságon. Ahhoz képest, egy béna kidobós piskóta lesz.

Egy pillanatra még el is hittem, hogy Patriknak igaza lehet. Aztán mindannyian felkaptuk a fejünket, mikor a többiek körülöttünk felhördültek, és a pálya irányába fordultunk, ahol a lila csapat éppen szabályosan kivégezte a sárgákat. Az a lila csapat, akik korábban a fiú-lány csapatok összeállításával és erő különbségével húzták az időt. Úgy tűnt, mostanra elfelejtették, hogy mennyire ellenük szólnak az esélyek, mert vagy két perc alatt megnyerték a játékot, ráadásul a vöröshajú lány, aki a szőke ikertestvérével egy csapatban volt, olyan erősen vágta hozzá a gumilabdát az egyik sárga fiúhoz, hogy a sérült karját babusgatva vonult le a pályáról.

- Mekkora álszent bagázs - követte őket Kriszti undorodó tekintettel, ahogy a lila lányok és az egy fiú, szerényen mosolyogva levonul a pályáról. Éppen előadták, hogy csak véletlenül mosták fel a sárgákkal a földet, és nem is olyan nagy ellenfelek. 

Egyetértettem vele, de nem volt több időnk beszélgetni, mert Róbert a mi csapatunkat is kihúzta a gömbből, majd a piros csapattal a pályára küldött minket. 

Észre sem vettem addig, hogy mennyire izgulok, mikor bele kellett törölnöm a a tenyerem az ezüst melegítőmbe, annyira izzadni kezdett. Velünk szemben két piros melegítőt viselő lány és két fiú ácsorgott, hozzánk hasonlóan nem vettek fel semmilyen harci pózt, vagy hallattak nevetséges csatakiáltást, mint korábban a szürkék. Egyszerűen ott álltak, és várták, hogy az egyik szervező végre megfújja a sípját. Aztán mikor ez megtörtént mindannyian megindultunk a labdák felé. Patrik és a két piros fiú azonnal megkaparintott egyet-egyet, míg nekem is sikerült meg Krisztinek is megszerezni, majd kezdetét vette a játék. 

A szemem sarkából láttam, hogy Kriszti az egyik piros lány felé hajítja a labdát, de elvétette így hátrált pár lépést, miközben Patrik elsőre kidobta az egyik labdás fiút, majd lebukott a másikuk elől. Én is elhajítottam a labdát, de a piros fiú még időben oldalra lépett, így bosszankodva indultam meg a pad előtt árválkodó kék, gumilabda felé. Közben sikeresen megúsztam, hogy eltaláljanak, de Bence már nem volt ilyen szerencsés, így már csak hárman maradtunk. Aztán már csak ketten, mikor Krisztit is eltalálta az egyik piros. Cserébe nekem is sikerült őt kidobnom, és újabb labdát szedtem össze majd hátrébb ugrottam. Kettő, a kettő ellen. Gyorsan pillantást váltottunk Patrikkal, majd ugyanarra a piros játékosra céloztunk, aki már meg is indult egy szabad labda felé a térfelükön. Az ő dobása a hátán, az enyém a vállán találta el. Az utolsó bennmaradt játékosnak esélye sem volt, Patrik már azelőtt kidobta, hogy egyáltalán feltűnt volna neki, hogy egyedül maradt. 

Miközben a máskor kiállhatatlan osztálytársam nyakába ugrottam, a plédek felől hangos kiáltozás hangzott fel. Úgy tűnt a sötétzöld és a sötétkék csapat nekünk szurkolt, de még Blanka is felmutatta a hüvelyujját az irányunkba. 

- Szuperek voltatok! - karolt át minket Kriszti, miközben helyet foglaltunk Domáék mellett.

Patrik szerényen megvonta a vállát. 

- Kér valaki inni?

Kriszti bólintott, Bence csak a fejét rázta, így végül felém fordult.

- Janka, elkísérhetsz!

- Ez most kérés volt, vagy parancs? - csúsztattam le a napszemüvegem az orromra.

Patrik szó nélkül felhúzott, majd elindultunk az erdő szélén álló hűtőládák felé, ahol jó pár versenyző ácsorgott, miközben a pályán újabb játék vette kezdetét. 

- Mi az a nagy titok, amit nem akartál elmondani a többiek előtt? - húztam ki két jegesteát az első ládából.

- Barna mondott pár érdekes dolgot még tegnap este, miután visszajöttek a feladatról. Nem hittem neki, de gondoltam nálad is rákérdezek.

Kis híján kiköptem a teát, és nem sokon múlott, hogy az említett fiú kezdtem volna keresni a tekintetemmel. 

- Miket mondott?

Patrik elgondolkodva nézett rám.

- Hogy jártatok egy ideig, és akkoriban nem is voltál stréber könyvmoly. 

- Ha ilyen szépeket mondasz, mindig elpirulok - gúnyolódtam, de közben szinte alig hallottam a saját hangomat, olyan hangosan dobogott a szívem, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről.

Patrik közelebb lépett hozzám, hogy a pár méterre lévő két fehér játékos ne tudjon hallgatózni.

- Azt is mondta, hogy igazi partihercegnő voltál, és mindenki imádott. Meg hogy egy bulin annyira berúgtál, hogy valami ismeretlen egyetemista ölében kötöttél ki, és hagytad, hogy a többiek szeme láttára taperoljon. Aztán... - láthatta, hogy valami nagyon nem oké, mert hirtelen abbahagyta. - Hé, jól vagy?

Úgy éreztem, menten elhányom magam. Egy éve azon voltam, hogy kitöröljem az akkor életemnek minden egyes pillanatát, erre Patriknak sikerült pont azokat a történeteket felemlegetnie, ami miatt akkoriban esténként álomba sírtam magam. Néha még most is, de már javulófélben voltam. 

 - Nem, nem vagyok jól. - Mondtam őszintén, mert ez volt a helyzet. - És Barna tudja, hogy csak úgy lehet sikeresen manipulálni embereket, hogy belesző a sztoriba pár féligazságot. Látom nálad máris sikerrel járt. 

- Hé! - ragadta meg a kezem. - Pont azt mondom, hogy nem hittem neki, és Bencével együtt elküldtük a fenébe, mikor ilyeneket mondott rólad. Hát, nem érted? 

- Te nem érted! Ezeknek a nagy része igaz! - csattantam fel, mire a két fehér versenyző felénk kapta a fejét, ezért valamivel halkabban folytattam. - Igen, jártam egy ideig Barnával, és a részeges sztori is igaz, de akkor azt hittem, hogy jó okom van rá, de ezt most nem fogom veled megosztani. Nem kell engem megvédeni, ha Barnának lesz bátorsága az arcomba mondani ezeket, akkor majd én is le tudom rendezni. Pont elégszer álmodoztam már az elmúlt év során arról, hogy milyen lenne behúzni neki egyet, hátha mázlim lesz és a következő feladatban boxolás lesz. 

Patrik úgy nézett rám, mintha most látna először. Bizonyos értelemben így is volt, ő volt az első a BKG-ból, aki már tudott pár dolgot arról, hogy mi történt az előző sulimban. Év elején, mikor mindenki arról faggatott, hogy miért pont tizenegyedikben váltottam, mindig csak azt válaszoltam, hogy hallottam mennyire király a BKG és mindig is érdekelt a közgazdaságtan. Soha, még csak nem is céloztam arra, hogy azért kellett sürgősen átiratkoznom valahová, mert az előző helyen, én voltam az iskola szégyene. Az, akit megbámultak a folyosón és jó kibeszéltek a lánymosdóban. Az, aki egyetlen este alatt zuhant alá, mint valami hullócsillag, a társasági élet krémjéből a számkivetettek közé. Ráadásul a lejtmenet otthon is folytatódott. Ugyanis nem sokkal azután, hogy anyám hazahozott abból az ominózus buliból, apám lelépett és azóta sem láttuk. Akkor romlott meg a viszonyom az anyámmal is, és azóta nem rendeződött.

 - Sajnálom - mondta végül Patrik, amivel mindkettőnket meglepett. - Tudhattam volna, hogy Barna tervez valamit.

- Nem a te hibád. Nagy barom voltam régen. Ebben nem hazudott. 

- Ha most éppen nem szorulnál vigasztalásra, akkor nem tudnék ellenállni ennek a magas labdának. - Karolta át a vállam. 

- Nem is szorulok vigasztalásra! - ráztam le magáról a kezét, mikor elindultunk az italokkal visszafelé. A bocsánatkérése meglepően jól esett, hiába éreztem még feneketlen ürességet a mellkasomban, valahányszor megelevenedett előttem az egy évvel ezelőtti történet, Patrik egyetlen szavával elérte, hogy észbe kapjak és összeszedjem magam. Nem mellesleg, most nem engedhettem meg magamnak, hogy a múlton rágódjak. Elvégre győzni jöttünk ide. 

Közben már a második játék ment, jelenleg a sötétzöldek és a világoszöldek, akiket Domáék csak a gonosz ikertestvérekként emlegettek.

- Akkor jó, mert muszáj megnyernünk még egy játékot, és úgy nehéz lesz, ha közben a könnyeidet kell törölgetned. - Váltott vissza a szokásos nagyképű stílusára, amivel sokkal jobban leboldogultam, mintha kedves és megértő lett volna. 

Kriszti hálásan vette el tőlem a teát, majd tovább méregetett, szinte az arcára volt írva, hogy arra kíváncsi miről beszélgethettünk Patrikkal, de szerencsére nem kérdezte meg. Helyette mindketten hangos örömujjongásban törtünk ki, mikor Domáék csapata továbbjutott, és elhaladva mellettünk, mindkettőnkkel lepacsiztak. Miközben felsorakozott a sötétkék és az arany csapat is egymással szemben, elkaptam Barna pillantását, ahogy engem méreget Blanka és Bálint között. Ő is láthatta, ahogy Patrikkal félrevonulok, talán arra számított, hogy Patrik a féligazságai nyomán majd beszól nekem valami ocsmányat, mire hozzávágok egy üveget, vagy talán arra, hogy a történetek hallatán majd megtörök és magamba zuhanok. Mivel egyik sem jött be, kihívóan a szemébe néztem, majd visszafordultam a többiek felé. Bármit is akart elérni, nem jött össze. Le akartam törölni azt az öntelt mosolyt az arcáról, ha pedig ehhez egy gumilabda is a segítségemre lehetett, akkor benne voltam. 

Úgy festett, odafent valaki meghallgatta az imáimat, mert miután a sötétkékek is legyőzték az arany csapatot, a főszervező minket és a barna csapatot szólította a pályára.