Pár órával később magamhoz tértem. Talán hajnali 4 vagy 5 óra lehetett. Szép lassan elindultam hazafelé. A lépseim nehezek voltak, a sorházak falaiba kapaszkodtam, hogy ne dőljek el. Ahogy szép lassan sétáltam, szembe jött velem egy idős hajléktalan férfi. Meglepődve pásztázott végig rajtam a karikás szemeivel.

- Hát veled meg jól elbántak öcsém, nem lennék a helyedben. - jegyezte meg, miközben elhaladt mellettem.
Vicces ezt pont az ő szájából hallani.
A fejem még mindig vérzett egy kicsit, a puloverem ujjával töröltem le. A zsebemhez nyúltam, a telefonomért, ahogy ráneztem láttam, hogy betörött a kijelzője, biztos az esésem következménye, de az is lehet, hogy belerúgott az egyik állat.
Monát már nem tudom felhívni.. Majd holnap..
Odaértem a társasházunk elé, bepötyögtem a kódot és bementem a lépcsőházba.
Próbáltam halk lenni. Beléptem a lakásba, szerencsére anyám nem ébredt fel..
Odasiettem a fürdőszobába és tükörbe néztem. Az arcom jobb oldala fel volt dagadva, és a szemhéjam is felszakadt.
Oda nyomta a fejem, a jéghideg csempéhez. És azon gondolkodtam, hogy miért kellett egy ilyen jó estének így végződnie. Annyi kimenetele lehetett volna, miért pont ez valósult meg?
A csempe hüvős érintése most teljesen más érzéseket keltett bennem mint pár órával ezelőtt. A mostban éltem, de nem a térben és az időben, hanem az érzések és az élményeim kavargása között.
Ideje lefeküdnöm, ez a nap már se rosszabb se jobb nem lehet.

Másnap reggel amint kinyitottam a szemem a kraomra pillantottam és észrevettem, hogy elfelejtettem levenni a csuklómról a karórámat. Az óra elég megviselt állapotban volt, betörött az üveglapja és megállt a működése. 3 óra 14 percet jelez.. Így sajnos hasznavehetlenné vált..
De még így is, hogy az óra megállt, napjában 2x a pontos időt mutatja. 3,14 pont a Pi értéke, milyen érdekes..
Miközben a gondolataimba merengtem, a telefonom csipogott, Mona volt az.

Egy üzenetet írt Messengeren.
" Találkozzunk, 17 órakor a játszótéren, most nincs időm beszélni, sok dolgom van, ott várlak !"

Az igazat megvallva, jól esett az üzenete. Vasárnap volt, úgyhogy sok dolgom nem akadt. Elkezdtem készülődni. Persze anyám egésznap faggatott, hogy mi történt velem és a ruháimmal. Mondtam neki, hogy elestem, mert részeg voltam. Könnyen el is hitte és annyival zárta a beszélgetést, hogy minek kellett ennyit innom.
Gondoltam arra, hogy Monát meglepem valamivel, de arra jutottam, hogy inkább veszek egy pezsgőt, felmegyunk a társasházunk tetejére, és ott megisszuk, miközben nézzük a csillagokat.
Elég romantikus lenne nem?

A játszótérren álltam. Az órámra néztem, ami még mindig 3 óra 15 percet mutatott. Fránya megszokás, bár nem is értem miért hoztam el. Megnéztem a pontos időt a mobilomon, 17 óra volt kereken. A bordám és a hátam még mindig fájt, a szemem alatt egy óriási kék monokli világított, szerencsére a fogaim a helyén voltak. Tornacipő volt rajtam, fekete csőnadrág és egy fekete kapucnis pulóver. A csuklyám felhúztam mert picit szitált az esô. A hátamon a barna bőrtáskám volt, melynek a mélyén egy üveg rozé pezsgő és egy pléd.
Mona is megérkezett, ő egy rózsaszín kabátban volt, kicsit melegebben öltözve mint én.
Amint odaért hozzám köszöntünk egymásnak és adott egy puszit.

- Figyelj, őszinte leszek hozzád - így folytatta - Otthon elmeséltem a szüleimnek és a barátaimnak is, hogy mi történt. Ugyanaz volt a véleményük... Ennek most nagyon nem fogsz örülni, de azt mondták, hogy a saját érdekembe jobb lenne ha nem találkoznék veled többet.

- Tessék - álltam megdöbbenve - De azok után ami történt tegnap... Hogy mondhattak ilyet? Ezt nem értem.

- Felix, te túlságosan balhés vagy. Nem volt értleme leállnod tegnap verekedni azokkal az idegenekkel. Szerintem ezt csak azért csináltad, hogy bevágódj nálam. De nekem ez nem jön be. És az sem, hogy olyan tanácsokat adsz, hogy álljak le a Xanaxról, amit az orvos írt fel nekem. Úgy csinálsz mintha törödnél velem, de amilyen irányba akarsz terelni az sajnos nem az én utam. - Mona arcán egy könnycsepp csordult le, de látszott, hogy komolyan gondolja amit mondd.

- Sajnálom, hogy így érzed. Úgy tűnik félreismertél engem. Viszont rosszul látod a dolgokat, én csak jót akartam neked, nem akarlak terelni semmilyen útra, csak azt akartam, hogy tálald meg a saját utad, a saját hangodat kövesd és ne másokét.

- Felix, ne próbáld ezt megmagyarázni. A szüleim és a barátaim jobban tudják azt, hogy mi a jó nekem, sokkal régebb óta ismernek engem mint te. Eddig mindenben igazuk volt. Sajnálom. Jó volt a tegnap este, elkezdödőtt valami köztünk. De jobb lesz mindekettőnknek ha most ennek véget vetünk, később még jobban fájna. Sajnálom, ne haragudj rám, csak próbálj megérteni ennyit kérek tőled. - Megsimította a kezével az arcomat, adott egy utolsó puszit, utoljára megölelet és egyedül hagyott.

A válaszomat már nem várta meg.
A nap már lenyugvóban volt. Ott álltam egyedül, a szél a játszótér hintaival játszott, amik nyikorgó hangot adtak. Az eső elállt.
Az órámra pillantottam.
3 óra 14 perc.
Reggel is ennyit mutatott.
Nem változott semmi sem.