brownhairedboi kérésére szeretettel ♥

Chuuya nem kért tőled sokat, mióta járni kezdtetek, a legalapvetőbbet aznap este mégsem tartottad be. Fél kezedben egy pohár itallal, a másikban a mobiloddal számoltad a kicsengéseket. Chuuya a harmadikra vette fel.

Tényleg nem kért sokat, mégis megszegted, ami csak eszedbe jutott.

– Mi az? – Hallottad, hogy kapkodja a levegőt és valami furcsa puffanás szűrődött be a háttérből. – Baj van?

Chuuya mindig udvarias volt, telefonon azonban minden körülményeskedést mellőzött.

– Chuuya! – Felnevettél, a nevét puhán ejtetted. - Édesem! Ráérsz? Nem lenne kedved-

– Nem alkalmas – mondta. Ingerültnek hangzott, a háttérből jövő puffanás és csattanás felerősödött. – Mondtam, hogy csak akkor hívj, ha baj van!

Mielőtt felelhettél volna, Chuuya bontotta a vonalat. Felnyögtél, a markodba szorítottad a mobilod. Egy hajtásra megittad a színes ital maradékát és visszamentél a diszkóba az utcáról. Hideg volt, amitől kitisztult a fejed annyira, hogy értelmesen beszélj Chuuyával, de a benti meleg és az alkohol ledöntött a lábadról.

A francba az egésszel! Ha Chuuya veled van, talán nem egy szórakozóhelyen, hanem egy éttetemben lettél volna. A ruhád mindkét helyre megfelelt, és hogy érezd, mit mulasztottál el a távollétében, egy pohár bort küldtél az előbbi laza koktél után.

Nem szoktál inni, de akkor élvezted. Eltökélted, hogy szórakozni fogsz Chuuya nélkül is, de pár óra után hiányozni kezdett. Már nem érezted olyan jól magad a táncparketten, hiába oldódtak fel a gátlásaid az alkoholban.

Megértetted, hogy Chuuya elfoglalt, hirtelen támadt makacssággal mégis azt akartad, hogy veled legyen. Biztosra vetted, hogy sokkal jobban érezné magát veled, a fényben úszó belvárosban, mint ahol sejtéseid szerint volt: valami elhagyatott sikátorban Yokohama másik felén, vagy a rakparton, a hangárok között.

Szerettél vele lenni, ezért elfelejtetted, hogy munka közben csak akkor hívd, ha az életed függ tőle. Duzzogtál, de hamar megfeledkeztél róla. Chuuya világosan megmondta, hogy nem tudja veled tölteni a péntek estét, viszont minél többet ittál, annál inkább reménykedtél benne.

Táncoltál, lehunytad a szemed. A tested néha idegenekhez ütközött. Kisiklottál a tapogató kezek közül, de a mozdulat csak számodra volt könnyed. A valóságban a tested esetlen volt, magassarkúban sokszor megbicsaklott a lábad.

Kezdtél szétesni. Nehezen keveredtél le a tánctérről, hogy friss levegőt szívj, de az ajtó helyett csak egy üres asztalig jutottál. Még akkor is forgott veled a világ, amikor leültél. Két karodra fektetted a fejed, de a szédülés nem csillapodott.

Órák teltek el, mióta utoljára ettél, és a gyomrod besokallt a sok különböző italtól. Émelyegtél, és tudtad, hogy muszáj mosdóba menned, de gyenge voltál, alig tartott meg a lábad.

Behunytad a szemed, és úgy érezted, teleportálsz. Mire kinyitottad, egy szűk fülke falának döntötted a hátad. Fél lábad a vécékagylón, a térdeden egyensúlyoztad a pici táskád, hogy a telefonodat megtaláld benne.

– (Név), mondtam, hogy – kezdte Chuuya, de félbeszakítottad.

– Rosszul vagyok, Chuuya. Kérlek, gyere értem.

Pillanatnyi szünet után, amit legalább két percnek éreztél, válaszolt:

– Hol vagy?

– A Bridge-ben. – Hatalmas erőfeszítésbe került, hogy beszélni tudj a rosszulléttől, mégis felnevettél. – Egy picikét be vagyok rúgva.

Chuuya nyögött a vonal másik felén. Szinte láttad, hogy préseli össze a száját, de a kép hamar elillant. A cipőd lecsúszott a vécé pereméről, amit rémesen viccesnek találtál. Eltartottad magadtól a mobilt, hogy Chuuya ne hallja a vihogásod és leültél a lehajtott fedélre.

– Hallottad, amit mondtam, (Név)? – Chuuya feszültnek tűnt. A fejedet ráztad, de amint rájöttél, hogy nem látja, rendesen is feleltél neki. – Úton vagyok – mondta Chuuya –, ne menj sehová. Összeszedlek. – Újra felnyögött. Hevesen bólogattál. Még szédültél, de az émelygés csillapodott. Zavarni kezdett a mosdószag. A telefont a vállad és a füled közé ékelve, kapaszkodva támolyogtál ki a fülkéből.

– Az utcán leszek – mondtad. Erőlködtél, hogy elfojts egy nevetési rohamot. Azt hitted, már túl vagy ezen, az örömmámor az első hívásodkor tetőzött. Fogalmad sem volt, mennyi idő telt el azóta, de hirtelen nagyon elfáradtál.

– (Név), ne! – Chuuya hiába beszélt, aznap éjjel már feladtad, hogy betartsd, amit kér tőled. Egyedül arra koncentráltál, hogy ne tűnj olyan részegnek, mire odaér, és ehhez muszáj volt kiszellőztetni a fejed.

– De, de, Chuu~ya – fuvoláztad, már a kijárat felé menet. Imbolyogtál, mégis kézbe vetted a telefont, hogy közelebb tehesd a füledhez. Alig hallottad Chuuyát a dübörgő zenétől. – Ne félj, egy lélek sincs itt. – Távolabb mentél az épület két oldalán ácsorgóktól, fel-alá sétáltál az ajtó előtt. Csak egyszer álltál meg, de azonnal összekoccant a fogad. Fűtött az alkohol, de csak egy miniruha volt rajtad, és a hidegtől remegni kezdett a lábad. – Fázom! – nyafogtál újabb kört leírva.

– Azt nem csodálom. – Addig a földet és a járdára vetülő fényköröket figyelted, de Chuuya hangját hallva felnéztél. Nem a telefonból jött, és az ismerős alakját meglátva sietve indultál felé. – Mi történt veled?

Két nagy lépéssel előtted volt és a karjába zárt. Chuuya arcához nyomtad az arcod, beletemetkeztél a vállát söprő, tömött hajába.

Chuuya szorosan fogott és segített kiegyenesedni, de a testedet elöntő csiklandós forróság nem a kezéből áradt. A kis gravitációs trükkjével támogatott fel, ez újabb bukfencre kényszerítette a gyomrod.

– Egy este nem figyelek rád, kedves – morgott, de vagy mesterien rejtette el a dühét, vagy nem haragudott igazán. Az utóbbira gondoltál, mert Chuuyán mindig meglátszottak az érzelmek.

Csak addig eresztett el, amíg levette a válláról a kabátot. Mielőtt rád terítette, elhúzta a száját és megigazította a felcsúszott ruhádat.

– Minek jöttél ide egyáltalán?

Motyogtál valamit, hogy nem akartál egyedül lenni otthon, de Chuuya nem felelt. Megfogta a kezed, gravitációs erő helyett már csak a karjával támogatva.

Jólesett a kabátját viselni, mert csípős volt az éjszaka. Még érezted rajta a teste melegét és Chuuya szokott, kellemes illatát. Igyekeztél szépen, egyenesen járni, de megerőltető volt, és már nagyon fájt a lábad az átkozott cipőben.

– Hová megyünk? – kérdezted rövidesen, ahogy távolodtatok a bulinegyedből. Chuuya feléd fordult, a kalapja vetette árnyékból felfénylett a szeme egy utcalámpa alatt.

– Haza – szólt. Eleresztette a karod, amikor legutóbb megbotlottál, akkor már a derekadat ölelte át a kabát alatt. Chuuya kesztyűs kézzel, gyengéden megsimogatta az oldalad. Végig tartott, mióta imbolyogni kezdtél. Lehajtottad a fejed, hogy kizárd a fel-felvillanó erős fényt, de a cirógatást érezve ránéztél Chuuyára. – Jólesik a séta? – Először láttad mosolyogni aznap éjjel.

– Igen. – Bólintottál, hosszabb időre lehunyva a szemed. Szeretted Chuuya mosolyát, mégsem tudtad sokáig nézni. – De már nagyon fáradt vagyok.

– Hazaviszlek, (Név) – ismételte meg Chuuya halkan. Megállt, amikor egyre jobban a vállának dőltél. Megérintette az arcod, mert a fejed ismét lehanyatlott. – Mi a baj?

– Semmi – sóhajtottad, arcod előbb a tenyerébe, majd a vállára fektetve –, csak kérlek, babe, hadd pihenjek egy kicsit.

– Rendben.

Finom simogatást, majd egy csókot éreztél a homlokon, de mire felemelted volna a fejed, elmúlt. Chuuya illata az orrodban felerősödött. Átölelted a nyakát, mert hirtelen egészen könnyű lett a tested. A mellkasához simultál, csukott szemmel pihentél a vállán fekve. Chuuya meleg volt, a ruhája puha, a kabátja takaróként ölelt körül. Keze a derekad helyett a hátadon volt, a kesztyűjét érezted a térded alatt.

Fogalmad sem volt, hogy kerültél ebbe a pózban, de nem féltél. A fáradtság erősödött, Chuuya közelsége és a lágy, ringó mozgás pedig andalító volt. Elaludtál, miközben Chuuya a karjába vett és elindult veled.

*

Későn ébredtél. Édes illat csiklandozta az orrod. Az irányába fordultál, de a szemedet még nem nyitottad ki. A telefonod után kutattál az éjjeliszekrényen, de hiába nyúltál felé, végtelen széles ágyat és puha takarót tapintottál. Más volt, mint a sajátod. Erre végre kinyitottad a szemed, zavartan néztél magad elé, a szoba idegen falára.

A hátadra hengeredtél, majd felültél. A fejed belesajdult, a kezed a szemedre és a homlokodra szorítottad, amíg nem csillapodott. Szomjas voltál, fájt a lábad, de mindezt félretetted, amíg újra körülnéztél.

A hálószoba még csak nem is emlékeztetett a tiédre. Az ágy kétszer akkora volt, mint a lakásodban. Egy halom puha párna és selymes takaró ölelt körül. Egy közeli széken összehajtva hevert a tegnapi ruhád, a háttámláról Chuuya kabátja lógott.

Kezdted megszokni a függönyökön át jövő, színes fényt. Félhomályossá tette a szobát, álomszerűvé varázsolva a festményt a tőled jobbra eső falon és a szőnyeget az ablak alatt.

Halk neszt hallottál odakintről, és az édes illat is erősödött, amitől felébredtél. Nyeltél, cserepes ajkad kellemetlenül zsibbadt. Gyötört a szomjúság, ez és a zavar együtt űzött ki az ágyból. Újabb, kisebb szőnyegre léptél, a szövet érdes volt csupasz talpad alatt.

Akkor vetted csak észre az öltözéked. Egyszerű fekete pólót és boxert viseltél. A ruha és a szoba is átitatódott Chuuya illatával.

Ez a kavalkád túl sok volt fáradt agyadnak. Hamar világossá vált, hogy az nem a saját lakásod. Heves izgalom öntött el az ajtó felé botorkálva. Ha igaz, amit hittél, Chuuya most először végre elvitt magához.

A hálószobából levegős nappaliba jutottál. A kevés, de ránézésre is drága bútor lenyűgözött. Hasonló volt, mint az előző helyiség, Chuuyát viszont nem láttad odabent.

Tovább mentél, és végül megtaláltad őt a konyhában. Chuuya háttal állt neked a főzőlap előtt, tésztát oszlatott el egy nagy serpenyőben.

– Chuu – szólítottad meg halkan. A hangod rekedt volt, köhögnöd kellett, hogy tisztuljon egy kicsit. Chuuya megfordult, eleresztette a serpenyőt. Pólót, farmert és kötényt viselt, csupa olyan dolgot, amit azelőtt elképzelni sem tudtál rajta.

– Jó reggelt. – Rád mosolygott, a pillantása mégis kemény maradt. – Kipihented magad?

Megsimogatta a hajad, eligazgatva egy égnek meredő hajtincset. A fejed ingattad, mert nehezedre esett a beszéd. Chuuya elfordult, hogy lehúzza a serpenyőt a tűzről, tányérra pottyantotta a frissen sült palacsintát.

– Reggelizz meg, kedves – kért, eléd téve egy halom palacsintát és egy poharat. Tea, tej és gyümölcslé állt már a reggelizőpulton, te mégis ásványvizet töltöttél először magadnak.

– Miért nézel így? – kérdezted, amikor Chuuya leült veled szemben. Ahelyett, hogy a reggelijével foglalkozott volna, egyre csak az arcod figyelte.

– Tudod te, milyen nehéz volt ágyba tenni? – Hátradőlt a széken. Eltátottad a szád, de egy falat étellel leplezted a döbbenetet. Néha még mindig szokatlan volt neked, amit Chuuya művelt a világgal. Stabilan ült, pedig a széknek nem volt háttámlája.

Érezted, hogy elpirulsz a tekintetétől. Alig valamire emlékeztél az éjszakából, és minden kép olyan zavaros volt, hogy álomnak gondoltad.

Chuuyát nem érdekelte a zavarod. Folytatta, közben teát töltött mindkettőtöknek. A mozdulat elegáns volt, csak a szemed sarkából néztél rá.

– Le kellett veled zuhanyoznom, (Név), mert nem mertelek betenni a fürdőkádba.

– Sajnálom, Chuu. – Megfogtad Chuuya kezét, mielőtt visszahúzta. Megsimogattad az ujjait, bocsánatkérő pillantást vetve a tányérodra.

Chuuya halkan elnevette magát, és bármilyen kínosan érzeted magad, ránéztél. A kezét otthagyta előtted az asztalon, finoman megszorítva a tiéd, de a másikkal a hajába túrt, az idegességét leplezve.

– Tudod, milyen fura nekem, ha így hívsz. – Szép volt, amikor elpirult. Elmosolyodtál az arcát látva. – Amúgy is, (Név), nem tudsz meglágyítani a becézéssel.

– Nem az volt a szándékom! – Eleresztetted, mert a közelsége pillangókat keltett a gyomrodban. Újabb falat palacsintát tömtél magadba, bebeszélve, hogy ez csak éhség, és a reggeli elmulasztja. – De tényleg sajnálom az estét – mondtad, idegességedben hol széttéve, hol keresztezve a lábad. – Nem tudom, mi történt velem. Nem szoktam ilyen csúnyán kinézni.

– Csinos voltál – mondta Chuuya. Melegség volt a hangjában, az átkozott pillangókat még lelkesebb szárnyalásra késztetve. – De ne csináld ezt még egyszer! Tudod, mennyire aggódtam, amikor felhívtál?

– Ne haragudj. – Úgy ismételgetted a bocsánatkérést, mintha bármit számított volna. Chuuya megrázta a fejét, a vörös tincsek új keretbe rendeződtek az arca körül.

– (Név), komolyan, a frászt hoztad rám. – Chuuya eleresztett. Felkönyökölt az asztalra, tenyerébe hajtott fejjel nézett rád. – Akárhányszor hívsz, a legrosszabb dolgok jutnak eszembe. – Felsóhajtott, keserű mosoly ült az ajkán.

Nem kívántad többé az ételt. Rossz volt Chuuyára nézned, de a szeme és az arca megbabonázott. Nem tudtál elfordulni tőle. Utáltad, ha szomorú. Azt, hogy mérges, ideges, indulatos néha, hamar megszoktad, de a szomorúságnak még az árnyékát is gyűlölted az arcán.

– Nem akarom, hogy aggódj értem, babe. – Az ajkadba haraptál Chuuya kellemetlen nevetését hallva.

– Már hogyne tenném? Nem tudok mindig vigyázni rád.

- Nem is kell! – vágtad rá. Ez a téma kezdett kikészíteni, olyan gyakran került szóba. – Ígérem, hogy legközelebb bármit csinálok, nem hívlak fel, ha nem vagyok veszélyben. Tényleg sajnálom, Chuuya – hajtottad le a fejed. – Ha tegnap nem jössz értem, egyedül is hazataláltam volna.

– Igen, persze. Kellett neked a veszélyes pasi. – A savanyú mosoly szélesedett az ajkán.

Ingattad a fejed. Úgy tűnt, Chuuya kezd túllépni a holtponton. Az indulatait már nem a helyzet, hanem önmaga ellen fordította.

– Kellett hát! Nem érdekel, hogy az vagy. – Lecsúsztál a székről és a pultot megkerülve Chuuya hátához simultál. Átölelted a derekát, az arcod a hajába temetted. Érezted a kesztyűs kéz tétova simogatását, mielőtt Chuuya összekulcsolta az ujjaitokat az ölében. – Nem érdekel – ismételted –, amíg neked nem esik bajod, hallod? Akkor is megmondtam, amikor először találkoztunk.

– Másodszor, kedves. – Chuuya megszorította a kezed. – Először csak egy pohár bort ittál velem.

*

Emlékszel arra az estére, pár hónappal korábban. A részletek már elmosódtak, de a fontosabb eseményeket egész jól fel tudtad idézni.

Még akartad jutalmazni magad egy nap, munkából hazafelé, de hamar lemondtál a szokásos cukrászdádról. Környezetváltozásra volt szükséged, hogy inspirálódj. A cukrászda szép volt, de túl csendes környéken, az agyad nem pörgött fel, ha a közeli parkot nézted a kávéscsészéd felett.

Szeretted figyelni az embereket. Gyakran mentél új ötletek reményében kávézókba és egyéb beülős helyekre, hogy egy-két órát ott tölts a gondolataidba mélyedve. Aznap este egy borozó mellett döntöttél. A híd közelében állt, a terasz egyik sarkából, ha nem volt nagy a forgalom, ráláthattál a folyóra. Akkor viszont tél közepe volt, a hó sűrű pelyhekben esett. Örültél, hogy fedett helyen vagy, nem kívánkoztál ki egyedül a teraszra.

Az ablak közelében ültél le. Táskád és kabátod a szék hátán pihent. Amíg az itallapot nézted, meg-meglehelted a kihűlt ujjaidat.

Sokáig ültél ott, egyetlen pohár rozé fölött. Néha kortyoltál, de inkább a gondolataid kötöttek le, hosszú időre elfeledkezve a külvilágról és az italról. A színek, formák, de néha a hangok, ízek és illatok is inspiráltak. Grafikus voltál egy kis vállalatnál, és szerencsére sok minden mozgatta meg a kreativitásod. Mindig nyitott szemmel jártál, de akkor annyira elmerültél az új munkád részleteiben, hogy a pincér közeledtét nem vetted észre. Összerezzentél, amikor megszólított. Szégyelled magad, de meg kellett kéred, hogy ismételje meg, amit mondott, mert elsőre nem fogtad fel.

– Az úr a második asztalnál érdeklődik, átülhet-e önhöz.

A kapott irányba sandítottál. Fiatal, korodbeli férfi ült veled szemben, kesztyűjét és kalapját még nem vetette le. Hátradőlt a széken, ujja finoman érintette a borospoharát. Elkapta a pillantásod és rád mosolygott. Egy picit tovább tartottad fent a szemkontaktust, mint valójában akartad, nyíltsággal leplezve a rajtakapás zavarát.

Első ránézésre szimpatikus volt. Beleegyező választ adtál, a gyomrodban enyhe szorítással vártad, hogy megérkezzen. Amikor a férfi kihúzta a szemközti széket és leült, a szorító érzés fokozódott.

Könnyen kötettél ismeretséget és még idegenekkel is elég jól elbeszélgettél, de egy erős kisugárzású ember közelsége még téged is megbénított. Összefontad a kezed az öledben és ránéztél. Tudtad, hogy illendő lett volna megszólítani, de a férfi kezdeményezett.

– Kisasszony. – A hangja kellemes volt, de más, mint amit vártál. Rövid szünetet tartott, amíg a pincér utána hozta a poharát és a választott palack italát. Ahogy kettesben maradtatok, újra, szélesebben elmosolyodott. A vállán kabát volt, először ennek és a hely melegének tudtad be a gyenge pírt az arcán. – Köszönöm, hogy csatlakozhatok önhöz.

A formálisság az életed része volt, mégis furán hatott egy veled egykorúval, hétköznapi helyzetben. Lazán akartad kezelni, de őt hallva akaratlanul is kihúztad magad.

Már nem voltál olyan mérges, hogy reggel a szokottnál több időt fordítottál a külsődre. Ha ez a férfi, aki talpig elegáns volt, farmerben és kötött pulóverben talál, valószínűleg nem beszélgettetek volna egymással.

– Ugyan.

Viszonoztad a mosolyt. Ezzel az egyszerű gesztussal általában elsőre elbűvölted az embereket, mert megszépítette az arcod. A férfira is hatással lehetett, mert hirtelen szájon át szívta be a levegőt. Ezt egyelőre figyelmen kívül hagytad. Udvarias érdeklődéssel néztél rá, újra, alaposabban felmérve őt. Közelről még elégedettebb voltál a látvánnyal.

– Minek köszönhetem, uram?

Megnyomtad az utolsó szót, ám a szemedben játékos fény villant. Társasági formulák mögé bújva kerülgettétek egymást. Az idegen oldalra billentette a fejét, de a kalap, szokatlan módon, egy picit sem csúszott el. Hasonló fényt láttál a férfi kék szemében, ami izgatottá tett. Úgy tűnt, benne van a játékban.

– Felkeltette a figyelmemet, kisasszony. – Ugyanúgy nyomta meg a megszólítást. Végig az arcodat nézte, ahogy kortyolt a borából. – Megkérdezhetem a nevét? – A pohár csilingelt, amikor letette kettőtök közé. Mintha elmérte volna a távolságot.

– (Név) vagyok. (Teljes név). – Előrébb csúsztál, de a cipőjébe ütközve magad alá húztad a lábad. – És ön? – Az egymásnak passzolt névmások kezdtek felmérni egy simogatással.

– Nakahara Chuuya. Szép neve van – mondta. Tekintete közben ide-oda siklott az arcodon. Hol a szemed, hol az enyhén elnyílt ajkadat figyelte. A bók váratlanul ért, és Chuuya folytatta is, mielőtt megköszönhetted volna. – Meglep, kisasszony, hogy egyedül van.

Mint te, ő is hátrébb dőlt a székén, de csak azért, hogy minél többet lásson belőled az asztal fölött. Érezted, hogy elpirulsz. Lesütötted a szemed, mire Chuuya halkan elnevette magát.

– Nahát, sajnálom. Nem akartam zavarba hozni. De – folytatta újabb korty után –, igazán jól áll magának.

– Tegeződjünk – mondtad hirtelen, hogy más irányba tereld a beszélgetést.

Chuuya felsóhajtott. Amikor ránéztél, félig lehunyt szemét, kipirult arcát és felfelé kunkorodó ajkát láttad. Nehéz volt összeegyeztetni a hangjával a hirtelen szétáradó megkönnyebbülését.

– Oké, (Név). – Mintha egy másik ember lett volna. Lazán keresztezte a kezét a mellkasa előtt. A vállára terített fekete kabát alig mozdult. Nehéznek tűnt, egy rövid időre minden figyelmed elterelte Chuuyáról. – Mondd, vajon máskor is lesz olyan szerencsém, hogy itt talállak?

– Elég gyors vagy – nevetted el magad. A visszakozás zsigeri volt, de valójában tetszett Chuuya közvetlensége.

Összességében jó benyomást tett rád, különösen a haja tetszett. Vörös volt, jól illett kék szeméhez. Sosem találkoztál azelőtt hozzá hasonló férfival. Épp facér voltál, és úgy láttad, tetszel neki. Miután letudtátok az udvariassági köröket, nem sokat törődtél a további formaságokkal.

– Igazából véletlenül csöppentem ide – mondtad. Chuuya mosolya lehervadt. Kivártál, de csak röviden. Mielőtt minden reményét elvesztette volna, kiegészítetted. – De ha itt nem is, máshol még előfordulhat, hogy találkozunk.

Öröm egy idegen arcán. Általában nem jelentett sokat, de Chuuya látványa téged is jó érzéssel töltött el.

– Ez egy ígéret?

– Pontosan mire?

– Hogy máskor is találkozol velem. – Chuuya hangja megváltozott. Kissé elmélyült, amitől kellemesen borzongtál. Hiába volt kölyökarca, hirtelen vagy tíz évvel idősebbnek tűnt.

– Attól függ, hogy érezzük magunkat ma este.

A kezed először emelkedett az asztal fölé. Tudtad, hogy Chuuya figyel. Minden mozdulatod kiszámított és megfontolt volt. Finoman kulcsoltad az ujjaid a borospohárra és ajkaddal épp csak érintve a szélét kiittad, ami még az alján volt. Chuuya nyelt egyet. Újra borzongtál, már szinte várva erre az érzésre.

– Le foglak nyűgözni. – Chuuya nevetett, megint más hangon, mint korábban. Akkor először gondoltál rá, hogy be van csípve, de nem zavart. Egyelőre nem lépte át a határaidat és a viselkedését aranyosnak találtad.

– Várom. – Amióta Chuuya leült hozzád, a mosoly az arcodra tapadt. Jó kedved volt. Nem hitted, de megkönnyebbültél, hogy végre valami mással törődsz a munkádon kívül.

– (Név), meghívhatlak egy italra? – Chuuya megint az arcodat figyelte, de a pillantása néha elkalandozott. Hol oldalt, a havazást, hol a kettőtök közt álló, félig teli üveget nézte.

– Igen – mondtad, kis tétovázás után hozzátéve –, de én nem nagyon értek a borokhoz.

– Kóstold meg ezt. – Chuuya kitöltött egy keveset a poharadba. Mélyvörös és az illata alapján erős volt, ugyanaz, amit ő is ivott korábban. Kortyoltál, és bejött a számításod; szinte fejbe vágott a rozé után.

– Finom. – Bizonytalan voltál, inkább ittál még egy kicsit Chuuya arcát látva. Ő azonban nem vette észre a megingásod. A kinézetéhez illő összes jómodort félretéve felkönyökölt az asztalra, kesztyűs kézfején nyugtatva az állát.

– Mesélj magadról – kért. A szeme csillogott, az arca pirosas volt. Kezdett meleged lenni. Kigomboltad a blúzod, dekoltázs felett. Igazán csodálkoztál, Chuuya hogy bírja ki abban a kabátban.

Hamar megeredt a nyelved. Nem pusztán az alkohol miatt, mert Chuuya jó társaság volt. Előbb csak általános dolgokat, majd néhány apróságot is elmeséltél neki. Ő figyelmesen hallgatott, az este vége felé már egészen elragadtatott kifejezéssel az arcán. Azonban, mire indulni készültél vagy két órával később, rájöttél, hogy Chuuya alig mondott valamit magáról.

– Elkísérhetlek? – Már nem is tiltakoztál. Chuuya fárasztó vitapartner volt, és ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse az egész esti fogyasztásod.

Ez valamiféle elköteleződést sejtetett, de nem zavart. Chuuya rád segítette a kabátod, amit már igazán nem vártál tőle. Jólesett a figyelmessége.

A hó hatalmas pelyhekben hullt. Csalódottan nyögtél fel, ahogy kiléptetek az utcára, és az első pihéket az arcodba sodorta a szél.

Chuuya egy idő után megfogta a kezed. A mozdulat természetes volt, mintha biztos lett volna, hogy nem utasítod vissza. A kezed felmelegedett a tenyerében. Óvatosan lépkedtél a magassarkú csizmádban, mind közelebb sodródva hozzá a jeges úton.

Fáztál, mégis azt vetted észre, hogy a ruhád száraz maradt. Chuuyára néztél. Lehajtott fejjel, lassan kísért a lakásod felé, a kabátja rikított a titeket körülvevő fehérségben.

– Chuuya? – Megálltál, mégsem őt, hanem az eget nézted. Szabad kezedet kihúztad a zsebedből és magad elé tartottad, de kinyújtott tenyeredbe nem hulltak hópelyhek. – Látod ezt?

– Mit? – nézett rád. Még mindig vártál, de egy árva pihe sem olvadt el a kesztyűdön.

Annyira nem csíptél be, hogy képzelődj és a séta az alkohol maradékát is kiűzte belőled. Chuuya előbb köhögött, majd halkan, rekedten elnevette magát. Nem értetted. Chuuya, amint megnyugodott, egy nem túl szelíd mosolyban rád villantotta a fogát.

– Ó, észrevetted? Én voltam. – Még mindig nem értetted, miről beszél, de Chuuya erősebben fogta a kezed és behúzott egy lámpa alá. – Most nézz fel, (Név) – kért jól látható elégedettséggel. Fojtottan sikoltottál, ami Chuuyát megint nevetése késztette. – Ajándék, hogy ne ázzon el a hajad. – Szinte nem is hallottad, mit mond. Egyre csak a havat bámultad, ami lehullt ugyan, de megállt és lebegni látszott a fejetek felett. – Gravitációmanipulálás a képességem.

– Te... Te? – Már nem érdekelt a hó, egyenesen Chuuyára bámultál. Vállat vont. Még mindig nem eresztett el, de könnyedén megigazította a kalapját.

– Aha – mondta. – Ez semmiség.

– Jézusom, te áldott vagy? – Meglepődtél, és nem is próbáltad titkolni. Chuuya bólintott. – Miért nem mondtad?

– Különleges vonzalmat érzel az ilyen férfiak iránt?

– Nem, nem erről van szó! – Fülig vörösödtél és elfordultál Chuuyától.

– Akkor mindegy, hogy az vagyok-e. – Békítően megsimogatta a kezed és elhúzott a lámpaoszlop alól.

A házad előtt váltatok el. A búcsú rövid volt, az első fele kimerült abban, hogy az elérhetőségeiteket írtátok be egymás telefonjában. Ahogy Chuuya visszaadta a mobilod és elvette a sajátját, egy pillanatig csak álltatok egymással szemben. Fogalmad sem volt, mit csinálj. Ezer éve ez volt az első alkalom, hogy egy férfi hazakisért, aki még nem volt a barátod.

– Azt hiszem, egy csókot visszautasítanál, de ezt engedd meg. – Chuuya egy-egy meleg puszit nyomott mindkét kezed fagyott ujjaira. Nem nézett fel, de amit mondott, épp elég volt, hogy zavarba jöjj.

– Nem biztos, hogy elutasítottam volna.

– Ó. – Chuuya felemelte a fejét, még mindig a kezedet fogva. – Tetszik, hogy nem színlelsz. – Tett feléd még egy lépést, de nem hátráltál. Chuuya egyik cipője a tieid közé ékelődött, a kabátod szinte hozzáért a mellkasához.

Megcsókolt és te tényleg nem tiltakoztál. Chuuyának, mint az előbb, meleg volt az ajka. Közelről érezted a ruhái, a haja, az elfogyasztott ital illatát, de még ezek együtt sem szédítettek el annyira, mint amit művelt veled. Eleresztett, hogy átölelhesse a derekad, és mert még mindig nem toltad el, a nyelvével is megérintette a szádat.

Elfeledkeztél magadról és felsóhajtottál. Chuuya kissé megszorította a kabátod. Felemelted a kezed, de csak a karjáig jutottál. Belekapaszkodtál, lehunytad a szemed, és viszonoztad a csókját. Felforrósodott a tested. Még az sem hűtött le, hogy a hajadra és a ruhádra végre hullani kezdett a hó.

Chuuya csak azért vált el tőled, hogy levegőt vegyen. Mindketten pihegtetek, kis párapamacsok keveredtek össze az arcotok előtt. Chuuya homlokához dőltél, megmozdítva a kalapját, és lehunytad a szemed. Ha nem teszed, egyre csak az ajkát bámultad volna, de még így, vakon is mozdultál felé.

Általában nem adtad magad könnyen. Volt egy örökérvényű szabályod: senkivel nem fekszel le az első randin, és, mert becsülted magad, a tipi-tapi dolgát is mindig meggondoltad. Chuuya azonban nem hasonlított más férfiakra. A véletlen találkozásotokat sem számítottad randinak, akármivé alakult a vége felé. Chuuya felkeltette az érdeklődésedet, és a tested azelőtt reagált rá, hogy az eszed döntött volna. Puszit nyomtál az ajkára, a kezed szétnyitott kabátja alá dugtad, és a hátát ölelted, amikor Chuuya folytatta a megkezdett csókot. Hevesebb volt, mint elsőre. Úgy érintett, hogy beleremegett a lábad.

Nem tudtál vele betelni. Kétségbeesett sóhaj csúszott ki a szádon, amikor Chuuya elhajolt. Félig lehunyta a szemét, hallottad, hogy ő is zaklatottan szedi a levegőt. Az orra még hozzáért a bőrödhöz, de az ajkát már nem érhetted el.

– (Név) – hallottad, ismét azon a fojtott, mély hangon –, holnap felhívlak. – Egy pillanatra nem tudtad, hol vagy, amikor Chuuya eleresztette a derekad és kilépett a lábad közül. – Jó éjszakát.

– Chuuya. – Elhallgattál. A fejed még zavaros volt. – Hé. Nem akarsz... – Függőben hagytad a mondatot. Chuuya megrázta a fejét.

– Imádnám, de nem lenne jó ötlet most felmennem hozzád. – Csalódásod látva hozzátette: – De hamarosan sort kerítünk rá.

Fülig pirultál. Chuuya teljesen félreértett, de ha megpróbálod kiigazítani, a helyzet csak még kínosabbá vált volna. Beleegyezést motyogtál, és vetettél egy utolsó, tétova pillantást a veled szemben álló Chuuyára, mielőtt jó éjszakát kívántál neki és bementél a lépcsőházba. Erőlködtél, hogy ne fordulj meg. Kudarcot vallottál, de a lassan bezáródó ajtó eltakarta Chuuyát a szemed elől.

*

A következő szombaton találkoztatok újra. Tűkön ülve vártad, hogy lásd Chuuyát, magad is meglepve ezzel. Kicsípted magad és az elegánsabb kabátod viselted, mert nem voltál biztos benne, mivel töltitek a randevút. Hogy randira mentek, abban nem kételkedtél.

Aznap nem volt olyan hideg. Chuuya egy kicsit sétált veled a folyóparton, közben semmiségekről beszéltetek. A kezed ismét ott pihent a tenyerében. Mosolyogtál, amióta találkoztatok, és a különös öröm egész nap kitartott. Chuuya megkérdezte, hová szeretnél menni, és kis gondolkodás után egy közeli teaházat javasoltál. Nyugodt volt, csendes, és kevés ember volt körülöttetek. Fellélegeztél a hirtelen jött intimitástól.

Chuuya hallgatag volt. Téged egyre beszéltetett és figyelt rád, de amikor szünetet tartottál, még feltűnőbb lett, hogy milyen ritkán szólalt meg magától.

– Valami baj van? – Tétován megérintetted a kezét az asztal alatt. Chuuya nem húzódott el, de a karja megfeszült. Egészen összezavart az ellentétes reakcióival.

– Nem, csak gondolkoztam. – Chuuya feléd fordult. Az ölébe ejtette a kezét, a tiédet is magával húzva. – Mielőtt bármit csinálunk, valamit mondanom kell neked.

Fogalmad sem volt, mire gondolhat, de a komolysága nyugtalanított. Nevetéssel leplezted az ijedtséged és megacéloztad magad. Végül is mit mondhatott volna? Fiatal volt ahhoz, hogy gyereke legyen, de más nem jutott eszedbe.

Chuuya körülnézett a teremben, de egy távoli asztalnál ülőket leszámítva magatok voltatok. A pillantása újra megállapodott rajtad. Láttad, hogy a haja takarásában összeráncolta a szemöldökét.

– Nem kertelek, (Név) – sóhajtott –, a Dokkmaffiának dolgozom. Ennek tudatában is velem akarsz lenni?

Elakadt a lélegzeted. Chuuya láthatóan számított erre, mert lazított a szorításán, ha ki akarnád húzni a kezed a markából. Nagyra nyílt szemmel bámultál rá. Chuuya megrázta a fejét.

– Szeretnéd, hogy megismételjem? – Nem lehetett eldönteni, milyen volt a hangja.

– Légyszi. – Chuuya kemény mosollyal kimondta azt a két szót, de még akkor sem egészen hitted el. – Oké, ezt meg kell emésztenem. – Megráztad a fejed, hátha kitisztul, de hiába reménykedtél. – A maffiának dolgozol. – Harmadszorra ez a mondat minden értelmét elvesztette. – Mit is jelent ez?

– Hát, mit gondolsz? – Chuuya a hajába túrt a tarkóján, egyetlen hosszabb hajtincsét lesöpörve a válláról. – Rosszfiú vagyok, röviden – forgatta a szemét –, és veszélyes. Rád is az lehetek – hagyta abba a grimaszolást, hogy a szemedbe nézhessen. – Én nem foglak bántani, kedves – mondta lágyabb hangon –, de ha bárki keresztbe akar tenni nekem, az próbálkozhat nálad. Nem mintha engedném.

Némán ültél, végül Chuuya is elhallgatott. Vagy egy perc után folytatta.

– Még így is itt akarsz maradni velem?

Teljes lemondást láttál az arcán, és ez felkavaróbb volt minden szavánál. Chuuya, mivel nem feleltél, eleresztette a kezed. A kesztyűjét már csak elvétve érezted, ujjai nem kulcsolódtak össze a tiéddel tovább.

– Chuuya. – A nevén próbáltad ki a hangod. Nyelved és ajkad érzéketlenségét leküzdve újra nekifutottál. – Én... Most erre mit mondjak neked?

Nem a megfelelő dolgokat mondtad, mert a keserű kifejezés elmélyült Chuuya arcán. Kihúzta a kezét a tiéd alól, de, mielőtt meggondoltad, utána kaptál és magadhoz szorítottad.

– Hagyd – suttogta, mire még erősebben kapaszkodtál a baljába.

– Én nem akarlak itt hagyni. Jól éreztem magam veled.

– Megér ez annyit, hogy mafia boyfriended legyen? – Még az idegen szavak is természetesen hagyták el a száját.

Az egész helyzet felfoghatatlan volt. Annyi minden terhelte le a fejed, hogy a belekapaszkodtál a legkönnyebb érthetőbe.

– Miért, lennél az? – Ideges, zavart mosoly fagyott az ajkadra. Előfordultál, hogy Chuuya ne lássa.

– Hogyne – mondta. Válla a válladhoz ért, ahogy közelebb csúszott hozzád. Hangját a füled mellől hallottad, felborzolva minden idegszálad. – És alig várom, hogy ahhoz méltó dolgokat tegyek veled.

– Nagyon-nagyon gyors vagy – suttogtad, mert megremegett a hangod. – Nem hagynál időt, hogy felfogjam?

– Félek, ha sokat töprengsz, meggondolod magad. – Chuuya megcsókolta a nyakad a hajad takarásában, majd az illendőség kedvéért kiegyenesedett a párnáján és elhajolt tőled. – Add meg ezt a napot, (Név), és megmutatom, hogy milyen jól bánnék veled, ha a barátnőm lennél.

Akkor talán bármire igent mondtál volna, hogy a káosz elcsituljon az agyadban. Más érzés volt megérinteni Chuuyát a vallomás után, de ahogy kézen fogva sétált veled, azt vetted észre, hogy semmi sem változott meg igazán.

Egy olyan étteremben vacsoráztatok, aminek magadtól a közelébe se mentél volna. Chuuya egyetlen nap alatt többet költött rád, mint az egész heti fizetésed, és már szédültél a gyötrelemtől, amikor újra kiléptetek az utcára.

Chuuya elbűvölő volt, de úgy érzeted, nem vagytok egy szinten. Nem törődtél azzal, miből van pénze, de a tény megmaradt, hogy hozzád képest piszkosul gazdag volt. Nem vágott fel vele, egyszerűen olyan dolgokkal ajándékozott meg, amiről nem is álmodtál volna. Megkönnyebbültél, hogy otthagytátok az éttermet és együtt kóboroltatok a sötét utcákon, hiába kezdett fázni a lábad.

– Most illő lenne hazavinnem téged, ugye?

Talán csak a fény tette, ahogy a rakparttal átellenben sétáltatok a folyónál, de pajkos szikra csillant Chuuya szemében. Kelletlenül bólintottál. Nem vetted észre, hogy elszaladt az idő, pedig már régen besötétedett. Elvesztél a gondolataid közt, kizárva a külvilágot. Egy buborékban voltál, kettesben Chuuyával, de ez a végéhez közeledett.

– Szerettem ezt a napot – sóhajtottál. Már egy ideje hagytad, hogy Chuuya vezessen, mert egyszerűen nem tudtál másra figyelni az arcán kívül.

– Én is – mondta. Hirtelen elvigyorodott, kihúzta a kezét a zsebéből, és megérintette az arcodat. – Látom, mi jár a fejedben, és rendben. – Megálltatok. Chuuya nem eresztett el téged. – Én sem akarom még, hogy vége legyen.

Másodszor csókolt meg, mégis úgy kaptál az ajka után, mintha ezer éve vártad volna. Chuuya az arcod és a hajad simogatta közben, de az érintés háttérbe szorult a csók mellett. Különös láz tombolt benned, ez késztetett, hogy egyre közelebb simulj Chuuyához. A combod a csípőjének feszült, a kabátod találkozott a mellkasával.

Tényleg nem akartad, hogy véget érjen. Szinte beestetek a lakásodba, miután sokáig vacakoltál a kulcsokkal, két rövid csók között.

Kábult voltál, nem is igazán fogtad fel, hogy értetek haza. Chuuya fogta a kezed, így húztad be az előszobába magad után. Hogy az ajtót végül bezártátok-e, már egészen kiment a fejedből.

Meg kellett volna nyugtatnia, hogy Chuuya veled van, de csak még izgatottabb lettél. Chuuya eleresztett, keze a válladra siklott, és levette a kabátod.

– Körbevezetsz? – Közel volt a füledhez, borzongatott a hangja. Chuuya mégis a szabaddá vált nyakad csókolta meg, miután a sálad sem volt útban többé.

– Nincs itt semmi érdekes, amit mutathatok. – A nappaliig hátráltál, miután szembefordultál Chuuyával. A nyaka köré fontad a karod, ő finoman tartotta a derekad. Hagytad, hogy vezessen, amíg a feneked egy alacsony kanapénak ütődött.

Csak az előszobában égett lámpa. Minden más fény az elfüggönyözetlen ablak felől jött. Chuuya szemében visszatükröződött a lent elterülő város narancsos ragyogása. Árnyékok váltakozása rejtette el a vonásait előled, de a tettei egyértelműbbek voltak a látványnál. Egymás mellé kerültetek a kanapén, Chuuya a térdeden nyugtatta a kezét. Felsóhajtottál, megérezve a szorítását. Közelebb csúsztál Chuuyához, de nem tudtad megérinteni őt. Elgyengültél.

– Kedves – mondta. A hangja rekedt volt, kissé elmélyült. – Valamit mégis megmutathatsz nekem.

Chuuya lefektetett a kanapén. Egy párna és a karfa került a fejed alá, így pont szemközt voltál vele. Chuuya eleresztette a térded, a keze feljebb siklott. Végigsimított a combodon, kissé feljebb sodorva a szoknyád, végül a csípődön állapodott meg.

– Szeretném látni az arcod – folytatta föléd hajolva –, amikor ilyesmit teszek veled.

Nem tiltakoztál, Chuuya így tovább simogatott, hol a combodhoz, hol a hasadhoz közelebb. Tényleg végig az arcodat nézte, amitől fülig pirultál. Chuuya minden mozdulata lassú és óvatos volt. Talán arra várt, hogy leállítod és eltolod őt, de csak a fejed fordítottad oldalra. Jólesett, amit csinált. Összeszorítottad a szád, hogy csendben maradj, mégis mozdultál Chuuya után, amikor eltávolodott a combodtól.

– Nem megyek sehova – mormolt, most már tényleg feletted. Chuuya megtámaszkodott a vállad mellett. Feltérdelt, egyik lába a tieid közé került. A nadrágja a combod belső feléhez ért. Az ingerek kezdtek túltölteni, felnyögtél az érzéstől.

Még jobban próbáltad takarni az arcod, de Chuuya maga felé fordított. Lehajtott feje közel volt hozzád, egy hosszabb hajtincse csiklandozta a nyakad.

A kabátja betakart titeket. A nyakát átölelve lesodortad a válláról. Belekapaszkodtál Chuuya ingébe és magadhoz húztad. A nyakába temetted az arcod, hogy leplezd a pirosságát, de Chuuya közelségének nem tudtál ellenállni. Puszikat nyomtál a nyakára a gallérja alatt. Egyik kezed még mindig a ruháját szorította, a másik előbb a tarkójához, majd a hajához ért. Tapogatózva vetted le és tetted félre Chuuya kalapját, ujjad a tincsei közé temetve. Chuuya sóhaja megrengetett. A tested megfeszült, hasad és csípőd megemelkedett, de őt még nem érte el.

Miközben a nyakát csókoltad, Chuuya is lehajtotta a fejét. Előbb az ajkát, majd a nyelvét érezted a nyakadon. Megszorítottad a haját, a nevét újabb pusziba fojtottad.

Chuuya már a kulcscsontodnál tartott, túl messze került hogy folytatni tudd a puszilgatását. Az ajkad bizsergett, a kezed még görcsösebben szorult össze a hajában. Chuuya felgyújtott valamit benned, az egész tested forró volt. A fejed kiürült, minden gondolatod Chuuya köré összpontosult. Megfeledkeztél a kétségről, félelemről, az elvekről, amikhez addig tartottad magad. Egy finom harapás és a felkarodra kulcsolt ujjai után Chuuya jelentette számodra a világot. Amit délután mondott, kitörlődött a fejedből.

Lehetett a maffia tagja, Chuuya akkor nem tett semmit, amivel ártott neked. Csak egy férfi volt, akibe a két találkozás közt nevetségesen beleszerettél, és közel akartad tudni magadhoz.

Minden lehetséges helyen hozzá akartál érni Chuuyához. A tested viszont gyengülni kezdett, a melledre adott csókoktól a kezed lecsúszott a válláról.

Sokáig csukva volt a szemed, de felnéztél, amikor Chuuya lehúzta a ruhádat. Izgató volt a kontraszt kettőtök közt. Te piros arccal, fehérneműben és vékony harisnyában, Chuuya pedig a lábad közt, felöltözve. Még a kesztyűt sem vette le, érdes, kínzó érintéssé változtatva minden simogatását.

– Gyönyörű vagy, (Név).

Chuuya megfogta a kezed és felültetett. Szédültél, az arcod forró volt. Chuuya, mielőtt tiltakoztál volna, a karjába kapott. Különös bizsergés áradt szét benned, ahogy magához szorított egy pillanatra. Súlytalannak érezted magad, majd a tested elnehezült, amikor Chuuya letett a kanapé karfájára.

– Mit csinálsz? – Még a hangod is más volt. Összefontad a karod a mellkasod előtt, de Chuuya elhúzta onnan a kezed.

– Olyan jól bánok veled, ahogy csak tudok. – Chuuya letérdelt előtted, arcát a combodnak támasztva. – Tedd szét a lábad. – Megcsókolt, amitől még harisnyán át érezve is felnyögtél. Chuuya újra megkért, kezét a combodon nyugtatva. Megtámaszkodtál magad mellett, és óvatosan engedelmeskedtél neki.

Fogalmad sem volt, hogyan és mikor vette le a maradék ruhádat, mert Chuuya többé nem emelkedett fel a lábaid közül. Egyik lábad a kanapé belső felére, a másikat a vállára tette, lejjebb húzta az altested, és minden porcikádat végigcsókolta. Amikor a combodnál járt, remegtél. Újra a hajába kaptál, közelebb húztad a fejét, mert már nem tudtál várni, hogy érezd őt. Chuuya felmorrant, mélyebbre hajtotta a fejét. Kesztyűs keze a bőrödbe mélyedt, ahogy megemelt. Végignyalt és te sikoltottál.

– Ssh, (Név) – nézett fel Chuuya. Mosolygott, de a szemed csukva volt, így nem láttad. – Maradj csendben. – Visszatért hozzád, újra végignyalt, most lassabban. Nedves voltál, Chuuya barátkozott az ízeddel.

Alig fél percig tudtál engedelmeskedni, mert amikor Chuuya a csiklódhoz ért, megint felnyögtél. Egyik kezed a kanapét, a másik a haját szorította. Hátravetetted a fejed, megemelted a csípőd, hogy ismét a megfelelő helyen érezd.

Chuuya lassan mozgatta a nyelvét, ami kínzott. Forróságot keltett, de nem elég nagyot, hogy igazán élvezd. Nyöszörögtél, csillagokat láttál szorosra zárt szemhéjad alatt.

Chuuya eközben felfedezett a szájával. Különböző fojtott hangokat csalt ki belőled, ami őt is felizgatta. Elhajolt, megcsókolta, majd megharapta a combod, mielőtt visszatért volna hozzád. A rövid szünet még jobban felcsigázott. Kétségbeesett téptél a hajába, újabb morgást kicsalva Chuuyából.

Rövid időre eleresztette a lábad. Megbillentél, de végül fent maradtál a karfán. Amikor Chuuya ismét megfogott, már közvetlenül a bőrét érezted. Az ajkadba haraptál, hogy csendben maradj, de nem tudtad megállni.

– (Név) – suttogott Chuuya az öledben. A feje alig mozdult, de felnézett rád, ragyogó kék szeme a tiédet kereste. – Tényleg túl gyors vagyok. – Mintha bocsánatot kért volna. Chuuya csókot adott az előző harapásra. Olyan közel volt hozzád, hogy minden kis lélegzete az öledet érte. Szenvedtél, a tested égett, Chuuya mégsem ért újra hozzád. – Nem bánod?

A hasadat simogatta. Nem tudtál megszólalni, így hevesen ráztad a fejed. Rángattad, majd simogattad Chuuya haját, hogy magadra vond a figyelmét.

Chuuya halkan elnevette magát. A hangja bizsergést keltett benned. Újabb csókot adott, előbb a hasadra, majd meglepetésszerűen a csiklódra. Felnyögtél. Chuuya édes nevetése erősödött.

– Akkor jó, mert nem tudom megállni. Engedd meg, kedves – állt fel a lábad közt, a fejed maga felé fordítva –, hogy bevigyelek a szobádba.

Ködös pillantást vetettél rá. A fejed üres volt, de egy pillanat alatt megteltél Chuuya benyomásaival. Átölelted a nyakát, puszikat adtál az arcára.

– Ez egy igen? – Elfordult, hogy felelj, de csak bólintottál. – Köszönöm.

Chuuya ismét a karjába kapott. Meg sem érezte a súlyod, könnyű léptekkel vitt a félig nyitott ajtajú hálószobád felé. Hiányzott, hogy hozzád érjen. Bármilyen gyorsan vitt be a szobádba, gyötrődő hangot adtál ki magadból.

– Nyugodj meg – Chuuya az arcodat simogatta. Melletted feküdt az ágyon. Csókot nyomott a füled mögé, miközben a keze az öledbe siklott. – Akarlak – mormolt –, de nem dughattalak meg egy akkora ablak előtt.

Amikor Chuuya azt mondta, megdug, a zavarod felerősödött. Tetszett a mocskos beszéd, de róla volt szó. Kikészített, és addigra bármit mondott vagy tett, a tested jól reagált rá.

– Kérlek. – Nehéz volt a beszéd, de ezt nem tarthattad magadban. Gyenge kezed felemelkedett a takaróról. Chuuya széles nyakpántja alá dugtad két ujjad, így húzva közelebb egy csókért. Nem érdekelt, hogy a saját nedvességedet érzed a száján. Vadul csókoltad, hogy minél többet kapj belőle, mégsem tudtad beérni az ajkával.

– Szeretnéd? – Chuuya elfordult, hogy beszélni tudjon. A helyeslés sóhajtva csúszott ki a szádon. – Kedves, nem szoktam csak úgy lefeküdni valakivel. – Chuuya megfogta a nyakörvén matató kezed. Magához húzta és megérintette a csuklódat. Peremen voltál, megremegtél a gyengéd simogatástól. – Ha a barátnőm leszel, mindent megadok neked, amire vágysz. – Chuuya közelebb került hozzád. Megmozdította a csípőjét, nadrágja az öledhez feszült. – Mindent – ismételte –, amit csak szeretnél.

Chuuya mocskosan játszott. Talán nem hitte el akkor, de szex nélkül is igent mondtál volna. Így viszont könyörögtél neki, és olyan fogadalmakat tettél, amiket szinte mind elfelejtettél reggelre. A lényeges dolgok viszont megmaradtak. Chuuya ölelő karja a derekadon, a takaró alatt. A harapásnyomok a válladon és a combodon. Az összegyűrt lepedő az ágyon és Chuuya földre esett kabátja a nappaliban.

Sokszor találkoztatok még, de nem annyit, ami igazán boldoggá tett volna. Chuuya csak néhány alkalommal ment át hozzád, a legtöbbször változatos szállodákba vitt, ha együtt töltöttétek az éjszakát. Amikor megkérdezted, miért nem találkoztok nála, azt mondta, nem akar bajba sodorni a közelségével. Mégis ott voltál vele a konyhában, egy nagyon csúnya éjszaka után.

*

– Hogy értessem meg veled? – Chuuya hajába suttogtál. Tartottad magad, hogy ne kábulj el az illatától. – Szeretlek, Chuuya. Nem számít, mi van.

Chuuya megfordult az ölelésben. Nem szállt le a székről, csak a lábát tette szét, hogy megállhass vele szemben. Kihúzta magát, ülve most magasabb volt nálad. Az arcodra tette a kezét. Közel hajolt, de hiába vártad, nem érintett meg a szája.

– Elsőre is felfogtam – szusszant, szinte mérgesen, mégis simogatni kezdte az arcod. – Tettem is érte, (Név), mégis fura. Mit tudsz ezen ennyire szeretni?

– Felizgat a veszély. – Megnyaltad a szád. El akartad terelni a figyelmét a maffiáról és elégedetten láttad, hogy milyen hatással van Chuuyára. – Vonzódom hozzád. És nemcsak ezért. – A homlokához döntötted az arcod, csupasz combod feltoltad, hogy Chuuya lábához érj vele. – Mindig annyira jól bánsz velem.

– Élvezem kitalálni, mit szeretsz. – Chuuya lecsúszott a székről, meghátrálásra késztetve. – És természetes, hogy jól bánjak veled. – Kemény kézzel fogta át a derekad, leolvasztva a kacér mosolyt az ajkadról. – Viszont, kedves, szeretném, hogy valamit te is megérts. Nem ok nélkül kérem, hogy vigyázz magadra, ha nem vagyok ott, és nem ez az első alkalom.

Chuuya magához húzott, a keze mozdíthatatlanul ölelt körül. Elsötétült a tekintete, amit a szélesedő mosoly sem lágyított el.

– Hogyha egy beosztottam nem engedelmeskedik nekem, megbüntetem – suttogta. Nagyra nyílt szemmel nézted Chuuyát. Egészen más volt, mint addig. Különös érzést keltett a pillantása. – Ne félj – szólt lágyabban –, te nem vagy a beosztottam. De nem fogod megúszni, amiért félbe kellett hagynom a tegnap esti munkám miattad.

Ha nem ismerted volna Chuuyát, megrémiszt. A hangja viszont nem fenyegető volt, és amikor a karjába kapott, nem tiltakoztál. Máskor mindig könyörögtél, hogy azonnal tegyen le. Hiába voltál tisztában a képességével, nehezen fogadtad el, hogy ezt csinálja.

Egy szavad sem lett volna azonban, ha csak egyszer is igazán dühösnek látod. Az, hogy Chuuya gyengítette a rád ható gravitációs erőt, semmiség volt. Tudtad, hogy nem haragszik rád. Egyszer sem süllyedt be a beton a lépte alatt és ajtókat sem szakított ki, amíg bevitt a hálószobába.

– Tudod, mi vár rád, vagy elmeséljem?

Chuuya ugyanott dobott le az ágyra, ahol nem sokkal korábban felébredtél. Mielőtt bármit tehettél volna, már fölötted volt, két kezedet a takaróba préselte a fejed fölött. Nagyot nyeltél, amikor lehajolt, de nem érintett meg az ajka. Akár az előbb, a csókját várva, panaszosan felnyögtél. Chuuya mosolygott. Tetszett, pedig túl közel volt, hogy igazán jól lásd az arcát.

– Először elérem, hogy nyugton maradj. – Eleresztett, de hiába próbáltál utána nyúlni, a tested nem mozdult. Még a fejedet sem tudtad elfordítani. Mélyen besüppedtél a matracba, még az ágy is megreccsent alattad.

– Chuuya! – felkiáltottál, de Chuuya nem zavartatta magát. Megcsókolta az arcod majd a füled, a nyakadra hajolva, halkan folytatta.

– Most leveszem ezeket rólad. – A tested csak addig engedett fel, amíg megemelt és lehúzta a pólódat. Rövidesen az alsó is követte, és amint Chuuya elengedett, újra nehéz végtagokkal feküdtél alatta. – Nem állt olyan jól a ruhám, mint gondoltam. – Chuuya évődött. Hosszan nézett rád, zavarba jöttél a pillantásától. – Lehet, hogy most ágyhoz szegezlek és itt hagylak, hogy ne essen bántódásod. De ez gonosz dolog lenne, ugye?

– Babe, mire készülsz? – Alig tudtál beszélni az izgalomtól. Chuuya komolynak tűnt, de egyszerűen képtelen voltál hinni neki.

– Fontolgatom a büntetésed. – Chuuya megsimogatott, a keze megállapodott a melleden. – Nehéz – mondta, megszorítva –, mert olyan gyönyörű vagy. Lehet, hogy csak nézni foglak egy darabig.

Küszködtél, hogy mozoghass, de Chuuya igazat mondott. Tényleg az ágyhoz préselt az erejével. Nem fájt, de a kiszolgáltatottság egészen zavarba hozott. Lehunytad a szemed, de ez nem segített, hogy elrejtőzz a pillantása elől.

– Chuu, kérlek. – Elcsuklott a hangod, amikor a másik kezét is magadon érezted.

– Mit szeretnél? – A hangja is elég volt, hogy kikészítsen, de ezzel együtt a keze a hasadra siklott.

– Hagyj hozzád érni – suttogtad. Chuuya nevetett, a fejét rázta.

– Még nem. Maradj szépen nyugton. Amúgy is, mire végzek veled, így se, úgy se tudsz majd megmozdulni.

Ez felért egy ígérettel. Már nem küzdöttél annyira a szabadságért, csak azért nyűglődtél, hogy Chuuya végre folytassa. Keményen szeretted, és Chuuya meg is adta, de így még sohasem. A kiszolgáltatottság pírba borította az arcod. Zavarban voltál, de élvezted. Chuuya szeretett irányítani, és ahogy ránéztél, földöntúli örömöt láttál a szemében.

– Meg foglak dugni – suttogta, széthúzva a lábaid –, idővel. Remélem, kedves, hogy nem fogsz még azelőtt elájulni.

Chuuya megcsókolt, ezzel egyszerre nyújt a lábad közé. A szájába nyögtél, amikor simogatni kezdett, de folytatta a csókot. Finoman harapdálta az ajkad, a nyelve a tiédhez ért.

Gyengült a nyomás. Nem annyira, hogy átölelhesd őt, de még tudtad mozdítani az ujjad. Összegyűrted a takarót, amikor Chuuya gyorsított. A csókja és a keze egészen elszédített. Egyik pillanatról a másikra teljesen eláztál, de Chuuya még sokáig időzött a csiklódon. Már szenvedtél, annyira akartad, hogy benned legyen, de Chuuya épp csak hozzád ért a kezével, mielőtt visszatért a simogatáshoz.

– Chuuya! – Minden érzésed belesűrűsödött ebbe a sikolyba. A vágyad, hogy szeretted őt, hogy szeretted, amit csinált veled. Chuuya lehajtotta a fejét. Haja kettőtök közé hullott, eltakarta a szemed elől.

– (Név) – pihegte, hangját egy harapásba fojtva. Heves csókokat adott a nyakadra, mielőtt a melleddel kezdett törődni. – Nem fogok fájdalmat okozni neked. – Még az újabb kis harapás sem hazudtolta meg, mert imádtad. Fokozta a keze okozta jó érzést, amit szívesen a tudtára adtál volna, de a tested alig mozdult, és nem tudtál beszélni.

– Kívánlak, (Név) – mormolta Chuuya, felforrósítva a hangjával –, amióta reggel itt feküdtél velem.

Fájt, amikor eleresztett. Fogalmad sem volt, mit csinál Chuuya, ami megéri ezt a gyötrelmet.

Melletted támaszkodó keze is kikerült a látóteredből. Halk zaj, celofáncsörgés és Chuuya visszafojtott lélegzete volt minden, amiből következtetni tudtál.

Jobb szeretted te ráhúzni az óvszert, de akkor esélyed sem volt hozzáérni. Chuuya az ajkába harapott. Kibontott nadrággal térdelt a lábaid közt, hangosan fújta ki a levegőt, amikor hozzád ért a farka.

Nedves voltál, ő pedig tétovázás nélkül elmerült benned. Úgy érezted, érted, mi az egyik büntetésed: nem érinthetted meg Chuuyát, és nem izgathattad fel őt, mielőtt a magáévá tett, de nem volt szüksége rá. Érezted, milyen kemény, mert egy rövid ideig nem mozdult, miután egészen benned volt. Felnyögtél. A csípőd magától mozdult, és meglepett, hogy sikerült felemelned.

Chuuya veled együtt nyögött fel, amikor hozzásimultál. Felegyenesedett, megmarkolta a csípőd, és lökött egyet. Az érzés mindent elsöprő volt. Lehunytad a szemed, a hátad ívbe feszült. Remegett a lábad, amikor Chuuya kijjebb húzódott, de az újabb lökésnél téged is magával rántott. Ha meg kellet volna magyaráznod, azt mondod, kitöltött, de még ez sem fedte le igazán. Szerencsére azonban nem kellett beszélned, nyögéseken kívül másra úgyis képtelen voltál. Chuuya lassú, mély tempója kikészített. Minden alkalommal, amikor a legközelebb volt hozzád, erősebben markoltál a takaróra. Küzdöttél, hogy átölelhesd, és úgy tűnt, legyőzted a gravitációt. Chuuya elmerült benned, te pedig még közelebb húztad magadhoz, a pólóját cibálva.

– A francba! – Chuuya gyorsabb lett, mióta hozzáértél. – Annyira szeretem, ha ezt csinálod!

Tépő-cirógató ujjaid már a hajában matattak. Megmarkoltad, amikor Chuuya is szorítani kezdett téged, és lehúztad egy csókra. Alig tudtál az ajkához érni, mert egyfolytában pihegtél, de már a közelsége is elég volt, hogy még jobban felizgasson. Tovább piszkáltad a haját, mert tudtad, hogy szereti. Chuuya felnyögött. Ha nem lettél volna amúgy is vörös, elpirulsz a hangjától. Akart téged, nem számított, hogy miért. Ha tényleg forgatott valamilyen büntetést a fejében, úgy tűnt, addigra letett róla.

A csókját érezted a nyakadon és a melleden, amikor Chuuya kibontakozott a szoros ölelésből. Végigcsókolta a tested, de mielőtt elgyengültél, kihúzódott és téged is felhúzott az ágyról. Panaszhangod hallva Chuuya megsimogatta a combod. Hozzád hasonlóan ő is nehezen lélegzett, de összeszedte magát, amíg megszólalt.

– Térdre.

Remegett mindened, de engedelmeskedtél. Chuuya a hátad mögött volt. Semmit sem láttál belőle, de mindenét érezted. Megsimogatta a feneked, majd újra megragadta a derekad, és beléd hatolt. Keményebb volt a ritmusa, mint azelőtt, de ez csak még nagyobb élvezetet okozott. Támaszkodó kezed remegett és pár perc után összecsuklott. A fejed a párnán, a feneked az égben, Chuuya pedig mélyen benned volt. Lehunytad a szemed és már meg sem próbáltad visszafogni a hangod. Chuuya szorosan hozzád simult. Elengedte a derekad, fél kezét lazán a nyakadon pihentette. Nem nyomott le jobban, az érzés mégis hasonló volt. Csillagokat láttál a gyönyörtől. Valahogy így képzelted el a mennyországot.

Chuuya, miután végzett, nem eresztett el. Addig simogatott, amíg a lábad is remegni kezdett és egy sikolyt öltél a párnába. Mire megkegyelmezett, azt sem tudtad, hol vagy. Hevesen emelkedett a mellkasod még percekkel később is, Chuuya vállán fekve. Átölelt, magatokra húzta az egyik összegyűrt takarót. Lehunyt szemmel kucorogtál mellette, Chuuya oda sem figyelve egy hajtincsedet csavargatta. Könnyű csókot nyomott a homlokodra, mire felnéztél rá. Tiszta kék szeme elbűvölt. Sokáig csak erre figyeltél, észre sem véve, hogy mosolyog. Chuuyának egészen kisimult az arca.

– Olyan szép vagy – sóhajtottál, mire a gyönyörű szempár azonnal másfelé fordult.

– Na, (Név)! Ne mondj ilyeneket. – Chuuya, bár sosem vallotta be, könnyen zavarba jött. Aranyosnak találtad. Megérintetted az arcát, majd az ajkát. Chuuya szájon át, sóhajtva fújta ki a levegőt.

– Köszönöm, hogy elhoztál. – Chuuya megcsókolta az ujjad. Továbbra sem nézett rád. Nehéz volt eldöntened, hogy a szex miatt vagy a kedveskedésedtől piros az arca.

– Nincs mit. Amúgy is szabad vagyok most pár napig.

– De a tegnapi..?

– Nem számít. Megoldják nélkülem. – Chuuya visszahúzott a mellkasára, amikor fel akartál ülni. - Maradj még – kért. – Hiányoztál.

– Te is, Chuu, nagyon. – Átölelted. Ahogy feküdtetek, a lélegzeted lassan összhangba került a szíve ritmusával.