– Uh, csodás – nem engedhettem meg magamnak a mostani időkben a választás luxusát, de ez akkor is sok volt. Az egyetlen, na jó az egyik dolog (a sok közül) amitől sikoltozva kiszaladtam volna a világból, azok a halott állatok voltak. Pontosabb a kitömött állatok. És most pont ezek vettek körbe minket. Élvezetes éjszakának nézünk elébe, az biztos.

Fogcsikorgatva léptem beljebb a helyiségben. Az egész nem volt nagy, beléptünk az ajtón és szinte máris a nappaliban találtuk magunkat, ahol az ominózus kandalló is helyet foglalt. Előtte egy kopott kanapé és két szakadt bőrhuzatú karosszék állt. A falakról a hajdani halvány barackszín tapéta már lehámlott és helyenként penészfoltok díszítették. A bal oldalon egy rozoga lépcsősor állt, ami nyilván az emeletre vezetett fel. A lépcső mellett egy tölgyfaajtó volt félig nyitva, így belátást engedett a mögötte lévő konyhára. Az egész házban félhomály uralkodott, csak annyi fény szűrődött be kintről, ami a lehúzott rolókon át be tudott jönni.

Amíg én szemlélődtem, az angyal ledobta magát a kanapéra és felrakta a lábát az előtte lévő dohányzóasztalra. Máris otthon érezte magát. Ellenben én csak továbbra is álltam ott megdermedve. Mivel ő rám de pillantott odamentem a lépcsőhöz és abban reménykedve másztam fel az emeletre, hogy ott kevesebb a kitömött állat.

Odafönt egy kicsi hálószoba és egy sárnyomos fürdő volt, szerencsére azonban egy állat se nézett rám a falakról. Ledobtam a táskám az ágyra és bementem a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, hátha valami csoda folytán lesz víz, de nem jött belőle egy csepp sem. Fölötte a félig törött és jókora porréteg fedte tükörben meg szemügyre vettem magamat. Mióta az angyalok elfoglalták a világunkat nem aludtam rendesen, így a hatalmas karikákon a szemem alatt már meg sem lepődtem. A hajam, amit egy szoros kontyban hordtam erősen zilált volt és pár tűlevél is helyet foglalt benne.

Már éppen bementem volna a hálóba, amikor egy nyikorgó hang hasított a levegőbe és a csap zörögve megindult. Az elején a víz sötétbarna volt, de lassan elkezdett kitisztulni és a végére teljesen normálisnak tűnt. Belemártottam a kezem, és bár jéghideg volt boldogan fröcsköltem az arcomba. Odaléptem a zuhanyhoz is és eltekertem a meleg csapot. Egy ideig itt se történt semmi majd lassan csordogálni kezdett belőle a víz. Ez is hideg volt, de jóval langyosabb, mint a másik.

Boldogan dobáltam le magamról a ruháimat és ugrottam be a zuhanyfülkébe. Közel tíz percig folyattam magamra a vizet, ami a vége felé egészen fel is melegedett. Jó alaposan kiöblítettem a hajamból a koszt és végigdörzsöltem egy flakon tusfürdővel az egész testemet. Amikor úgy döntöttem, hogy elég időt vesztegettem már el a fürdésre, óvatosan léptem ki a padlóra és tapogatóztam egy törölközőért a nagy párában. Közben volt időm jól leszidni magamat, amiért erre nem gondoltam. Letérdeltem az apró szekrény elé a mosdó mellett és azt kezdtem el kipakolni. Az előző lakó tartott jó pár rovarcsípés elleni krémet és sprayt. Továbbá napolajok, csipeszek, törlőkendők és kis üvegcsék kerültek még elő a fiókból. Az alatta lévőben azonban kéztörlők és kis durva anyagú törölköző bújtak meg. Utáltam más holmiját használni, de most mást nem tudtam volna. Így magamra is tekertem rögtön kettőt, egyet meg a hajamra és kiléptem a fürdőből.

Fáradtan nyúltam el az ágyon, úgy ahogy voltam és hunytam be a szemem. Az angyalról teljesen el is feledkeztem. Az utóbbi órában újra egyedül éreztem magam, úgy mint azelőtt, hogy találkoztam vele. A fejem fölött egy hatalmas tetőablak kapott helyet, ez is jó koszos volt, mint a ház többi része. Halk kopogás kezdte el verni az üveget, elkezdett esni az eső. A hangja hamarosan álomba is ringatott.

A lépcső nyikorgására eszméltem rá, hogy van itt még vaki és ugrottam fel ijedten. A fejemre csavart törölköző leesett, hajam vizes tincsekben tapadt a vállamra. Kis híja volt annak, hogy a másik, amit magamra tekertem lecsússzon a hirtelen mozdulatomtól. Még időben visszarántottam, így nem történt semmi baj, de így is éreztem, ahogy egyre vörösödő fejjel nézek szembe az angyallal, aki a lépcső tetején állt.

– Mit keresel itt? – szóltam rá éles hangon és még szorosabbra húztam a törölközőt magam körül.

– Nem akartam zavarni – mért végig szemérmetlenül. Talán képzeltem az egészet, de úgy tűnt mintha elidőzne a tekintete rajtam pár pillanatra.

Szóhoz se jutottam csak felpattantam és bevágtam az orra előtt az ajtót.

–  Akkor, most vegyem úgy, hogy tiéd a háló? – szűrődött be a hangja kintről. Nem értettem, hogy mi miatt következett be a viselkedésében ekkora változás, de a mostani szemtelen énje nem nagyon tetszett. A korábbi hűvös, távolságtartó felét, aki akkor szólalt csak meg, ha feltétlenül muszáj volt, jobban kedveltem.

– Igen, vedd úgy! – kiáltottam vissza és ellenőriztem, hogy jó-e az ajtó zárja. Az volt, így azonnal elfordítottam benne a kulcsot és újra elfeküdtem az ágyon. Mielőtt elnyomott volna az álom még hallottam, ahogy az angyal lesiet a lépcsőn.

Akkor ébredtem csak fel, amikor már teljesen sötét volt, és az eső csak úgy verte az ablakokat. Az erdő fái csak úgy dülöngéltek a nagy szélben, a ház fölött növő fenyő kísértetiesen karistolta a tetőt és az üveget.

Fázva magamra kaptam a ruháimat és a még mindig nyirkos hajamat elkezdtem kibogozni. Gyorsan lehűlt a levegő a házban, így azon gondolkoztam mi lenne ha megpróbálnánk begyújtani a lenti kandallóba. Jól esett volna elnyúlni a tűz mellett.

Egy zseblámpa gyér fényénél botorkáltam le a nappaliba, mert jóformán semmit se láttam. Lent azonban hiába pásztáztam végig a szobát az angyal (megint) nem volt sehol.

– Itt vagy? – szólaltam meg, de közben nem engedtem el a lépcső korlátját. Muszáj volt felkuncognom attól, hogy mennyire nevetséges az amit csinálok. Szinte benne voltam a saját horrorfilmemben. Egy kis házikó az erdőben, kint vihar tombol, bent sötétség és egy lány keresi az egyetlen társát a házban, ami tök kihalt.

– Mi van? – hangzott fel a jól ismert hang mögülem én meg kétrét görnyedve kezdtem el kacagni. Teljesen kiment a fejemből a konyha, ahol ezek szerint az angyal volt.

Percekkel később tudtam csak abbahagyni, és még akkor is a könnyeimet törölgettem. Rég nevettem már ennyire magamról teljesen meg is feledkezve. Az utóbbi időkben biztos nem.

Belevilágítottam a lámpával az arcába, mire hunyorogva elkapta a fejét. 

– Hölgyeim és uraim, bemutatom önöknek az Erdő Rémjét!

~ • ~ • ~ • ~ • ~

Lent a nappaliban az angyal elgondolkozva nézte az üres kandallót. Egy ideje már a kisház foglyai voltak, a hatalmas vihar miatt, ami azóta esett megállás nélkül, mióta megérkeztek. Szinte volt átláthatatlan esőfüggöny, ha kipillantott az ablakon, így képzelte a világvégét is. Sehol egy száraz és meleg hely, minden hideg és nedves egy ráadásul meg egy pimasz potyautas is ott volt mellette.

Az ember lánya el akart indulni még másnap, de az angyal olyan hevesen tiltakozott, az ellen, hogy megázzon, hogy kénytelenek voltak maradni. Ez mint később kiderült jól is tették, mert odakint mindent elmosott az eső. Valóságos sártenger fogadta őket az ablakon túl, képtelenség lett volna abban haladni.

Legalább volt ideje gondolkozni. Nem tudta, hogy mit csináljon. Hogy mi lenne a helyes.

Az eredeti terve az volt, hogy amikor majd a lány elvezeti ahhoz a házhoz, rögtön el is intézi majd, esze ágában se volt osztozkodni egy halandóval a búvóhelyen. Felidézte magában a megállapodásukat, amit egyáltalán ő nem vett komolyan. Ezzel szemben az ember lánya nagyon is.

És milyen könnyen és naivan bele is ment az alkuba! Védelemért és pár ócska történetért elvezeti az ellenségét arra a helyre, ahol valószínűleg biztonságban meg tudná magáz húzni. Tudta, hogy az emberiség ostoba, de nem gondolta, hogy ennyire. Szüksége volt egy biztonságos rejtekhelyre, ahol nem talál rá senki és meghúzhatja magát ég ideig. Az utolsó pillanatban jött el, ha egy perccel is tovább maradt volna a társai között, annak csúnya vége lett volna, de az emberek között sem maradhatott.

Azt viszont maga se értette, hogy akkor a tetőn miért nem végezett a lánnyal. Az egész egyezséget meg tervet csak jóval utána találta ki, amikor a kis emberi lény kilépett az irodaházból.

Muszáj volt valamivel előrukkolnia. Üldözői a nyomában voltak és szüksége volt egy helyre, ahol egy ideig elbújhat a világ elől. Erre a célra alkalmas lett volna akármelyik épület, ami az útjába esett, de nem akarta kockáztatni, hogy a városban marad. Szerencséje volt az emeleten lévő éppen halkan szuszogó lénnyel.

Rég voltak már vele kedvesek csak úgy, hátsószándék nélkül. A társai, akik elől most menekült, mindig csak azért keresték a kegyeit, mert akartak tőle valamit. De most más volt a helyzet. Mióta a Földön volt, lehetőségek és változások sora érte. És hiába utálta magát érte, de a legjobban azért gyötörték most kétségek, mert ő nem remélt semmi hasznot tőle.

De kedvesség ide vagy oda, ezek most nem békés idők. Nem kegyelmezhetett meg nyomós ok nélkül valakinek, aki nem méltó rá. Döntött. Ha eljön az ideje nem fog tétovázni. A lány napjai meg vannak számlálva.