Megjegyzés: Loki akcióban, a Civil War (polgárháború) után játszódik, amolyan alternatíva, hogy is szabadította ki Amerika  kapitány a társait a börtönből. Frostiron utalások. 

Tony keserédesen meredt a levélre. Hogy verné ki valaki azokat a tökéletes fogaidat – gondolta. – Hogy tudsz mindig jófiú maradni?

Tudta mit kell, mit kéne csinálnia. Igazából mindig tudta, csak általában ezek nem úgy sültek el, ahogy azt ő eltervezte. Voltak ötletei, amik igazán elvetendőek voltak, és amit a fejében forgatott épp egy ilyen volt. A Kapitány ki akarja szabadítani őket a börtönből, és kötelességének érezte, hogy segítsen. Persze ő nem segíthet, de nem küldhet maga helyett senki. Egy valakit kivéve. És itt vált az ötlet elvetendővé.

Szinte a kezeit tördelte már, a dilemmával vesződve. Ő küldte őket oda, ő a hibás, de ha nyíltan segít, csak még jobban ront a nemzetek vezetőivel való helyzeten. Mellesleg ha elveszti a Stark név lévén kivívott helyét feleannyira lesz használható. Így csak egy megoldás maradt.

Felpattant, feltúrta a sok kacatja között azt a kis dobozt, felnyitotta és elő húzta a kis, zöldesen ragyogó kristályt.

- Ó, bassza meg – morogta és elmorzsolta. A hatás nem maradt el.

- Tudod Stark, attól, hogy volt egy éjszakánk az még nem azt jelenti, hogy kedved szerint ugráltathatsz.

- Te adtad a cuccot – horkantott a férfi.

Loki változott, de valahol a régi maradt, csupán nem nyomta a vállát kényszerítő nyomás, legalábbis nem olyan erősen. Úgy festett, mint először, mikor az Ultron incidens után bele botlott. Fekete haja, a szigorú lezselézettségéhez képest kellemesen kócos, zöld szemei kavarognak akár a viharos ég. Ruházata meglepően egyszerű, fekete és sötét zöld, láthatóan asgardi.

- Elfoglalt vagyok – közölte az isten.

- Asgard trónjával? – ciccegett Tony. – Ki élvezted már, hogy tiéd a korona? Vagy az Odin testében való pózolás nem olyan izgi, mint vártad?

Loki méregetően, és kissé talán mérgesen bámult rá. Már biztos rég megbánta, hogy Tony ezeknek az információknak a birtokában jutott, bár igazából nem tudott sokat. Annyit, hogy otthon Loki lett az úr, Thor erről nem tud, Odinnal meg lett valami, de nem ölte meg és nem is lett baja elvileg. Elvileg.

- Mit akarsz? – érdeklődött az isten.

- Tudod itt nálunk akadt egy kis galiba – bökött a monitorok felé, amiben a híradás épp az elmúlt napok eseményeit elemezte. Loki érdeklődve figyelte, majd intett neki, hogy lépjen közelebb. Tony kicsit vonakodva bár, de engedelmeskedett. Nagyjából tudta mi jön. Loki mutató és hüvelyk ujját az arcára helyezte, és lehunyta szemeit. A gondolataiban olvasott, nem mindenben, és nem a legmélyekben, csak azokba volt képes, amit Tony engedett. Már csináltak egyszer ilyet, gyorsabb módja volt az információközlésnek, mintha mindent elmondott volna.

- Mit akarsz, mit csináljak a börtönben? Szerintem a kapitányod boldogulni fog – húzta száját Loki.

- Az építmény elsüllyedése a vészprotokol szökés esetén. Gyorsan süllyed, ha nem jutnak ki, mindenki meghal, kivéve azok, akik cellán belül vannak – magyarázta.

- Stark, tudom, láttam – emlékeztette. –Azt is tudom, hogy kell kikapcsolni. Ezt akarod, eddig értem. De ugyanakkor a fejedben olyan volt, hogy nem akarod, hogy tudják, én vagyok az. Azt viszont szeretnéd, ha tudnák a kis barátaid te segítesz nekik. Ezt hogy tervezted?

- Ez... Ez csak egy gondolat volt – fintorgott Stark. – Ami így kimondva elég önteltnek hangzik...

- Hát igen – bólogatott gonoszan Loki. – És ne is álmodozz róla, hogy felveszem az egyik prototípus páncélod. Mintha az nem lenne egyértelmű.

- Az is csak egy ötlet volt – mérgelődött Tony. – Soha többet nem engedlek az ágyamba.

- Ágyam? – vonta fel szemöldökét Loki.

- Agyam – javította gyorsan. – Tökre agyamat akartam mondani.

- Persze – méregette az isten, majd rendezte vonásait. – Végeredményben segítek, a saját módszeremmel. Nem fog látszani az arcom, és kikapcsolom a vészprotokollt. De többet nem segítek, dolgom van és az időm, azt a keveset, ami van így is pazarlom. Te pedig tartod a szád.

- Áll az alku.

..................................

Egy repülőgépről való leugrás az óceán elvileg üres, kellős közepén mindenféle ejtő ernyő nélkül felér egy öngyilkossággal. Főleg hogy igazából azon a gépen is potya utas volt. Persze ha az ember egy félisten volt, aki pluszba jelentős mágiát birtokolt a helyzet máris kevésbé öngyilkos megvilágításba kerül.

Loki fülében ott visított a szél, és csuklyás köpenyének tépázó lobogása, ahogy zuhant a célja felé. A csuklya véletlenül sem csúszott le az arcáról. Belül igazából valami, az izgalomhoz és bizonyításvágyhoz leginkább hasonló érzések kavarogtak. Végre van alkalma élesben is kipróbálni mennyit ér a mágiájának fejlesztése, amivel az elmúlt időszakban sokat foglalkozott. Elborzasztotta, hogy eddig mennyire nem használta ki.

Már látta a börtönt, amivel korábban Stark fejében találkozott. Még az ő szemében is egészen monumentális, az emberekhez képes. Komor, fekete, hatalmas kör az óceán közepén. Az irányító központhoz közel kell landolnia, ami a Tony agyában létező tervrajznak hála tudta hol van. Csak ügyesen kell navigálnia, és pontosan érkeznie. Nem probléma egyik sem.

Köpenyét, mint valami szárnyat húzta szét, és irányította magát a megfelelő pontba. Már csak méterek hiányoztak, összpontosított. Egyszerűen átzuhant a falon, érintetlenül hagyva azt.

Rögtön érezte, hogy a mágia ezen használatához nem folyamodhat sokszor. Míg Asgardban szinte kifogyhatatlannak érezte a tartalékait, a Föld nem volt túl mágia dús hely.

Gyorsan felkelt, egy üres, rövid folyosóra érkezett, aminek a vezérlőbe kellett vezetnie. Nem hallott mozgást, így megindult. Sietősen haladt, a csuklya szorosan arca elé simult.

A vezérlőbe kiütött emberek sora fogadta, nem nagyon törődött velük. Ahhoz a monitorhoz lépett ahol elvileg ki tudta kapcsolni a süllyedést. A protokoll létezett, de még nem aktiválódott.

- Stark – szólt a fülesbe, amit a milliárdostól kapott.

- Mi a probléma, betörőkém? – érdeklődött csevegő hangon Tony.

- Erős késztetést érzek, hogy egyszerűen vissza menjek Asgardba – morogta, majd a tárgyra tért. – Még nem aktiválódott. Mit csináljak?

- Akkor a kapitány még nem nyitott ki egy cellát sem – magyarázta. – Ha engedély nélküli nyitás történik, aktiválódik.

- És az itt tartózkodó személyzet?

- Légző készülékek, de egyébként ez egy öngyilkos reakció – felelte sötéten Tony.

- Milyen csodálatra méltó faj – nevetett ironikusan Loki.

Stark vissza akart vágni, de megelőzték benne a fülsüketítő szirénák, amiknek a hangja hirtelen betöltötte a levegőt.

- Azt hiszem bekapcsolt – kommentálta a félisten. A monitorhoz fordult, ami már kérte is a jelszót. Gondolkodás nélkül pötyögte a Tony fejében látottat. Helyeslő, zöld villanás. És a képernyőre ez az utasítás íródott: adja meg a biztonsági jelszót. – Stark, másik jelszó is kell neki.

- Tessék?! – nyögte meglepetten a zseni. – Oh, a francba, gondoltak rám, és van másik is. Nem tom mi az.

- És akkor, hogy is hatástalanítsam?

- Szerezd meg a kódot! Biztos ott van valaki fejében!

- Ez nem ilyen egyszerű – fintorgott Loki. – Nem nézhetem át mindenki agyát egyesével. Mond meg kiében lehet, és talán ki tudom szedni.

Tony megdörzsölte a szemeit. Maga elé húzta a kivetített névsorát azoknak, akik a börtönben tartózkodtak. Ki a parancsnok?

- Várj – intette türelemre. Mintha Loki halálra izgulta volna magát, inkább bosszús volt. – Azt hiszem egy James Kennen nevű fickó lesz. Ő az őrök vezetője és a biztonsági parancsnok. – Stark küldött egy képet róla.

- És hol lehet? – nézett körbe Loki. Szemei gyorsan cikáztak végig, minden arcot másodpercek alatt le ellenőrizve. – Nem látom a kiütöttek között.

- Kamerák – nyújtott segítő kezet Tony, és reménykedett, hogy Loki ezzel nem fog tudni, mit kezdeni. Nem így lett.

Loki kevés érdeklődést mutatva ült le az egyik székbe a gépek elé, és szinte már-már hozzá értő mozdulatokkal indított meg egy arcfelismerő keresést. Igazából minden tudását Stark agyából lopta.

- Egy csapat élén épp a kis barátaid felé tart – kommentálta az eredményt. – Egyébként úgy nézem, nehezen boldogulnak a cellák kinyitásával. Eddig csak a Sólyom szabad, és épp Bartonéval vesződnek. Ahogy elnézem a vészprotokoll a cella ajtókat is lezárja.

- Oda megyek – jelentette ki Tony. – Az az idióta nem számolt mindennel!

- Nem jössz – intette le nyugodtan Loki, és felállt. – Ezért vagyok én itt. Ki kapcsolom a riasztást, és nem hagyom meghalni őket, ahogy ígértem. Különben is, mire ide érnél tízszer elsüllyedünk.

- Oké, oké – dőlt hátra székében Tony. – De siess, húsz perced van, ennyi időt hagytak az őrök kimenekítésére, utána süllyed és nagyon gyorsan. Utána nem hiszem, hogy le tudod állítani.

- Világos – engedett meg magénak egy halvány, kihívástól elégedett mosolyt. Kinyomta Tonyt, és futva indult. A cella blokkok felé tartott, és erre legnagyobb örömére már őrök is jártak. Hárman voltak, fegyveresek, rohantak valamerre.

- Ez meg ki a franc? – ordította az egyik és lőni kezdett rá. A golyók nem érték el, mind semmivé olvadt egy láthatatlan erőtérben Loki előtt. A katonák kezdtek pánikolni, valószínűleg bíztató látványt nyújtott fekete csuklyás öltözékében.

Három, kisméretű tört tűnt elő a kezében, ő pedig rögtön elhajította őket. Mind pontosan fegyvert tartó kézbe értek, és az őrök a fájdalom hatására el is ejtették ezeket. Ezután, ahogy elég közel ért nekirugaszkodásból kigáncsolta az egyiket, aztán megragadta a másik kettő karját és kisebb elektrosokkban részesítette, ahogy zöld villámok cikáztak végig ujjain. Eszméletlenül estek össze. Azt, hogy az első elájult-e, az ütéstől nem várta meg, már ott sem volt.

A többi katonát egy egyszerű, mégis rettentő mágia éhes dologgal kerülte ki, mivel nem lenne mindegyikükre elég ideje. Láthatatlanná vált. Így csak lavíroznia kellett a kiürítésre rohanók között. Karcsú testalkata pedig tökéletesen megfelelt a célra.

A cellákhoz érve egy kész csatamező várta. A Kapitány, Sólyom, és Barton a katonákkal harcoltak, egy Loki számára ismeretlen férfi, és egy nő kényszerzubbonyba pedig még a cella ajtók mögött figyelt, meglehetősen ideges, elkeseredetten szabadulni akaró arccal.

A parancsnokot kereste, szemei átcikáztak a kisebb seregen. Kiszúrta, épp Amerika Kapitányt próbálta becélozni egy igencsak nagy kaliberű fegyverrel. Gondolkodás nélkül arra vetette magát, és két ember fejére sikerült ugrania, még mindig láthatatlanul. A két férfi rongybábuként esett össze alatta, talán kicsit túl nagy erővel vetődött, de nem állt meg. A kezébe hosszú jogarját varázsolta, Odin jogarját, ami valahogy tökéletesen illett a kezébe. Egyetlen sújtásával öt embert terített földre. Ez kisebb pánikot okozott, hiszen nem látták ki az ellenség.

- Kapitány az mi volt? – ordított át a hangzavaron a Sólyom.

- Nagyon örülnék, ha tudnám – mordult vissza az, és pajzsával leütött egy merész fickót, aki felé rohant.

Loki kezdte kellemetlennek érezni a láthatatlanság fenntartását, és úgy döntött ettől kénytelen elbúcsúzni. A közelében tartózkodók kivétel nélkül métereket hátráltak a jogaros, csuklyás alak láttán. Hízelgőnek találta a reakciót.

- Ki maga? – kiáltott rá a Kapitány. Nem foglalkozott vele, a parancsnok felé indult, könnyűszerrel kitérve két támadási próbálkozás elől is.

Lőni kezdtek rá, többen is. Villámgyorsan reagált, nem volt kedve golyókat kioperálni magából. A hosszú, arany jogart maga elé kapta és pörgetni kezdte, mágiája segítségével olyan gyorsan, hogy azon egy lövedék sem volt képes áthatolni. Ez valahogy jobban bejött neki, mint az olvasztó erőtér.

Amikor a katonák lövéseiben szünet állt be, egy mosolyt vetett rájuk, amit persze nem láthattak mivel az arca rejtve volt. Egy igazi ragadozó mosolyt, aztán megindult. Kigáncsolta párjukat, aztán gondoskodott róla, hogy ne is keljenek fel egyhamar. A jogar meglepően könnyen simult a kezébe, sokkal egyszerűbb volt ezt erősítenie mágiával, mint bármi mást kezdeni vele.

Amikor elég közel került a parancsnokhoz, egy pillanatra láthatatlanná vált újra, így könnyedén mögé kerülve a tarkóját célozva jókora ütést mért rá a jogarral. Ahogy eldőlt a férfi, már rajta is volt, megfordította, két ujját arcára helyezte. Behatolt az elméjébe, és csak remélni merte, hogy a Kapitány és kis csapata nem engedi, hogy lelőjék, míg ezzel van elfoglalva.

Összpontosítania kellet, hiszen ehhez a művelethez eredetileg szüksége lett volna a másik fél beleegyezésére. Bár könnyítette a dolgát, hogy sikerült kiütnie, és így legalább nem ellenkezett pluszba, de viszont ki kellet keresnie a megfelelő emléket. Ennek az volt a hátránya, hogy sok, túlságosan sok felesleges emlékbe ütközött. Látta a férfi szüleit, a kiképzési éveit, kemény megpróbáltatásait és egy nő vissza-vissza térő arcát. Szinte megkönnyebbült, mikor végre felsínylett egy számkombináció.

A valóságba visszatérve, szinte mámoros volt a hangzavar és a fegyverek illata. A legsebezhetőbb dolgon már túl volt. Meglepetésére a katonákat már lefegyverezték, vagy elmenekültek. Cilnt és a Sólyom a nő cellájának ajtajával próbált valamit kezdeni, nem sok sikerrel. A kapitány pedig az ő nyakához szorította úgy pajzsát, mintha valami kard volna.

- Ki maga, és mit csinált ezzel az emberrel? – szegezte neki rögtön a kérdést, a hazafi férfi.

- Információt nyertem, hogy megmentsem maguk – felelt egyszerűen, és a pillanatnyi döbbenetet kihasználva fordult, és rugaszkodott el a kapitány pajzsától. Jó négy méternyi távolságból nézett vissza a megfeszített izmokkal álló Rogersre.

Ekkor szólalt meg Tony ideges hangja a fülébe.

- Mit csinálsz, megvan már kód? Már alig öt perced maradt.

Loki nyugodtan, és hangosan válaszolt:

- Természetesen megvan. Talán nem bízol bennem, Stark?

A Kapitányék arcára kiülő megdöbbenés mindent megért.

- Starkot mondott? – kérdezte halkan, feszülten Barton.

Loki nem hagyott válasz lehetőséget. Egy kisebb levegővétel után mágiáját a két cella ajtóra összpontosította, és egyetlen, hatalmas erejű rántással kitépte mindkettőt.

- Most komolyan ezzel vacakoltatok eddig? – szólt ki az egyikből egy férfi, akit nem ismert.

- Fogd be, Lang – vetette oda a Sólyom bosszúsan. – Ezt, hogy csinálta?

Loki nem válaszolt, azonnal megfordult és rohanva indult vissza a vezérlőbe. Már nem volt öt perce. A háta mögött hallotta az értetlenkedő vitát.

- Hova megy?

- A kijárat nem arra van!

- Utána kell menünk!

- Dehogy kell, szerinted ez a sziréna viccből megy???

Hirtelen hatalmas robaj rázta meg a börtönt, és Loki azonnal érezte, hogy süllyednek. Az alsó emeleteket szinte rögtön elárasztotta a víz.

- Süllyed az egész, mégis mit csinálsz?! – ordította a fülébe a dühödt és ijedt Tony.

- Próbálom teljesíteni az alkut - mordult vissza, nem túl nyugodtan.

- Akkor nagyon siess, talán még le tudod állítani, de másodperceid vannak.

Loki el se hitte, hogy a végén ezt fogja csinálni, de feloldotta a látomást, ami távollétében őt, vagyis Odint helyettesítette Asgardban. Szüksége volt a mágiára, amit ezzel lekötött.

- Stark, ha bárki is észre veszi Odin eltűnését ízekre szaggatom a világod – sziszegte összeszorított ajkakkal, majd lehunyta a szemét. Koncentrált, a vezérlőteremre, oda kellet jutnia, sikerülnie kellet.

Teleportált. Ez volt az egyik legnagyobb, és meglepő mód legnehezebb varázslat, amit csak tanult. Ő jól bánt az illúziókkal, de a fizikai valóság eltorzítása úgy érezte másfajta mágiát igényel, nem azt, amivel ő rendelkezik.

De sikerült, lihegve tudatosult benne, hogy sikerült. Ott volt, a vezérlőpultba. Higgadtságát vesztve rontott a monitorhoz és írta be a kódot.

A képernyő zöldre váltott. Sikerült.

A megkönnyebbülés úgy szakadt fel róla, ahogy a börtön tért vissza a víz alól. Ha jól érezte minden tiszta volt.

- Loki, ha haza jössz ígérem addig duglak míg mozogni bírsz – nyögte a mikrofonba egy igencsak megkönnyebbült Tony.

- Fogd be, Stark – mordult rá, és kiszedte füléből a kis szerkezetet. Egy sóhaj szakadt fel belőle, és egy gondolat, miszerint az emberek világa egyre veszélyesebb hellyé válik.

Mielőtt távozott volna, figyelte, ahogy Amerika Kapitány és kis csapata elhagyja a helyet egy helikopterrel majd, ő is lelépet. Asgard várja vissza.

Bár lehet, előtte tesz egy kis kitérőt Tonynál...