Megjegyzés: Lightos, halloweeni iromány, buli van Starknál, de nem mindenki élvezi. Frostiron. 

- Üdvözlök mindenkit a Halloween-i partimon! Örülök, hogy eljöttek, és jó borzongást kívánok – intézte le a házigazdaként ráháruló nyitóbeszédet Tony. Persze rögtön taps hangzott fel, majd rögtön zene. Még el se kezdődött semmi, mégis mindenki rohadt jól érezte magát.

Stark szerette a halloweent, és természetesen mindenképp egy felejthetetlen bulival akarta megünnepelni, de egy apróság akkor is mindent elrontott számára. És az az apróság nem volt hajlandó kimozdulni a hálószobájából „ilyen idióta dolgok" miatt. Így hát amint letudta a vendégeket rögtön az emelet felé vette az irányt, de persze akadályba ütközött.

- Tony! Még nem is köszöntünk – állította meg Natasha, aki egy jókora boszorkánykalapot és hozzá illő ruhát viselt. – Eddig remek a buli!

- Még szép, hogy az! Én rendeztem, milyen más lehetne? – vonta fel szemöldökét Tony. Majd végig mérte a többieket is. Steve kicsivel odébb ácsorgott, láthatóan kicsit zavartan. Nem az ő stílusa az ilyen partik. Rendőr jelmeze volt, ami viccesen ironikusan állt rajta. Mellette Barton, aki úgy tűnt viszonylag jól múlat farkasemberként, főleg Thoron, aki viking jelmezében ámuldozva figyelte a Stark rezidencia igen élethű dekorációit. Banner úgy néz ki nem vállalta be a mókát.

- Loki merre? – érdeklődött az íjász, némi gúnyos kifejezéssel arcán. – Nem készült el a sminkjével?

- Igazából épp, Miss Hiszti királynőért indultam – fintorgott a milliárdos. – De addig nem nyugszom, amíg valami jelmezt nem adok rá, és le nem rángatom ide.

- Sok sikert hozzá – nevetett Natasha.

- Jelmeznek ajánlok valami hosszú bálit – bólogatott Barton.

- Már próbáltam. Azt hiszem azért dobott ki az emeletről.

...............................

Akármennyire is elszánt volt, mikor a (saját) ajtaja elé ért, kicsit megtorpant. Elvégre mégis csak Lokiról volt szó.

Nos, igen, Loki. A baj az volt, hogy még mindig igen élesen emlékezett arra az elmebajra, ami miatt felajánlotta, hogy a félisten hozzáköltözhet. Igaz, hogy bebizonyította a Föld pártján áll, és nem szándékozza elpusztítani azt, de attól még Loki maradt. És ha Tony teljesen őszinte akart lenni, akkor bevallhatta, egy cseppet sem bánta ezt. Nem tudta mi volt az a mágia, ami elintézte, de még sosem találkozott Lokinál vonzóbb, izgalmasabb, és szeretnivalóba dologgal, az internetes kiscicákat is beleértve. A probléma csupán annyi, hogy kizárt, hogy ezt valaha is beismeri neki.

Óvatosan benyitott.

- Loki?

- Mit akarsz, Stark? – csendült fel az ismerős, negédes hang. Tony belépett, és felmérte a szerencsére még nem átdekorált hálószobát, aminek közepén kedvenc skandináv szépsége ült, méghozzá még mindig nem több öltözékbe, mint egy sötét, hosszú köpeny féle ruhadarab, ami így ültében láttatni engedte combjait és egy csíkban mellkasát is. A férfi biztos volt benne, hogy direkt húzza az idegeit.

- Halloween van! – tárta szét karjait.

- Hallom.

- Ugyan már! Ez egy jó nap, amikor az emberek buliznak! Ünneplés! Tudod egyáltalán mi az? – sóhajtott. – Ugye az nem egy könyv?

- Nem érdekel az ünnepetek. És nem értem mi értelme ezeknek a nevetséges öltözeteknek – mérte végig a férfit.

- Ez a halloween lényege, a jelmezek. Az emberek ijesztően öltöznek, és szórakoznak, de már abban sem vagyok biztos, hogy tudod mi az... - fintorgott.

- Ez neked ijesztő? – vonta fel szemöldökét Loki. – Régi stílusú ruhák és hegyes műfogak?

- Vámpír vagyok – nyögte elkeseredetten Tony. Már az utolsó reménye is elszállt, pedig még azt fel se hozta, hogy ő is öltözzön be. Kizárt, hogy képes lenne rávenni. A jelmeze pedig egy vagyonba került, és saját belátása szerint igenis istenien festett. Loki pedig kapja be... - És nehogy megmerd kérdezni, mi az!

- Akkor csak hagyj békén, és talán nem teszek olyat a kis buliddal, amit mindenki megbán.

- Mégis mi bajod? Előírás, hogy nem szórakozhatsz? – mordult fel türelmét vesztve a milliárdos. – Mi lenne, ha egy kicsit mellőznéd az önsajnálatot, és észrevennéd, hogy nem utál mindenki!

Loki egy pillanatra megdermedt, és kifejezéstelen arccal meredt rá, majd ültéből négykézlábra váltva az ágy széléig mászott, egészen Tonyhoz. Ez azt eredményezte, hogy köpenye szétnyílt, és bárki megbizonyosodhatott róla, nem visel alatta semmit. Ugyanezen okból kapott mindenki kedvenc vasembere kisebb szívrohamot.

- Mert mégis ki nem utál, mindazok után, amit tettem? Ki bízik meg bennem? – sziszegte a félisten, szemeit összehúzva. Tony meg akarta érinteni, közölni vele, hogy ő. Ő szereti, és bármit megtenne érte. Meg akarta csókolni. Igazán vágyott rá, hogy megtegye, de a következő pillanatban Loki már vissza is hátrált tőle. A hiánya pedig ugyanolyan hirtelen lett kínzó. – Különben is, mit tartasz te ijesztőnek azokon a jelmezeken?

- Mutasd meg akkor szerinted milyen egy ijesztő – csúszott ki a száját, de rögtön megbánta, ahogy Loki arcán egy vészjósló mosoly terült szét. A félisten fején szarvak tűntek fel, olyan igazi ördög szarvak, ajkait félig madzag fűzte egybe, nyakán vágás, ami rögtön össze is varródott durva zsinórral. Ujjai megnyúltak, karmokká alakultak, fekete, bőrszerű ruha fonta körbe testét, és még egy sötét, villás farkat is növesztett. Szemei pedig, mint egy végső simításként vörösbe fordultak.

- Hatásos – nyögte ki. Tony nem tartotta magát félősnek, és ha egy horror filmben lát hasonlót biztos nem ijed meg, de így élőben sokkal másabb volt a helyzet. Loki eredeti vonásai egyértelműen domináltak, de ez csak rátett az összhatásra, ami igenis félelmetes volt. – Lejössz megmutatni másoknak is?

- Nem hinném, hogy...

- Kit érdekel? – ragadta meg a karját Stark, és egyszerűen elindult vele lefelé. Legnagyobb meglepetésére a félisten pedig hagyta.

Lent már igazán volt hangulat, a zene dübörgött, emberek táncoltak, vagy esetleg a szolidabbak a bárpult környékén lézengtek. Erre indult meg Tony is, de már félúton megállították őket, méghozzá két lány és Lokit.

- Király jelmez – kezdte rögtön az egyik.

- Igen, nagyon jól nézel ki!

- Köszönjük, hölgyeim! – húzta tovább Lokit a milliárdos. Valahogy nem tetszett neki a gondolat, hogy ők esetleg potenciális vetélytársnak lehetnek. Loki persze rögtön felderült, még ha láthatóan nagyon titkolni akarta is.

A pultnál rendeltek italt, Tony természetesen whiskyt, míg Loki valami alkoholos, citromos valamit, ami kis híján drágább volt, mint az ő itala. Már sokszor átkozta a férfit, amiért ilyen drága ízlése van. Loki kedvetlenül kortyolt, és a tömeget pásztázta.

- Micsoda szánalmas népség...

- Ugyan már – mordult fel Tony. – Ha fent maradtál volna a szobádba egyedül a sötétben kuksolva jobb lenne?

- Ezt gondolom költői kérdésnek szántad – fintorgott a félisten.

- Jó tudod mit? Akkor menj vissza siránkozni, hogy milyen magányos vagy és baszd el a halloweenom – vágta hozzá. Tulajdonképpen ultimátumot adott neki, és Loki meglepő módon utálta az ilyet.

- Hm... - fontolgatta a lehetőséget sértetten a fekete hajú. – Nem, ha már lejöttem kezdek valamit magammal. Például elérem, hogy valaki megdugjon.

- Ez gyerekes!

- Először is pont te mondod? Másodszor, ha rád nem számíthatok, feltalálom magam – közölte nyugodtan Loki és felállt, majd a csípőjét kecsesen ringatva (direkt az ő bosszantására) elvegyült a tömegbe.

Tony meredten nézett utána. Oh, hogy mi a francnak ment fel érte? Pontosabban mért jöttek le... Valószínűleg nem fogja tudni megakadályozni a félistent, és ez rohadtul bosszantotta. Mégis mit csináljon? Keressen ő is alkalmi partnert? Ez lenne a legjobb lépés, a bökkenő csak az, hogy semmi kedve mással lefeküdni. Loki után az ember egyszerűen nem akar mással lefeküdni.

Egy húzásra kiitta a maradék whiskyt, és elhatározta, hogy akkor sem hagyja magát, és igenis ha Loki így, hát ő is. Az emberek közé vette magát, és mindenkivel leállt beszélgetni, az arra érdemesekkel pedig flörtölni is. Szeme sarkából néha elkapta a félistent, ahogy hozzá hasonlóan tesz. Először főleg csillogó szemű lányok között látta, de mikor Bartonnal állt le elég intenzíven beszélgetni kicsit jobban megijedt. Ilyen távolságból pedig túlságosan úgy tűnt, hogy jól el vannak. Hogy Cilnt is rohadna meg, azzal együtt, hogy valami „hosszú bálit" akart ráadni Lokira.

A legrosszabb pillanat mégis az volt, mikor elfordult egy pillanatra, majd mikor vissza, sehol nem látta őket.

Ne mond nekem, hogy máris szobára mentek! – futott át Tony fején. Valami pánikszerű érzés futott át az agyán, mert nagyon nem akarta. Hogy Loki, az ő Lokija valaki mással legyen.

Egyszerűen ott hagyott mindenkit, és megfeledkezve mindenről utánuk indult. Benézett minden szobába, ahova csak elmehettek, és próbált nem gondolni arra, hogy mondjuk, a dolog közepén rájuk nyit. Csak nem akarta, tényleg nem, hogy ez legyen. Végül tényleg rányitott valakikre, de nem ők voltak. A pár meg úgy tűnt, már annyira benne voltak a dologban, hogy észre se vették őt, és szerencsére ő sem kapott el semmi részletet.

Aztán már csak egy dolog maradt, a saját szobájuk. Pár percig csak állt ott, és megfogadta, ha ott lesznek, fogja és kidobja mindkettőt.

Benyitott. Loki az ágy közepén ült, teljesen meztelenül, és kihívó mosollyal nézett rá.

- Azt hittem sose jössz – kuncogott.

- Most mi a...? – nyögte meglepetten Tony. – És Barton?

- Sose feküdnék le vele – csóválta a fejét rosszallóan. – De segített most nekem egy kicsit. Valahogy el kellet érnem, hogy fel gyere velem!

- Te kis... - morogta a milliárdos, és hosszú köpenyét a földre dobta, majd az ágyra mászott, Loki fölé. – Szóval ezt akarta az elejétől, mi? Ezt még meg fogod bánni!

Eldöntötte a fél istent, és a vállainál fogva az ágyhoz szögezte, majd újdonsült vámpír fogaival a férfi nyakába harapott.

Loki csak kuncogott.

- Azért ne szívd ki minden vérem!

- Ne reménykedj!

- Hé, Anthony.

- Hm? Ne hívj így!

- Boldog Halloweent, Tony.