A téli nap enyhe sugarai átvilágították az aprócska szobát. A virágok nyújtózkodva próbálták elérni a nap sugarait, miközben egy egy szirom lehullott a hófehér párkányra. A falak szürke színűek voltak, egykét helyen kikopva omlott a vakolat a parkettára.

Majdnem hogy üresen állt a szoba, egy régi könyvespolc díszelgett a falnak támasztva, mellette pedig egy szekrény telis tele ruhákkal.

Egy rozoga ágy pihent az ajtótól nem messze, melyen egy békésen szuszogó lány pihent. Pisze orrát szeplők borították, hosszú göndör fürtjei, hanyagul omlottak a vállára.

Keze mellett egy ütött kopott könyv feküdt. A nem túl vastag könyv címe hatalmas betükkel volt díszítve.

„A tó tükrében"

Hope szemszöge

Finoman fonta kezeit derekam köré, miközben puszit nyomott halántékomra. Vékonyka ujjaimat a hajába vezettem, majd egykét tincset finoman meghúztam.

Lehelete csiklandozta a bőrömet mikor nyakhajlatomba fúrta a fejét. Minden egyes mozdulata drogként hatott rám.

- Mindig ezt teszed. Sóhajtottam, bármennyire is szerettem volna élvezni a pillanatot nem tehettem. Próbáltam kiszabadulni a kezei közül de ő nem engedett el.

- Nem értelek. Rázza meg a fejét.

- Olyan könnyen elhiteted mindig velem hogy fontos vagyok, miközben nem érek neked semmit.

- Igen is fontos vagy, ne beszélj butaságokat.Morcosan engedett el majd egyet hátra lépve, beletúrt szőkés barna hajába. Barna szemei csalódottan meredtek rám,miközben én semmit sem tudtam tenni ellene.   – Fontos vagy, csak sosem lehetsz az enyém. Keserűen elmosolyodott.

Halványodni kezdett az alakja én meg próbáltam minnél közelebb menni hozzá, hogy megfejtsem a szavait. De mikor hozzá értem volna, ő újra köddé vált.

Kipattantak a szemeim, miközben felültem az ágyban. Éreztem ahogy a könnycseppek lehullanak arcomon. Dacosan töröltem le őket majd szomorúan lehunytam a szemeimet.

Az álom sokkal szebb mint a valóság!