Egész este beszélgettünk. Nagyon jó fej, szép arcú és sok mindenben egyet értünk. De mégsem az esetem. Épp lent voltunk a tónál Noahval, mikor lejöttek az ikrek.

-Szia Syren-köszöntek egyszerre, nevetgélve, aztán meglátták, hogy ott ül mellettem a Dumstrangos fiú.

-Mit csinálsz te itt?-kérdezte George.

Fred csak gyilkos szemekkel nézett rám, nem szólt semmit. Noah, Fredet nézte, közben halkan káromkodott és motyogott valamit.

-Csak beszélgetünk-motyogtam.

Reggel, magabiztosabb voltam, mert tudtam semmi rosszat nem csinálok, de most igenis rosszat teszek.

-Aha beszélgetsz egy izomagyú Dumstrangossal, miközben az öcsénk odafent ül és rád vár!-olyan megvetéssel mondta George, ahogy beszélni még sohasem hallottam.

-Ne szidj!-pattant fel Noah.

Mind a hárman előkapták a pálcájukat.

Felugrottam és az ikrekkel szemben Noah elé álltam. Nem hagyhatom, hogy ezek itt kárt tegyenek egymásban.

-Mit csináltok? Mondtam, hogy csak beszélgetünk!-kiabáltam az ikreknek.

-Miért beszélgetsz vele?-Fred nem tette le a pálcáját, még közelebb is lépett.

-Fred. Egyáltalán miért foglalkozol velem? Minden egyes nap azon vagy, hogy piszkálj engem! És az öcsétekre visszatérve. Nem akarom megbántani, mert ő a legfontosabb a világon. És igent mondok neki.-nem engedtem le a kezem csak egyfolytában a fiúkat néztem.

Nem szóltak semmit. Noah fújtatott egyet. Megfordultam. Haragos fejjel nézett rám.

-Szóval barátod van-morogta.

-Igen-suttogtam.

Noah káromkodott egyet, majd megfordult és elment. Az ikrek felé fordultam.

-Most már örültök? Ki szúrtatok magatoknak, hogy mindig beleszóljatok az életembe?-könnyek folytak le az arcomon. Az fáj ahogy néznek rám.