Mint már mindenki tapasztalhatta, hogy nagyon sokat dob egy esemény vagy tárgy, esetleg személy értékességén, ha nap mint nap vágyakozva várakozunk, hogy újra láthassuk azt. Várakozásom tárgya pedig a már csak egy nap távolságra lévő Roxfortba való utazásom. Soha életemben nem akartam mást jobban, mint elhagyni most az otthonomat, és a szeretteim, barátaim és a varázslatos hely közelébe férkőzni és mindent elfelejteni, ami a nyáron történt, vagy úgy általánosságban a Malfoy családot és annak aranyvérű történetét. Hogy visszatérhessek a Roxfortba, az iskolába, ami a reményt és a boldogságot hordozza magában. Nem szeretek a családom körében a kúriájában tölteni magányos napjaimat. Vagy a sötét szobámban birkózok meg barátaim hiányával, vagy az erdőszélén bóklászva tengetem a nyár meleg napjait. Ez apám és a munkája hibája leginkább. Sohasem mutatta ki a szeretetét irántam, de ezt nem akarom személyisége rovására írni, ő nem egy érzelmes ember, de amire akar igenis odafigyel, és próbálja az egekig emelni csodálata tárgyát minden segítségét és kapcsolatát bevetve. Én pont nem egy ilyen személy vagyok számára. Sohasem szánt időt arra, hogy megismerjen, vagy velem legyen. Nem úgy, mint Draco esetében, akit mindig mindenhova magával cipel és kívánságait teljesíti, ő az, akit felemel, engem pedig elnyom, mint a gyönyörű drága virágok között növő gazt szokták. Anya nem ilyen bonyolult eset, ő a kettő között van, törődik velem, de a bátyámat több előnyben részesíti. Draco az ikertestvérem. Mindenünk megegyezik külsőre: szőke haj, vékony test és szürke szemek. Ami más bennünk az a modorunk. Ő pöffeszkedő, nagyképű és önelégült, én viszont... nem tudnám elmagyarázni milyen is vagyok valójában, de ezek a jellemvonások hiányoznak belőlem az egyszer biztos. Részben a félelem és a büntetések miatt, amik rám várnának, ha az ebédlő asztalnál felemelném a hangom vagy az Abszolúton követelőzések hagynák el a számat.

Egy dolog van csak, amit képtelen vagyok elviselni: hogy akikben megbízok és elismerek tetteik vagy személyiségük miatt, ők lenéznek engem a nevem és vérvonalam okán. Az ágyamon fekszek, gondolataim a szélforgó minden irányába reppennek és csak néha térnek vissza a valóság tömör fájdalmába. A kedvenc könyvemet olvasom a The Dragons Life-ot. Sárkányokról szól, a legkisebbektől az óriásiakig. A sárkányok voltak az örök szerelmeim, csodálatos, varázslatos teremtmények, amik, ha előnytelen számukra a hely vagy annak körülményei csak szárnyra kapnak és elsuhannak minden gondjuk elől. Hagridnak volt egyszer egy norvég sárkánya, teljesen oda voltam érte, de elvették tőle. Részben megértettem, jobb helyen van egy rezervátumban, mint Hagrid kis kunyhója mélyén, de azt a szeretetet, amit tőle kaphatott volna azt senki más nem adhatja meg neki. Elteszem a vaskos könyvet a ládába, amit már délután összepakoltam. A hátamra fekszek és a plafont bámulom. Gyakori szokásom volt a nyáron. Már lefürödtem és pizsamában vagyok ezért emiatt már nem kellett aggódnom. Az iskola jár az eszemben az a tömérdek diák, tanár és helység, amik mind egy új és izgalmas kalandot hordoz magában. Imádom a Roxfortot, de apám azt mondta én vagyok a Malfoly család szégyene. Miért? Mert engem a Griffendél házba osztottak és nem a Mardekárba, a Black és a Malfoy családban egyetlen másik Griffendéles volt rajtam kívül, és az pedig Sirius Black, ezt pedig nem igazán írhatnám az előnyök közé a családom szerint. Annak idején túl sokat sírtam emiatt, de mára már örülök neki.

Eddigi éveim alatt mást sem próbáltam tenni, minthogy bebizonyítsam mindenkinek, hogy igenis érek valamit. Naphosszat tanultam, szorgalmasan tettem, amit kellett. Szerencsémre anyám nem engedte, hogy pénz és tanszerek, új talárok nélkül legyek, így nem volt nehéz dolgom. Sok barátra tettem szert az évek során, szeretem, hogyha az emberek szeretnek engem, ezért strapálom magam annyira. A két legjobb barátom Neville Longbotton és Dean Thomas, akikkel sikerült megtalálnom azt az oldalamat, amit a Malfoyok próbáltak lakat alá zárni, ezért szeretem őket annyira, nem ítélnek el vagy viselkednek másként a közelemben ők egyszerűen csak viccesek, kedvesek és nagyon szeretni valóak.

Másnap korábban kelek, mint terveztem, de nem fekszek vissza. Felöltözök, fogat mosok majd a tükör elé állok. Igen, ahogy az összes velem egykorú lánynak nekem is van egy hatalmas álló tükör a szobámban. Belenézek, fésülgetni kezdtem az aranyosan csillogó hátközépig érő hajamat, amit hullámok éktelenítenek, talán ez az a tulajdonsága, ami nem hasonlít a Dracoéra. Egy fekete szemüveg pihen az orromon. A bőröm sima, nincsenek rajta sebek vagy pattanások, az alakommal sincs semmi bajom, de mindig úgy gondoltam, hogy lehetnék szebb is, mint mondjuk Angelina, Alice, az anyám, vagy Ginny, őt irigylem leginkább a szeplőiért, és a szép vörös hajáért. A hajamat egy szalaggal lófarokba kötöm. Az ablakhoz lépek és kitárom azt. Még indulásig van egy óra. Kinyitom Loory kalitkájának ajtaját és hagyom hadd menjen ki egy kicsit. Loory-t akkor kaptam mikor engem és Draco-t felvettek a Roxfortba. Anya úgy gondolta, ha Draconak lesz ajándéka akkor én is megérdemlek valamit. Az ablakon belül van egy nagyobb párkány rész, ahova le tudok ülni, sokszor töltöm itt az éjszakáimat az ablakon kirévedve azon törve az agyamat, hogy mit tehettem előző életemben, hogy Merlin ezt a sorsot szánta nekem.

Megfogom azt a fekete párnámat, ami már bolyhos a sok mosástól, de én szeretem, sok-sok emlék fűz hozzá, leginkább szomorú átsírt pillanatok vigasztárgya ez. Mosolyogva néztem a gyönyörű reggelt, ami a kúriánk fényűző külső burkolatát világítja meg, nem sejtve mennyi fájdalom és ki nem mondott kín rejtőzik idebent. A nap még csak nem rég kelt fel, ezért még látszik az a kis rózsaszín árnyalat az égalján. Érezem, hogy ez az év más lesz, jobb, rejtélyesebb. Felállok és berakom a ládámba a párnát, majd elindulok le, hogy megreggelizzek. A falakon mogorva emberek arcai fintorognak rám. Nem foglalkozok velük, már megszoktam őket, minden alkalommal ezt teszik. A családom minden tagja ilyen. A konyhába érve meglátom az asztalnál ülő anyámat és Draco-t. A manónk reggelit készítve sürgölődik hatalmas konyhánkban.

-Jó reggelt- üdvözlöm őket kellően.

Draco biccent felém.

-Neked is- szól anya.

Helyet foglalok közöttük. A manó az asztalra helyez pár friss croissant számomra. Tudja, hogy ez a kedvenc reggelim. Gyorsan megeszem őket, majd anya felé fordítom sápadt arcomat.

-Nem apa visz minket? -kérdezem és belekortyolok a teámba.

-Nem-válaszol kurtán.

Már megint ezt csinálja, kérdéseket kell feltennem, ha válaszokat szeretnék kapni.

-Miért? - teszem fel az elsőt elhivatottan.

-A Minisztériumban van.

-Akkor ki visz? -kíváncsiskodok tovább.

-Küldenek értetek egy autót.

-Rendben-adom meg magam a titkolózásnak, igazából nem is akarom tudni az az ember mit miért tesz-Draco?

-Mi van? -kérdezi kicsit undokan.

-Te tudtad? -hangom fojtott, érzelemmentes.

-Nem-feleli.

Úgy látszik ma senki sem túl bőbeszédű, bár általában mindig mással osztják meg dolgaikat helyettem. Még a manónk is többet tud a házunkban történtekről, mint én. Felállok, reggelimet befejezve és felcammogok a szobámba, hogy bezárjam Loory-t és lehozzam a ládám. A nappaliban leülve és megetetem a baglyomat, ezért jutalmul kapok egy heves kuvikolást, mosolyogva vakargatom meg tollai alatt a bőrét. Ő egy kislány macskabagoly és valami imádni való állat. Anya átrobog a kosztümjében a nappalin és kilép az ajtón. Beszélget valakivel, nem tudtam kivel és mit, de dühösen tér vissza a helyiségbe. Pár perc múlva egy mogorva úr lép be és elviszi a ládámat majd a Draco holmiját is összeszedi. Felállok és elindulok ki, hogy beszálljak az autóba. Becsatolom magam és mosolyogva bámulok ki az ablakon.

-Syren!-szólít meg a bátyám, megtörve a kínos csendet.

-Hm? -fordulok felé.

-Ne haragudj! Csak rosszul aludtam-mondja szememet fürkészve mintha haragot keresne benne.

-Öhm... nem is tudom-mosolyom elhessegeti kételyeit-rád nem tudok haragudni.

Bólint és visszafordul. Anya nem jön velünk. Nem gyakran szokta kirakni a lábát a házból. Ami annak is betudható, hogy szinte palotában élünk és oda szükség van egy úrnőre, remélem egynap én leszek az, de nem valószínű.

Naiv vagyok, mindig hamarabb törtem össze, mint a többi ember, mivel olyan emberek szavában hittem, akikébe nem szabadott volna.

Nemsokára megérkezünk az állomásra és kiszállva összeszedjük a dolgainkat. Átszaladunk a testvéremmel a falon a 9 és 3/4 vágányra. 4. éve látom már ezt a Roxforti tűzpiros vonatot. A boldogság feltölti egész lényemet és az összes szomorúság csak régi rossz emlékké válik számomra. 

Remélem tetszik eddig :) Olvassátok majd tovább és vote-oljatok. :)