Jimin Pov.:

Végre elérkezett a nap amikor visszamehettem a családomhoz, ezért az egész délelőttömet azzal töltöttem hogy összepakoltam a cuccaimat. Igazság szerint úgy terveztem hogy majd egyedül hazamegyek, és meglepem YoonGi-t illetve a gyerekeket, azonban az orvosom megtiltotta hogy egyedül tegyem ki innen a lábamat, így kénytelen voltam lemondani erről a tervről. Ugyan a nyakamat még nem tudtam annyira mozgatni, de a bordáim szerencsére helyre jöttek, ahogyan a kisebb-nagyobb zúzódásaim is. Már alig vártam hogy újra láthassam őket, valamint hogy velük legyek mert eszméletlenül hiányoztak. Borzasztó volt ennyi időt tölteni ebben a szobában, viszont ha belegondolok abba hogy mi lett volna ha nem sikerül ellöknöm időben MinYoon-t az útról, akkor megbizonyosodom arról hogy jól cselekedtem. Inkább velem történjen valami, mint a párom fiával. Ha egyikük se lenne fontos számomra, akkor nem biztos hogy utána futottam volna...De YoonGi életem szerelme, a fia pedig a kapcsolatunk folytatódása miatt az én fiam is lett, éppen ezért nem volt kérdés hogy megmentsem-e vagy sem.
Gondolkodásaim közepette hirtelen kopogásokat hallottam, így megfontolt mozdulatokkal az ajtó felé fordultam, amin a fehér köpenyes férfi lépett be, háta mögött a párommal és a gyerekeinkkel.
-Chim! Jobban vagy már? - Érdeklődött YoonGi, mosolyogva lépve elém, majd óvatosan az arcomra simított, amit a nyakamat tartó cucc miatt kissé nehezen ért el. Istenem, annyira hiányzott már az érintése!
-Igen. - Válaszoltam halkan, pár pillanatra lehunyva a szemeimet, így élvezve meleg, puha tenyerét. Egy kisebb puszi után felkapta a táskáimat, én pedig aláírtam a papírokat amiket az orvosom elém rakott, majd elköszöve tőle a gyerekeket kezét fogva indultunk párom kocsijához. Az én helyem szinte teli volt párnázva aminek láttán nevetés fogott el, ám vissza kellett tartanom mivel a nyakam még nem teljesen jött rendbe. YoonGi segítségével elfoglaltam a helyemet, utána hazafelé vettük az irányt.
-Gyerekek! Most hogy Chim újra jobban van, meg kell beszélnünk pár új szabályt. - Kezdte el felvázolni a helyzetet, ami miatt kissé kellemetlenül éreztem magam, hiszen amíg a nyakam nem jön teljesen rendbe, addig igazából semmit sem csinálhatok, ez pedig borzasztó. Olyan, mintha csak egy semmirevaló nyomorult lennék....Igaz hogy már nem sok időről van szó, de ez is épp elég ahhoz hogy rosszul érezzem magam.
-Mik azok? - Kérdezték egyszerre, kíváncsian nézve páromat aki leginkább az előttünk elterülő utat figyelte.
-Először is, tilos apátokon ugrálni! Másodszor bármi baj van, azonnal szóltok! Harmadszor pedig értékeljük, hogy egyáltalán még velünk van! - Sorolta fel azokat a bizonyos szabályokat, amiknek hallatán elkapott a sírógörcs. Most tudatosult csak bennem igazán, hogy még kitudja meddig nem dolgozhatok a szeretett munkahelyemen, na meg hogy házimunkákból is csak nagyon keveset csinálhatok....Utálok lustálkodni, max akkor szoktam ha nincs semmihez kedvem, de olyan is nagyon ritkán van, főleg JiYoon mellett. Fogalmam sincs, hogy meddig fogom bírni ezt a helyzetet, valamint eltűrni hogy mindent helyettem csináljanak meg. Persze nézhetjük a jó oldalát is, hogy nem lettem teljesen rokkant, vagy nem haltam meg ott azonnal.
Hazaérve YoonGi kipakolta minden cuccomat, miközben én a konyha felé vettem az irányt, ugyanis a nap folyamán még semmit nem ettem és éhes voltam.
-Apu hagyjad, majd én megcsinálom neked! - Szólt MinYoon, az apu szóval továbbra is megdobogtatva a szívemet. -Tényleg sajnálom amit tettem! - Nézett rám szomorú boci szemekkel, miután megkente nekem vajjal a kisebb szelet kenyeret amit elővettem.
-Ugyan kicsim, megértelek! Tudom hogy mennyire rossz hogy elment az anyukád, de igyekszem neked, a húgodnak illetve apukádnak is megadni mindent, amit csak tudok. - Mondtam őszintén, közben egyik kezemmel lágyan simogattam a fejét. A fiúnk nem szólt semmit, csak halkan pityeregve megölelt, amit viszonoztam is már amennyire tudtam. Sajnos a nyakamat tartó cucctól nagyon nehéz volt a mozgás, ami már kifejezetten idegesített.
Mivel a fiúnk készített nekem egy igazán ízletes szendvicset, ezért az asztalnál ülve próbáltam megenni, mert a kórházban igencsak keveset ettem, azért is gyengült le a szervezetem még jobban. Bő fél órába tellett mire elfogyasztottam az utolsó morzsáig, eközben pedig YoonGi is végzett a cuccaim kipakolásával.
-Kérsz még valamit életem? - Érdeklődött párom, azonnal mellém lépve, hogy kezével óvatosan a hátamat simogassa, ami nagyon jó érzés volt.
-Nem, köszönöm! - Mosolyogtam halványan.
-Akkor menjünk a nappaliba, pihenned kell! - Mondta, viszont mielőtt még mondhattam volna bármit is, a kezemet fogva felsegített a székről, és a nappaliba kísérve lassan leültünk a kanapéra. -Bármi kell, szólj csak majd mi idehozzuk neked! - Ajánlotta fel a segítségüket szerelmem, ami jól esett de már kezdett bosszantani is.
-YoonGi, nyugalom! Nekem rajtatok kívül, semmi másra nincsen szükségem. - Sóhajtottam.
-Mi mindig itt leszünk neked. - Mosolyodott el, majd egy lágy csókot nyomott a már kissé kiszáradt ajkaimra, ettől függetlenül hiányzott hogy újra érezzem őt ebben a formában is.
-Apu, valamit el kell mondanom... - Jött oda hozzám a lányom, megállva előttem nézett rám szomorúan, amit nem tudtam mire vélni.
-Mondjad kincsem, mi a baj? - Kérdeztem kétségbeesetten, miközben kezemmel kisimítottam egy kósza tincset a szeméből.
-T...Tegnap mikor TaeHyung bácsi hozott haza minket az oviból...Láttuk anyát. - Nyögte ki nagy nehezen amit el akart nekem mondani, ennek hallatán pedig teljesen ledöbbentem. Úgy érzem, jó sok dologról lemaradtam, szóval itt az ideje hogy faggassam egy kicsit YoonGi-t.
-És beszéltél vele? - Érdeklődtem, mert kíváncsi voltam hogy EunJi hogy reagált a lányára, akit már lassan három hónapja nem is látott.
-N...Nem. - Dadogta a fejét lehajtva, ami rossz érzést sugallt felém. -Rá akart venni, hogy menjek vissza hozzá, de én inkább Tae bácsihoz bújtam. A...Aztán el akart tőle rángatni, de TaeHyung bácsi nem engedte. - Folytatta a mesélést, melynek hallatán köpni-nyelni nem tudtam. Ez a nő teljesen megbolondult...Először eldobja magától a férjét meg a lányát, utána meg vissza akarja magához édesgetni JiYoon-t. Hát azt lesheti, az én lányom maximum akkor fogja betenni abba a mocskos házba a lábát, ha ő maga akarja, mert ha rajtam múlik akkor soha a büdös életben nem fogja látni.
-Nyugodj meg kicsikém, ha nem szeretnél vele lenni, akkor nem is fogsz! - Próbáltam őt megnyugtatni, ugyanis láttam hogy mennyire felzaklatta őt ez az egész, aminek egyáltalán nem örülök. -Örülök hogy elmondtad ezt nekem, meg bizonyára apának is. A te döntésed lesz, hogy szeretnél-e vele találkozni vagy sem, de ezt majd megbeszéljük még. - Mondtam kedvesen, utána óvatosan megöleltük egymást. A kis beszélgetésünk után a szobájukba mentek játszani, így végre kikérdezhettem mindenről a páromat, aki csak csendben ücsörgött mellettem amíg én a lányunkkal beszéltem. -Szóval az öcséd is itt van? - Kérdeztem ránézve, már amennyire felé tudtam fordulni.
-Igen, amikor történt a baleseted, ő is éppen ott volt. Ő hívott engem és vigyázott MinYoon-ra, utána pedig JiYoon-ra is, amikor én már a mentő kocsiban ültem veled. Sokat segített nekem, amíg te a kórházban voltál. - Mesélte el a dolgokat, amik megleptek hiszen már TaeHyung-ot is éppen annyi ideje láttam, mint YoonGi-t. Rövid beszélgetésünket azonban a csengő zavarta meg, ezért párom rögtön fel is pattant hogy kinyithassa az ajtót. A hangból ítélve hamar megtudtuk, hogy az emlegetett szamár az, vagyis szerelmem féltestvére. Az üdvözlés pontosan úgy zajlott, ahogyan gondoltam mivel tényleg sok-sok éve nem láttuk egymást, ezek alatt az évek alatt pedig mindketten rengeteget változtunk. Helyes férfi lett belőle is akárcsak a bátyjából, nem véletlenül mentem bele a kapcsolatunk folytatásába. TaeHyung érkezésével immár hármasban folytattuk a beszélgetést, YoonGi-val megköszöntünk neki minden segítséget, hiszen tényleg nagyon sokat jelentett nekünk, hogy olyan sokat vigyázott a gyerekinkre. Nekem pedig különösen jól esett, hogy JiYoon-t is úgy szereti, ahogyan MinYoon-t.
Egy kisebb civakodással ugyan, de sikerült elérnem hogy a két még működő lábammal kimenjek a konyhába inni valamiféle folyadékot, ugyanis nem szerettem volna teljesen kiszáradni. Már majdnem beértem a nappaliba, amikor ismét megszólalt a csengő, ám ezúttal nem hagytam hogy a szerelmem nyissa ki, inkább lassan odacsoszogtam és a saját kezemmel kinyitottam az ajtót, aminek a másik oldalán egy számomra ismeretlen nő állt.
-YoonGi itthon van? - Kérdezte vigyorogva, testtartásából pedig tisztán látszott hogy próbál mindent bevetni azért hogy levehesse a férfiakat a lábukról, csakhogy ez nálam rohadtul nem jött be.
-Min Yoon Gi! Ki ez a nő, és miért keres téged? - Szóltam hangosan a páromnak, cseppet sem barátságos tekintettel bámulva az előttem ácsorgó lányt. Roppant módon kíváncsi vagyok a drágaságomnak a magyarázatára, mert ha itt megint olyan dolgok fognak kiderülni mint EunJi-nál, akkor megölöm őt is és a nőcikét is.
-Milyen nő szívem? - Értetlenkedett YoonGi, közben lassan odaért mellém. -JiYu, te meg hogy a francba találtad meg a lakásom? Mit keresel itt? - Faggatta döbbenten a kirívó ruhában levő lányt, akit ezek szerint JiYu-nak hívtak.
-Ki ő? - Fordultam párom felé szúrós pillantásokkal, mivel már kezdtem egyre idegesebb lenni.
-Ő egy új zongoratanár az iskolámban, ezt is el akartam mesélni, csak Tae pont akkor jött. - Sóhajtott YoonGi, bár a válasza engem nem igazán nyugtatott meg.
-Milyen csaj jött, hogy ennyi ideig ácsorogtok? - Kérdezte TaeHyung, végül ő is követett minket az ajtóhoz. -Ohh... - Lepődött meg JiYu személye láttán.
-T...Tae... - Dadogta a nő a párom öccse nevét, ez alapján pedig úgy gondoltam hogy mindenki ismeri őt, csak én nem. Komolyan, mi a szent szar folyik már itt?? Két hónapig nem vagyok itthon, és máris elszabadul a káosz a családomban? Az eszem megáll...Jó lenne, ha most már én is tisztában lennék azzal, hogy ez a két jómadár honnan a csudából ismeri ezt a JiYu nevezetű nőt, mert a kinézetét elnézve nem lehet sokkal különb a volt feleségemnél.

Sziasztok! ^^
Így hétvégére sikerült meghoznom nektek a következő részt, ami remélem szintén tetszeni fog, igyekeztem jóra megírni! Hamarosan jövök a folytatással, addig is kellemes olvasást kívánok hozzá, és legyen szép napotok! 💜