-Ez meg ki volt???-kérdezte idegesen.-Ugye nem bántott?
-Nem! Dehogy. Jó fej srác. Amúgy miért hívtál?
-Beszélni akarok veled.-a hangja feszült volt. Ösztönösen elkezdtem aggódni. Lehet baj van?
-Nézd...mi....nekünk el kell mennünk.- nekünk? Kettőnknek, vagy neki és még valakinek...? És hova?
-Mármint? Kikre gondolsz?- ezzel a pár szóval is olyan aggodalmat keltett bennem. Ez valószínűleg az arcomra is kiült, ugyanis rögtön nyugtatni kezdett.
-Nem kell aggódnod. Nem lesz baj. Skott-tal, és Ciklonnal elugrunk New Yorkba egy küldetésre. Pár nap és itthon leszünk. -Elindult a szobája felé, majd hátra nézett. Látta még mindig kissé kétségbe esett arcomat. Intett hogy kövessem, így utána siettem.
Mikor beléptem a szobába, egy nyitott bőröndöt, és szétszórt ruhák fogadtak. A férfi becsukta az ajtót.
-Látom nem hiszel nekem. Nem hiszed hogy vissza jövök.- zavartan, lesütött szemmel megráztam a fejem.
-Miért? Nincs okom elmenni innen. Sőt...már van okom maradni.-felemeltem a fejem. Barna szemei engem fürkésztek. Várták a reakcióm. Bólintottam hogy értem. Mégis. Arra a gondolatra, hogy napokig nem lesz itt, sőt, még baja is eshet átfutott rajtam valami borzongás. Valószínűleg észrevette.
-Fázol? Szólhattál volna.- megfordult, becsukta az ablakot, majd mivel még mindig úgy néztem ki mint aki megfagy, adott egy pulóvert, majd megölelt.
-Jézusom! Borostyán! Te lázas vagy! Gyere elkísérlek az orvosiba. A pulóver pedig maradjon rajtad.-Kacsintott, és kilépett a szobából. Én követtem. A gyengélkedő  nem volt messze, de nekem óráknak tűnt  míg odaértünk.  Egy kedves ápoló nő fogadott, s kaptam egy ágyat.

-Sajnos itt kell maradod pár  napot.-mondta, mire szomorúan lehajtottam a fejem.

-Köszönöm tanár úr hogy behozta Őt ide.-mosolygott az ápoló.  Logan rám nézett.

-ha szeretnéd szólok Charlesnak, hogy nem tudok menni, és itt maradok veled. Vigyázom az álmod.-elmosolyodott, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Viszonoztam a mosolyt, majd jóleső álomba zuhantam. 

 Pár órával később ébredtem. Kedvesem még ott ült mellettem, ám már nem volt egyedül. Ott állt mellette kissé feszülten és zavartan Tagan.  nevetni akartam a helyzeten, és Logan szúrós pillantásán, de csak egy halvány mosoly sikeredett.  Örültem hogy itt vannak. Az, hogy a tanár út is ott volt kifejezetten megnyugtatott.

-Hát tényleg nem utaztál el?- megfeletkeztem Taganról, és hogy nem tud kettőnk kapcsolatáról.

-Nem, beteg vagy, melletted a helyem. Ezt természetesen az igazgató úr is megérti.  Ő is ott maradna az unoka húga mellet.