Ebben a könyvben elindítom a Queer Love című sorozatomat, amely az LMBTQ-közösség általános problémáival foglalkozik. Először csak az ezzel kapcsolatos mostani híreket szeretném bemutatni nektek, viszont a Queer Love + című részekben majd a véleményemet is kifejtem egyes dolgokról. Ha ez eleve nem tetszik valakinek, arra kérem, hogy ne olvassa tovább a könyvet. Sértő, bántó, nem helyénvaló, rosszindulatú, provokáló megjegyzéseket itt nem szeretnék látni. Ne törjön ki veszekedés bizonyos látásmódok miatt! Vitázni lehet, de csak normális keretek között, illetve ha valaki állít valamit, azt legalább egy cikkel (vagy valamilyen hihető írásos bizonyítékkal) támassza alá. Kérdéseket is lehet feltenni bátran. Azokra a következő részben válaszolok. Ötleteket is szívesen várok a sorozat bővítésére. Nem utolsó sorban mindenki próbálja kerülni a személyeskedést! Love is Love! ♥

Mi folyik a nagyvilágban? (cikkek, hírek, akár ajánlásra is tőletek)

Megjegyzés: ez a rész a személyes véleményemet nem tartalmazza.

Közmunka a homofóbságért

100 és 80 óra közmunkára ítéltek két fiatalt, akik folyamatosan beszólogattak egy szomszédságukban lakó meleg fiúnak.

A XXII. kerületben lakó Kristóf 2016 májusában, 16 évesen egy Facebook-posztban vállalta fel, hogy homoszexuális. Két, a közelében lakó fiatal erre folyamatosan szemétkedni kezdett vele: minden alkalommal beszólogattak, többször úgy tettek, mintha meg akarnák ütni, és az egyikük 2-3 alkalommal vállal direkt meg is lökte, hiába próbálta Kristóf kikerülni.

A fiú végül a Háttér Társasághoz fordult segítségért, majd feljelentést tett a rendőrségen. Ugyan az elkövetőket ismerték, a nyomozás mégis évekig tartott, a büntetőeljárás most zárult le. A Budai Központi Kerületi Bíróság januári elsőfokú ítéletben a Kristófot vállal megütő támadót bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt először 60 óra közmunkára, a másik fiút folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége (és egy korábbi rongálás) miatt 80 óra közmunkára ítélte. A sértettre használt kifejezések lealacsonyítók, megszégyenítők, a sértett emberi méltóságát durván sértők voltak, és a bekiabálásokat meg a bántalmazást a sértett szexuális irányultsága motiválta. A bíróság az ítéletet másodfokon úgy módosította, hogy a 60 óra közmunkát 100-ra emelte.

A Háttér Társaság közleménye szerint Kristóf azt mondta: "A párommal eleinte jobbnak tűnt nem kimutatni kapcsolatunkat, inkább nem jártunk kézen fogva. Engem zavart először, én kezdtem el mondogatni, hogy viselkedhetnénk akár úgy is, mint a heterók. Végül mindkettőnknek leesett, hogy semmi értelme úgy boldognak lenni, úgy szeretni egymást, hogy közben azzal kell szembesülnünk mindennap, hogy csak a négy fal között engedhetjük el magunkat. Ezért is tartottam fontosnak, hogy ne hagyjam annyiban, amikor fizikai atrocitás ért."

Filmajánló: Pray Away (Netflix)

A melegeket "kigyógyító", úgynevezett reparatív terápia képviselőiről, az álpszichológia mögé bújó mozgalom hatásairól számos könyv és film született már az elmúlt években, Kristine Stolakis azonban arcot is ad a túlélőknek és az ilyen szervezetek korábbi, "exmeleg" vezetőinek a Pray Away című dokumentumfilmben.

"Vezetőként arra tanítottak, hogy elismerjem a veszteséget, de magyarázzam ki, ne vegyek róla tudomást. És utálom, hogy ezt tettem. És sokan vagyunk olyanok, akik nem leszünk öngyilkosok, de belülről felemésztjük magunkat, megtagadva azt, akinek isten teremtett minket."

Fogalmaz Randy Thomas, az Exodus nevű szervezet egykori alelnöke, miután a kamerák előtt sírva mondta el, hogy tudja, vér tapad a kezeihez, amiért éveken keresztül exmelegként hirdette, hogy a homoszexualitás megváltoztatható.

Kristine Stolakis legújabb dokumentumfilmje egy Magyarországon is aktuális vitába csöppent bele, ugyanis a Netflixen látható Pray Away magja a homofóbia, amit, ha ahelyett hogy kikaparnának a földből, inkább nagy odafigyeléssel nevelgetnek, mígnem virágba borul, akkor könnyen romba döntött sorsokkal és eldobott életekkel találjuk szembe magunkat.

Az Egyesült Államokban körülbelül 700 ezer ember esett áldozatául valamilyen áltudományos, "melegségből kigyógyító" programnak. Ezzel az adattal bárki találkozhat, aki egy kicsit is utánanéz a témának, személyes történetekből is akad bőven, az azonban ritka, hogy valaki nem túlélőként, hanem az exmelegmozgalom legbelsőbb köreiből, "a másik oldalról" szólal meg. Stolakis viszont szóra bírt ilyen embereket, mégpedig az 1976-tól 2013-ig működő legnagyobb átneveléssel foglalkozó keresztény-konzervatív hálózat, az Exodus nevű amerikai szervezet egykori alapítóját, vezetőit, és más, hasonló elveken működő szervezetek kulcsfontosságú figuráit. A "másik oldal" megnevezés persze csak szimbolikus, hiszen a film szereplői "erről az oldalról" indultak: mindannyian melegek (voltak), kétségbeesettségükben vagy szülői nyomásra pedig az imában kerestek menedéket. A nagy kigyógyulásprojektjük kívülről valódinak tűnt, és ők is sokáig, őszintén hittek abban, hogy megváltozhatnak, ám boldog élet helyett szorongás, öngyilkossági gondolatok, önbántalmazás és pusztító identitáskrízis várt rájuk.

Az átnevelő terápiák alapköve, hogy a homoszexualitás kóros, kezelésre szoruló pszichiátriai betegség, amely eltér a normálistól, eltér Isten akaratától, ám ha felé fordulunk, a tőle kapott erő és az imádság segítségével megváltoztatható. Stolakis ügyesen mutatja be, hogyan húzták fel a mozgalmak álpszichológiai tanok egész sorát a bibliára támaszkodva, ahol a melegek még Isten gyermekei, de a mennyei királyságba csak akkor nyernek bebocsátást, ha nem követnek el konkrét bűnöket, azaz felhagynak a homoszexuális "életmóddal", és nem élik meg a melegségüket.

Az Exodus, sok más szervezethez hasonlóan azt vallotta, hogy a tagok valamilyen trauma következtében lettek melegek, mérgező szülők, fizikai vagy akár szexuális bántalmazás miatt. Ha valaki úgy gondolta, vele nem történt ilyen eset, akkor csak legyintettek, hogy sokan megfeledkeznek róla, de ha valóban nem történt meg, még akkor is ott vannak az "ismeretlen tényezők".

"Nem volt okom kételkedni bennük. Nem ismertem más elméletet arról, hogyan lesz valaki meleg. Tizenhat éves voltam, fogalmam sem volt a téma tudományos hátteréről."

Mondja a kamerák előtt Julie Rodgers, aki mélyen hívő családból jött, és messzemenőkig gyönyörűnek találta a bibliában leírtakat. Az anyja vitte el Ricky Chelette-hez, a Living Hope egyik vezetőjéhez.

A csoportban mindig volt körülbelül ötven fiatal egyszerre, de az üléseken csak felügyelet alatt beszélgethettek, és azon kívül nem is találkozhattak, mert a vezetők féltek, hogy a fiatalok szexelnének egymással. Még a maszturbálás is súlyos vétség volt. Julie, ahogy a filmben szereplő többi exmeleg is, őszintén hitt abban, hogy a homoszexualitása megváltoztatható, ennek érdekében még a softballt is abbahagyta, és keresztény főiskolára ment, hogy ne legyen meleg. Évekkel később, amikor már a szervezet egyik szónoka volt, felhevített fémtárgyakkal égette magát, és cigarettacsikkeket nyomott el testén, amiért az gyarló volt, és nem engedelmeskedett neki. De sokat áldozott a "gyógyulás" oltárán a már említett Randy Thomas is, vagy John Paulk és Yvette Cantu.

Paulk története a Pray Away egyik legkülönösebb szála. Az Exodusban hamar plakátfiú, majd az igazgatótanács elnöke lett, hiszen ő maga kigyógyult a homoszexualitásból, elvett egy nőt, aki kigyógyult a leszbikusságból, majd a gyerekeikkel a karjaikban végigturnézták a sajtót és az országot is azzal az üzenettel, hogy a homoszexualitás megváltoztatható, erre pedig ők az élő, lélegző bizonyíték. Jó pár évvel később Paulk lebukott egy melegbárban. Ma már önazonosan, egy férfival él együtt.

Yvette Cantu is hasonló utat járt be, ő hat évig volt "gyakorló leszbikus", és a totális letargia vitte a reparatív terápia köreibe. Az AIDS-krízis idején tizenhét barátja halt meg, többekkel ott volt egész a végéig. Huszonhét éves volt, amikor elkezdett templomba járni, és szónoki képességeinek köszönhetően hamar nagy karriert futott be a Family Research Council nevű jobboldali keresztény szervezetnél. Az FRC akkori retorikája fájó párhuzamot mutat számos mai magyar közéleti megnyilatkozással: a házasságot leromboló "agresszív, homoszexuális lobbi" ellen küzdöttek, azzal érvelve, hogy a homoszexualitás egy pusztító, veszélyes életmód, amivel igenis fel lehet hagyni.

„A konzervatív keresztény lobbinak mindig szüksége van valamire, amivel felhergelheti a választóit, hogy hajlandóak legyenek pénzt adni és szavazni. Mi az, amivel igazán fel lehet hergelni az embereket? A homoszexualitás. Elkerülhetetlen volt, hogy jogokat adjanak a melegeknek. Úgy tekintettünk erre, mint ami szétzúzza a család általunk ismert fogalmát, és aláássa a keresztények jogait."

Magyarázza Yvette, aki személyesen is beleállt az ilyen szervezetek számára elsőrendű politikai ügybe, a házasságról szóló vitába. Szembenéz azzal, hogy az emberek félelmeire építettek, és mindig, amikor melegellenességgel vádolták meg őket, előkapták az úgynevezett csúszós lejtő érvelést (ami egyetlen döntés mellé visszavonhatatlan és megállíthatatlan következményeket kapcsol): "ha szexuális irányultság vagy szexuális vonzalom alapján házasodhatnának az emberek, akkor a pedofilok elvehetnének 6-7-8 éves gyerekeket, aztán ott vannak az anyák és fiaik, testvérek, mindenféle kombinációt engedélyezni kellene". Mondta mély meggyőződéssel egy archív felvételen egy tévéműsorban a már magát biszexuálisként meghatározó Yvette. A szereplők közül többen is arról beszéltek, hogy a munkájuk hozzájárult a 2008-as, úgynevezett Prop 8-hoz, egy kaliforniai alkotmánymódosításhoz, amely arról rendelkezett, hogy pár hónappal az engedélyezés után betiltják az azonos neműek házasságkötését. Mindannyian iszonyatos károkat okoztak a saját közösségüknek, amit mára rettenetesen megbántak.

Stolakis beemeli a filmbe reparatív terápiák elterjedéséhez elengedhetetlen munkát végző, a szervezetekhez közel álló "szakértőket" is, például Joseph Nicolosit és megjelenik James Dobson amerikai lelkész is, akinek néhány évvel ezelőtt vették le a gyerekverős könyveit a polcokról. A terapeuták módszereinek természetesen semmilyen tudományos alapja nem volt, de a mozgalmak hitelt szerezhettek általuk, ők meg klienseket a mozgalom által.

Azt ugye mondani sem kell, hogy a szervezetben dolgozó vezetőknek semmilyen szakmai képesítése nem volt, fogalmuk sem volt pszichológiáról, szexualitásról vagy bármilyen segítségnyújtásról. Egyetlen eszközük volt, a hit és a tagadásban való létezés, amivel nemcsak a saját életüket, hanem a sorstársaikét is tönkretették, miközben csak megpróbáltak "helyesen viselkedni, a jó úton járni". Az exmeleg vezetők pontosan tudják, hogy a tanácsadáson résztvevők közül sokan küszködtek depresszióval, pánikrohamokkal, néhányan pedig öngyilkosságot kíséreltek meg, mert hiába hittek minden erejükkel, mégsem tudnak megváltozni. A vezetők pedig olyan mélyre nyomták, kik is ők és mit is éreznek, hogy a tudatalattijuk csak poszttraumás stressz-szindrómás tüneteiken, önpusztító életmódjukon és öngyilkossági gondolataikon keresztül nyithatott egy-egy szelepet.

Még maga John Paulk, az Exodus arca is azt mondja, hogy eljutott arra a pontra, hogy már nem számított, mi a kiváltó ok, már nem számított, hogy bibliai értelemben helyes, vagy nem helyes, amit érez, egyszerűen úgy érezte, ha nem vághat bele, hogy kiderítse, ki ő valójában, véget vet az életének. Paulk és a többi vezető munkája életeket döntött romba, mégsem tud a néző valóban dühös lenni rájuk, mert látjuk, milyen kétségbeesettség taszította őket az elfojtás és a tagadás mocsarába, látjuk, milyen erővel kapaszkodtak egy jobb élet reményébe, milyen nyakatekert üzenet mentén hirdették másoknak a változás szükségességét, és hogyan omlott össze az életük a felismeréstől, amikor rájöttek, hogy nemcsak másoknak, de maguknak is úgy hazudtak, mintha nem lenne holnap. És sajnos vannak olyanok, akiktől ezért már soha nem kérhetnek bocsánatot.

Stolakis nem veti meg a hatásvadász eszközöket, és sokszor indokolatlan felvételekkel illusztrálja a nyilatkozói megszólalásait, ám arról a kérdésről nagyon erős üzenetet küld, hová vezet az esztelen homofóbia. Úgy nem lehet élni, hogy az emberbe folyamatosan azt sulykolják, hogy eredendően bűnös, hogy hibás, rosszul működik, nem méltó a szeretetre, hogy a létezése nem kívánatos. Nem lehet. Úgy tényleg csak meghalni lehet. És ez az üzenet nem csak amiatt fontos, hogy a társadalmak ne kövessék el újra és újra ugyanazokat a hibákat, hanem amiatt is, mert a homofób közeg újra és újra kitermeli a maga reparatív terápiáit. Az Exodus ugyan összeomlott, de az átnevelő szervezetek valamilyen módon mindig újraalakulnak, ha más kommunikációs eszközökkel és némileg fazonírozott stratégiával is, de ugyanazzal a misszióval.

Jeffrey McCall, a Freedom March alapítója, aki egyébként transznemű nő volt valaha, ám Jézus segítségével meggyógyult, manapság is hirdeti az igét. Szerinte a Gonosz, egy Makacs Erő el akarja hitetni az LMBT+ emberekkel, hogy ez az identitásuk, épp ezért, nagyon vigyázni kell, hogy ne olyan iskolába küldjük a gyerekeinket, ahol arra biztatják őket, hogy "hormonokat szedjenek vagy felszabdalják magukat". És miközben McCall újra és újra útra kel, hogy furcsa, szektajellegű összejövetelein hirdesse a felszabadulást, ő maga a legkevésbé sem tűnik szabadnak. Boldognak meg végképp nem. Megszólaltatni McCallt a Pray Away legizgalmasabb húzása, hiszen minden, ami a filmben elhangzik, múltidézésből, feldolgozásból jelenidejűvé válik. Stolakis pedig súlyos emlékeztetőt kalapál bele az agyunkba arról, mi is a tétje annak, hogy ebben a jelenben az emberek képesek-e megbékélni azzal a gondolattal, hogy a szexuális orientáció nem megváltoztatható. Hogy a melegség nem árt. A szeretetlenségbe viszont bele lehet pusztulni.

A könyvek rejtegetése

Nem lehet az üzlet kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, kizárólag zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja. A megjelent melegellenes törvény végrehajtási rendeletben kikötik továbbá azt is, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termékeket nem lehet forgalmazni nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt hely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül.

A kereskedelem leginkább érintett szereplői valószínűleg a könyvesboltok. A legszigorúbb jogértelmezések szerint a könyvesboltok egy részét szinte lehetetlen helyzetbe hozza a rendelet, amelynek közvetett hatása miatt kiszorulhatnak a magyar piacról a nem hagyományos szexuális irányultságú karaktereket is szerepeltető kiadványok. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az egész LMBT+ kérdés intenzívebb felfutása egy mesekönyvdarálással kezdődött.

Egyelőre ezeket a dolgokat még homály fedi. Elsőre feltűnik például, hogy továbbra sem tudjuk meg, mit jelent az öncélú szexualitás, mint ahogy azt sem, mit takar a homoszexualitás népszerűsítése. A megjelenítést illetően még furcsább a helyzet, mert meleg karakterek sok, akár ifjúsági történetben szerepelnek, vajon hol húzódhat a határ ezekben az esetekben?

Szélsőséges nézőpontból öncélúnak nevezhetünk minden olyan szexualitást, amely nem a gyereknemzést szolgálja, így ha szigorúan vesszük, a világirodalom fele érintett lehet, de akár még a felvilágosító könyvek is. Azt is problémának nevezhetjük, hogy itt-ott elhangzó kormányzati nyilatkozatokból kell olyan részleteket megtudnunk, mint például hogy iskolai szöveggyűjteményekre a tilalmak (állítólag) nem vonatkoznak, noha ezekben előfordulnak olyan alkotások is, mint Szapphó nőkhöz szóló szerelmes versei. Jogilag nem értelmezhető ez a fajta különbségtétel, a rendelet szövegéből ugyanis nem következik, az alkalmazáshoz átfogó jogértelmezésre volna szükség.

A Líra jogászai jelenleg még vizsgálják, mit kezdjenek a cég boltjaiban az érintett könyvekkel, egyáltalán mik tartoznak ebbe a körbe. Mint nemrégiben kiderült, mindennek valódi tétje is lehet, hiszen éppen a Líra volt az a cég, amelynek egyik boltja büntetést kapott egy hasonló ügy miatt. Az üzletre 250 ezer forintos bírságot szabott ki a fogyasztóvédelem, amiért a Micsoda Család! című mesekönyvön nem tüntették fel, hogy a mesék "a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat" tartalmaznak. Ez a döntés még egy korábbi, a pedofiltörvény és a könyvdarálás között született fogyasztóvédelmi szabálymódosítás révén születhetett, de jól mutatja, hogy az állami szervek adott esetben valóban kellemetlenkedhetnek, ha valaki nem tartja be a széles társadalmi felháborodást kiváltó melegellenes törvényeket.

Még súlyosabb a templomok, iskolák közelében érvényes teljes tiltás, mert ha figyelmesen elolvassuk a rendelet szövegét, láthatjuk, hogy ehhez a ponthoz már a gyermekeknek szóló kitételt sem fűzték hozzá. Továbbra sem tudjuk, hogy az olyan gumifogalmak, mint az öncélú, illetve a megjelenítés, mit takarnak, de ha szigorúan vesszük a szöveget, és feltételezzük, hogy a jogalkotó mindezt komolyan gondolja, annak sok könyvesbolt számára súlyos következményei lesznek. Hasonló szabály eddig csak a dohányboltokra és kocsmákra vonatkozott, könyvesboltok esetében egészen irreális elvárás, hogy amennyiben iskolák vagy templomok közelében helyezkednek el, ne árulhassanak semmit, amire ráhúzható a tilalom.

Rácz-Stefán Tibor, a Könyvmolyképző Kiadó szerzője kiadói, írói szemszögből is felvázolta a rendelet lehetséges következményeit. Szerinte az új szabály nem csak az LMBT+ közösség számára tragédia, egy teljes ágazatot kínoz meg, kiadók, könyvesboltok és írók egyaránt sérülni fognak. Rácz-Stefánnak eddig hét regénye jelent meg, és mindegyik tartalmaz LMBT+ karaktereket, okkal, mert melegként fontosnak tartja, hogy a hozzá hasonló kamaszok is találjanak olyan regényeket, amelyek karaktereivel tudnak azonosulni, így könnyebben elfogadják önmagukat. Szerinte az, hogy a kirakatokban többé nem lehet LMBT+ karaktereket tartalmazó könyv, még túlélhető, a rendelet másik két része azonban problémásabb. Szülővárosa, Balassagyarmat legnépszerűbb könyvesboltja a templomtól pár méterre található, ezekből az üzletekből ki fognak szorulni az olyan regények, amilyeneket ő is ír. De azokban a boltokban sem lesz sokkal jobb a helyzet, ahol maradhatnak egyáltalán ilyen könyvek. Azon túl, hogy a fóliázásuk környezetvédelmi szempontból problémás, ennek költségvonzata is magas. Ez vélhetően látszódni fog a könyvek árán, ráadásul el lesznek különítve, és beléjük sem lehet majd lapozni, így az eladott példányszámuk valószínűleg csökkenni fog.

A jogszabály a gyerekeknek és a fiataloknak szóló könyveket sem különbözteti meg, így a kamasz korosztálynak szóló (young adult) kötetek is le lehetnek fóliázva. Ha a boltok biztosra akarnak menni, ez még abban az esetben is igaz lehet, amikor a könyvben csak egy mellékszereplő LMBT+ karakter. Példaként ott van A szerelem kémiája, a Hat varjú – Árnyék és csont című, fiatalokra célzó regények, és Cassandra Clare könyvei (ezek alapján írták a Shadowhunters című film forgatókönyvét).

Felhasznált cikkek:

1. 444: Közmunkára ítélte a bíróság a meleg szomszédjukat szekáló tiniket

2. HVG: Ezek a sorsok megmutatják, hová vezet az esztelen homofóbia

3. Telex: Fóliázni kéne a világirodalom egy részét? Értelmezhetetlen, mit vár el a kereskedőktől a melegellenes törvény