Figyelem! Ez a rész felkavaró lehet, felnőtteknek szóló részeket is tartalmazhat.

Mi az a parafília?

A parafília (más néven szexuális deviancia, régebbi nevén szexuális perverzió) a pszichológiában és a szexológiában használt kifejezés, mely alatt a nem szokványos tárgyak, szituációk vagy személyek iránti szexuális vonzalmat értik. A nem normális szexuális viselkedés hivatalos meghatározása nehéz feladat, nagyban függ az egyes társadalmakban elfogadott szokásoktól és attitűdtől, így a parafíliák listája is időről időre változott. A parafíliák számát tekintve is meglehetősen ellentmondásos az irodalom, a pszichiátriai betegségeket besoroló DSM V jelenleg nyolc parafíliát sorol fel hivatalos mentális betegségként.

Története

A szokványostól eltérő szexuális viselkedés nehezen definiálható, mindig az adott kor szokásaitól függ. Már a Bibliában is tiltottak számos szexuális viselkedést, melyet akkoriban deviánsnak tartottak, így a homoszexualitást, a nekrofíliát, a nemi erőszakot vagy az állatokkal történő közösülést. Az 1850-es évekig a deviáns szexuális magatartást elsősorban erkölcsi és vallási alapon definiálták, a pszichiátria, mint új tudományterület megjelenésével új megközelítéséből kezdték rendszerezni a szexuális devianciákat. A szexuális devianciák betegségként való leírása ugyanakkor nem számított teljesen újkeletűnek, már korábban is felmerült egyes szexuális viselkedésformák egészségrontó hatása, különösen az önkielégítés esetében.

Richard von Krafft-Ebing a szexuális devianciákat a szexuális ösztön funkcionális eltéréseinek tartotta, melyek pubertás körül jelennek meg és 40 éves kor után fokozatosan enyhülnek, melyekre a hajlam öröklődik, de külső tényezők, melyek közé ő a maszturbálást sorolta, elősegítik a kialakulásukat. Egyben leírta, hogy bizonyos devianciák (például a szadizmus, kéjgyilkosság) inkább a férfi nemre jellemzőek, míg a mazochista férfiak sokszor feminin jellegeket mutatnak. A legnagyobb változást azonban az jelentette, hogy nem erkölcsi vagy vallási alapon próbálta jellemezni ezeket az állapotokat, hanem pszichológiai értelemben, mivel a devianciákat a személyiség részének tartotta, és mint olyan, valamiféle személyiségzavar tüneteként értékelte őket. Egyben elkülönítette a perverziót a perverz cselekedetektől, melyeknek a perverzitás nevet adta. A diagnózis szempontjából sokkal lényegesebbnek tartotta az egyén belső érzéseit, perverzióit, mint a konkrét szexuális cselekedeteit, hiszen úgy is lehet valaki például szadista, hogy fantáziáit végül sosem valósítja meg vagy éli ki.

Krafft-Ebing alapvetően négyféle szexuális ösztönzavart különített el: a szexuális vágy kóros csökkenését (anesztézia), vagy épp fokozódását (hiperesztézia), a nem megfelelő biológiai korban jelentkező szexuális vágyat (paradoxia), és a szexuális devianciákat (paresztézia), melyeket később parafíliáknak neveztek el. Minden olyan szexuális viselkedést, mely a hagyományos hüvelyi közösüléstől eltért és nem a természetes fajfenntartást szolgálta, természetellenesnek és perverznek tartott. Maga Krafft-Ebing is elismerte, hogy egyes esetekben a kóros és a normális szexualitás között meglehetősen nehéz határvonalat húzni, például a szadizmust a normál férfi, a mazochizmust pedig az egészséges női szexuális viselkedés egyszerű felerősödésének tekintette.

A homoszexualitás és a parafíliák

A homoszexualitás megítélése az egyes történelmi korszakokban és kultúrkörökben folyamatosan változott. Az ókori Görögország számos régiójában egyáltalán nem számított deviáns viselkedési formának, a kereszténység megjelenésével és elterjedésével ez azonban jelentősen megváltozott. A pszichiátria hajnalán a homoszexualitást egyértelműen betegségként tartották számon, Richard von Krafft-Ebing például a perverziók közé sorolta, mivel sem célja, sem módja nem felelt meg az emberi fajfenntartás számára szükséges viselkedésnek. Sigmund Freud határozottan nem tekintette betegségnek, inkább csak a szexualitás egy variációjaként jellemezte, és élesen el is különítette a kóros parafíliáktól, mivel a homoszexualitás kialakulása szempontjából nem vélt felfedezni semmilyen közvetlen kiváltó, traumatizáló élményt, melyet a kóros parafíliák esetében leírt. Ugyancsak elutasította a nemi viselkedés és a nemi preferencia közötti összefüggést, véleménye szerint a homoszexuális férfiak nem feltétlenül mutatnak több feminim jelleget, mint a heteroszexuálisak, ahogy a leszbikus nők sem feltétlenül férfiasabbak a heteroszexuális nőknél.

A második világháborút követően az amerikai pszichiáterek jelentős része a pszichoanalitikai irányt képviselte, ugyanakkor Freud nézeteivel szemben a homoszexualitást kezelést igénylő kórállapotként fogták fel, mivel úgy hitték az ember biológiailag a heteroszexualitásra van kódolva. Ebben az egyik úttörő Radó Sándor volt, aki szerint a homoszexualitás az ellenkező nem iránti szexualitás fóbia-szerű kerülése, melyet a gyermekkorban kisikló szexuális fejlődés okoz. Ekkortájt vezették be a különböző "konverziós terápiákat", melyek pszichoanalitikai módszerekkel igyekeztek a homoszexuális egyént "áttéríteni" a heteroszexuális viselkedésre. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1952-ben megjelent DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) kiadványában rendszerezte a pszichiátriai betegségeket, ebben a homoszexualitást a mentális betegségek közé sorolták. A döntést számos pszichiáter és meleg-jogi aktivista is hevesen támadta, miszerint még ha a heteroszexualitást tekintik is alapvetően normálisnak, abból sem következik, hogy a homoszexualitás feltétlenül betegség. A társadalmi és szakmai nyomásnak is engedve 1973-ban az akkor hatályos DSM II-ból kikerült a homoszexualitás, melyet azóta pszichológiai értelemben a normális szexuális viselkedés egy variációjaként tartanak számon.

Fogalma, ellentmondások

Orvosi értelemben a parafíliák nehezen definiálhatóak és rendszerezhetőek. Alapvetően kétféle beosztásuk ismert, és a kettőt többé-kevésbé egymással párhuzamosan is használják. Egyrészt az Amerikai Pszichiátriai Társaság definiálta és rendszerezte őket a DSM különböző kiadványaiban, másrészt az Egészségügyi Világszervezet által használt BNO is megkülönbözteti őket, bár utóbbi külön nem definiálja magát a fogalmat, így e tekintetben a DSM által adott definíciók terjedtek el. További nehézséget jelent, hogy a jelenleg hatályos BNO-10-et 1990-ben fogadták el, míg a DSM V 2013-as, így felfogásukban is sok különbség található.

A DSM IV korábban az alábbi módon definiálta őket:

„Olyan erős, visszatérő szexuális fantáziák, vágyak, vagy cselekedetek, melyek legalább 6 hónapja fennállnak, klinikailag jelentős stresszt vagy funkcionális zavart okoznak az egyén szociális életében vagy munkaképességében és általában az alábbiak közül legalább egyet magukba foglalnak: a vonzalom alanya nem ember, önmagának vagy partnerének a megalázása, szenvedése okoz örömöt, alanya gyermek vagy más beleegyezésre képtelen személy."

A jelenleg érvényes DSM V ezt módosította és különbséget tesz a parafília és a parafíliás zavar között, előbbit önmagában nem tartja kezelendő betegségnek. Ez alól nyolc parafília kivétel, melyeket mentális betegségnek minősítettek és részletesen megneveznek a DSM V-ben. Az összes többi, külön meg nem nevezett parafíliát a "máshogy nem meghatározott" jelzővel látták el, és csak akkor tekintik őket kezelést igénylő betegségnek, ha parafíliás zavarról van szó, parafíliás zavarként pedig azon parafíliás állapotokat definiálják, melyek feszültséget és szenvedést okoznak a benne szenvedő egyénnek, vagy melyek kielégítése másokra nézve fizikai vagy pszichológiai veszélyt jelent.

A parafília kapcsán beszélnek opcionális, preferált, vagy kizárólagos formáról, bár ezek nem hivatalos vagy egységes elnevezések. Opcionálisnak akkor tartják, ha az egyébként átlagosnak vehető szexuális érdeklődés és aktivitás mellett időnként alternatívaként jelentkezik az egyén számára valamilyen parafília. Preferált parafília esetén az egyén előnyben részesíti a nem-szokványos szexuális viselkedést és fantáziát, de emellett képes azt mellőzve az elfogadott szexuális viselkedésre is. Kizárólagosság esetén az egyén csakis a rá jellemző parafílián keresztül képes kiélni szexualitását.

Gyakorisága

A parafíliák előfordulási gyakoriságát nehéz vizsgálni, mivel a definíciók és kritériumok is időről-időre átdolgozásra kerülnek. Egy, a szexuális indítékból elkövetett gyilkosságok miatt börtönben ülő személyek kikérdezésével készült kutatásban azt találták, hogy az egyéb parafíliával vagy ahhoz köthető állapottal diagnosztizáltak körében több a szadista, a promiszkuis és a kényszeresen maszturbáló személy, nagyobb arányban érte őket szexuális bántalmazás gyerekkorukban és gyakoribbak a körükben az alkohol- és drogproblémák is. Egy 262 nő és 173 férfi bevonásával készült kutatás a pedofília gyakoriságát vizsgálta az átlagnépességben, a megkérdezett férfiak hat, míg a nők két százaléka válaszolta, hogy nem zárkózna el attól, hogy gyermekkorúval szexeljen, ha biztosan tudná, hogy nem kap érte semmilyen büntetést, míg a férfiak kilenc, a nők három százaléka tartaná elképzelhetőnek, hogy gyermekpornográfiát nézzen az interneten. Összességében a megkérdezett férfiak tíz, a nők négy százaléka jelentett valamiféle érdeklődést a gyermekekkel kapcsolatos szexualitás iránt. Az ilyen kutatásokat azonban a kérdések intim jellegéből és a parafíliák zavaros definícióiból adódóan nehéz standardizálni, így az egyes tanulmányokban sokszor jelentős különbségek adódnak. A standardizált vizsgálatok általában a szexuális bűnelkövetők vizsgálataiból erednek, mely azonban nem vetíthető ki az átlagnépességre.

Kezelése

A legtöbb pszichiáter egyetért abban, hogy a parafíliás szexuális érdeklődés jelenleg semmilyen kezeléssel sem változtatható meg. A kezelések célja inkább az, hogy a parafília okozta stresszt enyhítse és csökkentse a szexuális bűncselekmények elkövetési gyakoriságát. Erre a célra mind pszichoterápiás módszereket, mind gyógyszeres kezeléseket alkalmazhatnak. A pszichoterápiák közül egyedül a kognitív viselkedésterápiáról bizonyított, hogy egyes parafíliák esetében hatékony lehet a fenti célokra. Ennek során a beteget megtanítják, hogyan vegye észre és legyen úrrá azokon az élethelyzeteken, amelyek a deviáns viselkedését kiprovokálnák.

A gyógyszeres kezelést általában a kognitív viselkedésterápiával együttesen alkalmazzák, mely növelheti a kezelés hatékonyságát, ugyanakkor a gyógyszerek sem képesek megszüntetni a parafíliát, csupán a vele való együttélést könnyíthetik meg az egyén számára. Az enyhébb esetekben általában az SSRI gyógyszereket használják, melyek csökkentik a nemi vágyat, a szorongást és az esetleg társuló depressziót. Súlyosabb esetben kémiai kasztrálást javasolnak, melyhez az androgén hormonok szintjét csökkentő antiandrogén gyógyszerek használatosak. Sebészi kasztrálást rendszerint nem végeznek, mivel a kémiai kasztrálás is ugyanolyan hatékony, viszont a sebészi beavatkozáshoz képest kevésbé invazív.

A parafíliák listája (DSM V alapján mentális betegségek)

Exhibicionizmus: nemi szervek nyilvános bemutatásához való vonzódás;

Fetisizmus: olyan szexuális viselkedés, melynek során a közvetlen közösülésen kívül a használt tárgyakkal való játékok (segédeszközök, testrészek, tulajdonságok, viselkedések) válnak a szexualitás és a szexuális öröm céljává;

Frotteurizmus: saját test hozzájárulás nélküli hozzáérintése máshoz nyilvános helyen;

Pedofília: serdülőkor előttiekhez való vonzódás (betegség, bűncselekmény, kiskorúak elleni szexuális erőszak);

Szexuális mazochizmus: más által az egyén számára okozott fájdalom iránti vonzalom;

Szexuális szadizmus: mások számára okozott fájdalom iránti vonzódás;

Transzvesztitizmus: az ellenkező nem ruháinak viselése okoz szexuális élvezetet;

Voyeurizmus (kukkolás): mások intimitásainak, meztelenségének, nemi aktusának titkos megfigyelése iránti vonzódás;

Pedonekrofília: halott gyermekkorúak iránti vonzódás, mint szexuális örömforrás.

Egyéb, A DSM-ben "nem meghatározott" parafíliák

Aedificofilia: épületek iránti vonzás;

Akrofília: magas meredek helyek és veszélyes helyzetek iránti vonzódás;

Akrotomofília: amputáció iránti vonzódás;

Algolagnia: fájdalom iránti vonzódás;

Arachnofília: pókok és rovarok iránti beteges vonzódás;

Aszfixiofília: légzéskorlátozás iránti vonzódás;

Autoginefília: férfinak önmagát nőként elképzelt önmagához való vonzódása;

Biasztofília: nemi erőszakhoz vonzódás;

Cibofília: főleg gyümölcsökhöz és egyéb ételek iránt érzett szexuális vonzalom;

Chordofília: hang és az emberi hangszálak iránti vonzódás;

Dorafília: szőrhöz és szőrméhez való szexuális vonzódás;

Efebofília: 15 és 18 év közötti serdülőkhöz való szexuális vonzódás;

Egofília: egy adott személy önmagához való beteges szexuális vonzódás;

Hebefília: 11 és 14 év közötti serdülőkhöz való szexuális vonzódás;

Eltaposás: ebben az esetben rovarok és kisebb állatok halálra zúzása, általában mezítláb, okoz kielégülést (ez a szexuális tevékenység például az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban törvénybe ütköző);

Emetofília: a szexuális gerjedelem a hányáshoz kötődik, azaz vagy önhánytatáshoz vagy mások hasonló tevékenységéhez;

Equinofília: lovak iránti vonzódás;

Exofília: földönkívüliek, és földön kívüli dolgok iránt érzett szexuális vonzalom;

Flatofília: főként bélgáz és böfögés iránt érzett szexuális vonzalom;

Agalmatofília: szobrok, próbababák iránti vonzódás;

Dendrofília: fák iránti vonzódás;

Hematolagnia: vér iránti vonzódás;

Heliofília: a Nap, világosság és napsugár által kiváltott szexuális vonzalom;

Humorofília: nyálhoz, izzadtsághoz, testnedvhez való szexuális vonzódás;

Müzofília: használt ruhák iránti vonzódás;

Trikofília: haj iránti vonzódás;

Gerbillofília: rágcsálókhoz való vonzódás;

Gerontofília: idősek iránti vonzódás;

Harpaxofília: rablás áldozatává válás iránti vonzódás;

Hematofília (vérfétis): a vámpírizmushoz köthető szexuális tevékenység, amely abból áll, hogy mások vérzését figyelik;

Hidrofília: víz iránti vonzódás;

Hierofília: vallási tárgyak iránti vonzódás;

Homofília: homoszexuálisokhoz való szexuális vonzódás;

Hübrisztofília: bűnözők iránti vonzódás;

Infantofília: újszülöttekhez, és csecsemőkhöz való szexuális vonzalom;

Homicidofília (kéjgyilkosság): gyilkosság szexuális öröm céljából;

Kleptofília: lopáshoz való szexuális vonzalom;

Klizmafília: ez a kifejezés az 1970-es évek óta használatos, azt a folyamatot írja le, akik análisan elégítik ki önmagukat beöntések segítségével;

Koprofília: az ürülék okozta gyönyör kedvelőinek szexuális gyakorlatát jelöli, akikben a széklet szaga, íze és érintése kelt szexuális örömet;

Kriptofília: titkos és rejtett dolgokhoz való szexuális vonzalom;

Laktofília: anyatej, tej és egyéb tejtermékekhez való vonzódás;

Majeziofília: terhes nők iránti vonzalom;

Makrofília: óriások iránti vonzódás;

Neofília: újdonságokhoz való szexuális vonzódás;

Nekrofília: halottak iránti vonzódás;

Niktofília: az éjszaka iránti vonzódás;

Nihilofília: az ürességtől, a teljes semmitől érzett szexuális izgalom, vonzódás;

Objektofilía: tárgyak, használati eszközök iránti vonzódás;

Odontofília: szájhoz és fogakhoz való vonzódás;

Okulofília: szemgolyó iránti vonzódás;

Omorashi: ennek az elsősorban Japánban létező fétisnek a gyakorlói abban az esetben éreznek szexuális izgalmat, ha feszül a húgyhólyagjuk;

Piktofília: képi pornográfiához való vonzódás;

Pirofília: tűz iránti vonzódás;

Philifília: Az váltja ki a szexuális izgalmat, amikor arra gondolunk, hogy valamilyen szexuális parafíliánk van;

Pszeudozoofília: képzeletbeli lényekhez való vonzódás;

Quaddfília: csalánhoz, és egyéb bőrkiütést okozó növényhez, illetve bőrkiütéshez való szexuális vonzalom;

Retifizmus: Cipőkhöz való szexuális vonzalom;

Spiritofília: szellemek és szertartások iránti vonzás;

Szkatofília: piszkos, undorító, visszataszító dolgok iránti vonzódás;

Skeletofília: csonthoz és csontvázhoz való szexuális vonzalom;

Telefonikofília: hozzájárulás nélküli vulgáris telefonhívások folytatása iránti vonzódás;

Telofília: előjáték nélküli gyors szexhez való szexuális vonzódás;

Vorarefília: más ember megevése vagy más által való megevés iránti vonzódás;

Zoofília: állatok iránti vonzódás;

Tafefília: élve eltemetéshez való szexuális vonzódás;

Teratofília: ebben az esetben az amputált, csonkolt végtagok, emberi deformitások látványa kelt szexuális gyönyört;

Urofília: az ezt kedvelők abban lelik örömüket, ha másokat vizeletürítés közben láthatnak, akár olyan módon, hogy a vizelet éppen rájuk ürül, esetenként az ürülő folyadék megivása is hozzátartozik ehhez;

Xenofília: Idegen emberek és dolgok iránti szexuális vágy,vonzalom;

Ymberofília: viharok, viharfelhők és csapadék iránti vonzódás;

Zelofília: féltékenységen alapuló szexuális vágy, a személy attól gerjed be, ha mással látja párját, vagy ha őrá féltékenyek.

Mi az a szexuális fetisizmus?

Szexuális fetisizmus az a jelenség, amikor a felnőtt ember szexuális vágya élettelen tárgyra vagy a külső nemi szerveken kívül más testrészre fókuszálódik. A fétis szó ebben az összefüggésben a kérdéses tárgyat vagy testrészt jelöli. A hétköznapi életben a szexuális érdeklődést kiváltó tárgyakon, testrészeken kívül gyakran bizonyos tevékenységeket, szerepjátékokat is a szexuális fétis fogalmába sorolnak. A fetisizmus az egészséges szexualitás része lehet mint izgalmat fokozó tényező, de végletes esetben mentális zavarnak tekintendő. A feminista megközelítésű szexpozitivitás nagyban hozzájárulhat a személyes elfogadásban és megélésben addig, ameddig a benne résztvevő felnőtt emberek jóváhagyásos, beleegyezéses alapon végzik. A közösen lefektetett határokat átlépve már azonban könnyen kínzás és szexuális erőszak kategóriába mehet át.

Típusai

A szexuális fetisizmus változatai a vonzódás tárgya szerint oszthatók csoportokra.

Gyakoribbak a láb, fenék, női (nagy) mell, has, köldök, szép haj, sztriptíz, váll, kar, kéz, hónalj. Az alábbiak önmagukban már a szexuális fetisizmushoz tartoznak.

Kevésbé gyakoriak a ruházattal kapcsolatosak (álarc, gázmaszk, bőrruha, cipő vagy csizma, fátyol, melltartó, fehérnemű, harisnya, nővérke ruha, harisnyatartó, kesztyű, tornadressz, cicanadrág, body, mellény, műanyag, latex, gumi, selyem, szatén, spanyolcsizma, szemüveg, sztreccsnadrág, szőrme, pamut, frottír, farmer, tisztasági betét, baba- vagy kislányruha), orvosi fétis (tárgyak, vizsgálat, amputáció, hipnózis, körülmetélés, injekció, gipsz, sín, fűző), folyadékkal, piszokkal kapcsolatos (anyatej, hányás, nyál, sár vagy piszok, szellentés, ürülék, vizelet, vizes ruha, vér), egyéb (arc, orr, száj, fül, szem, haj, torok, nyak, száj, testalkat, köldök, csiklandozás, dohányzás, kalligráfia, kövérség, léggömb, testszőrzet, szőrtelenítés, taposás, hasba ütés, vallási szakrális tárgyak, ereklyék), szerepjátékok (elfenekelés, lolita, transzvesztitizmus, infantilizmus, BDSM, cselédlány, terhes nők iránti vonzalom). Az alábbiak önmagukban is szokatlan vagy különleges tárgyai, módjai a szexuális örömnek.

Mi az a BDSM?

A BDSM gyűjtőszó az angol Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) szavakból képzett rövidítés, magyarul „kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus" fogalmakat jelöli. Korábban az egyszerűbb szado-mazochizmus (SM) volt az elterjedtebb kifejezése.

A BDSM olyan szexuális viselkedésformák gyűjtőneve, ahol szexuális élvezet keltését célzó szerepjátékban szélsőségesen elválik az irányító és alárendelt szerep. Két szereplője, az aktív, utasításokat adó úr (dom) vagy úrnő (domina) és a passzív, szenvedő szolga (sub). Switchnek nevezzük azt, akit a dom/domina és sub szerep is kielégít, tehát néha alárendelt, néha irányító félt testesít meg. Az élvezetet vagy nemi élvezetet itt a fájdalom adása és elviselése, a kiszolgáltatottság érzete és más hasonló érzelmek irányítják, generálják, melyekben csak részben, vagy egyáltalán nem kap szerepet a nemi aktus.

A BDSM együttléteket a résztvevők gyakran szeánszként nevezik meg, aminek szerves része szokott lenni a fetisizmus és a különböző szerepjátékok alkalmazása is. Ilyenkor nem mindig van jelen a fájdalom okozása, hanem a szituáció, a kommunikáció (jellemzően a sub becsmérlése), illetve bizonyos anyagok (tipikusan latex, bőr, gumi), azokból készült ruhák, bizonyos tárgyak (alsónemű, cipő, csizma, szexuális segédeszköz), esetleg testrészek puszta érintése, simogatása váltja ki a nemi izgalmat. Mivel a BDSM, szemben a nemi aktussal alapesetben nem a testi kapcsolat révén okoz kielégülést, nagyon egyéniek azok a vágyak és ábrándok, amiket BDSM kedvelők a BDSM révén kívánnak kielégíteni, így például lehet egy szeánsz teljesen BDSM jellegű, kizárva minden testi kapcsolatot, de lehet olyan is, ahol a szeánszba több-kevesebb testi kontaktus is belefér, esetleg közösülésre is sor kerül, bár az ilyesfajta együttléteket már nem feltétlenül sorolják a BDSM tárgykörébe. Mindez a résztvevő felek érdeklődésén, nyíltságán és megállapodásán múlik.

BDSM a mindennapokban

A BDSM iránt érdeklődők és azt valamilyen szinten űzők manapság legfőképp az internetes szexpartnerkeresőkben tudnak megfelelő partner után keresni, de már létezik kimondottan BDSM tematikájú társkereső is. Ezen kívül olyan szórakozóhelyek is létesültek már, amelyek külsőségeiben, műfajában a BDSM és a fetisizmus stílusában működnek. A pornográfia műfajában szintén nagyon sok BDSM tematikájú alkotás készül, de művészi ábrázolásokban sem ritka a BDSM témája.

A BDSM a prostitúció területén is jelen van, sok domina anyagi ellenszolgáltatás fejében kínálja szolgáltatásait az erre érdeklődők számára. Itt is nagy a szórás a BDSM-et professzionális, testi kontaktust teljesen kizáró módon űző hölgyek, a lazább, enyhe BDSM játékokra is nyitott szolgáltatók és a hagyományos, de enyhén extrém kívánságokra is nyitott prostituáltak között.

A BDSM a médiában is egyre gyakrabban szerepet kapó szubkultúra a szexualitás területén. Az amerikai és nyugat-európai társadalmaknak már igen régóta részét képezik a jelenséget bemutató, vagy azt érintő különböző művészeti alkotások. Ugyanez mondható el a távol-keleti régióról, ahol a japán kultúrának szerves részét képezik a különböző megkötözések, szerepjátékok, illetve a különböző, a BDSM világát érintő animációk és képregények (anime, manga). Magyarországon jelenleg még elsődlegesen deviáns parafíliaként tekintenek a jelenségre, melynek kialakulásában több örökölt tényező és környezeti behatás is szerepet játszhat.

Mi az az exhibicionizmus?

Az exhibicionizmus egy a DSM V-ben felsorolt nyolc hivatalos mentális betegségként elismert parafília közül. Az említett kifejezés figyelemfelkeltő viselkedést, valamint a nemi jellegű testrészek mutogatására való kóros kényszert jelenti. Azt a személyt, aki ebben a mentális betegségben szenved, exhibicionistának nevezik.

Vonatkozások

A szexuális bántalmazásnak többféle csoportosítási lehetőségét ismerjük. Ilyen például az elkövetés típusa szerinti osztályozás, ami sokféle szexuális aktivitást takar az érintkezés nélküli formától egészen a behatolást is magába foglaló cselekedetig. A kényszerű, szexuális töltetű magamutogatás éppúgy a szexuális bántalmazások listáját gyarapítja, s a fentebb említett csoportosítási lehetőségen belül a behatolás nélküli szexuális bántalmazások közé sorolandó, akár csak a kukkolás vagy a szemérmetlen beszéd. A múltban előfordultak olyan szervezetek, amelyek a exhibicionizmus dekriminalizációja mellett voksoltak. Hollandiában az úgy nevezett szexuális reform-mozgalom élén álló Mary Zeldenrust-Noordanus fogalmazta meg 1967-ben a mozgalom törekvéseit. Tanulmányában különböző célokat tűzött ki, úgy mint a homoszexualitás, a pornográfia, a prostitúció valamint az abortusz dekriminalizálása, illetve a válás és a nyílt homoszexualitás legalizálása. Nem sokkal később a Homofilek Integrációjának Társasága is Zeldenrust-Noordanusékhoz hasonló célokért kezdett el küzdeni. A felsoroltak mellett mindkét szervezetről elmondható, hogy támogatták az erotikus diverzitást, beleértve a pedofiliát, a szadomazochizmust és az általunk tárgyalt exhibicionizmust is.

Szeméremsértés vétségének nevezzük, amikor valaki azért mutogatja meztelen testrészeit, mert így akarja felkelteni és kielégíteni saját vágyait. Ezért Magyarországon két év börtönbüntetéssel is sújthatják a magamutogatót. Amennyiben valaki 14 éven aluliak előtt teszi mindezt, akár három év letöltendőre is ítélhetik. Pornográf tartalom által közvetített exhibicionizmussal nem csak az utcán sétálva találkozhatunk, hanem a képernyőn vagy fényképeken is. Pornográf tartalomnak vagy felvételnek tekintjük mindazt, ami a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolja, a nemi vágy felkeltését célozva meg. Itt fontos megjegyezni, hogy exhibicionizmus áldozata bármelyik nem vagy korosztály képviselője lehet, ám az eddig jegyzettek alapján az exhibicionisták túlnyomó részt a férfiak soraiból kerülnek ki. Az említett testrészek mutogatása idegenek, leggyakrabban a másik nem képviselői előtt fordul elő. Helyszínként általában elhagyatottabb környékeket választanak, például parkot, esetleg sötétebb helyeket. Az is megeshet, hogy a kockázatot keresve olyan helyszínt választanak, ahol akár az elkapásuk veszélye is fent állhat, fokozva ezzel az izgalmi faktorral az élvezetet.

Mentális betegség

Kialakulása még nem teljesen tisztázott, ám különféle elméletek születtek azzal kapcsolatban, hogyan is válik valaki exhibicionistává.

Mélylélektani és dinamikus pszichológiai irányzatok képviselői úgy vélik, a problematikus szexuális viselkedésfajták fixációs vagy regressziós eredettel rendelkeznek, így elmondható, hogy ezen parafília gyökerei is sok egyéb mentális problémával egyetemben a gyermekkor bizonyos momentumaiban keresendők. Az exhibicionizmus kapcsán egyes szakemberek úgy vélik, hogy a gyermekkori meztelenség szeretetére vezethető vissza ezen parafília kialakulása. A kisgyermek szeret meztelenül lenni, szívesen mutogatja magát egészen addig, amíg le nem szoktatják erről, s ebből kifolyólag szívesen játszik a nemi szervével. Erre vezetik vissza, hogy az exhibicionista férfi a merev hímvessző váratlan megmutatásával megdöbbenést keltve fokozza saját izgalmát és vele együtt élvezetét.

Freud pályafutása során számos gondolatot fűzött a szexualitáshoz. Elméletében az erogén zónák központi szerepet kaptak. Ezeket a zónákat „a nemi szervek mellékműszereinek és pótszereinek" nevezi, amelyek „új nemi célokat teremtenek". Szerinte nézelődési és mutogatási kedvnél a szem felel meg az erogén zónának, a nemi ösztön fájdalmi és kegyetlenségi összetevőjénél pedig nem más, mint a bőr veszi át ezt a szerepet, azaz az orális és anális zónákon kívül a szem és a bőr is erogén zóna, s úgy nevezett perverz rész-ösztönök előhívója. Freud azért tartja perverznek ezeket a zónákat, mert a látás révén jöhet létre a „nézelődésnek" nevezett kukkolás és a „mutogatási kedvnek" nevezett exhibicionizmus, és a bőr pedig lehetővé teszi a szadizmus meg mazochizmus bizonyos formáit. Ezekből adódnak aztán Freud elképzelése szerint különböző, fentebb említett perverz rész-ösztönök.

A pénisz felfogható a fegyver szimbólumaként, így amikor egy exhibicionista férfi előveszi a nemi szervét, olyan érzése lehet, mintha fegyvert szegezne az illetőre. Sok esetben nyilvános önkielégítés is társul a mutogatáshoz, bár alapesetben az exhibicionista nem megy messzebbre annál, minthogy felfedje intim testrészeit. Sokszor a rémült tekintetektől támad szexuális vágya, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bár nem csak az a lehetőség áll fent, hogy a magamutogató hazamegy, majd az otthonában elégíti ki magát, hanem megeshet, hogy már az utcán maszturbálásba kezd, ám mégsem szabad az exhibicionistákat a nemi erőszakolókkal egy kalap alá venni, ugyanis ők általában nem keresik a fizikai kontaktust, nem támadnak, elég nekik az a reakció, amit meztelenkedést magába foglaló tevékenységük kivált.

Mi az a pedofília?

A pedofília a serdülőkor előtti gyermekek iránti szexuális vonzalom, melyet a pszichiátria mentális betegségnek minősülő parafíliaként tart számon. A pszichiátriai betegségeket rendszerező DSM V a serdülőkor előtti életkort maximum 13 évben határozza meg, és pedofilnak az ilyen gyermek iránt vonzódó személyt tekinti, amennyiben az betöltötte a 16. életévét vagy legalább 5 évvel idősebb a gyermeknél, aki iránt vonzódik. A serdülőkorúak iránti vonzalom a hebefília, melyet a DSM V külön nem határoz meg, azonban a köznyelv sokszor összemossa a két parafíliát, és az Egészségügyi Világszervezet által használt BNO-10 a pedofília definíciójába beleérti a korai serdülők iránti szexuális vonzalmat is.

A hétköznapi szóhasználatban nem tesznek különbséget a gyermeket molesztálók és a pedofilok között, azonban a két kifejezés nem azonos, a pedofília egy mentális betegséget jelöl, és nem minden pedofil egyén valósítja meg tettekben is szexuális devianciáját, illetve a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői sem mind pedofilok. A pedofília nem egy jogi fogalom, és önmagában a gyermekek iránti vonzalom nem büntetőjogi kategória, ugyanakkor a gyermekpornográfia, gyermekprostitúció, vagy a gyermekek ellen elkövetett szexuális cselekmények igen, és a pedofília diagnózisa nem jelent felmentést a büntetés alól, az ilyen személyek beszámíthatók és büntethetők. Nők és férfiak egyaránt elkövethetik, csak utóbbiaknál a férfiuralom merev nemi szerepelvárásai miatt hangsúlyozottabb és feltűnőbb, jelentőségteljesebb.

Pedofília a múltban és a jelenben

A felnőtt-gyermek testi viszony korszakonként és kultúránként eltérő megítéléssel bírhat. Bizonyos kultúrákban ma is gyakori a gyermekanyaság vagy gyermek házasság (12 év környékén), és az ottani törvények nem tiltják, bár ma már egyre kevesebb az ilyen társadalom. Napjainkban a nemi érés folyamata felgyorsult, a gyermekek jóval hamarabb jutnak részletes információkhoz a nemiségről, mint korábban. Azonban vita tárgya, hogy a felgyorsult nemi éréshez szellemi érés is társul-e.

A pedofília tünetei, jellemzői

A pedofíliára jellemző gyermekek iránti szexuális érdeklődés a serdülőkor környékén jelenik meg, majd az élet során stabil marad. A pedofil hajlamokat az egyén nem választja, hanem csak észleli a saját esetében. Ilyen értelemben a pedofíliát egyesek egyfajta szexuális orientációnak tekintik, hasonlóan a hetero- vagy a homoszexualitáshoz, azonban azoktól eltérően mentális betegségnek minősül, mivel a pedofil vágyak kielégítése pszichológiai és testi veszélyt jelent másokra nézve, és megfelelő orvosi segítséggel a pedofilok egy részében csökkenthető annak kockázata, hogy gyermekeket molesztáljon. Emellett a pedofil egyének a szexuális irányultság tekintetében lehetnek hetero-, homo-, vagy biszexuálisak is.

Pedofília és a gyermekmolesztálás

A pedofília szót általánosan használják minden gyermekekkel szembeni szexuális bűnelkövetőre, azonban ez tudományos értelemben helytelen szóhasználat, mivel sok gyermekmolesztáló nem kifejezetten a serdülőkor előtti gyermekek iránt vonzódik, vagyis pszichiátriai értelemben nem tekinthető pedofilnak. A bűnelkövetőket megkülönböztetik aszerint, hogy ténylegesen pedofilok, vagy valamilyen más okból követték-e el tettüket. Az utóbbi kategóriába tartozó személyek rendszerint opportunista módon választják ki áldozatukat, tetteik okaként pedig a stressz, párkapcsolati problémák, a felnőtt partner elérhetetlensége, alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság említhető. A gyermekmolesztálók között a pedofilok arányát durván 20-50 százaléknak tartják, egy 2006-os vizsgálatban a gyermekpornográfia miatt elítéltek 35 százalékát találták pedofilnak, amiből arra következettek, hogy a gyermekpornográfia nézése megbízhatóbb jele a személy pedofíliájának, mint a gyermekmolesztálás. Egy másik vizsgálatban az Egyesült Államokban "pedofil" bűncselekmény miatt elítélt 2429 férfi kikérdezése során csak 7 százalékuk válaszolta, hogy kizárólag gyermekek iránt vonzódik. A gyermek számára idegen bűnelkövetőkhöz képest a pedofília jóval ritkább a gyermeket molesztáló családtagok körében, így az apák és a nevelőapák esetében.

Nem minden pedofil molesztál gyermekeket, erről a csoportról azonban meglehetősen kevés ismeret áll rendelkezésre, mivel a kutatások javarészt a bűnelkövetők bevonásával készülnek. A pedofíliát kutató Michael Seto szerint a pedofilok közül azok követnek el végül gyermekkel szembeni szexuális cselekményt, akiknél a pedofília antiszociális személyiségjegyekkel is társul és nem éreznek empátiát az áldozatuk felé.

Hatása a gyermekekre

A gyermek szellemileg éretlen, nemisége formálódó, szexualitása kialakulatlan, ezért nem képesek helyesen értékelni a szexualitást. Bármilyen módon (erőszak, késztetés) történő ráhatás testi és szellemi fejlődésüket negatívan befolyásolhatja. A gyermekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazás súlyos pszichés és testi következményekkel is járhat. Felmérések szerint a szexuálisan bántalmazott gyermekek körében később 51-75 százalékban alakulnak ki pszichés problémák, ezek gyakoribbak és súlyosabbak, ha az elkövető családtag vagy közeli ismerős, ha közösülés is történik, vagy ha erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítik az áldozatot. A tartós pszichés problémák közé tartozik a depresszió, szorongás, önértékelési zavarok, szomatizációs zavarok, evés vagy alvás zavarok, disszociatív- vagy borderline személyiségzavarok, poszt-traumás stressz zavar, ADHD, vagy szexuális diszfunkció. Emellett számos viselkedésbeli probléma is gyakoribb közöttük, például az állatkínzás vagy az önsértés, és később többük küzd alkohol- illetve drogproblémákkal, valamint nagyobb arányú a körükben a bűnözés és az öngyilkosság is.

A pszichés hatások mellett a gyermekekkel szembeni szexuális cselekmények komoly fizikai ártalmat is jelenthetnek. A gyermek méretétől és korától, illetve az elkövető erőszakosságától függően a közösülés súlyos sérüléseket okozhat, a hüvely vagy a végbél megrepedhet, belső vérzés alakulhat ki, mely súlyos esetben halálos kimenetelű lehet. Emellett a gyermekek fogékonyabbak a szexuális úton terjedő fertőzésekre, például a fejletlen hüvely nem termel elegendő hüvelyváladékot, ami mind a sérülésekkel, mind a fertőzésekkel szemben csökkent védelmet jelent, a gyermekek esetében gyakoribb nyálkahártya sérüléseken pedig könnyebben bejutnak a kórokozók.

A beleegyezési korhatár

A pedofil bűntett az, ha egy felnőtt személy szexuális cselekményt végez(tet) egy gyerekkorú személlyel. Ma Magyarországon a felnőttkor a 18. életév betöltésével kezdődik, a gyerekkor pedig a 14. életév betöltéséig tart. Vagyis a beleegyezési korhatárnak (a betöltött 14. életévnek) érzékelhetően semmi köze sincs a pedofíliához, mivel a megrontást minden esetben egy 18. életévét betöltött személy követi el egy 14. életévénél fiatalabb személlyel szemben. A pedofília azonban továbbra sem valósít meg büntetőjogi tényállást.

Okai

A pedofília kialakulásának okai jelenleg nem ismertek, azonban több kutatás összefüggéseket talált bizonyos tulajdonságok, funkcionális vagy strukturális agyi eltérések és a pedofília gyakorisága között. Ezek közé tartozik az alacsonyabb IQ, a balkezesség, a gyakoribb iskolai bukások, az alacsonyabb testmagasság, vagy a gyermekkorban elszenvedett és eszméletvesztéssel is járó fejtrauma. Ezek mellett MR vizsgálatokkal számos strukturális agyi eltérést is leírtak, melyek gyakoribbak a pedofil személyekben, például egy 2008-ban közölt tanulmányban azt találták, hogy a pedofil férfiak agyában kisebb a fehérállomány térfogata az átlagnépességhez képest.

Kezelése

A pedofília, mint a parafíliák általában véve, gyógyíthatatlan, a szexuális irányultságot megváltoztató kezelések jelenleg nincsenek. A kezelések célja inkább az, hogy a pedofil egyének számára megkönnyítsék az együttélést az állapotukkal és megakadályozzák, hogy vágyaikat kiéljék és bűncselekményt kövessenek el. Egyes vélemények szerint a pedofília nemi orientációnak vehető, és mint olyan, nem megváltoztatható, ahogyan a homoszexuális egyének heteroszexuálisokká történő átnevelése sem lehetséges. A különböző kezelési módszerek hatékonyságát nehéz vizsgálni, különösképp, hogy a tanulmányok döntően a bűnelkövetőkre koncentrálnak, és nem különböztetik meg őket nemi preferenciáik szerint, illetve a bűncselekményt el nem követő pedofilok a társadalmi megvetés és stigmatizálás miatt nem fedik fel magukat, így ebben a csoportban sem vizsgálható a kezelés eredményessége.

Mi az a szadomazochizmus?

A szadomazochizmus vagy szado-mazochizmus, röviden S&M vagy SM a szadizmusra és mazochizmusra való nyitottságot jelenti, pszichiátriailag olyan személyiségtípust jelöl, akiknek a fizikai fájdalom és megalázás okozása vagy elszenvedése örömet és kielégülést jelent. Egyes esetekben a kielégülés és a gyönyör szexuális eredetű, másokban viszont egyáltalán nem, a szadista vagy mazochista hajlam irányulhat mind a saját mind az ellenkező nem felé. Vannak, akik kizárólagosan szadisták vagy mazochisták, mások viszont mindkét felállást és ezen felállások gondolatát élvezik, akár okozóként akár szenvedő alanyként.

A szadizmus a másoknak okozott szenvedés vagy kellemetlenség élvezete. Ide tartozik még az érzelmi kegyetlenség, a félelem általi manipuláció és a megszállott erőszakoskodás. A mazochisták élvezete pedig ezen cselekedetek elszenvedése. Mindkét személyiségtípus szélsőséges esete, a perverz személyiség, akkor áll fent, ha az illető kielégülése csakis az előbb említett körülmények fennállásakor történik meg. A szadisták közül sokan a másoknak okozott fájdalmat és szenvedést élvezik, aminek viszont nem kell minden esetben tettlegességig fajulnia. Sokkal gyakoribb a szadizmusnak azon fajtája, amiben a publikus megalázást, az agresszív közösségi viselkedést és az ezek által szerzett fölényt élvezik az ezeket kifejtő személyek.

Az erőszakosság, mazochizmus, szadizmus és más perverz témák emellett a japán képregények és rajzfilmek sajátossága, és ha nem is kifejezetten a fiatal közönségnek szólnak, kötelező elemei is az ilyen történeteknek. Az effajta képeket felvonultató mangákat és animéket gyűjtőnevükön hentai-nak hívják, amik a megjelenített szexuális tartalomra utalnak.

Történelmi háttér

Az osztrák pszichiáter Richard von Krafft-Ebing vezette be ezen kifejezéseket a XIX. században, az 1886-ban publikált "Psychopathia Sexualis" című szexuális bűnöket összegyűjtő és kielemző művében. A szadizmus kifejezést Marquis de Sade munkája után nevezte el, még a márki műveinek halála utáni kiadása előtt. A mazochizmus elnevezést egy osztrák író, Leopold von Sacher-Masoch, és más kortárs irodalmi szerzők művei alapján alkotta.

Krafft-Ebing művében megemlíti, hogy a szadizmus túlnyomó többségben férfiak esetében fordul elő, ami a nemi érintkezésben a férfinek tulajdonított aktív, úgymond támadó szerepnek köszönhető, amivel szemben a nőknek egyfajta védekező és megadó szerep jár. A szerző ezzel a relációval magyarázza a férfiak agresszióra való hajlamát is. Könyvében felsorol néhány híres személyt, akiknél felfedezni véli valamelyik, illetve mindkét hajlamot, például Nero római császárnál, Tiberius római császárnál, Jean-Jacques Rousseau-nál, vagy a francia költőnél, Charles Baudelaire-nél. Emellett a vágynak szolidabb szadista, illetve mazochista megnyilvánulásait természetesnek tartja a nemi aktus közepette, aminek igazolására egy Shakespeare-idézetet közöl, például "Like the lovers pinch which hurts and is desired".

Sigmund Freud bevezette a két kifejezést a pszichoanalízisébe is, így a "Három esszé a szexualitásról" című művében a fájdalom okozását vagy elszenvedését a szexuális együttlét legalapvetőbb perverziójának nevezi, és hogy általában mindkettő tendencia megtalálható ugyanazon személyben saját tapasztalatai és megfigyelései szerint. A freudi teória alapján a pszichoszexuális fejlődés fontos eleme a bűntudat, ami a szadista és mazochista örömök középpontjában áll, és ezek vagy helytelen, vagy befejezetlen gyerekkori szexuális fejlődésre engednek következtetni.

Marquis de Sade filozófiáját és Freud teóriáját később értelmiségiek továbbfejlesztették, például Simone de Beauvoir és Gilles Deleuze, amely szerzők írásai nagy hatással voltak a populáris kultúra szadizmus- és mazochizmusról alkotott képére a XX. század közepén.

A pszichoanalízis mellett a szadomazochistákra irányuló tanulmányok is átformálták a XX. század végére ennek a témának képét a közösségekben. Ilyenek voltak Alfred Kinsey, szexológus, művei, amiket az amerikai nők és férfiak szadomazochista tendenciáiról írt.

Andreas Spengler, német pszichológus, végezte az első nagy empirikus kutatást a szadomazochizmussal kapcsolatban. A kutatás kimenetele nagyban ellentmondott a korábbi, főleg a pszichoanalitikusok által végzett kutatásoknak, ami alapján Spengler arra következtetett, hogy azok előítéletesek voltak és figyelmen kívül hagytak fontos megközelítéseket.

Norman Breslow volt az első kutató, aki bemutatta, hogy az átlagos nők (nem prostituáltak) alkották a szadomazochista szubkultúra egy jelentős részét a társadalomban. Egyik létező kutatás sem állított párhuzamot a szadomazochizmus és az erőszakos viselkedés, erőszakos bűntények vagy szociopata viselkedés között, Krafft-Ebing feltételezése, vagyis a XIX. század vége óta.

Az új kutatások anyagai alapján a szadizmust és mazochizmust a szexuális és mentális betegségek közül eltávolították, amit a BDSM szubkultúra is támogatott arra hivatkozva, hogy a homoszexualitást is eltávolították már ugyanezen listáról. 1994 az Amerikai Pszichiátriai Társaság módosította a szadizmusra és mazochizmusra vonatkozó (DSM IV) részt a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders negyedik kiadásában, így a szadomazochizmus többé nem tartozik a "szexuális deviancia" kategóriájába. 1995-ben Dánia volt az első ország, amely kitörölte a szadomazochizmust a betegségek közül.

A magyar pszichológusok közül Buda Béla a partnerkapcsolatok különleges sajátosságaként értelmezte a szadomazochizmust, egyes esetekben pedig a pszichoszexuális fejlődés bizonyos hiányosságának eredménye is lehet véleménye szerint, amit 2002-es, a "Szexuális viselkedés" című művében fogalmazott meg.

Szexuális mazochisták

Első osztály:

Fantáziák által terheltek, de nem keresik a megvalósításukat. Lehetnek túlnyomó részt szadisták, kisebb mazochista tendenciával vagy nem szadomazochisták, gyenge mazochista tendenciával.

Második osztály:

Egyenlő keveréke a szadista és mazochista tendenciáknak. Szeretik a fájdalom érzését, de a domináns szerepet is, ez esetben lehetnek szadisták. Az orgazmus fájdalom és megalázottság nélkül is elérhető számukra.

Harmadik osztály:

Mazochisták minimális vagy nem létező szadista tendenciával. Jobban élvezik a fájdalmat vagy megalázottságot, amik esetleg hozzájárulnak az orgazmushoz, de nem szükségesek ezen hatások az orgazmus eléréséhez. Képesek a romantikus kötődésre.

Negyedik osztály:

Kizárólagos mazochisták, vagyis képtelenek a romantikus kapcsolatra és a fájdalom vagy megalázottság nélküli orgazmusra.

Szexuális szadisták

Első osztály:

Fantáziák által terheltek, de nem kivitelezik ezeket.

Második osztály:

Kielégítik szadista szükségleteiket egy beleegyező mazochista vagy akár más beállítottságú partnerrel.

Harmadik osztály:

Kielégítik szadista szükségleteiket bele nem egyező partnerekkel, de nem ejtenek rajtuk súlyos sebeket, és nem ölik meg áldozatukat. Esetleg a szadista megerőszakoló kategóriába is tartozhatnak.

Negyedik osztály:

Csak bele nem egyező partnereik vannak, és súlyosan megsebesítik, illetve megölik őket.

Millon altípusai a szadista személyiségre

Theodore Millon, amerikai pszichológus, négy fajtáját különböztette meg a szadistáknak, ezek közül egy sem, egy vagy több is illethet különböző szadista személyekre.

1. Robbanékony:

A szadistáknak ezen fajtájába tartozók kiszámíthatatlanul erőszakosak tudnak lenni, mert frusztráltak, illetve csalódottak az életükkel kapcsolatban. Ha reménytelennek vagy megalázottnak érzik magukat, bosszút akarnak állni a velük szemben elkövetett bánásmód miatt, aminek kitéve érzik magukat. Ezek az erőszakos rohamok általában másokon elkövetett elrettentő agresszióban nyilvánulnak meg, főleg a családon belüli, kontrollálhatatlan dühben. Amikor a robbanékony szadisták fenyegetve érzik magukat, másokat akarnak sokkolni hirtelen vérmérsékleti változásukkal, nem lehet tudni, mikor robbannak fel, mert nincs semmilyen előjele. Bár az erőszak ilyenkor egy bizonyos emberre irányul, csak az a célja, hogy kieressze a személyben levő érzelmeket.

2. Diktatórikus:

Ez a kategóriája a szadista személyiségűeknek az egyik legijesztőbb és legkegyetlenebbje, mivel ők, úgy tűnik, kifejezetten élvezik, ha másokat fenyegethetnek és másokkal erőszakoskodhatnak, mintha ez egyfajta kielégítésképp szolgálna nekik. Valamennyire hasonlóak a robbanékony szadistákhoz, de sokkal módszeresebbek a cselekedeteikben. Ők nem az érzelmi frusztráltságukon akarnak túladni viselkedésükkel, hanem az erőszakot eszközként használják, hogy megfélemlítsenek és rémületben tartsanak másokat. Egy másik különbség köztük és a robbanékonyak között, hogy külön megválogatják áldozatukat, nehogy olyanba kössenek bele, aki ellenáll a fenyegetésüknek. Általában alacsony az önértékelésük és tele vannak bizonytalansággal, ezért másokat kívánnak megsemmisíteni, hogy magukat többnek érezhessék.

3. Erőszakos:

Ez a kategória sokszor megtalálható katonai vezetők közt, egyetemek rektorai között, börtönbeli tiszteknél vagy más, hasonló pozícióban lévő embereknél, mivel ők úgy érzik, hogy elítélhetik és megbüntethetik azokat, akik megszegtek valamilyen szabályt vagy törvényt. Úgy érzik, hogy a közjóért cselekednek, de más célok hajtják őket valójában. Ezek a szadisták általában megkeresik a törvényszegő individuumokat, és a lehető legnagyobb büntetést mérik rájuk, amit a hatalmukban áll adni az illetőnek. Ha ezek a szadisták az igazságszolgáltatás keretein belül dolgoznak, akkor nem elítélhetők, és szinte bármit megtehetnek a bűnösnek nyilvánított egyénnel szemben. Bár igazságosan kellene ítélkezniük, a szadista viselkedést kiváltó érzelmeiket nem tudják kontroll alatt tartani, nem ismernek határt. Minél inkább uralkodnak és büntetnek annál erősebbnek és kielégültebbnek érzik magukat. A saját maguk által érzékelt igazságérzet csak még jobban megerősíti az egoizmusukat. Akkora élvezetet és örömöt tudnak lelni mások büntetésében, hogy esetenként még a realitásérzéküket is teljesen el tudják veszteni az erőszakos szadisták. Legtöbb esetben nem kapnak negatív fényt ezek a tettek és ez a személyiség, mivel a legális munkakörükön belül működnek csak így, és hétköznapi szituációkban normálisan viselkednek.

4. Gerinctelen:

Ez a kategóriája a szadistáknak mindegyik korábbival ellentétes, mivel teljesen bizonytalanok és gyávák. Várják az igazi veszélyt, hogy kiélhessék ellenséges fantáziáikat és ilyen helyzetekben elsőnek csapnak le, azt remélve, hogy megelőzik ellenfelüket. Bár ezek a szadisták sok mindentől tartanak, amikor pánik lesz úrrá rajtuk pont azt teszik mégis, amitől félnek, ezzel összezavarva ellenségüket. Agresszív és ellenségeskedő viselkedésükkel azt az üzenetet próbálják közvetíteni, hogy nem félnek. Ezzel elérik, hogy úrrá legyenek belső félelmükön és a valódiakkal ellentétes érzéseket közvetítsenek a külvilág felé. A gerinctelen szadisták mindig keresnek egy bűnbakot, aki ellen összefoghatnak és azokat a tulajdonságokat támadják, amik önmagukban is megvannak, és amiket el akarnak rejteni.

Millon variációi a mazochizmusra

1. Erényes:

Büszkén önzetlen, önmegtartóztató, önfeláldozó és önsanyargató; a nagy teherviselést nemesnek, igazságosnak és szentnek tartja; másoknak el kell ismerniük az ő lojalitását meg hűségét, és az önzetlenségért cserébe elismerést és hálát várnak.

2. Birtokló:

Megbabonáz és elcsábít a féltékenységével, ragaszkodásával és nélkülözhetetlenségével; tőrbe csal, átveszi az irányítást, legyőz és dominál másokat a kötelező függőség által, ami fellép kettejük között.

3. Önpusztító:

A sikertől összetörik, a győzelmet a veszteségben találja meg; a személyes szerencsétlenségek, hibák, megaláztatások és megpróbáltatások okoznak örömet neki; a megszégyenítést és áldozatként kezelést preferálja.

4. Elnyomott:

Igazi szenvedést, elkeseredettséget, viszontagságot, gyötrelmet és betegeskedést él át; eme panaszokkal másokban bűntudatot próbál ébreszteni; a neheztelést azzal szünteti, hogy felmenti magát kötelességei alól.

Fétis

Ageplay

Gumi fétis

BDSM

Alárendelt

Birtokló