Mi az a homoszexualitás?

A homoszexualitás a szexuális irányultság egyik fajtája, amikor egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag, vagy főként azonos nemű emberek felé irányul. Személyek szexuális irányultságát, szexuális tevékenységét, vagy identitását egyaránt jelentheti. Homoszexualitásnak nevezik az azonos neműek közötti szexuális tevékenységet abban az esetben is, amikor az a homoszexuális irányultságtól függetlenül, heteroszexuális személyek között jön létre, például kíváncsiságból. A homoszexuális férfiakra leggyakrabban a meleg, nőkre inkább a leszbikus kifejezést szokták használni.

Vannak, akik szerint a homoszexualitás természetellenes, ennek némileg ellent mond az a tény, hogy jelenléte a természetben (az állatvilágban) is megfigyelhető. Bizonyos tudományos kutatók nézete szerint a homoszexualitás, nem csak az állatvilágban de az emberi társadalmakban is úgy tekintendő, mint egy normális és természetes változata az emberi szexualitásnak, amely önmagában nem betegség, és amely pszichológiai értelemben nem káros az egyénre nézve. A fejlett nyugati társadalmakban a pszichiátria és a pszichológia szakmák egységes véleménye szerint a homoszexualitás nem minősül betegségnek.

Feltételezett okai

A tudományos világ a homoszexualitás eredetére vonatkozólag számos elmélettel rendelkezik. A különféle eredetmagyarázatok között a hormonális, biológiai, genetikai, neurohormonális, az egyszerű és többlépcsős szocializációs elméletek is kifejtésre kerültek, de konszenzusos, összefoglaló és nagy bizonyító erejű elmélet, magyarázat jelenleg nincs, a téma élő kutatási terület.

Pszichológiai elméletek szerint, a homoszexualitást kis mértékben határozza csak meg a hajlam, nagy mértékben a neuronháló "beidegződése". Ez a neuro-pszichológiai magyarázat. Vagyis a neuro-pszichológiai vagy más néven az idegi bevésődés elmélete szerint a homoszexualitás oka az idegi bevésődéssel van összefüggésben. Kialakulása úgy történik, hogy a fiatalkori szexuális érés során az első szexuális vágy felébredésekor egy azonos nemű személy felé nyilvánul meg, majd annak kielégítése során kerül megerősítésre, és ekkor alakulnak ki azok az idegpályák, amelyek lehetővé teszik a homoszexuális ingerekre való választ, így megalapozzák a későbbi homoszexuális viselkedésre való képességet is. Az így kialakult idegpályák, és bevésődött hajlam az idegrendszerből utólag „nem törölhetők, és nem módosíthatók."

Egy másik felvetés szerint az 1970-es években Günther Dörner német orvoskutató a homoszexualitást a központi idegrendszer pszeudohermafroditizmusaként fogalmazta meg. Dörner és munkatársai szerint, ha az anyát (terhességének ideje alatt) sok stressz éri, akkor a gyerek nagyobb valószínűséggel lesz homoszexuális. Ezt a tényt igazolják azok az adatok, melyek szerint a második világháború alatt és közvetlenül utána sokkal több homoszexuális személy született. Egy későbbi vizsgálat lényegében igazolta ezeket a következtetéseket, mert a homoszexuális személyek anyáinak hetvenöt százaléka élt át valamilyen stresszt a terhessége alatt, míg ez az arány a heteroszexuálisok anyáinál csak tíz százaléknak bizonyult.

Dörnerhez hasonlóan számos kutató feltételezte azt, hogy a magzati korban ért hormonális hatások összefüggésbe hozhatók a homoszexualitás kialakulásával, ezért számos kutató próbálkozott állatok magzati korában történő hormonális kezelésével. A legismertebbek mind közül a berlini Dörner kísérletei, aki patkánymagzatok agyába injekciózott ellenkezőnemű hormonok hatását vizsgálta. Ezen injekciók hatására később az ellenkező nemre jellemző viselkedés halmozott megjelenését figyelte meg a kifejlett egyedeken. A patkánykísérletekkel sikerült meghatározni, hogy a hímek heteroszexuális viselkedéséért a hipotalamusz egy jól körülhatárolható területe felel. A hipotalamuszban található egyik mag a 3. életévtől 2-3-szor nagyobb férfiakban, mint nőkben meg a homoszexuális férfiakban, és rengeteg tesztoszteron receptort tartalmaz. A kísérletek során az is kiderült, hogy az agyi struktúrák eltéréseit a magzati hormonszint különbségei okozzák. Az agy tehát nemi differenciálódáson megy át, ami azt jelenti, hogy a fiúknál az eredendően női jellegű agyat a magzati időszakban a tesztoszteron maszkulinizálja oly módon, hogy az úgy nevezett aromatáz enzim hatására ösztrogénné alakul, és ennek hatására alakulnak ki a férfiakéra jellemző sajátosságok, többek között a hipotalamuszban is. Ez a folyamat homoszexuálisoknál zavart szenved.

Más felmérések szerint számos homoszexuális élettörténetében megtalálhatóak azok a körülmények amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a pozitív férfi szerepmodellel való azonosulás nem vált lehetővé a gyermek számára. A homoszexuálisok gyermekkorában a családjában gyakori az apa hiánya vagy az olyan apa jelenléte, aki "lélektani szempontból távol volt a gyermektől".

Megjelenési formái különféle kultúrákban

A nyugati kultúráktól eltérően sok más kultúrában a serdülőkori homoszexualitást nem tekintik a szexuális identitás életre szóló kifejezésének, vagy úgy tekintik, mint a fiatal férfiak szexuális tréningjének, a nemek elválasztottságához vezető út egy fázisát és annak módját, ami a férfivá válás szertartásának része, vagy mint túl sok szexuális energiával rendelkező fiatal férfiak, szexuális késztetéseinek játékos levezetését. Ezért számos kortárs kutató fontosnak tartja emiatt három dolog egymástól való elkülönítését a homoszexualitással kapcsolatosan. Az első a homoszexuális irányultság, mely a saját nembeliek felé irányuló szexuális vagy erotikus érzelmek, gondolatok, fantáziák túlsúlya, a második a homoszexuális viselkedés, és gyakorlat, mely a saját nembeliekkel folytatott szexuális érintkezést jelenti, a harmadik pedig a homoszexuális identitás, mely az egyén saját maga számára megfogalmazott, homoszexuális irányultságával, vagy a homoszexuális közösség azonosságtudatával való tartós azonosulás. A nyugati társadalmakban ezeknek a jelenségeknek a különféle variációi, kombinációi figyelhetőek meg, például lehet valakinek homoszexuális viselkedése, homoszexuális identitás nélkül, vagy lehet homoszexuális identitása, melynek ellenére, nem viselkedik homoszexuálisként.

A homoszexuális identitás kialakulásának szakaszai

Számos kutató egyetért abban, hogy a homoszexuális identitás kialakulása több szakaszban megy végbe.

1. Szintetizáció, különbözőség érzése:

Amint a homoszexuális egyének visszatekintéseiből kiderül, sokuknak iskoláskorukban olyan társas tapasztalataik voltak, mely azt az érzést keltette bennük, hogy ők mások, mint a többi gyerek, főként a saját nemüktől érzik különbözőnek magukat.

2. Felismerés, identitáskrízis:

Nemi érés idején észlelik, hogy a saját nembeliekhez vonzódnak. A serdülőkor középső szakaszában ezek a fiatalok kezdik elhinni, hogy ők talán homoszexuálisok. Sok homoszexuális felnőtt úgy idézi fel a serdülőkort, mint a magány és a kiközösítettség időszakát.

3. Az identitás felvállalása:

Sok olyan fiatal, akinek vannak homoszexuális tapasztalatai, és aki felismerte, hogy saját neméhez vonzódik, nem a vonzalmai szerint választ. Mások azonban nyilvánossá teszik eddig csak önmaguknak bevallott vonzódásaikat. Ezek az emberek, akik elérték a homoszexuális identitásnak ezt a szintjét, különböző módon viszonyulnak hozzá. Például vannak, akik a homoszexuális kapcsolat elkerülésére törekszenek, mások titokban tartják másságukat a nagyvilág előtt, párjukkal titokban találkoznak, egyesek magukévá teszik a szélesebb társadalom homoszexualitásra vonatkozó sztereotípiáit, és szélsőségesen viselkedve, elkezdenek megfelelni ezeknek a sztereotípiáknak, de akadnak olyanok is, akik elkezdenek a homoszexuális közösséghez alkalmazkodni.

4. Elköteleződés, az identitás integrációja:

A homoszexuális identitásképzés ezen szintjére azok jutnak el, akik lehetséges életformaként fogadják el a homoszexualitást. A homoszexuális identitás melletti elkötelezettség lehet gyengébb vagy erősebb, attól függően, hogy a személy mennyire sikeres személyes kapcsolataiban, a családja mennyire fogadja el őt, és mennyire sikeres a munkájában.

A megfigyelések szerint a középkort elérő homoszexuális egyén külső és belső személyisége olyan jól integrálttá válhat, ennek következtében homoszexualitása már nem játszik központi szerepet életében és identitásában.

A homoszexualitás négy típusa

Kenneth Plummer a modern nyugati kultúrán belül a homoszexualitás 4 típusát különböztette meg.

1. Alkalmi homoszexualitás:

Olyan futó homoszexuális érintkezést jelent, amely nem hat ki az egyén általános szexuális életére.

2. Helyzettől függő tevékenység:

Azokra a körülményekre utal, amelyek közepette rendszeresen kerül sor homoszexuális tevékenységekre, miközben azok nem válnak az egyén elsődleges preferenciáivá.

3. Megszemélyesített homoszexualitás:

Olyan egyének, akik a homoszexualitás tevékenységét preferálják, de elszigetelten élnek olyan csoportoktól, amelyek könnyedén elfogadják az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot.

4. Mint életforma:

Életük meghatározó részévé tették a hasonló szexuális szokásokkal rendelkező egyénekkel való kapcsolatok fenntartását. Ezek az egyének általában „meleg" szubkultúrához kapcsolódnak.

Homoszexualitás a történelemben

A homoszexualitás az emberiséggel egyidős, már számos ókori művészi alkotás is ábrázolta. Az egyes társadalmak viszonyulása különféle korokban eltérő. A skála a teljes elfogadástól a közömbösségen át a teljes elutasításig, sőt üldözésig terjedt. Egy etnográfiai atlasz, az úgy nevezett Murdoch-atlasz négyezer egykori és mai társadalom legfontosabb jellemzőit mutatja be tömören. A homoszexualitás a társadalmak hatvan százalékában elfogadott, a kultúrába valamilyen módon beépült. A társadalmak harminc százaléka toleráns, tehát nincs beépülve a kultúrába, de nem csinálnak belőle gondot. Végül tíz százalékot tesznek ki azok a társadalmak, amelyek tiltják a homoszexualitást, és különféle rendszabályokat hoznak ellene. Az utóbbi csoportba tartozik a zsidó-keresztény kultúra is.

Az ókori görögöknél a homoszexualitás neve pederasztia volt, amikor felnőtt férfiak kamasz fiúkat választottak ki nevelésre, amelybe a szexuális kapcsolat is beletartozott. A pederasztia kifejezést a modern időkben is gyakran használták, de mára kikopott, mivel asszociál a pedofíliára, amelynél a vonzalom tárgya kiskorú. Az ókori görögöknél a felnőtt melegek közti párkapcsolatok igen elterjedtek, szinte általánosak voltak. Előfordult, hogy a spártai katonák párban harcoltak, és kapcsolatuk hozzájárult a hatékonyabb hadviseléshez. A rómaiak kezdetben kevésbé voltak toleránsak a homoszexuálisokkal, mint a görögök, de ez az elutasítás később jócskán megenyhült. Hadrianus császár már nyíltan élt együtt szerelmével, a görög szépfiúval, Antinousszal, akinek halála után várost alapított emlékére, az egyiptomi Antinopoliszt.

A kereszténység, az iszlámhoz hasonlóan, átvette a zsidó Ószövetség homoszexuálisokat elítélő felfogását, emiatt a középkortól napjainkig e három vallás felemás módon, inkább elítélően, viszonyul a homoszexualitáshoz. A katolikus egyház a IV. és az V. századi zsinatain ítélte el a homoszexualitást.

A középkor volt az az időszak, melyben a homoszexualitás megítélése és büntetése különösen szigorúvá vált. A homoszexuális kapcsolatot létesítő egyéneket akár meg is kövezték, máglyán égették meg, vagy egyéb kivégzési módokat alkalmaztak. A legújabb kortól kezdve a nyugati, szekularizálódó, de még mindig keresztény dominanciájú civilizációban az ilyen radikális hozzáállás eltűnőben van, de a muszlim országokban, például Iránban, ma is jelen van. Természetesen ezen egyházak nem a homoszexualitásra való hajlamot, csak ennek tettleges megnyilvánulási formáit tartják bűnnek.

Az 1900-as évek elején enyhülés következett be a homoszexualitás megítélésében a fejlett nyugati társadalmakban. A homoszexuális viselkedés mindinkább felszínre kerülését a kutatók a városiasodás és a polgáriasodás jelenségével hozzák összefüggésbe.

Az 1900-as évek elején bekövetkező enyhűlés a fasizmus megjelenésig tartott. A fasizmus, majd később a hidegháborús korszak újra szigorúvá tette a homoszexualitás megítélését. A második világháború idején a nácik, a zsidók, a cigányok, a kommunisták, és Jehova tanúi mellett a nyíltan homoszexuálisokat is deportáltak, és végeztek ki. Az elítélés és üldöztetés miatt a homoszexuális lét megélése különböző társadalmi problémákhoz, és személyes bajokhoz vezetett. Például felhasználták személyes és politikai támadásokra, lejáratásra, gyakran fonódott össze a bűnözéssel, vagy alakultak ki az ilyen beállítottságú személyeknél különböző lelki zavarok.

A fasizmus és a kommunista diktatúrák során kialakult szigorú társadalmi megítélés változásában az '50-es évek jelentett fordulópontot, melynek okai a következők voltak:

– a polgári liberalizációs törekvések;

– a szexualitás körüli tabuk oldódása;

– a törvények megváltoztatása;

– Kinsey kutatásai amelyek azt igazolták, hogy tiszta heteroszexualitás nem létezik, a hajlam tekintetében mindenki biszexuális és elvileg képes bármely nemű személlyel szexuális kapcsolatot létesíteni, csak valamely nem felé eltolódik az irányultság dominanciája, és a homoszexualitás és a heteroszexualitás közötti határvonal nem olyan éles.

A második világháború, de főleg az 1968-as diáklázadások után a homoszexuálisok is megindították saját felszabadító, jogvédő harcukat. Miután a jogszabályok lehetővé tették a szerveződést, a közvélemény felvilágosítására különböző kampányok indultak, és ezeknek köszönhetően a társadalom hozzáállása lassan kezdett megváltozni.

Melegek a mai társadalomban

A homoszexuálisok manapság a melegmozgalmakhoz tartozó szervezetek segítségével küzdenek a homoszexualitás társadalmi elfogadtatásáért és a melegekre vonatkozó egyenlőtlenségek megváltoztatásáért. A homoszexuális lobby jelenségét szokták a Melegmaffia szóösszetétellel is jellemezni. Ma már a homoszexuálisok több világvárosban rendeznek éves rendszerességgel úgynevezett. büszkeségnapi felvonulásokat. A melegfelvonulások közül a legnagyobb a brazíliai Sao Pauló-i, a leghíresebb pedig a Mardi Gras, ahol a melegek szivárványzászlók, színes léggömbök és transzparensek alatt tartanak karneválszerű utcai ünnepségeket.

Exodus mozgalom

Az ex-gay vagy exodus mozgalom nemzetközi mozgalom, amely olyan csoportokból áll, amelyek célja a homoszexuális vagy biszexuális szexuális irányultság heteroszexuálissá változtatása, valamint hogy önsegítő csoportok révén támogatást nyújtsanak olyan, elsősorban vallásos embereknek, akik számára a homoszexuális életforma elfogadhatatlan, ezért önmegtartóztató életformát választanak, vagy heteroszexuális életre szeretnének áttérni. Az Exodus mozgalom alapító tagjai és vezetői (Michael Busse, Darlene Bogle és Jeremy Marks) 2007-ben formálisan bocsánatot kért a szervezet által kezelt összes LMBT+ embertől. Elmondásuk szerint tévedtek, amikor 30 évvel ezelőtt azt hitték, hogy a homoszexualitás bűn és megalapították mozgalmukat. Kezeléseikkel csak ártottak, depresszióba és öngyilkosságba hajszoltak embereket, családokat tettek tönkre. Ugyanakkor a 30 év alatt egyetlen olyan emberrel sem találkoztak, akit sikerült volna „átnevelni" heteroszexuálissá. Darlene Bogle úgy fogalmazott, hogy „nem a szexuális orientációt kell gyógyítani és megváltoztatni, hanem a társadalomban és vallásban elterjedt gyűlölködést, ami sérti a homoszexuális embereket és családjaikat."

Sokan úgy vélik, hogy a homoszexuális beállítódás nem változtatható meg. Az irodalom meglehetősen ellentmondásos, és a kérdés sokszor heves viták tárgyát képezi. Például egy 800 homoszexuális egyén szexuális orientáció megváltozására irányuló programban való részvétele alapján a személyek harmincnégy százaléka váltott csaknem kizárólag heteroszexuális magatartásra. A csoportból ugyanakkor hét százalék azt jelezte, hogy a program negatív következményekkel is járt számukra. De más tanulmányokban az ilyen kezeléseket hatástalannak valamint kártékonynak találták, és inkább a homoszexualitás társadalmi elfogadására hívták fel a figyelmet.

A szexuális gyakorlatokkal kapcsolatos leginkább elfogadott kutatás az Amerikai Egyesült Államokban a National Health and Social Life Survey (NHSLS).

Melegbüszkeség

A melegbüszkeség (gay pride) a szexuális kisebbségek (melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek) identitáspolitikai mozgalma. A mozgalom alapvetései, hogy a homoszexualitás a heteroszexualitással azonos értékű, hogy az azonos nemű párokat a különnemű párokkal azonos jogok kell hogy megillessék, illetve hogy a társadalmi elfogadáshoz és a jogegyenlőség eléréséhez szükség van rá, hogy a melegek és leszbikusok nyíltan felvállalják szexuális orientációjukat. A mozgalom látványos megjelenése a világ számos pontján megrendezett büszkeségnapi felvonulás.

A mozgalom története

Tág értelemben véve a mozgalom gyökerei a 19. század második felére nyúlnak vissza, amikor megjelent a homoszexuális kapcsolatok büntetőjogi üldözése elleni fellépés. Az olyan személyek, mint Kertbeny Károly, Karl Heinrich Ulrichs vagy Magnus Hirschfeld a melegjogi mozgalom úttörői voltak. Szintén a mozgalom előzményének tekinthető közvetlenül a második világháború után Nyugat-Európa és Észak-Amerika számos országában létrejövő homofil mozgalom, amely az elfogadás és beilleszkedés stratégiáját követve kívánt fellépni a homoszexuálisok társadalmi kirekesztése ellen.

A '60-as években lezajlott szexuális forradalom és virágzásnak indult ellenkulturális mozgalmak a meleg- és leszbikusmozgalomban is felszínre hozták a korábbi, megalkuvónak ítélt stratégiákkal szembeni elégedetlenséget. A nőjogi és antirasszista mozgalmakhoz hasonlóan kialakult egy radikálisabb, a felszabadulás fogalma köré épülő melegmozgalom (a korszak legjelentősebb észak-amerikai csoportosulása is a Melegfelszabadítási Front (Gay Liberation Front) nevet viselte. A mozgalom emblematikus eseménye az 1969-es Stonewall-lázadás, amikor egy meleg bár közönsége szembe szállt az őket zaklató rendőrökkel. A stonewalli események emlékére szervezik meg számos országban évről évre a melegfelvonulást.

A '70-es-'80-as években a melegfelszabadítási mozgalom folyamatosan vesztett radikális hangvételéből, és egyre inkább a jogegyenlőség és a társadalmi elfogadás kérdései kerültek a mozgalom középpontjába. A „szexuális felszabadítás" jelszavának helyét átvette a „jogaitól megfosztott kisebbség" retorikája. A jogegyenlőség biztosításának elsődleges eszköze azonban továbbra is a láthatóság megteremtése, a szexuális irányultság nyilvános felvállalása maradt.

A melegbüszkeség-mozgalom jelentős eseménye az évenként megrendezett büszkeségnapi felvonulás (gay pride march vagy a Stonewall-mozgalom utcájáról elnevezett Christopher Street Day). Az első felvonulást a lázadás egyéves évfordulóján, 1970. június 28-án tartották New Yorkban. A '70-es évek során elterjedt Amerika és Európa, majd a világ más nagyvárosaiban is. A felvonulás egyszerre politikai demonstráció, és látványos show-elemekkel tarkított karneváli felvonuás. A világ legjelentősebb büszkeségnapi felvonulásait New Yorkban, San Franciscóban, Torontóban, Kölnben, Amszterdamban és São Paulóban tartják. Évről évre megrendezik a Euro Pride-ot és a World Pride felvonulást is, mindig más és más városban.

Magyarországon

Magyarországon 1997 óta szerveznek évenkénti melegfelvonulásokat, kezdetben Melegbüszkeség napja, 2008-tól Meleg Méltóság Menet, 2010-től pedig Budapest Pride néven. A felvonulás kezdetben a néhány napos, azóta egy hónapossá nőtt LMBTQ Fesztivál programsorozatba illeszkedik.

A tizenkét évnyi békés felvonulás után a 2007-ben több támadás is érte a menetet, tojással, paradicsommal és füstbombával támadtak a melegekre az ellentüntetők. A felvonulás utáni buli helyszínét elhagyó résztvevők közül többeket ért támadás. 2008-ban az erőszakos attrocitások megismétlődtek, az ellentüntetők tojásokat, krumplikat, kődarabokat, petárdákat dobáltak a felvonulókra és a rendőrökre. Egy rendőrségi kisbuszt Molotov-koktéllal felgyújtottak, több rendőr megsérült, 57 embert előállítottak. A felvonulás résztvevőit földalatti segítségével menekítették ki, a felvonulást záró koncertet le kellett mondani. Megtámadták Horn Gábort, Lévai Katalint és a másságát korábban nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt, valamint Orosz Józsefet is. 2009-ben a rendőrök a korábbiaknál is nagyobb erővel készültek, dupla kordont állítottak fel, az ellentüntetőknek így nem sikerült a felvonulás résztvevőinek közelébe férkőzniük. Az ellentüntetők a rendőrökre támadtak, 41 személyt őrizetbe vettek. Egy kisebb csoport megvert egy olyan lányt, aki a fesztivál pólóját viselte.

Coming out

A Coming Out ("előbújás") az a tett, mikor valaki felvállalja a környezetében élők előtt másságát. Ennek fő oka az őszinteség az illető családtagjaival, egyéb közeli barátaival, ismerőseivel szemben, amivel megszüntethető a lelkileg kimerítő titkolódzás, hazudozás, esetleges képmutatás. Erre leginkább akkor kerül sor, ha az illető már párkapcsolatban él valakivel a saját neméből, ami egy párkapcsolat jellege miatt nehezen, vagy egyáltalán nem titkolható. Így a homoszexualitás felvállalásával, elismerésével jó eséllyel legitimálható a kapcsolat ezen emberek előtt.

Mivel a „láthatatlan" homoszexuálisok aránya sokszorosan meghaladja a felismerhetőkét, a sztereotípiáknak ellentmondó melegek önfelvállalása (coming out-ja) jelentősen befolyásolhatja a társadalmi megítélést, és hozzájárulhat a sztereotípiák megszűnéséhez. Ennek érdekében vállalkozott számos közéleti személyiség erre a lépésre, akik életük más területen már ismertséget szereztek. A politikusok közül a legismertebb Berlin polgármestere, Klaus Wowereit és Párizs polgármestere, Bertrand Delanoë. A társadalmi fejlődésnek és az elfogadásért folytatott szívós küzdelemnek köszönhetően a homoszexualitás ma már jóval kevésbé számít tabunak, az ilyen emberek társadalmi elfogadása egyre nő, és olykor saját szervezeteket is létrehoznak, például a meleg rendőrök.

A coming out-tal némely homoszexuális nem ért egyet, ők a szexuális beállítódást szigorúan magánügynek tekintik, ezért nem helyeslik a nyilvános feltárulkozást. Politikailag a homoszexuálisok az átlagnál valamivel nagyobb arányban a liberalizmus hívei, de jócskán akadnak köztük konzervatívok is, mint ahogy egy részük a vallásához is ragaszkodik.

Homoszexualitás az állatvilágban

Homoszexuális és biszexuális viselkedést több mint 500 állatfajnál figyeltek meg a főemlősöktől a laposférgekig. Ezek a viselkedésfajták magukba foglalják a szexuális tevékenységet, az udvarlást, a vonzódást, a kötődést és a nevelést is. A biológus Bruce Bagemihl kutatásai szerint az állatvilágban sokkal nagyobb a szexuális sokszínűség, mint amennyire azt a tudomány eddig belátta. A homoszexualitással foglalkozó szakirodalom átfogóbb művei általában említést tesznek egy olyan jelenségről, ami során bizonyos bikák nem hajlandók nőstényekkel szexuálisan érintkezni, viszont ha fiatalabb bikákat vezetnek számukra elő, akkor azok látványára a tenyészbika izgalomba jön. Viszont ha ezt sokszor megismétlik, gyakran előfordul, hogy ez a módszer egy ponton túl már nem működik, mert a bika egy idő után a nőstény állatokra már egyáltalán nem reagál, amellett, hogy kizárólag a fiatal hím állatok látványa képes izgalomba hozni, ezt az izgalmat többé nem hajlandó a tehénen levezetni.

Homofóbia

A homofóbia félelem, idegenkedés a homoszexualitástól, illetve a homoszexuálisoktól. Tágabb értelemben a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzések, hátrányos megkülönböztetés általános megnevezése. Semmilyen veleszületett tényező (félelem, betegség) nem ismeretes, ami valakit a melegektől való irtózásra indítana, legfőképpen azért, mert a melegek mint olyanok nem ismerhetők fel. Az esetleges ellenérzések tehát kizárólag tanulás, szocializáció útján alakulnak ki, a környezetben tapasztalt minták alapján.

A homoszexualitás és a homoszexuális egyénekkel való kapcsolattartás egyes heteroszexuálisok számára problémát okoz. A probléma sokszor csak akkor jelenik meg, ha tudomást szereznek valakinek a meleg/leszbikus mivoltáról, miközben ugyanazzal a kollégájukkal továbbra is ugyanúgy kijönnek, ha nem fedi fel homoszexualitását. A melegektől idegenkedő heteroszexuálisok számára tehát rendszerint nem maga a homoszexuális ember jelenléte okoz problémát, hanem a tudat, hogy az illető homoszexuális, és az ehhez fűződő saját asszociációk. Előfordul, hogy egy embert a közösségében, családjában, munkahelyén elfogadnak, de hogyha homoszexualitása kitudódik, az elfogadást ellenségesség váltja fel. A személy, mint személy értékelését ilyenkor felülbírálhatják a homoszexualitáshoz társított asszociációk, amelyek nemritkán sztereotípiákon, előítéleteken alapulnak.

Okai

A homofóbia okairól számos történeti, pszichológiai és szociológiai elmélet létezik. A történeti magyarázatok elsősorban a homofóbia vallási gyökereire összpontosítanak. A pszichológiai magyarázatok olyan egyéni jellemvonások segítségével magyarázzák a homofób beállítódást, mint a látens homoszexualitás, az autoriter személyiség vagy a változó nemi szerepekhez való alkalmazkodási képtelenség. A szociálpszichológiai magyarázatok az előítéletek, a stigmatizáció és a címkézés általános fogalmaihoz kapcsolódnak. A szociológiai elméletek a társadalmon belüli hatalmi viszonyok, így például a patriarchális család, a kapitalizmus termékenységi kényszere, a bürokratikus szervezetek, vagy a modern tudományok tudásvágyával magyarázzák a homofóbia modern formáit.

Viták

Hasonlóan a homoszexualitáshoz, a homofóbia kérdését is komoly viták övezik. A fogalom használatának ellenzői szerint a "fóbia" szó használata azt a képzetet kelti, mintha egy pszichiátriai betegség lenne, valamint hogy a valódi fóbiákhoz hasonlóan minden esetben irracionális. Véleményük szerint a homofóbia emlegetése a homoszexualitás erőszakos társadalmi elfogadtatásának, valamint a homoszexuálisok pozitív diszkriminációjának megalapozására irányuló stratégia része.

A homofóbia nem szűkíthető le a homoszexuálisok elleni nyílt gyűlöletre, számos kevésbé látványos, ám komoly következményekkel járó változatban működik. Jelen lehet a családi-, baráti viszonyokban, a munkahelyen, az iskolákban, a médiában, a mindennapi élet számos területén. A különböző társadalmak a homofóbia más és más szintjével rendelkeznek, míg bizonyos országokban a melegek és leszbikusok gyakran lesznek erőszakos támadások áldozatai, sőt, némely országban akár halálbüntetéssel is sújthatják őket, más társadalmakban a homoszexualitás társadalmi elfogadottsága magas, és az alább leírt jelenségek nem, vagy csak alig fordulnak elő.

Erőszak

A történelem során a melegek és leszbikusok gyakran voltak állami üldöztetésnek kitéve. A legújabb kori történelem legjelentősebb melegüldözése a nemzetiszocialista Németországhoz kötődik, a koncentrációs táborokban meghalt homoszexuális férfiak számáról nehéz pontos adatokat találni, a becslések 15 000 - 600 000 áldozatról beszélnek. Néhány muzulmán államban a mai napig halálbüntetés vagy testi fenyítés jár az azonos neműek közti szexuális kapcsolat létesítéséért.

A mai társadalmak többségére az ilyen szélsőséges, állam által gyakorolt erőszak már nem jellemző. A melegek, leszbikusok és transzneműek azonban gyakran válnak utcai erőszak áldozatává. A „buziverők" (gay-bashers) gyakran bandákba tömörülve, baseball ütőkkel és egyéb fegyverekkel felszerelkezve szedik áldozataikat az ismert meleg szórakozóhelyek körül. Az ilyen eseteket súlyosbítja, hogy az áldozatok nem mernek a rendőrséghez fordulni félvén szexuális irányultságuk kitudódásától, illetve a rendőrség gyakran nem fordít kellő figyelmet a támadások kinyomozására. Az elmúlt években több eset is a média figyelmének központjába került, néhány esetről dokumentumfilm is készült.

Törvények

A jelenleg széles körben elterjedt törvények elsősorban a házasság és a gyermekvállalás kapcsán különböztetik meg a meleg és leszbikus párokat a különneműektől. Az azonos nemű párok a világ legtöbb államában nem házasodhatnak egymással, tényleges együttélésüket az állam sok helyütt nem ismeri el párkapcsolatként. Mesterséges megtermékenyítésben nem vehetnek részt, nem lehetnek közösen egy gyermek törvény szerinti szülei, nem, vagy csak korlátozottan fogadhatnak örökbe gyereket. Emellett számos ország tiltja vagy akadályozza a melegek és leszbikusok érdekvédelmi szervezeteinek működését, köztéri politikai megmozdulásaikat nem engedélyezik. Néhány országban törvények mondják ki, hogy a homoszexuális életforma propagálása vagy ennek támogatása tilos.

A törvények szintjén a homoszexualitással kapcsolatban elsősorban az alábbi kérdések merülnek fel:

- büntethetőség, vagyis büntetendő-e az azonos neműek közti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat?

- beleegyezési korhatár, vagyis különbözik-e az azonos és különböző neműek közti szexuális kapcsolat esetén az a korhatár, ami alatt a beleegyezés nem érvényes?

- partnerkapcsolat, vagyis milyen lehetőségek léteznek az azonos nemű párok kapcsolatának törvényi elismerésére?

- gyermekvállalás, vagyis milyen feltételek mellett nevelhetnek gyermeket az az azonos nemű párok?

- diszkrimináció tilalma, vagyis tiltják-e törvények a szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetést és erőszakot?

Hátrányos megkülönböztetés

A törvények szintjén létező diszkrimináció mellett gyakori, hogy ugyan a törvények nem írják elő, egyes intézmények, vállalatok vagy egyének máshogy bánnak egy homoszexuális emberrel, mint egy heteroszexuálissal. Így például egy cég nem veszi fel a homoszexualitását nyíltan vállaló jelentkezőt, vagy elbocsátja meleg vagy leszbikus alkalmazottját, ha kiderül annak szexuális irányultsága. Hasonló szituációba kerülhet egy felvételiző diák is. Az is előfordulhat, hogy egy szórakozóhely, vagy egyéb szolgáltató megtagadja a melegek és leszbikusok kiszolgálását, vagy hogy egy tulajdonos nem hajlandó bérbe adni lakását nem heteroszexuális embernek. A hátrányos megkülönböztetést több nemzetközi egyezmény és számos ország alkotmánya, illetve törvényei tiltják. A hátrányos megkülönböztetés tilalmát előíró elvre az egyenlő bánásmód követelményeként is szoktak hivatkozni. Az elmúlt évek során egyre több állam fogadott el olyan hátrányos megkülönböztetést tiltó jogszabályokat, amelyek kifejezetten a szexuális irányultságot is említik az egyenlő bánásmód követelménye kapcsán.

Bántások

A melegek és a leszbikusok gyakran válnak zaklatás áldozataivá és a gyűlölet célpontjává. A bántó viccek, az élcelődés, az ugratás, az utcai beszólások olyan ellenséges környezetet teremtenek, amelyben a szexuális irányultság vállalása komoly megpróbáltatások elé állítja a homoszexuális embereket. A gyűlöletbeszéd célja, hogy ellenséges érzületeket keltsen egy csoport vagy annak tagjai ellen, amely egyrészt erőszakhoz vezethet, másrészt a zaklatáshoz hasonlóan negatív légkört teremt a homoszexuális emberek számára.

Érzéketlenség

A nyíltan diszkriminatív állami szabályozás mellett gyakran előfordul, hogy a kormányzat nem, vagy csak vonakodva hajlandó olyan kérdésekkel foglalkozni, amelyek fokozottan érintik a homoszexuális embereket. Így például a rendőrség csak kelletlenül foglalkozik az utcai erőszaknak áldozatul esett melegek és leszbikusok ügyeivel, a törvények nem biztosítanak megfelelő védelmet a hátrányos megkülönböztetés és a zaklatás ellen, az állam nem biztosít elég pénzt az AIDS terjedését megelőző felvilágosító kampányok vagy kezelésére irányuló tudományos kutatások számára.

Torz bemutatás

A melegek és leszbikusok elleni előítéletek egyik forrása, hogy a média gyakran torz képet fest a homoszexuálisokról, olyan tulajdonságokkal ruházva őket fel, amelyek egyáltalán nem jellemzők rájuk, vagy amely csak egy kisebbségükre jellemző. Így például az LMBT+ megmozdulások kapcsán a tudósítások csak a látványos elemeket, például transzvesztiták, nyílt szexuális tartalmak emelik ki, mivel ezeknek van meghökkentő hatása. A filmekben hosszú évtizedeken keresztül csak komikus (akinek viselkedésén nevetni kell) vagy tragikus (akinek meg kell halnia) szereplőként jelentek meg homoszexuális emberek. Az e filmekben megjelenő meleg férfiak legtöbbször nőiesen viselkednek (a leszbikus nők pedig férfiasan), holott a homoszexuális irányultság ritkán jár együtt az ellenkező nem viselkedési szokásainak átvételével.

Feltételezett heteroszexualitás

A homoszexualitás társadalmi konstrukciója egy olyan ellentétpáron alapszik, amelynek egyik pólusán a heteroszexualitás található mint normális és természetes, másik pólusán a homoszexualitás mint deviancia, furcsaság, különlegesség. A heteroszexualitás úgy jelenik meg, mint ami magától értetődik, a homoszexualitás viszont magyarázatra szorul, ezért kell beszélni a homoszexualitás okairól, a heteroszexualitáséról viszont nem. A feltételezett heteroszexualitás valójában olyan ideológia, amely egy partikuláris identitás univerzalizálására épül. A queerelméletben ennek a jelenségnek a megnevezésére a heteronormativitás, illetve a „kötelező heteroszexualitás" kifejezések terjedtek el.

A feltételezett heteroszexualitás következménye, hogy mindaddig, amíg valakiről ki nem derül homo- vagy biszexualitása, heteroszexuálisként van elkönyvelve. Ez láthatatlanságra ítéli a meleg és leszbikus embereket, amely két következménnyel jár, egyrészt, hogy a meleg és leszbikus fiatalok magányosnak érzik magukat, mivel nem látnak meleg vagy leszbikus példaképeket maguk előtt, másrészt a többségi társadalom alulbecsüli a melegek és leszbikusok számát.

Családi kapcsolatok megszakadása

A szexuális irányultság napvilágra kerülése nem egyszer azzal jár, hogy az érintett családja megszakítja az érintettel a kapcsolatot, elzavarja otthonról. Amellett, hogy ez gyakran érzelmi válsághoz vezet, hiszen a család elsősorban az elfogadás, támogatás szerepét tölti be az ember életében, gyakran anyagilag is nehéz helyzetbe hozza az önálló életvezetésre még képtelen LMBT+ fiatalt, akit heteroszexuális társaitól eltérően nem támogat anyagilag a családja.

Öngyűlölet

A társadalom ellenséges attitűdje miatt sok homoszexuális ember maga is elfogadja ezeket a társadalmi beállítódásokat, belsővé teszi, internalizálja a homofóbiát. Így sokan nem fogadják el szexuális irányultságukat. Őket nevezi a pszichológiai irodalom ego-disztonikus homoszexuálisoknak, körükben gyakori a súlyos depresszió, illetve az öngyilkosság. Mások ugyan elfogadják szexuális irányultságukat, de a többségi társadalomhoz hasonló előítéletekkel viseltetnek a melegek és leszbikusok bizonyos csoportjai, például a nőies férfiak iránt.

Melegek szimbólumai

A meleg társadalom 1978-ban kezdte használni a szivárványszínű zászlót, ekkor jelent meg először a San Francisco-i Meleg és Leszbikus Felszabadítási Nap felvonulásán. A hippi mozgalomtól és a feketék jogaiért küzdő csoportoktól kölcsönözve a szimbolikát, Gilbert Baker, San Francisco-i művész tervezte a zászlót, egy évről évre használható jelkép megalkotásának igényével. Baker és harminc önkéntes a felvonulásra kézzel megvarrtak és megfestettek két óriás zászló-prototípust. Nyolc sávból állt, mindegyik a társadalom egy-egy komponensét reprezentálta. A rózsaszín a szexet, a vörös az életet, a narancssárga a gyógyítást, a sárga a napot, a zöld a természetet, a türkiz a művészetet, az indigókék a harmóniát, az ibolya a lelket.

A következő évben Baker megkereste a San Francisco-i Paramount Zászlótársaságot, hogy az 1979-es felvonulásra állítsa elő tömegesen a zászlókat. Az előállítási kényszerek folytán két színt, a rózsaszínt és a türkizt elhagyták, és az indigót királykékkel helyettesítették. A hatszínű változat San Francisco-ból elterjedt más városokba is, és hamarosan a meleg büszkeség és sokszínűség legismertebb, máig használt szimbólumává vált. Hivatalos elismerése is megtörtént a Zászlókészítők Nemzetközi Kongresszusa részéről. 1994-ben New York-ban a 25. Stonewall felvonuláson 10 000 ember vitt egy hatalmas, 30 láb (körül-belül 10 méter) széles, egy mérföld hosszú zászlót.

Bőrös büszkeség

A bőrös büszkeség zászló a bőrösök közösségének szimbóluma, vagyis azoké, akik bőrt, Levi's-t viselnek, szado-mazochisták, uniformist, cowboyruhát, gumit és más fétiseket hordanak. A zászló Tony DeBlase munkája, először 1989. május 28-án, a Mr. Bőr versenyen mutatták be Chicagoban. Bár a zászló közismert a meleg társadalomban, nem csak meleg szimbólum.

Medvebüszkeség

A medvebüszkeség zászlót egyes „medvék" használják, vagyis olyan meleg férfiak, akik erős arc-, mell- és testszőrzettel rendelkeznek. Általában idősebbek és kissé nagydarabok is. A kilencvenes évek közepéig nem volt a maciknak egységes szimbólumuk, addig főleg medveklubok és bárok alkottak saját maci jelzéseket. 1995-ben készült el a mai napig is használt nemzetközi macis zászló.

Rózsaszín háromszög

A rózsaszín háromszög a náci koncentrációs táborokban a férfi homoszexuális elítéltek esetében használt megjelölés volt. A hetvenes évek óta a melegjogi mozgalom és a meleg büszkeség nemzetközi jelképe. Rózsaszín háromszög szimbólumára épül több homoszexuális emlékmű, így az amszterdami Homomonument meg a sydneyi meleg és leszbikus holokauszt-emlékmű is.

Régi homoszexuális

Mostani meleg (gay)

Bőrös büszkeség

Medve büszkeség

Rózsaszín háromszög

Homoflexibilis