Furcsa, hogy bővebben sosem boncolgattam ezt a témát, pedig úgy látszik, hogy az utóbbi időben egyre több nézeteltérést generál, mint bármi más LMBTQ-val kapcsolatos dolog az interneten. Nagyon sok minden történt azóta, hogy a legelső részt megírtam ebbe a könyvbe, pontosabban amikor még csak a !!444!!! és az akkor Origotól független 888.hu vívott egymással szivárványos számháborút. Azóta már padot is festettünk, túl vagyunk egy közismert meleg esküvőn, még a drága Hidan is lehúzta a rolót a csatornáján. Na de honnan tudom mindezt? Nem is olyan régen indult egy új hírportál, a Refresher, ami a sok érdekes, szórakoztató, és aktuális cikkei mellett többek között most arra a kérdésre fogja nekünk megadni a választ, hogy tulajdonképpen mi is az a Pride, mi értelme van egyáltalán, és miért júniusban tartják.

Pride

A Pride a melegbüszkeség nevű, társadalmi egyenlőséget követelő mozgalom felvonulásos, ugyanakkor éves rendezvénye. Célja, hogy a homoszexuálisokat a heteroszexuálisokkal azonos jogok illessék meg (szerelmi házasság, gyerekvállalás, társadalmi elfogadás), illetve hogy ez kisebbség a sokszínű szexuális irányultságát és nemi identitását mindenféle atrocitás nélkül, szabadon felvállalhassa.

Most sokan gondolhatják azt magukban, hogy erre mégis mi a fenéért van szükség, hát "senki nem nyomja el a melegeket, a heterók sem vonulgatnak, minek ez a bőrszerkós magamutogatás, kifolyik tőle a gyerek szeme, stb.", és valóban, szerencsére ma már akár Pride nélkül is élheti ez a közösség nyugodtan a hétköznapjait, azonban nem mindig volt így. Hiszen ez a rendezvény sem úgy jött létre, hogy egyszer csak kipattant valaki fejéből a gondolat, hogy "hm, én más vagyok, mint az átlag, össze kéne szedni a hozzám hasonló embereket, és akkor provokáljuk a népet". Akármennyire is hihetetlen, az LMBTQ-közösség ezzel a júniusi felvonulással pont ugyanúgy megemlékezik valamiről, mint azok a büszke magyarok, akik a mai napig Trianont síratják.

A Stonewall-lázadás

A Stonewall-lázadás az LMBTQ-közösség tagjainak spontán tüntetéseinek sorozata volt, amely 1969. június 28-án a kora reggeli órákban kezdődött, válaszul a New York-i Manhattan Greenwich Village negyedében található Stonewall Inn kocsma vendégei ellen irányuló rendőrségi razziára.

A meleg és transznemű amerikaiak az 1950-es és 1960-as években egy homofób jogrendszerrel szembesültek. Több tagállamban is bűncselekménynek számított az azonos neműek közti szexuális kapcsolat, amelyért börtönbüntetés vagy elektrosokk terápiával, lobotómiával és más orvosi eszközökkel végzett kényszergyógykezelés, esetleg kasztráció járt.

Abban az időben nagyon kevés vendéglátó hely fogadott nyíltan meleg embereket, a Stonewall Inn pedig a maffia tulajdonában állt. Vendégköre az LMBTQ-közösség legszegényebb és leginkább perifériára szorult tagjai közül került ki: butch leszbikusok, nőies fiatal férfiak, drag queenek, férfi prostituáltak, transznemű emberek és hajléktalan fiatalok. A melegbárok ellen folytatott rendőrségi razziák az 1960-as években rutineseményeknek számítottak, ám a Stonewall Inn esetében a rendőrök gyorsan elvesztették az események irányítását. Hetente egyszer egy rendőrtiszt kenőpénzt vett át egy borítékban, mert a hely nem rendelkezett italmérési engedéllyel, a bárpult mögött nem volt folyóvíz, a használt poharakat vízzel teli dézsákban öblítették ki, amiket aztán azonnal újra felhasználtak, tűzkijáratok sem voltak, és a WC-k rendszeresen eldugultak. Noha a bárt nem használták prostitúcióra, drogértékesítésre és más "készpénzes tranzakciókra" sor került. Ez volt az egyetlen hely a melegek számára New York Cityben, ahol megengedett volt a tánc számukra. A Stonewall Inn látogatóit egy kidobó fogadta, aki csak olyan vendégeket engedtek be, akiket ismert, vagy akik melegnek néztek ki.

Az 1969. június 28-át közvetlenül megelőző időszakot a helyi bárok gyakori rendőri zaklatása jellemezte. Hajnali 1:20-kor négy civil ruhás, két egyenruhás rendőrtiszt, egy nyomozóval és egy felügyelő-helyettessel a Stonewall Inn kétszárnyú ajtajához léptek, majd bejelentették, hogy, mint rendőrség, átveszik a helyet. A zene elhallgatott, és felkapcsolták a fő világítást. Körülbelül 205 ember volt a bárban aznap este. Azok a vendégek, akik soha nem tapasztaltak még razziát, összezavarodtak. Néhányan, akik rájöttek, hogy mi történik, a mosdók ajtajai és ablakai felé indultak, de a rendőrség elzárta az ajtókat.

"A dolgok olyan gyorsan történtek, hogy fel sem fogtuk. Hirtelen rendőrök jelentek meg, és azt mondták, hogy mindannyian álljunk sorba, és készítsük elő az igazolványunkat, amíg kivezetnek a bárból."

A rajtaütés nem a tervek szerint alakult. A szokásos eljárás a vendégek felsorakoztatása, személyazonosságuk ellenőrzése volt, a női rendőrök pedig nőnek öltözött vendégeket vezettek a fürdőszobába, hogy ellenőrizzék nemüket, majd minden olyan férfit letartóztattak, aki fizikailag férfinak tűnt, de nőnek öltözött. Aznap éjjel a nőknek öltözöttek nem voltak hajlandók a tisztekkel menni. A sorban álló férfiak kezdték megtagadni, hogy igazolják magukat. A rendőrség úgy döntött, hogy mindenkit bevisznek a rendőrkapitányságra, miután a bár hátsó helyiségében különválasztották a cross-dressinggel gyanúsítottakat.

"A legnagyobb félelmem az volt, hogy letartóztatnak. A második legnagyobb félelmem az volt, hogy megjelenik a képem egy újságban vagy televíziós riportban anyám ruhájában!" – vallotta egy férfi testbe született nő.

A vendégek és a rendőrök egyaránt úgy emlékeztek vissza, hogy nagyon gyorsan terjedt egy kényelmetlen érzés, amelyet a rendőrség is szított azzal, hogy néhány leszbikust illetlen helyeken tapogattak, miközben kiszorították őket a bárból. Akiket a rendőrök nem tartóztattak le, a bejárati ajtó előtt engedték el, de ők a szokásostól eltérően nem távoztak azonnal a helyszínről. Ehelyett kint álltak meg, és egyre nagyobb csoportokban figyelték az eseményeket. Perceken belül 100-150 ember gyűlt össze kint, melyeknek egy része eltúlzott módon pózolt és tisztelgett a rendőrségnek, amelyet a tömeg tetszésnyilvánítása tovább ösztönzött.

Egyszer csak egy néző azt kiáltotta: "Meleg hatalom!", valaki pedig elkezdte énekelni a We Shall Overcome című dalt, erre a tömeg általános jókedvvel reagált, de ez növekvő és intenzív rosszindulattal keveredett. Egy tiszt meglökött egy transzvesztitát, aki válaszul a táskájával fejbe csapta, amire a tömeg zúgolódni kezdett. Aprópénzzel, majd sörösüvegekkel dobálták meg a kocsit, amikor a tömegben elterjedt a pletyka, hogy megverték a még bárban lévő vendégeket.

"Mindenki nyugtalan, dühös és lelkes. Senkinek nincs szlogenje, senkinek nincs célja, de valami forr!"

Dulakodás robbant ki, amikor egy megbilincselt nőt többször is a rendőri kocsiig próbáltak vinni a bár ajtajától. Minden alkalommal kiszabadította magát, és káromkodva, kiabálva mintegy 10 percig harcolt négy rendőrrel. A „tipikus New York-i butchnak" leírt nőt egy tiszt fejbe vágta a tonfával, miután amint azt egy tanú állította, arra panaszkodott, hogy bilincse túl szoros. Járókelők emlékei szerint a nő, akinek személyazonossága továbbra sem ismert, hívta harcba a tömeget, amikor a nézőkre nézett és azt kiabálta: "Miért nem csináltok valamit, srácok?". Miután egy tiszt felemelte és a kocsi hátuljába dobta, az emberek őrjöngeni kezdtek.

"Ebben a pillanatban lett a helyzet robbanásveszélyes."

A bámészkodók egyre növekvő tömege üvegekkel kezdte el dobálni a rendőröket. A razziából egy három napig tartó zavargás született. A Stonewall-lázadást követően fél éven belül két, konfrontációs taktikákra összpontosító melegaktivista szervezet jött létre New Yorkban, és három újságot alapítottak az LMBTQ személyek jogegyenlőségének előmozdítása érdekében. Néhány éven belül melegjogi szervezetek alakultak az Egyesült Államokban és a világ minden táján. 1970. június 28-án New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban sor került az első meleg büszkeség-menetre, és Chicagóban is megemlékeztek a zavargások évfordulójáról. Ma az LMBT Pride rendezvényeket évente az egész világon tartják június végén, a Stonewall-lázadásról megemlékezve.

Budapest Pride

Magyarországon 1997 szeptembere óta szerveznek évenkénti melegfelvonulásokat, kezdetben Melegbüszkeség napja, 2008-tól Meleg Méltóság Menet, 2010-től pedig Budapest Pride néven. A felvonulás kezdetben a néhány napos, később egy hetes, 2018 óta pedig az egy hónapos hosszúságóra bővült LMBTQ Fesztivál programsorozatba illeszkedik.

A tizenkét éven át békés körülmények között megtartott felvonulások után 2007-ben több támadás is érte a menetet, tojással, paradicsommal és füstbombával támadtak a melegekre az ellentüntetők. A felvonulás utáni buli helyszínét elhagyó résztvevők közül többeket ért támadás. Azonban a leghevesebb támadások 2008-ban voltak, az erőszakos ellentüntetők tojásokat, krumplikat, kődarabokat, petárdákat dobáltak a felvonulókra és a rendőrökre. Egy rendőrségi kisbuszt Molotov-koktéllal felgyújtottak, több rendőr megsérült, 57 embert előállítottak. A felvonulás résztvevőit a kisföldalatti segítségével menekítették ki, a felvonulást záró koncertet le kellett mondani. A rendőrség ettől kezdve tíz éven át kordonokkal biztosította az útvonalat. 2009-ben dupla kordont állítottak fel, az ellentüntetőknek így nem sikerült a felvonulás résztvevőinek közelébe férkőzniük, közben rátámadtak a rendőrökre, végül 41 személyt őrizetbe vettek. Egy kisebb csoport megvert egy a fesztivál pólóját viselő lányt.

"Június a Pride hónapja, amikor a világ LMBTQ közösségei összegyűlnek, ünneplik a szabadságot és azt, hogy önmaguk lehessenek. A Pride összejövetelek a kisebbségi csoportok fáradtságos történetében gyökereznek, akik évtizedek óta küzdenek azért, hogy legyőzzék az előítéleteket és hogy mindenki elfogadja őket olyannak, amilyenek. Napjainkra azonban már nem csak az LMBTQ-közösségek vesznek részt a Pride-hónap programjain, hanem minden olyan ember, akinek fontos környezetében az elfogadás és a békés együttélés."