Mint minden manot, Neyy is tudta, hogy mikor álmodik. Mikor kilépett a vörösesbarna törzsű fák erdejéből és elé tárult a végtelen szavanna látképe, minek zöld egyhangúságát csak néhol törte meg egy ernyő levelű, hordótörzsű fa egyből tudta, hogy a lakásukban van és kipiheni a tegnap esti nehéz éjszaka fáradalmait.

Azonban nem kezdte el irányítani az álmot. Nem ugrott fel a magasba, és a karjaival csapkodva nem emelkedett a felhők felé. Ébren is eleget repkedett, és akkor pihenni akart. Ő inkább az álombeli lábán indult felfedező útra. Az orrát megcsapta a fű eszüstillata, a bolygó két holdja épp akkor bukkant a horizont felé. Az egyik fakó felszínét kanyonok és kiszáradt folyók völgyeinek pókhálói borították. Neyy meglátta a láthatáron magasodó épületet. Kupolás tetejének jobb oldaláról egy antenna meredt az ég felé, a bejárata mellett két működésképtelen robot állt, a fegyverük ernyedten lógott fémmarkukban.

Neyy sietősre fogta a lépteit, az ég felé törő ember magas fű két oldalt szétvált utat engedve a manotnak. A robotok mellkasán égett lyuk, fejüket félig leszaggatták. Megnyomta az elektromos zárt kioldó gombot, az ajtó félresiklott. A manot tudta, hogy mit talál, mindig tudta hogy mit talál.

Egy férfi feltépett holtteste felet lépett el, és egy pillantást vesztegetett a falon vörös amőbaként terpeszkedő vérfoltra, ami alatt egy meghatározhatatlan fajú lény fejetlen teste hevert eldobott rongybabaként.

A komputerek érintőképernyőin törések pókhálói terpeszkedtek. A holokivetítők helyén töredezett szélű horpadások, körülöttük a fókuszáló kristályok szilánkjai. Csupán a főkomputer képernyője világított, előtte egy magas támlájú szék, ami háttal fordult Neyynek.

Jól tudta, hogy ki ül benne.

A szék megnyikordult, mikor Neyy felé fordult benne Hawkinssal. A férfi kávét kortyolt.

- Mit keresel itt? - kérdezte a manot, aztán emlékeztette magát, hogy ez csak egy álom. Mindennek jelentése van. A bázis, a lemészárolt személyzettel múltja szégyenteljes részének egy szilánkja. Csak Hawkins...

- Bűntudat, mi? Te a bűntudatom vagy, igaz?

A férfi vállat vont, és a padlóra öntötte a kávét, pontosan az egyik vérfoltra, és elvigyorodott.

- Válaszolj már, és ne locsold szét azt a turathhúgyot - kiáltotta, mikor a kávé ocsmány szaga szétáradt a bunkerban. Hawkins vállat vont, a vigyora még szélesebb lett. - Jó, nem tudom mit akarsz! De nem fogok azért hajót adni neked, mert szépen kérsz. Fogd fel, hogy ha egy nagyobb célt kell teljesíteni, akkor nincs helye másnak az álmainak. Bár ezt már ezerszer elmondtam, Trent! Szóval...

A pilóta árnyékképe ekkor felállt, az arcán a vigyor egyik pillanatról a másikra bosszús arckifejezésnek adta át a helyét, mikor jobbra dobta a kávéspoharat és megindult Neyy felé.

- Vicces, ez a nagyobb jó dolog - mondta mosolyogva, és körbemutatott. - Vajon mi lenne ha erről elbeszélgetnél velük.

- Nem neked kellene itt lenned - mondta Neyy, nem menne bele a tudatalattijából kisarjadt alak játékába. - Nem is vagy egy lapon Rollinsal. Aki engem tényleg elárult itt mindenkit, ő is elment, és...

Hawkins felkacagott, csípőre tette a kezét és előredőlt.

- Ó lehet nem vagyok ez, de te azt gondolod rólam, te nagy szőrös, Budd...

Nem fejezhette be, Neyy megmarkolta hatalmas mancsával a pólója mellrészét és teljes erőből neki csapta a plafonnak, kirepülve az általa ütött egy hatalmas lyukon keresztül. Azon túl nem a bolygó fakó lila ege volt, hanem egy csillagköd bíborvörös örvénye kavargott. Hangosan zihálva nézte a csillagközi anyag folytonosan mozgó tömbjét, amit születő csillagok fénypettyei borították. Tudta, hogy valamelyik csillag körül ott kering ez a bolygó, minek járataiban egy több tízezer éves titok bujkál.

Halk pittyenés hallatszott, Neyy pedig úgy döntött, hogy ideje felkelni. Kigömbölyödött a magzatipózból és felült az alvókosarában, és ránézett a fali polcokon sorakozó, őt bámuló fabálványokat. A manot mitológia istenei és démonai fából faragott, festett szemeikkel néztek vissza rá megtagadva tőle a válaszokat. Az ajtón túlról, a folyosó túlvégéről számítógép modulált hajtóművek hangja áradt, mit csak néha szakított félbe egy-egy lövés.

Szóval Hawkins itt van, és az általa összerakott szimulátoron játszik, nagyon jó - lassan megnyugodott, és kisétált a lakásukból nyíló keskeny konyhába, hogy reggelit készítsen. Benézett a falra szegezett konyhaszekrénybe, és látva a feltépett kekszes dobozt, bólintott. Amikor észrevette a csokis tejeket fehér, vákumcsomagolt dobozainak sorában tátongó rést, akkor már tudomásul vette, hogy Trent Hawkins hazatért az éjszaka folyamán.

Nem állt be egy pilótaszűkében lévő roncsvadász bandába. Nem jelentkezett a Csillagközi Őrség kalózvadászokat kereső hirdetésére a központban lévő irodában. Nem váltott jegyet valamelyik utasszállítóra. És ami a legfontosabb volt Neyynek, nem esett áldozatául semelyik, az Escalan utcáit járó kétlábon járó dögevőnek.

Hangos robbanás hallatszott, és egy istenes káromkodás az emberek nyelvén. A manot kivett három hüvelyknyi méretű, olivazöld héjú tojást és feltörve őket kásásra keverte őket. Talán a tukkath tojás volt az egyetlen olyan, a Manotiról származó étel, amely nem ölte meg az embereket. A manot elgondolkodott, és egy kis zöld fűszert szórt az összeálló pépbe az embereken. Ezek a gyenge és csupasz teremtmények emlékeztettek egy nagyra nőtt manot ivadékra. Talán ez késztette őt, hogy így védje Trentet magától és a világ veszélyeitől.

Kihozta belőle az ivadékgondozási ösztönt. Talán ez késztette a manotokat, hogy rövidre fogják a csillagok közé kirajzó emberekkel folytatott háborújukat, és békét kössenek velük olyan hamar. Ez rendben is volt, de azonban egy valamit tudni kellett a manot szülőkről, hogy roppant szigorúak. És Hawkins ráadásul egy hím volt, ami belerondított az egyenletbe. Ez pedig a felszíne hozott egy másik, a manotokban moderált ösztönt.

Ez pedig a dominancia megőrzésének ösztöne. A manotok, így Neyy ősei falkában élő ragadozók voltak, amiknél fontos volt a túlélésben, hogy a legerősebb és legokosabb egyed vezesse azt. És ha ez a vezér alkalmatlannak találtatott, akkor legyen utánpótlás, aki követi a trónon. Végigkísérte a történelmüket, lassan nem egyedek, hanem törzsek és nemzetek harcoltak a világuk irányításáért. Aztán eljött az utolsó nagy dominanciaharc egy nukleáris háborúba torkollott. Végül ráébredtek arra, hogy milyen sebeket ejtettek a bolygójukon, elkezdték egymással a kapcsolatot keresni, hogy megmentsék a világukat.

Először is meditációs módszerekkel szorították vissza a háborúknak üzemanyagot nyújtó ösztönöket, és együttesen, egy falkaként építették újra a világukat. Neyy a saját bőrén érezte, hogy még mindig ott voltak bennük, csak nem annyira drasztikusan érvényesítik, mint régen. Egy manot élete harc volt, hogy hogyan mozdítsa el kíméletesen az általa alkalmatlannak ítélt társait a rangjukból.

És erre itt volt Trent, aki bár akaratlanul is, de emlékezteti arra, hogy ő mennyire is öreg. A legutóbbinál is mikor kiállt érte. Kinyílt az ajtó, és Hawkins lépett ki rajta a képén lévő vigyor lassan körbeölelte az arcát.

- Szevasz cimbora! - kiáltotta Neyynek. - Hogy aludtál?

- Cimbora? - kérdezte a manot, és tovább csapkodta a habverővel a serpenyőben kavargó tojást. - Jó illata van. Nagyon...

Trent átkandikált Neyy válla felett, és megnézte mi is sül a serpenyőben.

- Kösz! - mondta Neyy, és a tojássárga kása felét Hawkins tányérjára söpörte, mellé pedig három szelet vörösre sült szalonnát rakott. - Tudom, hogy ti emberek így szeretitek.

- Ó, kösz, jó arc vagy - mondta Trent, és belekóstolt a rántottába és vigyorogva rágta össze. - Több emberi kaját kellene sütnöd. Tényleg.

- Hawkins. Keressél magadnak egy kedves nőstényt, és az majd főzz neked, világos? - Ugatásforma nevétést hallatott. - Komolyan, azt akarod, hogy egy nagy, bundás manot csináljon neked kaját, egész életedben?

- Ha már nőstényeknél tartunk...

Neyy felkönyökölt az asztalra, az megreccsent a súlya alatt.

- Örülök, hogy túlléptél a tegnap estin. Figyelj, előbb vagy utóbb meglesz a pénz a fegyvere. Csak várd ki, és hidd el a farmereknek való szállítás is jó. Nyugodt, nem fogjuk össze...

- Neyy, valami elkell...

- Hawkins, előbb hallgass meg és gondolkodj el ezeken. Az, hogy mosolyogsz, és...

Felpittyent a csengő, Neyy felpillantott és rosszat sejtett. Aztán újra felcsipogott a a műszer, jelezve hogy valaki belépést kér a lakásba. Trent felállt volna, de Neyy egy kézmozdulattal lecsillapította.

- Nyugi Hawkins, én kinyitom. Te csak egyél, hamarosan minden energiádra szükséged lesz. - Neyy ismerte az emberek arckifejezését, de nem eléggé. Így az, hogy a pilóta elsápadt talán valami betegségnek a tünete lehet, nem pedig annak, hogy ideges.

Az ajtó bal oldalán lévő konzol képernyőjén az Alyssa nevű nő vörös hajfonatokkal keretezett arca jelent meg. Neyy karjai lehullottak, a válla felett Hawkinsra pillantott, és megszólalt.

- Beszéltél este vele mi? Megint? - Neyy a jobb tenyerét a falra helyezte, és lecsukta szemeit. - Kérlek. A Mantora holdjaira esküdj, hogy csak azért jött ide, mert elfogadta az utódnemzési ajánlatodat.

Trent felállt, és csípőre tett kézzel megállt az indulatosan szuszogó manot bal oldalán.

- Hát, rávettem egy második körre - mondta mosolyogva Trent.

- És mégis hogy? - kérdezte Neyy lemondóan, és megremegett a felső állkapcsa.

- Elmondtam neki az igazságot. Hogy mi vagyunk a legbátrabb és legmerészebb ingahajó pilóták az Escalanon cimbora. - A kezével rácsapott Neyy vállára, az pedig rásandított a pilótára, az pedig kacsintott - És persze bizonyítékkal is szolgáltattam. És ő is, hogy bizony rohadt sokat tudna rászánni arra a kirándulásra.

- A Sírgödörbe - suttogta Neyy. Tűéles képpel eszébe jutott az éjszaka látott álma, és a hozzá kapcsolódó emlékek. Ha Hawkins látta volna azt, amit ő, ott a Imdali Nebulában látott, akkor ő is komolyan vette volna a történeteket arról az elátkozott helyről és talán elgondolkodott volna, hogy talán az Escalanon is hasonló erő tette átkozottá a Sírgödröt.

- Egy rohadt temető az egész bolygó! - suttogta Hawkins. - A roncsok tele vannak azoknak a ki tudja, hogy miknek a hulláival, akik azokon utaznak. Egyáltalán miből gondolod, hogy az tényleg a helyi Bermuda háromszög?

Neyy mikor megérkezett az Escalanra akkor hallott történeteket arról az átkozott helyről, de még el sem repült mellette. Talán ha vetne rá egy pillantást, ha átrepülne felette és megnézné. És ha visszatérne onnan, a nélkül hogy bármi is éljen ott széttépné. Talán előbb be kellene bizonyosodnia, hogy tényleg van e ott valami.

- Történetek - tért ki a kérdés elől a manot, és Hawkinsra nézett. - Jobb elővigyázatosnak lenni, hátha mégis igazak.

- És te a nagy és bátor manot becsinálsz pár rémmesétől. Ha gondolod, akkor kiszólok neki, és ajánlok neki valaki mást. Tudod, hogy lenne időnk a farmerek piacára kimenni üzletfeleket keresni - ajánlkozott Trent, de a hangjába gúny vegyült, ami bizony bántotta a manot fülét. - Semmi gond. Elhiszem, hogy kicsit félsz a...

Neyy halkan felmordult, a szeme dühösen megvillant, Hawkins pedig akaratlanul is hátralépett, de az arcán, bár kicsit halványabban, de még mindig ott ült a csempészvigyor.

- Kíváncsi vagyok az ajánlatára - mondta magára. - Ki tudja, talán tudd egy olyan összeget mondani, amiért megérné berepülni oda.

Hawkins összecsapta a kezét, és felkurjantott.

- És Neyy csodás agya most is győzött.

A manot halkan felmordult, és megvakarta pofaszakállát.

- Csak hogy már én is tárgyaljak vele. Mert elvileg én vagyok a főnök és te a beosztott, igaz? Csak, hogy csináljam a dolgomat. - Előrenyúlt, és megnyomta a mikrofont.

Remélem, hogy rájön hogy én vagyok, és nem Hawkins hangját várja.

- Jöjjön csak be. Neyy vagyok, a főnök.