A siklólegyek vörös pontjai lassan elmaradtak mögöttük, aztán megfordultak és visszafordultak. Trent lejjebb vette a sebességet egy kicsivel és Neyyre nézett, aki éppen a szenzorokat állította veszélyhelyzetről kettővel vissza, a legmagasabb készenlétre. A műszerpult fényei jégkékre váltottak.

– Ez a manőver, amit alkalmaztál...

Trent összefonta a tarkóján a kezeit és vigyorogva bólintott.

– Megmentette az életünket, tudom – vágott közbe a manot szavába, és figyelte Neyy reakcióit. A manot azonban csak megrázta macskaforma fejét, és az ablak felé fordult. – Annak idején még a pilótaiskolában dolgoztam ki, papíron mindig működött, és most...

– Most csináltad először? – kérdezte Neyy megrökönyödve. – Szórakozol velem?

– A lényege a gyors mozgás, és az üldözők tudatlanságának kihasználása – válaszolta Trent. – Figyelj, amikor a tiszt megnézte, reflexből nyomta rá a pecsétet, hogy alkalmatlan vagyok.

– Hogy mi? – kérdezte Neyy. – Te alkalmatlan vagy...

– A katonai gépek vezetésére – sóhajtotta a fiatal férfi. – De civileket attól még vezethettek.

Ő hátrahőkölt, ekkor Trentnek eszébe jutott az első találkozása a manottal. Ő Port Howard egyik hirdetőtábláján látta a manot szögletes betűivel kiírt hirdetést, aminek betűi percenként olvadtak szét és öltötték más nyelvek írásjeleinek formáját. Másnap reggel ott volt a Noviyy hangárjába, ahol mutatott pár rutin manővert a manotnak a géppel, aztán csak a kérdéseire válaszolt.

Ahogy James bátyja mondta.

– Akkor téged ott a repülősiskolába abszolút bolondnak néztek Hawkins? – förmedt rá Neyy, mutatóujját megpörgetve a halántéka felett. – Mit hallok?

– A lényeg az, hogy sikerült!

– És mit csináltál volna, hogy ha az egyik siklólégy vérszemet kap, és közelebb jön? És rájön, hogy azért nem tűzelünk, mert csupasz seggel járkálunk? – Széttárta a karjait, a nap megcsillant az ujjain meredező fehér karmokon. – A lexikonban a te képed van a felelőtlenség szócikkely alatt, Trent. A te képed, vagy ha nincs akkor megszerkesztem úgy!

– Figyelj...

Dörömböltek az ajtón, aztán újra. Trent elhallgatott, eszébe jutott, hogy most éppen valaki haldoklik a teherfülkébe, vagy talán már meg is halt. Neyy kicsatolta magát, és Trentre nézett.

– Még később megbeszéljük... – morogta, aztán az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Trent az ablakon túl elsuhanó esőerdőre és roncsokra koncentrált. A szeme sarkából látta Braddockot. A roncsvadász szétvetett lábakkal állt, és úgy emelte tekintetét Trentre. Arca egy felrobbani készülő vörös óriás színében pompázott.

– Mi történt a beosztottjával? – szólalt meg Neyy.

– Meghalt – jött nagy sokára a válasz. Trent a szeme sarkából odanézett. Braddock szemében nem gyűltek a gyász könnyei. A válla nem ereszkedett meg... Haragos volt, de ez a harag sem a gyászé volt. Inkább mint aki a legpokolibb szörnnyel fog szembenézni szemben. – Azt mondtam, hogy biztonságba vigyetek be és hozzatok ki erről a helyről, igaz? És a szajrét is, igaz.

– Nem a mi hibánk, hogy az akethinek rajtuk ütöttek – próbálta békíteni Neyy a bandavezért, de az megrázta a fejét.

– Igen, az nem a ti hibátok – sziszegte, mint egy gázzal teli palack robbanás előtt. – Az viszont a ti hibátok, hogy késtek. Írtunk szerződést, hogy biztos távolságban fognak keringeni? Ragaszkodtál ahhoz a rohadt szerződéshez! Akkor miért nem tartottad magadhoz hozzá?

A manot halkan felmorrant, és előredöntötte a fejét, a pofája remegett.

– Te is balhézni akarsz, mi? – kérdezte Braddock fagyosan. – Feltépnéd a torkom, mi? Kibaszott szörnyetegek vagytok ti manotok. Hiába toljátok ezt a...

– Akkor fizetsz? – kérdezte Neyy. Braddock elhúzta a száját, a szemében gyilkos láng villant.

– Majd egy robbanógolyóval fizetek a pofádba – suttogta –, ha nem fogod be a nagy szőrös pofád...

Hawkins észrevétlenül robotpilótára kapcsolta a gépet, megfordult a székével és felállt. Odalépett Neyy mellé, összefonta a mellkasa előtt a karjait és állta a bandavezér tekintetét.

– Végig próbált róla lebeszélni. Kibaszottul idegesített a kárálása – mondta. Braddock ajka megremegett ahogy próbált visszatartani egy hangos üvöltést vagy azt, hogy ott helyben agyonlője Hawkinst. A férfi erre a pisztolyára tette a kezét.

– Hawkins, ülj vissza...

– Én basztam el, ne mást csessztessen érte – mondta Neyyre. – Szóval ha bajod van, akkor ide mondd! – A mutatóujjával a bal szemére bökött. – Világos? Próbáltam lerázni a siklólegyeket. Nem tudhattam arról, hogy benneteket majdnem bedaráltak a bogarak. És őszintén megmondva, nem szám...

Trent levette a kezét a pisztolytáskájáról, a következő pillanatba Braddock előrelendült, a székbe lökte Trentet és az alkarját a nyakára szorította. A férfi légcsöve szinte kilapult, az arca felpuffadt és vörösbe fordult.

– Na, nyögd ki szépfiú, mit akartál mondani – fröccsögte Braddock. – Na, mondd csak ki. Azt, hogy nem számítottam rájuk?

Fokozta a szorítást, arcán cápavigyor terült szét, megmutatva a férfi fogait. Csak percekre lehet a megkattanástól, vagy talán már át is hágta azt a távolságot odáig.

– Braddock – lépett oda Neyy, de a bandavezér hátraszólt.

– Megnevelem a kis háziállatodat, ha már neked nem sikerült – szólt vissza. – Még így is jobban vágom mi van itt a Külűrben, mint te. A Földröl bújtál ki anyádból, mi? Ó igen, bűzlesz attól a szarfészektől, földfiú. Na tanulj meg valamit: itt a Külűrben semmi sem biztos. Nem tudom, hogy a Földön hogy mennek a dolgok. De itt így mennek.

Hawkins felnyögött a tüdejéből kiszoruló levegő, a szemei kiguvadtak, ahogy Braddockra és a háta mögött Neyyre pillantott. Próbálta kinyitni a száját, hogy szóljon. Braddock észrevette, előbb, mint bármi mást.

– Na, mi van. Nem hallom.

Közelebb hajtotta a fejét, a fülét Trent szájához tartotta.

– Miért vagy ilyen halk – mondta, és megfeszítette az izmait. – Hangosabban, most legyen nagy a pofád!

Braddock ekkor érezte meg, lepillantott. Hawkins már nem bírta tartani a pisztolyt, ami a roncsvadász oldalába nyomódott.

– Mi? – kérdezte, mikor meglátta a fegyvert. Elengedte Trent torkát, aki azt érezte, hogy a mellkasában valami újra mozogni kezdett. Szívének dobogása enyhült.

– Felkészültél, látom – mondta Trent, és ránézett a Zsigerelők vezérére. Nem lépett azonnal hátra, továbbra se szakította el a tekintetét róla. Braddock szeme alatt egy ideg remegett, megmutatva, hogy két érzés harcol benne. Az életösztön és a balhé iránti vágy. Ez utóbbit Hawkins egész közelről ismerte, mondhatni huszonkilenc éven át hű társa volt.

– Másszál le rólam, mielőtt félreértem és egy lyukat robbantok az oldaladba.

Braddock lemászott Hawkinsról, a pilóta felállt. Bal kezével a sajgó nyakát dörzsölte, a jobb kezében a pisztolyát tartotta.

– Nem hatottál meg – morogta Braddock. Neyy felé fordult, és rámutatott. – Több ponton is megszegtétek a szerződést, így egy kupac bejidszart kaptok, nem pénzt ezért.

– Persze-persze – felelte Hawkins. A roncsvadász összehúzta bőrkabátját, sarkon fordult és kisétált a pilótafülke ajtaján. Az ajtó a helyére suhant, Hawkins visszaült a székébe, és visszavette az irányítást a komputertől. – Nem értem miért van kiakadva a szajré miatt. Van itt elég roncs, amit kizsigerelhet.

Mutatott körbe. Átkormányozta a hajót egy ketté tört leviatán két darabja között, és jobbról megkerült egy megfeketedett, robbanásoktól tépázott roncsot.

– Nem tudod, hogy kit vettünk fel a Zsigerelők mellett, mi? – kérdezte Neyy szemrehányó éllel a hangjában. – Nem tudod, hogy ki volt az a larn?

– Akit olyan rossz bőrben hoztak fel? – kérdezett vissza, és suttogóra vette a hangját. – Aki itt halt meg?

– Az a larn nem akárki volt – válaszolta a manot, és átnézte a szkennerek adatait, közben ránézett az utastérbe elhelyezett kamerákra is. A larn holttestét sötét lepellel takarták le, miközben Braddock fel-alá járkált. – Akter öccse volt.

Hawkins hátradőlt a székében, és rákönyökölt a karfára. Az egykori larn zsoldos a legvagyonosabb lény volt az Escalanon, és a környező rendszerekben. A pénzét pedig nem a jó cselekedetiért kapott jutalomként kapta. Sokkal inkább azért mert a szektor nagy részén ő irányította a műkincsek, rabszolgák, kábítószerek és más fegyverek kereskedelmét. Három zsoldosszervezet és a környező világok veszélyes orvgyilkosai vártak a parancsára. A larnok maguknak való népség voltak, Hawkins két dolgot tudott róluk, mint mindenki más, aki csak hallott róluk.

Robbanékony és kegyetlen lények voltak, és mindennél fontosabbak voltak számukra a családtagjaik.

– Szóval Braddock halott ember – mondta Hawkins. Neyy bólintott.

– Ahogy mondod – helyeselt Neyy.

A rádió felsípolt, mikor befogta Port Howard városának vezérjelét. A Noviyy átsuhant egy hajóroncs felett, minek burkolatát fegyverek találatainak kráterei tarkították. Utána egy hatalmas leviatán emelkedett, ami körül drónok köröztek, mint apró döglegyek. Beröppentek a hajó burkolatán tátongó repedéseken, hogy felkutassák azon zugokat, amiket a roncsvadászok nem tudtak elérni, a hajókat építő titokzatos lények által hagyott esetleges ereklyék után kutatva.

A dzsungel által lélegzett pára felé az űrkikötő tornyának sötét sziluettje emelkedett. Ahogy közelebb értek a reggeli ködtakaróból lassan formát öltöttek az űrkikötőt körülvevő fémfalak. Rajtuk túl a leszálló helyek fémkráterei tátongtak, beljebb roncsvadászoknak átmeneti otthont nyújtó több emeletes tömbházak emelkedtek.

Trent elrepült a Kincses Hajó ősi, földi vitorláshajót formázó, neonokkal kivilágított fémépülete mellett, aztán jobbról megkerülte az „Árnypalota" hotel sötét téglákból épült tömege mellett, miből karcsú tornyok tucatjai nyúltak az Escalan szürke ege felé. Kocsmák, bordélyok és hotelek sorakoztak végig az utcák mentén, homlokzatukon lógó cégérek próbáltak kuncsaftokat halászni a járdán áramló a tömegből.

– Otthon édes, otthon – mondta Hawkins, miközben elhúzott egy vaskos ércszállító mellett. Aztán egy csapott szárnyú, lekerekített orrú űrjacht suhant el mellettük, egy pillanatra a hátsó hajtóműve betöltötte az ablakon át látott ablakot, aztán felszökkent az égre és eltűnt az égen terpeszkedő felhőfodrok között. Trent vágyakozva nézett utána, gondolatai a csillagok között jártak.

Aztán visszafordult, és a láthatár felé nézett.

A távolban az Escalan gazdagjainak üvegből és acélból épült palotáinak kupolái és tornyai emelkedtek. Tulajdonosaik talán abban a pillanatban is egy komputer előtt ültek, megszervezték következő, milliókat érő lépéseiket, miközben egyedi robotok és szerződéses szolgák tucatjai drága ételeket és italokat vittek nekik tálcán.

Hawkins lassan visszahúzta a kart a műszerfalon, a Noviyy hajtóműveinek zúgása elhalkult, mikor megérkeztek az ingahajók garázsaihoz, miknek bejáratát félig a város alapzatát képző vasbetonba mélyesztették. Játszi könnyedséggel siklott be a tágas hangárba vezető folyosón át. Az ingahajó érkeztére felkapcsoltak a garázs falába süllyesztett világítótestek, fénybe borítva a szerelőpadokat és a kampókra akasztott elektronikus szerszámokon.

A Noviyy belseje gyengéden megrázkódott, mikor Trent lerakta a kör alakú leszállóhelyre és lehajtotta a rámpát. Neyy társaságában ment hátra a raktérbe. Braddock és a két megmaradt társa még mindig a larn holttesténél álltak, és a terem másik sarkába álldogáló ulkesht és annak társait nézték. A csönd mint egy frissen született fekete lyuk gravitációs mezeje telepedett mindenre. Trent leküzdötte a késztetést, hogy Braddockra nézzen.

– Itt az út vége – mondta Neyy, és végigpillantott a bandatagokon. – Ha nem kapjuk meg a pénzünket, akkor...

– Arra mérget is vehettek – lépett el Braddock a faltól, és zsebre dugott kézzel nézett Noviyy két tulajdonosára. – Ennyit se értettek...

Csücsörített a szájával, az ajkán megjelent egy jókora nyálcsomó. Neyy odalépett, és kivillantotta jókora agyarait. Egy oroszlán nemességét és egy medve békességét egyesítő arca hirtelen egy  vérszomjas törzsi totem maszkjává alakult.

– Ha megmered tenni, akkor legközelebb gyalogolhattok át a dzsungelen – suttogta fenyegetően a manot. – Ha egyáltalán lesz legközelebb.

Braddock csöndesen nézett a manotra, ujjaival a pisztolya környékén mattatott. Hawkins közben védelmezően a társa elé lépett. A másik férfi ránézett, és felkuncogott.

– Hát nem édes? – kérdezte. – Hirtelen nem tudom, hogy melyik elbaszott vesztes a kutyus és melyik a gazdi. Jó, ma túl sok férget öltem, egy idő után már unnom őket.

– Akkor távozz innen békével – mondta Neyy merev és morgásra álló hangon.

Braddock Intett a társainak, akik egy ruhákból és a roncsvadászatban használt mászó cölöpökből rögtönzött hordágyra rakták a halott manotot. Egy zokszó nélkül lesétáltak a rámpán, de Braddock utoljára még ránézett kettejükre, és követte embereit.

Hawkins kifújta a levegőt, és megtörölte a homlokát, ami mögött átható szúrást érzett, ami estére valószínűleg pokoli fejfájássá fog duzzadni. Neyy hangosan fújt egyet, és pislogott egyet hatalmas szemeivel.

– Őrült ez – mondta végül, és terpeszbe vágta a lábait, hogy leplezze azok remegését. Azonban magának nem hazudhatott. Érezte a hátán leszánkázó kövér verejtékcseppeket. – Komolyan, a francért fogadtad el ezt a melót.

– Hawkins, utálsz engem? – kérdezte Neyy. Trent felkacagott, és belemarkolt a manot vállán a bundába.

– Hát... – habozott Trent, közben próbált rájönni, hogy mit is válaszolhatna egy ilyen kérdésre. – Nem mondom azt, hogy párszor nem dobnálak bele egy fekete lyukba, de.... Egész jól megvagyok veled. Hé, hisz tőled kapom a fizetést.

– Ha van miből – pillantott Neyy a bandatagok háta után. A kezében már ott volt a kommunikátora. – De most gyülölsz engem? Válaszolj őszintén, nem foglak felfalni.

Hawkins az utastér plafonja felé emelte a tekintetét és kifújta a levegőt. Igen, Neyy nem adott neki több fizetést. Igen, Neyy oktatta ki, mint ha valami porbafingó kezdő lenne. És igen, Neyy parancsolta gyakran korán a Fekete Gyöngyből, vagy a Kincses Gályából, mikor kártyában éppen nyerő szériában volt, vagy valami gazdag külvilági kereskedővel dumált valami frankónak igérkező üzlettről. És ugyan ez a Neyy torkolta le, mikor nem végezte jól a munkáját, vagy elkalandozott. De ez a Neyy volt az, akihez bármikor fordulhatott, mikor beszélgetni támadt kedve. Mikor elmondta neki a terveit. Ugyan ez a Neyy volt, az, akivel lehetett inni, szórakozni vagy esténkén egymás elleni űrhajó szimulátor meccseket játszani.

– Nem, nem utálak – mondta ki.

– Akkor mi a francért csináltad ez? – kérdezte a manot. – Megtudom magamat védeni, tudtommal még messze vagyok az ősök ösvényétől. És erre te jöttél, és akkor beszéltél, mikor nekem kellett volna.

Trent eltátotta a száját és széttárta karjait, de a manot fagyosan nézett rá.

– Egy manot ez tenné, mi? – kérdezte, mire Neyy az emberektől átvett divatos gesztussal bólintott. – Oké, de én ember vagyok, és normális esetben mi emberek mindig kiállunk azokért, akik fontosak számunkra. – Előrelépett, hogy beleöklözzön a manot vállába, de inkább visszarántotta. – Vagy mi az? Te beszélhetsz velem úgy, mintha egy két méteres járkáló és beszélő szőnyeg lennék, de én veled nem úgy, mintha ember lennél? – gúnyosan felkacagott. – Na, most hogy tudod hányadán állunk nagyfiú, én megyek a Sötét Gyöngybe. Ha csak nem nincs egy másik öngyilkos küldetés, amit bevállalnánk. Vagy...

Neyy lement a létrán, és belépett az ingahajó leszállókarmának árnyékába, és felnyúlt. Trent látta, hogy a manot karmai a burkolatba égett sötét sávon futnak végig.

– Súrolta egy plazmacsóva, túl gyors volt. Én se vagyok tökéletes... – pilóta, fejezte be és Trent elhallgatott, és elhallgatott a döbbenettől, hogy a teremtmény szája mosolyra húzódott.

– Mond csak ki.

– Mindegy – legyintett Hawkins.

– Valamit mondani akartál... Mondd ki. Ne tarsd magadba.

– ... mindennap. Én se vagytok tökéletes mindennap. – Elindult a közösen bérelt lakásuk felé. Csak annyit szeretett volna már, hogy vesz egy zuhanyt, átveszi a ruháit valami kevésbé átizzadtra és elmegy egy olyan helyre. Oda, ahol nem akarják bogárlények leradírozni a bolygó egéről.

A Fekete Gyöngy pultját pont ilyennek találta.

– És nem mosom le a csíkot – kiáltott még hátra. – Legalábbis egy darabig nem. Jól fog ott az mutatni. Sokkal nagymenőbb, viharvertebb lesz tőle... – Trent megdörzsölte az állát, a borosta sercegett az álla alatt, miközben arra gondolt, hogy a leviatán felett végrehajtott hadicsele mennyire jó reklám is lehetne a kis fuvarozási vállalkozásuknak. Aztán rájött, hogy Neyy azonnal lehurrogná, míg Braddock vagy valamelyik kiscserkésze azonnal vérszemet kapna és hazugnak nevezné. – Na, érted. Gyere te is a Fekete Gyöngybe, hagyd a francba azt a számolgatást, és rúgj ki a hámból.