Köszönöm szépen a díjat uborkasnutella !!

Több időt szántam erre, mint amennyit bevallanék. ><
(Előre is elnézést a kisregényért az 5. kérdésre.)

Jöjjenek is a kérdések!

1. Melyik a kedvenc drámád?

Nem szoktam drámákat nézni, de nagyon szerettem a Pinocchio-t és anno a Palota ékkövét.

2. A zene, ami bevitt a Kpop-ba:

Egy Teen Top szám volt. Már nem emlékszem, pontosan, hogy melyik.

3. A kedvenc könyved:

Nincs ilyen.

4. Ha találkozhatnál a kedvenc Idoloddal (nyelv nem akadály), mit mondanál neki?

Elmondanám, mennyire szeretem és tisztelem. Hogy igenis megérdemli a rivalda fényt, mert keményen megdolgozott érte. Hogy megérdemli a sok dicséretet, s ne eméssze magát, ha valami nem perfektül, a tervek szerint történik. Emberek vagyunk, hibázunk. Tudom, ő nem vágyik arra, hogy mások fölé kerüljön, de néha igenis álljon a sarkára, mert sokszor ő az okosabb, még ha ezt nem is látja be.

Vannak dolgok, amiken nem lehet segíteni, de együtt lehet vele élni, és ez neki sikerült. Sikerült neki az, aminek én még bőven az elején vagyok, s ezért felnézek rá. Volt egy álma, amiért küzdött, félretéve minden nehézséget, s bár nehezen, de átment minden akadályon, amit mások raktak elé. Legyen büszke arra, amit elért... sok hozzá hasonló elbukott, mert meg sem próbálták.

Mindketten (igen, ketten vannak) a világot érdemlik, és a figyelmemet, ami nem sokaknak adatott meg. Ők azok, akiket hibáikkal együtt képes vagyok elfogadni.

5. Hiszel Istenben vagy sem? (Kérlek, indokold, bármi is a válasz!)

Magam sem tudom igazán, de inkább a nem felé hajlok.

Nyolc évig egyházi iskolába jártam, ahol ugyan ennyi ideig katolikus hittant tanultam. Hat évig Terike néni oktatta a Biblia tanításait játékosan, de szigorú tekintettel és éles hanggal, majd János atya álhumortól csepegő mocskos rongyba burkolt bántalmazó kezei vették át a stafétát. Míg korábbi a gyermeki álmodozást irtotta ki csírájával a fejemből, utóbbi kivívta mélységes utálatomat a katolikus egyház iránt. Rágalmazó szavak és fizikai sérelmek is érték tizenfős kis csoportunkat, de nem akarom részletezni, mert kényes téma és feleslegesnek tarom...

Nem emlékszem pontosan, de valószínűnek tartom, hogy sosem hittem benne igazán. Mindenki tényként közölte, hogy létezik, s a hit a vallással együtt ránk lett kényszerítve az első iskolai évtől kezdve. A kötelező templomba járást matricagyűjtő füzettel tették élvezetesebbé. Ráadásul kifestőként is funkcionáltak a kis matricák, így még nagyobb örömöt okozott, amikor egy újabbat ragasztottak a harmonikaként kinyíló kartonlapra minden mise végén.

Eleinte nem kérdőjeleztem meg a felnőttek kijelentéseit. Élveztem templomba járni a sok dal, matrica és érdekes mese miatt... no meg persze volt, hogy elszórakoztattuk magunkat a többi sorstársammal. Még elsőáldozó is voltam, szóval új élményként azt is megtapasztalhattam, hogy a mise végén már nem csak szenteltvizes keresztet kaptam a homlokomra, de az ostyát is magamhoz vehettem.

Később, miután már Terike néni is a fejemhez vágta, hogy hülye vagyok, ha hiszek a Jézuskában, illetve a szüleim többi meséjében, s miután a történelem és más tárgyak során megismerkedtem a világ különböző vallásaival és a természettudományokkal is, eléggé elbizonytalanodtam. Bár korábban is voltak az életemben más vallások (evangélikus és református), de mivel ezek szintén keresztények, így azon kívül, hogy másként köszöntöttük egymást, illetve máshogy tartottuk a kezünket az ima során, mikor egy-egy másik órára ültünk be hiányzás miatt, nem különösebben tapasztaltam nagyobb eltéréseket a tanítások között. Bár be kell vallani, hogy sokkal kellemesebb volt a légkör a többi csoportnál.

Tehát, miután megismerkedtem a görög (római), egyiptomi, távol-keleti, az északi, indiai hitvilág isteneivel, elgondolkodtam... „Miért hiszi mindenki, hogy az ő, csakis az ő istene(i) valós(ak)?" „Mitől jobb az egyik a másiknál?" És nem utolsó sorban: Melyik valós isten hagyná, hogy az emberek könyörtelenül mészárolják egymást az ő nevében? Az ő szavát követve... Persze ezek megválaszolatlanul maradtak, de nagyban hozzájárultak az elidegenedésemhez.

Mindig szerettem álmodozni, de emellett elég realista is voltam. Ahogy egyre több tudást szívtam magamba a Föld kialakulásáról, az evolúcióról, úgy halványult el a fejemben annak a felvetésnek az apró kis szikrája, hogy isten teremtette volna a világunkat. Onnantól kezdve a Biblia tanításai nem voltak többek meséknél...

Őszintén szólva, nem tudom tagadni a létezését, bár nem is célom. Volt rá példa, hogy nagyon ideges voltam, s ezért imádkoztam, végső kétségbeesésemben hozzá fordultam „ártani nem árt" alapon, „ha mégis létezik, akkor csak segít" hozzáállással. Ez valószínűleg annak a hatása volt, hogy lényegében belém nevelték a hitet.

Persze mindezzel véletlenül sem akarok arra célozni, hogy a hit rossz. Sőt! Ha engem nem értek volna negatív ingerek, s az elejétől rám lett volna bízva, hogy hiszek-e benne, talán még most is kétségek nélkül élnék. Talán, ha ez biztos maradt volna az életemben, nem lennék olyan bizonytalan, s jobban megbíznék másokban is. De mindez csupán spekuláció... számomra ez így alakult, változtatni nem lehet már rajta. Azt viszont, hogy mások képesek hinni, nagyon csodálom. Szerintem remek dolog, hogy van valamije az embernek, amiben hihet. Nekem nincsenek céljaim az életben, nincsenek álmaim, s nincs semmi, amiben hihetnék, így az életem elég üres, s javarészt úgy érzem, hasztalan is. Nincs semmi, amit úgy érzem, el kellene érnem vagy be kellene teljesítenem... csupán azért élek, mert... te is tudod, ne keljen leírnom.

Huh... elég komor lett a hangulat, mi? Becsöppentél az agyam egyik legsötétebb bugyrába, sajnálom. Gondolom, te hiszel benne, ezért is kérdezted... nos, most olvashattál egy másik szemszöget.

6. Mit gondolsz, mi a „mai világ" legnagyobb problémája?

Röviden: az emberiség. (Az előző kérdés miatt elment a kedvem a kifejtésétől, sajnálom.)

7. Hogy állsz az interneten született barátságokhoz?

A mai világ velejárója. Teljesen természetes, s ha az ember a saját környezetében nem talál hasonszőrűeket, jól jön ez az internet dolog.

8. Mit gondolsz a távkapcsolatról? (Legyen szó szerelemről, vagy barátságról.)

Álmaim kapcsolata lenne! Nincs fizikai kontaktus, kellemetlen szemezgetés... egy vita során egyszerűen le lehetne némítani.

Komolyra véve a szót... sokan ellene vannak, mert egy (pár)kapcsolatban igénylik az érintést, hogy fizikailag egy térben legyenek. Szerintem ez teljesen felesleges egy barát esetén... egy szerelmi kapcsolat már más tészta, mert az magában foglalja az erotikus vonzalmat is, amit képernyőn keresztül nehéz átadni. Ezért megy tönkre egy idő után sok távkapcsolat. Nincs fizikai megerősítés az érzésekről... sokan ezt kulcsfontosságúnak tartják. Bár nekem nincs szükségem ilyesmire, teljesen megértem őket.

9. Ha választhatnál, hogy hova költözz, melyik országba mennél?

Nincs igazán olyan ország, ahol szívesen élnék. Mindnek megvan az előnye, és hátránya is és nehéz mérlegelni közöttük. (Titkon az Alpokba vágyom.)

10. Mit gondolsz a „tömeg" kifejezésről?

Igen földhözragadt kifejezés. Egy szilárd test vagy fluidum súlya, mely a Föld tömegéből adódó gravitációs vonzóerőnek köszönhető, s mely miatt megannyi nő kényszeredetten áll mérlegre. (Néha szeretem azt hinni, szellemes vagyok...)

Azért remélem, nem fogtok kevésbé viccesnek tartani, miután megosztottam ezeket a gondolataimat! Kérlek, mondjátok, hogy még mindig humoros vagyok a szemetekben!! ㅠㅠ