Óvatosan körbekémleltem, hogy nem zavartam e meg valakinek a lelki nyugalmát. Szemem megakadt egy koszos kölykön, aki elkerekedett szemekkel nézett rám. Na már csak ez hiányzott. A kissrác odasétált hozzám és megszólalt.

-Tudod, hasonlítasz az anyukámra.

Felvontam a szemölldököm.

-Igen? Hát ez remek. Ő hol van most?

-Nincs itt. Sosem ismertem. De az apukám sokat mesélt róla. Pont ilyennek képzeltem el.

-Hány éves vagy? -guggoltam le mellé.

-Mindjárt 6...

-Akkor sajnos képtelenség, hogy az anyád legyek.

-Apa még rajzolt is rólad.

-Na jó, ezt már tiztáztuk, hogy nem rólam van szó...

-Dehogynem... Mostmár biztos vagyok benne! Téged rajzolt le apa!

-Elég legyen.

-Két éve egyszer összefutottatok. És együtt hajóztatok el a távoli szigetekre.

Már nagyon untam a kissrácot, így rászóltam.

-Elhallgass!

A kis taknyos lehorgasztotta a fejét.

-Akkor nincs esély arra, hogy az anyukám legyél?

-Hát... Nincs. Arra emlékeznék, ha szültem volna. ...Remélem. -álltam fel, de ekkor megpillantottam még valakit.

Egy huszas éveiben járó kopasz csávót. Meredten nézett rám. Értetlenül álltam, nem tudtam hova tenni ezt a nézést. Ekkor azonban megakadt a tekintetem az egyik ujján. Műujj volt. Döbbenten néztem vissza a fejére. A mocskot és a haj hiányát leszámítva nagyon is tudtam, hogy ki ez. Aztán ami már tényleg mindennek a teteje volt, amikor a kisfiú odaszaladt hozzá 'apá't kiabálva.

-Shannon. -szólalt meg, majd elindult felém.

-Nem nem. Nemnemnem... -ráztam a fejem megsemmisülve és sarkon fordulva megpróbáltam elsétálni.

-Shannon, állj már meg. Nem akarok tőled semmit. Csak beszélgetni akarok.

-Na jó. -álltam meg- Rendben, beszélgessünk. Van egy pár kérdésem. Először is mi történt a fejeddel?

Drake elvigyorodott.

-Nem tetszik a hajam?

-Hát ami nincs, azt nehéz szépnek találni.

-Igazából leborotváltam a tetvek miatt.

-Á... -fintorodtam el- Mostmár mindent értek. Vagyis... Azt például nem, hogy mi a fenéért hiszi azt ez a gyerek, hogy én vagyok az anyja?!

-Mert azt mondtam neki. -felelte halál nyugodtan.

-Ez hízelgő, de gondolom volt igazi anyja.

-Volt hát... De őt sosem szerettem. Róla nem tudtam volna úgy mesélni, mint rólad.

-Te csak ne meséljél rólam. 13 voltam, amikor először találkoztunk! Nem vagyok büszke azokra az időkre.

-De szerettél.

-Pontosan. Múlt időben. Már két éve is kikosaraztalak egyszer.

-Ez nekem nem pont így rémlik... Tudod, én arra emlékszem, hogy néhány nem alvással töltött éjszaka után elküldtél egy csónakkal a tengerre.

-Miért, az nem kikosarazásnak számít?

-Nem aranyom, ugyanis előtte odaadtad magadat nekem.

-Najó, ezt most hagyd abba. Kalóz vagyok. Azzal vagyok, akivel akarok. Akkor magányos voltam, te is megfeleltél.

-Ez kedves. De ugye tudod, hogy ezt a fiad is hallja. -vigyorodott el.

-Ugye tudod, hogy azt is hallotta, hogy nem a fiam? -utánoztam a hangnemét.

-Akkor ennyi? Most nem kellek?

-Hát így kopaszon biztosan nem.

Ráztam meg a fejem, majd odafordultam a "fiamhoz".

-Te pedig, kis taknyos, keress magadnak egy másik anyukát. Szívesen ellátnám a feladatot, csak hát, tudod nekem van más dolgom is. Speciel most egy hajót keresek.

-Hát akkor sok sikert... -intett Drake- Ja és csak hogy tudd, én még most is szeretlek...

Megforgattam a szemem és elindultam a kikötő menti hajók felé. Már okosabb vagyok annál, mint hogy bevegyem ezt a dumát. Olyan sokan mondták már ezt nekem. Pedig azt se tudták, hogy mit jelent ez a szó. Persze én sem tudom. De nem is mondom. (Kivéve persze, ha kell valami az adott ipsétől.)

Odamentem egy szimpatikus hajóhoz, majd felpattantam rá. A fedélzeten nem volt annyi ember, mint amire számítottam. Csupán négy darab pocakos, szakállas és részeg tapló fogadott. Gyakorlott behízelgőként odalibbentem hozzájuk.

-Mikor indulunk? -kérdeztem, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga.

-Hé, kispipi! Nincs olyan, hogy te meg mi. Vagyunk mi és vagy te. Mi indulunk, de nélküled.

-Igaza van. Megtennéd, hogy arrébbröppensz a hajónkról? -szólalt meg a másik is- Kispipi... -mondta gunyorosan röhögve.

-Hát, nem. Tudjátok, éppen angliába tartok. Vagy spanyolországba. Választhattok, hova menjünk. ...Ugye, milyen rendes vagyok?

-Nem akarunk nőket a hajónkra... Úgyhogy sajnáljuk, de nem jöhetsz velünk...

-És mi van, ha nincs választásotok? -emeltem fel a pisztolyomat.

-Látom, nem voltam elég érthető... -állt fel az egyikük- Azt akartuk mondani, hogy húzd el az ocsmány képedet erről a hajóról!

Egy megvető fintort vágtam, de leeresztettem a fegyverem. Nem voltam gyilkolászós hangulatban...

-Nem tudjátok, hogy mit veszítetek... -morogtam oda, majd leugrottam a hajóról. Más tervet kellett találnom.

Szerencsére nem kellett sokat keresnem, ugyanis a terv talált meg engem. George képében...

-Hana drágám... Eltűntél.

-Nos ezt jól látod.

Szegény komolyan azt hiszi, hogy egy esti megvendégelés egy patkányok lakta tetőn elég lesz ahhoz, hogy ezek után az egész életemet hozzáláncolva éljem le? ...Szánalmas.

-Mit keresel itt?

-Hajót.

Mi mást keresnék egy kikötőben?

-Akkor lehetséges, hogy tudok segíteni.

-Milyen jószívű itt valaki...

Döntse már el, hogy akar e segíteni vagy sem...

-Az ott az én hajóm... -mutatott egy hatalmas háromárbócos dögre...

-Nézd, az meg az enyém. -mutattam a horizont felé siető pöttyre.

De ez a szerencsétlen nem értékelte a magasröptű humoromat...

-Ez esetben kénytelen vagy elfogadni az ajánlatomat.

Várakozóan néztem fel rá.

-Elhajózunk innen. Ahova csak akarod... Hiszen olyan régen nem mozdultam ki ebből a porfészekből. -vigyorgott lelkesen.

-Anglia? Spanyolország? -kaptam az alkalmon.

-Oda akarsz menni?

-Hát persze.

-Fosztogatni?

-Őszintén... Nem. Feltűnés nélkül akarok bejutni egy könyvtárba.

-Hogy hova?

-Könyvtár... Tudod az az épület ami tele van rakva...

-Tudom mi az a könyvtár! -vágott a szavamba- Várj... Te tudsz olvasni?

Sóhajtottam egyet.

-Igen, képzeld.

-És mégis mit akasz olvasni, hogy el kelljen utazni hozzá Angliába?

-Az legyen az én dolgom... ...Mikor indulunk?

-Hát... Amikor akarod.

-Lehetne minél előbb? Csak mert összetalálkoztam néhány emberrel akiket nem akarok többet látni....

-Mondjuk azzal a hullával a mólón? -vigyorodott el.

-Többek között... -biccentettem- Bár akkor még élt amikor találkoztunk...

-Akkor most adjak hálát a tengerek urának, amiért még életben vagyok?

-Ne.... -nevettem fel- Ne a tengerek urának.