-Kaptál a spanyoloktól rumot, mielőtt bedobtak a cápák közé?

-Ó, de még mennyire..!

-Igazuk van. Így mégiscsak jobb a halál... -bólogatott a barátnőm.

Miután Samarát beavattam a történtekbe, rögtön rátértünk a rumra. Örömmel fogadta a jó minőségű spanyol szeszt.

-És veled mi van? -kérdeztem vissza.

-Amióta nem találkoztunk, már háromszor elpatkoltam. Vagyis majdnem... Képzeld, az egyik ipse, aki mellesleg a kapitány volt, átadott váltságdíjként egy másik kalózhordának. Képzelheted, mit akartak tőlem. Bár miután belefojtottam a kapitányukat a saját mosdótáljába, valamiért meg akartak ölni. Úgyhogy felgyújtottam a hajót... Pontosabban berobbantottam a puskaport.

-És te megúsztad?

Samara vágott egy fintort és feljebb húzta a szoknyáját. A térde fölött láthatóvá vált egy otromba nagy égett seb.

-Úgy látszik, van még mit tanulnod.

-Egy olyan embertől, akit majdnem felfaltak a cápák? Kösz nem. Amúgy... Még jó, hogy emlékszem bármire is arról a napról. Egy kicsit részeg voltam. Vannak homályos foltok.

-Te mindig részeg vagy.

-Van benne valami. -vigyorodott el, majd elővett egy térképet és bontogatni kezdte.

-Ez honnan van? -nézett rám.

-Hé! Az az enyém! Hogy került hozzád? Az előbb még nálam volt...

-Pontosan, aranyom. De azután már hozzám került. Szóval? Honnan van? Ez nem egy átlagos térkép... Ilyen jeleket még soha sem láttam.

-Egy szigetet keresek. -adtam be a derekam.

-Hujjujj... Kaland? Kincs? Tudtam én, hogy valami rosszban sántikálsz. Benne van a véredben... -összehúzta a szemét- Keresed a bajt...

-Nem igazán kerestem... Inkább a baj keresett meg engem. De igazad van... Sok kincsről van szó.

-Veled megyek.

-Dehogy jössz... Sosem jöttél velem. Külön utakon járunk azóta az eset óta...

-Az... Az véletlen volt...

-Elmesélnéd, hogy hogyan lehet véletlenül lábon lőni valakit?

-Nem értem, hogy miért vagy úgy oda. Begyógyult, nem?

-Be hát. De te otthagytál.

-De hagytam neked piát. Fogadjunk, hogy attól gyógyultál meg.

Felnevettem.

-Most, hogy így mondod... Lehet...

Kopogás hallatszott, majd az egyik kalóz lépett be.

-Nyomás! -kiáltott rám, mire értetlenkedve néztem rá.

-Hova?

-A fedélzetre. Súrolni. -mondta, mintha ez lenne a legtermészetesebb.

-Biztos, hogy nem. -mosolyogtam rá.

-A potyautasoknak nemigen van választásuk.

Nagyot sóhajtottam, majd feltápászkodtam. A kalóz megragadott és konkrétan kilökött az ajtón. Az egyik közlegény éppen az orrom előtt csapta le a rongyot és mosta fel a gerendákat.

-Gyerünk, ti földnélküli patkányok, iparkodjatok! -sétált el köztünk a kapitány- Úgy csillogjon a Ladik, akárcsak a fogaim!

-Na az nem lesz nehéz... -motyogtam magam elé.

-Mit mondtál? Förmedt rám. -ezek szerint hallotta.

-Csak azt, hogy... Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt... -keztem el súrolni a padlót, kikapva a rongyot az egyik matróz kezéből.

Rémfog elvigyorodott, majd lassan továbbállt. Amint elment, feltápászkodtam és a hajó korlátja felett kidobtam a rongyot és leporolva a kezem visszamentem a kabinba. Igen, tudom. Nagyon hasznos munkaerő vagyok...

Szerencsére estére már megérkeztünk egy kikötőbe, addig meg átvészeltem valahogy a kapitány parancsait, dolgoztatását. Amint a Ladik lehorgonyzott, én már ugrottam is le a róla. Korom sötét volt az ég, a holdat, meg a csillagokat pedig eltakarták a viharfelhők.

Ötletem nem volt, hogy hol vagyok, csak azt tudtam, hogy ez egy kalóz város. (Legalábbis a szagokból ítélve) Elbúcsúztam a legénységtől, visszaloptam a térképemet és elindultam az egyik kocsmába. Nem akartam nagy feltűnést kelteni, így magam mögött hagytam a hangosabbnál hangosabb ivókat, és kerestem egy eldugottabbat. Mikor a ricsaj már csak távoli kuruttyolásnak hallatszott, rábukkantam egy ideális épületre. Hatalmas lendületet vettem és berúgtam az ajtót. A helység tele volt fekete csukjás alakokkal, akik most mind komoran felém fordultak. Pillantásuk semmi jót sem ígért, mellesleg elfogott a halálfélelem, így jobbnak láttam gyorsan távozni. Ám az egyikük megelőzött és becsukva mögöttem az ajtót vigyorogva elállta a menekülőutamat.

-Ejnye-ejnye. Mi nem hivattunk ide senkit. Már nem járt itt lány vagy fél éve...

-Hát persze.. Öhm. Csak eltévedtem... -feleltem zavartan- És már mennék is.. Igazán nem akarok zavarni. -fordultam meg, de a sötét alak még most sem állt el az utamból.

-Nehogy elmenj, cica... Hiszen csak most jöttél. Szívesen látunk itt. -vigyorgott a képembe az egyik testesebb alak.

Próbáltam megőrizni a hidegvéremet.

-Igen? ...Ezt jó hallani. Akkor egy üveg rumot, ha kérhetek...

Erre többen is felröhögtek.

-Sajnálom, rumnal nem szolgálhatok... Már mind elfogyott... -tettette az ártatlant az egyikük.

-Hé, srácok! Mit csináljunk vele? -kiálltott fel valaki a sarokból.

Én csak tehetetlenül álltam és hallgattam a rémesebbnél rémesebb ötleteiket, mint például:

-Rakjunk a fejére egy almát és lőjünk célba!

-Mit képzelsz? Nem kockáztatjuk az életét egy ilyen ostoba játékra! Ez egy nő!

-És még milyen nő!...

-Szerintem csak szórakozzunk vele!

-Igaza van! Én kezdem.

-Dehogy! Adjátok ide, én kezdem. -szólalt meg a testes alak újra és közeledni kezdett felém.

Előkaptam a pisztolyomat és a torkának nyomtam.

-Ne közelíts... -sziszegtem, mire a többi alak újra röhögni kezdett.

Ekkor azonban egy lövés hallatszott, mire mindenki elcsöndesedett. Egy lépcső vezetett az emeletre, azon sétált most le valaki komótosan. Amint leért, felmérte a helyzetet, majd komolyan megszólalt.

-Mi folyik itt? Hát erről lenne híres a vendégszeretetünk?

-Oh, dehogyis uram... Csak hát ha egy nő, ráadásul önként lép be közénk... Eluralkodik a káosz... -mosolygott álszentül.

A férfi egy ideig hallgatott, majd komoran elindult felém. Mivel fiatal volt és szemtelenül jóképű, egy ideig el is felejtettem félni. Ám mikor odaért, pisztolyomat felé fordítottam.

A férfi félmosolyra húzta a száját, majd újra a többiekhez fordult.

-Megértelek titeket... Egész csinos kis pipi... De! -itt újra komoly lett- Szerintetek mi jár azoknak, akik semmibe veszik a törvényeinket? Akik képesek volnának szétszedni egy vendéget, amikor a mesterük nincs ott? Nem tudok egy pillanatra sem ledőlni aludni, mert törvénysértésen kapom a bandámat!

A csukjás alakok lehajtották a fejüket.

-Öhm... Akkor mehetek? -fordultam a 'mester' felé.

-Dehogyis.. -nevetett fel- Addig nem, amíg nem kárpótoltalak a fogadtatás miatt.

-Ez jól hangzik... Rumot kaphatok? -éltem rögtön a lehetőséggel.

-Gyere, fent talán még van pia. -mosolygott rám megnyerően.

Elindultam felfelé a lépcsőn és még hallottam, ahogy újra elsüti a pisztolyát. (Ezúttal azonban a testes alak fejéhez tartva)

-Ha még valaki szórakozni akar, csak jelentkezzen. Van még 4 töltényem. -zárta le a témát, majd követett a lépcsőn.

-Ez... Milyen banda? -érdeklődtem, mikor felértem az emeletre.

-Túl sokat tudsz... Most vagy meg kell öljelek, vagy be kell avatnom téged. Melyiket választod?

-Azt hiszem jobban örülnék a beavatásnak...-tettettem a gondolkodást.

-Gondoltam.. -vigyorodott el- Hogy is hívnak?

-Hana. Hana Stone. -vágtam rá az első nevet, ami eszembe jutott.

-Üdv, Hana. Az én nevem George. De azok a szutykok ott lent, csak 'mester'nek szólítanak.

-Szóval ők a tanítványaid?

-Mondhatni. Igazából ezekkel nem sokra megyek. Aki tehetséges volt, azt mind kiemeltem már a fekete tömegből...

-És, mégis mit csináltok ti?

-Ez egy remek kérdés. Na, ülj le. Tessék, itt a rumod. -nyomta a kezembe az üveget, majd mesélni kezdett- Aki belép közénk, az kiképzést kap, esküt tesz le és onnantól kezdve fekete kalózzá válik. Igen, kalózok vagyunk... Ugyanúgy, mint te, vagy bárki más. Csak mi külön összeköttetésben részesülünk. Az eszméink közé tartozik az uralkodás, és hogy mindent ésszerűen kell csinálni. A kiképzés után a mester minden évben elküld néhányat a tagok közül, akiket méltónak tart arra, hogy a maga útját járja.

Ennél a pontnál belecsuklottam a mondandójába... Igen... Bármennyire is érdekelt, kik ezek, szinte semmit sem fogtam fel abból, amit George mondott, mivel az italommal voltam elfoglalva.

-Azok, akiket a mester elbocsájt, bárhova mehetnek, bárkik lehetnek. Csak egy a cél: valahol hatalomra jutni. A legtöbben híres kalózkapitányként élik napjaikat, de akadnak, akik angliában, vagy portugáliában vegyülnek el. A fő jelmondatunk az, hogy sose tudja senki, ki is vagy valójában.

Itt felkuncogtam, ugyanis kicsit ironikus volt a helyzet. Szegény George azt hiszi, Hana a nevem.

-A beépült kalózok, és kapitányok vígan élik az életüket, élvezik a hatalmukat. De évente egyszer összegyűlünk egy nagy találkozóra, a sötét gyűlésre, ahova mindenki eljön, aki a fekete kalózok tagja. Egy szigetre megyünk és ott felhalmozunk temérdek kincset, hogy majd jövőre szétosszuk azt a legnagyobb mesterek között. Azok között, akik a legnagyobb tetteket hajtották végre abban az esztendőben.

-Áh, értem... Értem... Szóval ti lopkodtok innen-onnan, élősködtök másokon, hogy évente egyszer néhány ember közületek fürödjön az aranyban... Tetszik! Határozottan tetszik... -húztam meg újra az üveget.

-És most. Tedd le az esküt.

-Eskü? Itt valami félreértés lehet... Én nem... Ilyenről nem volt szó.

George halál nyugodtan a bordáim közé nyomta a pisztolyát, úgy mosolygott rám.

-Dehogynem, cica. Különben meg kell öljelek.