A flotta halkan siklott a sima víztükrön. Sötét volt és csend. Mély csend. Dideregve egyenesedtem fel a párkányon álló helyzetbe. Elérkezettnek láttam az időt a szökésre. Időközben már ledobtam magamról a másik csizmámat, így csupasz és átfagyott lábbal elindultam a hajó jobb oldala felé. Néma csendben araszoltam végig és próbáltam nem leesni. Sikeresen eljutottam a hajó sarkáig, de innentől már nem volt olyan könnyű, ugyanis Navarro hajója mellett haladt a flotta többi tagja. Most, hogy beértem a látókörükbe, jobban kellett vigyáznom. Minden bárkán két őr sétált, puskával a kezükben. Najó... Mondjuk inkább úgy, hogy egy asztalnál ültek és kártyáztak vagy ittak... Bár mondjuk megértem... Én se tennék mást... Tovább poroszkáltam, ügyelve arra, hogy semmiféle zajt ne csapjak. Halkan osontam a csónakok alá. Mellettem egy ágyúcső állt ki a hajó oldalából, így arra felmászva kapaszkodtam fel a fedélzetre. Macskaügyességgel huppantam le a deszkákra, majd nesztelenül odamentem a hajókhoz. Meg is találtam rögtön azt, amelyiket Richard nekem szánt, ugyanis két üveg rum és egy kenyér volt belerejtve. Éppen azon voltam, hogy előkészítsem a vízreszállást, amikor hirtelen egy alak hátulról megragadt és berántott néhány hordó mögé. Kezét a számra tapasztotta, úgy suttogta a fülembe:

-Nyugalom, csak én vagyok...

Hamar felismertem a spanyol hangját, aki időközben elengedett.

-Richard... Micsoda meglepetés!

Az említett személy hirtelen magához húzott és megölelt.

-Amikor nem jöttél elő a víz alól, nagyon megijedtem... Azt hittem, meghaltál...

-Igen, én is. -vágtam vissza közönnyel, majd eltoltam magamtól a spanyolt.

-Baj van?

-Azon kívül, hogy majdnem meghaltam miattad, semmi. Ja, de. Mégis van még valami. Legközelebb inkább ne ölelgess, mert tiszta vér a hátam és egy "csöppet" fáj, ha valaki hozzáér.

-Sajnálom... -nézett rám bűntudatosan. Ha továbbra is ilyen kedves lesz, nem lesz szívem itthagyni.

-Felejtsük el. Segítesz?

Richard bólintott. Halkan visszamentünk a mentőcsónakokhoz és a számomra előkészített darabot óvatosan a korlát mellé cipeltük. Kötelet kötöttünk rá, majd én beleültem, a spanyol pedig elkezdett leereszteni a vízre. Mint egy tollpihe, olyan finoman érkeztem le a tengerre (irónia), de szerencsére az őrök nem figyeltek fel erre a bakira. Már csak hanyatt kellett dőlnöm, és várnom, hogy egyhelyben ringatózzak reggelig, míg a flotta elhajózik mellőlem.

-------

Reggel arra ébredtem, hogy a nap erősen tűzi az arcomat. Felültem a bárkában és körülnéztem.

-Víz... -állapítottam meg, majd elővettem az egyik rumosüveget és egyhuzamban megittam a felét.

Miután szomjamat oltottam, előhalásztam a kabátom belső zsebébe rejtett térképet. Diadalittas vigyor ült ki az arcomra, ahogy megforgattam a kezemben a papirost. Kicsit megázott ugyan, de minden részlete tökéletesen kiolvasható volt. Vagyis... Nem minden részlet... A térkép tetején különös írásjelek ékeskedtek. Na azokat például nem tudtam kiolvasni.
Miközben tanulmányoztam a térképet, és próbáltam memorizálni (fel kell készülni minden eshetőségre), lassan beborult az ég. A szél felerősödött, viharfelhők gyűltek a tenger fölé. Előszedtem az evezőket és elindultam a széllel egyirányába. Tudtam, hogy nem fogom tudni lehagyni a vihart, de egy próbát megért. Ahogy nagyban eveztem a végeláthatatlan vízáradaton, lassan kezdett utolérni a fagyos szél. Az eget elsötétítették a fekete felhők, csak a villámok cikáztak keresztbe rajtuk, megvilágítva a horizontot. A hullámok egyre nagyobbak lettek, a helyzet kezdett kezelhetetlenné válni.

Amikor éppen túléltem egy találkozást egy több méter magas hullámmal, éreztem, ahogy esni kezd az eső. ...na ja... Esni... Inkább zuhogni. Nem láttam tovább 10 méternél, ugyanis a cseppek olyan sűrűn záporoztak, hogy lehetetlen volt bármit is kivenni mögötte. Ez csupán akkor jelentett problémát, mikor nem vettem észre egy mögöttem tornyosuló hullámot, amely egy házat is beterített volna. A csónakom abban a pillanatban felborult, a víztorony pedig ellepett teljesen. Mielőtt fel tudtam volna úszni, utánanyúltam az egyik süllyedő rumosüvegnek és sikeresen megmenekítettem azt. Amint a felszínre értem és levegőt tudtam volna venni, pontosan akkor zúdult a nyakamba egy újabb 8 méteres vízáradat.... Köszi szépen... Mikor levegőért kapkodva kiemelkedtem, megláttam egy hánykolódó hajót. Megpróbáltam közelebbúszni (ami valljuk be, nem ment éppen zökkenőmentesen) és felhívni magamra a figyelmet.

-Heeeey!! -üvöltöttem és hadonászni kezdtem.

A hajón viszont ezt senki sem hallotta.

-HEY!! -hangzott az újabb kiáltásom, de mivel ez sem keltette fel az érdeklődésüket, újabb módszerhez folyamodtam.

Torkom szakadtából sikítani kezdtem... Ja, és közben eljátszottam a fuldokló szerencsétlent. Lehetetlen volt nem észrevenni...

-Ember a vízben!! -hallottam meg végre egy kiálltást a fedélzetről.

Közelebb vergődtem a hajóhoz, így sikeresen bele tudtam kapaszkodni a kötélbe, amit leeresztettek nekem. Szerencsésen felhúztak a bárkára, ahol elterültem és egy percen keresztül csak vizet köhögtem fel... Szuper élmény volt.. Miután már nem maradt több víz a tüdőmben, zihálva felültem. Ám a helyzetem nem lett jobb, ugyanis a következő pillanatban egy víznyelv mosta végig a fedélzetet, beterítve és elsodorva minket. Amint elvonult az áradat, mindannyian prüszkölve tántorogtunk arrébb. Most volt időm szemügyre venni a legénységet. Valamennyi férfinak fekete bőre és raszta haja volt. Otthonosan kezdtem érezni magam, ugyanis ilyen kalózok között nőttem fel. A legjobb barátnőmnek is hasonló külseje van, bár neki kicsit jobban áll a raszta haj. Mindegy is, ezek csak kereskedők, nem kalózok. Most másmilyen szerepet kell eljátszanom.

-Jól van, kisasszony? -nézett rám az egyikőjük.

A hajamból csöpögött a víz, a hátamat csípte a sós víz, nem beszélve a lábszáramon végigfutó mély sebről.

-Azt nem mondanám... -emeltem fel a fejemet.

-Azt látom. Tiszta vér vagy. -szólalt meg egy másik- Talán megtámadt egy cápa?

Az emlékektől eltorzult arccal ráztam meg a fejem.

-Nem csak egy... Legalább négyen voltak.

-Te jó ég... Valaki hozzon egy kendőt. Túl sok vért fog veszíteni.

Sosem bántak még velem ilyen segítőkészen. Valószínűleg ők is csak azért teszik, mert nem tudják, hogy kalóz vagyok. De ha ezen múlik, nem is fogják megtudni.

-Ki vagy te? -kérdezte az egyikük, miután elrohant kötszerért.

-Miss Tollen. A Ruisbourg-i kormányzó unokahúga.

-Nemes vagy?

-Ennyire meglepő?

-Ruházatod alapján nem erre tippeltem volna.

-Kalózok fogságába estem. Ők dobtak a cápák elé is..

-Milyen szörnyűség. Hogy kerültél oda?

-Átutazóban voltam Dostriába, mikor rajtunk ütöttek- hazudtam mint a vízfolyás.

-Ne félj, mostmár biztonságban vagy. -mosolygott rám az egyik idősebb matróz, de akkor a hajó durván megbillent, én pedig nekicsúsztam a hajókorlátnak.

Abban a billanatban egy éles sikítás rázta meg az esőcseppeket. Igen... Én voltam. Ugyanis a hátam hatalmas erővel csapódott neki a deszkáknak. A sírógörcs kerülgetett, mivel éreztem, hogy a megszáradt vér a sebeimen újra felszakad. Könnyeimmel küszködve görnyedtem előre, miközben összeszorítottam a fogaimat. Csak egy rekedtes nyüszítés hagyta el a számat, majd a hátam megrázkódott és kicsordult egy könnycseppem. Mikor észbekaptam, megpróbáltam lenyugtatni a légzésemet és a fájdalmakat emnyomva abbahagytam a sírást. Megszégyenülve éreztem magam. Életemben nem sírtam még... Lelki fájdalmaim nem voltak, mivel szartam bele mindenkibe, a testieket pedig kiskorom óta eltűrtem. Amióta pedig hajóra szálltam, egyenesen elítéltem azokat, akik ily módon kimutatták a gyengeségüket. Most pedig... Nehéz kimondani, de én is ...sírtam.

Az egyik matróz megragadott és talpra állított. Végigmérte az elgyötört arcomat, majd túlkiabálva a mennydörgést, így szólt a többiekhez:

-Vigyétek biztonságba, amíg elmúlik a vihar! Valaki vigyázzon rá!

Még szerencse, hogy a szakadó eső áztatta az arcom, mert így a kereskedők nem láthatták a könnyemet.

-Én lekísérem! -szólalt meg egy harmincas férfi, majd óvatosan terelgetni kezdett a dülöngélő hajón.

Lementünk a lépcsőn, majd egy kabinba vezetett. A falakról függőágyak lógtak a szoba minden szegletében. Az egyikhez hívott, majd segített felmászni rá. Bár ez jobban himbálódzott, mint maga a bárka, legalább kényelmes volt és nem tudott kicsúszni a lábam alól a talaj.

-Rühellem a kalózokat... -törte meg a csendet a férfi.

-Ocsmány népség... -bólogattam álszentül, miközben mélyebbre csúsztattam a rumosüveget a kabátzsebemben.