Miért fontos a jó kutatómunka idegen helyszínekről?

Valaki kimondottan szereti, valaki számára inkább nyűg, és menekül előle, de valamilyenfajta kutatómunkát már biztos minden író végzett. A kutatásról többeknek inkább egy könyvtárban senyvedő történészprofesszor ugorhat be, aki éppen az első világháborúban játszódó nagyregényét írja, de itt most a kutatómunka egy tágabb fogalmáról van szó, amibe beletartozik az is, hogyha a neten megnézed azt, hogy a szereplődnek hány órás lesz a vonatútja, ha Budapestről Debrecenbe utazik. Ha valaki nem mindentudó, és nem akarja, hogy a könyve tévedésekkel legyen tele, annak utána kell néznie bizonyos dolgoknak. Egy történelmi regény megírásához sok kutatómunkára van szükség, ellenben ha valaki egy lakóhelyén játszódó kortárs romantikus történetet ír, annak nyilván könnyebb lesz a dolga.

Nem minden regény esetében egyformán lényeges magának a helyszínnek vagy az ország kultúrájának bemutatása. Továbbá a sok kutatásnak lehet egy olyan csapdája, hogy az író rengeteg felesleges információt halmoz fel, aminek következtében a fontosabb dolgokra (például az írásra) kevesebb ideje jut, vagy pedig szükségét érzi, hogy az egészet beleerőltesse a történetbe, de mondjuk egy romantikus regénybe nem célszerű többoldalnyi várostörténetet illeszteni.

A gyakoribb probléma az, hogy ha magyar szerzők Amerikát, Angliát, Németországot vagy esetleg egzotikusabb országokat választanak a történetük helyszínéül, és ezt úgy fogják fel, mintha ez semmilyen változást nem jelentene ahhoz képest, mintha Magyarországon játszódna a könyv. Annak viszont nincs sok értelme, hogy valaki csak azért válassza Amerikát helyszínül, mert az izgalmasabban hangzik, miközben az amerikai élet és környezet semmilyen sajátossága nem jelenik meg a regényében. Sokan elsősorban az izgalmas történetet vagy a szerethető karaktereket keresik a könyvekben, de emellett értékelik azt is, ha az író vette a fáradtságot, hogy utánanézzen a választott helyszínének, és az olvasó a könyve által bepillanthat más országok, kultúrák, emberek életébe, az megjelenít számára olyan helyeket, ahová lehet, hogy másként nem jutna el. Ha a szerző nem, vagy csak minimálisan néz utána a könyve helyszínének, akkor nem lesz képes életre hívni azt az olvasó számára. Ilyenkor az írók vagy egyáltalán nem osztanak meg részleteket a környezetről, vagy a részleteik annyira általánosak, hogy szinte akármilyen helyre vonatkozhatnak. Például a könyvben szereplő városról csak annyit tudunk meg, hogy vannak benne épületek, bevásárlóközpontok, éttermek, iskolák, de ennél semmi konkrétabbat.

Nem az a lényeg, hogy mi magunk jól ismerjük az adott helyszínt, hanem hogy az olvasóinkkal el tudjuk hitetni, hogy mi, illetve a szereplőink tényleg jártak arra, és konkrét, egyedi részletekkel életre tudjuk számára hívni. De hogyan teremthetjük meg ezt az illúziót? Általánosan előforduló probléma, hogy ha az írónak egy olyan helyszínről kell írni, ami nem a lakóhelye, akkor automatikusan a klisékhez fordul, olyan turistalátványosságokhoz, amiket mindenki ismer. De akkor hogyan lehet úgy leírni például New Yorkot, hogy ne a város felhőkarcolói és az ott furikázó sárga taxik legyenek a lényeg? Mutassunk be olyan hétköznapi helyszíneket, amik a történetünk fontos részei, például parkbeli szabadtéri koncertek, használtruha-boltok, egy régi vasúti hídra épített kert. A legtöbb embernek nem ilyesmi jutna eszébe New Yorkról, de pont azért hitelesebbek ezek a részletek, mert nem elcsépeltek. Ha egy regényben olyasmit olvasok, hogy a város egyik művészeti múzeumába be lehet lógni néhány dollárért, mert a jegyár, amit kiírnak, az valójában csak a javasolt összeg, akkor tudom, hogy az a szerző ismeri a várost, különben honnan is tudhatná ezt? Mindezeknek pedig anélkül is utánanézhetünk, hogy kimozdulnánk a fotelünkből.

Azt se felejtsük el, hogy az ember a saját lakhelyét másképp tapasztalja meg, mintha turista lenne. Egy New York-i nem lebzselne a Szabadság-szobornál, ahogy a budapestiek se a Hősök terénél. Azon is érdemes elgondolkozni, hogy még ha valaki turistaként is érkezik egy országba, nem biztos, hogy azok a dolgok ragadják meg, amiket általánosan abban a térségben a legjellegzetesebbnek tartanak. Például egy amerikai fiatalnak lehet újdonság akár egy vonat is, mert otthon még nem volt alkalma soha vonaton ülni, és az, hogy pipacsok nőnek a sínek között. Ez is azt mutatja, hogy ami a helyieknek teljesen mindennapos, az egy külföldinek szokatlan. Érdemesebb ilyen kisebb, egyéni részleteket találni, mint a pipacs, amire a nézőpontkarakterünk felfigyelhet, mint hogy kizárólag az elcsépelt, agyonreklámozott jellegzetességeket használjuk, mint mondjuk nálunk a Parlament. Szerintem sok magyar felhúzná a szemöldökét, ha egy amerikai által írt, Magyarországon játszódó regény matyó hímzéssel és gémeskúttal lenne tele, tehát más népek kultúráját is próbáljuk meg a mindennapi valóságnak megfelelően ábrázolni.

Tehát tudnunk kell, hogy a nézőpontkarakterünk része annak a kultúrának, abban nőtt fel, vagy nemrég érkezett. Ha ott él, akkor azok a dolgok, amik neked, az írónak furcsának tűnhetnek, neki teljesen mindennaposak, tehát az olvasók kedvéért be lehet tenni érdekességeket, de ezeken a karakterünk nem lepődhet meg (a szereplőnk kulturális hátterét vegyük alapul, és ne a sajátunkat). Ha a karakterünk turista vagy most költözött oda, akkor az ő benyomásai közelebb állhatnak a miénkhez, tehát nyugodtan rácsodálkozhat az új környezetére.

Ami a kulturális vonatkozásokat illeti, az útikönyvek kezdetnek jók lehetnek, hogy megismerjük az alapvető tudnivalókat az országgal kapcsolatban, de hogy továbblépjünk ezen a gulyás-matyó hímzés szinten, mélyebbre kell ásnunk. Ha mi nem jártunk még arrafelé, akkor legegyszerűbb, ha keresünk valakit, aki ott él, vagy hosszabb időt töltött ott, és kifaggatjuk. A másik lehetőség, hogy a neten keresünk oldalakat, fórumokat, blogokat, videoblogokat, ahol az emberek mesélnek a saját tapasztalataikról. Például rengetegen, akik külföldre költöznek, szívesen osztják meg nyilvánosan is a benyomásaikat az új lakóhelyükről, és ezekből a beszámolókból valószínűleg sokkal érdekesebb és hitelesebb információkhoz juthatunk, mint az útikönyvekből. Itt is érdemesebb a kevésbé ismert dolgokat gyűjtögetni. Például ha Olaszországban lattét kérsz (ami máshol ugye tejeskávé), akkor kapsz egy bögre meleg tejet, ha a pultnál fogyasztod, úgy valahol olcsóbb a kávé, mintha asztalnál innád, az olaszok pedig csak a reggelihez rendelnek cappuccinót.

Ismét csak az itt a lényeg, hogy amikor egy másik országról írsz, akkor el tudd hitetni az olvasóval, hogy te jártál arra, valóban ismered azt a kultúrát, és bennfentes információkkal rendelkezel róla. Ha csak az útikönyvekből tájékozódsz, csak felületes kutatómunkát végzel, akkor a leírásaid túlságosan általánosak lesznek, és az olvasó számára megtörik azt az illúziót, hogy ő a történet által első kézből tapasztalhat meg egy kultúrát.

A másik dolog, amire figyeljünk oda, hogy lehetőleg ne hemzsegjen a szövegünk a tévedésektől. Biztos elő fog fordulni egy-kettő, de törekedjünk rá, hogy minél kevesebb legyen. Ha valamiben nem vagyunk biztosak, nézzünk utána. Vannak olyan tévedések, amiket a magyar olvasók nagy része nem fog kiszúrni, például, ha azt írjuk, hogy Ausztriában is 18 éves kortól lehet szavazni, de vannak olyan bakik, amik azért feltűnnek, például hogy Párizsban a szereplők szalámit meg rakott krumplit esznek, ami azért már első olvasásra is sántít.