Shawn szótlanul lépett be az ajtón, mikor beszélgetésünk után pár nappal valóban, meglepetésszerűen a semmiből meglátogatott. Mosolygott ugyan, szórakoztatta kétségbeesettségem és meglepettségem, de rajta is látszott némi izgalom és talán félelem. Távolságtartónak tűnt, hosszú percekig nem kezdeményezett semmit, sem ölelést, sem csókot, sem beszélgetést. Én nem tettem semmit ez ellen, inkább csak álltam és bámultam rá a bambi szemeimmel. Kár tagadni, iszonyatosan megijedtem. Nem beszéltük meg, hogy jön, nem tudtam felkészülni. Pedig ma mindenképp el kell neki mondanom!

- Szia Bébi - lépett egy lépést felém, így mellkasunk majdnem összeért, és különösebb nyújtózkodás nélkül megragadta a derekam. - Hiányoztál - mosolygott szélesen, és lejjebb hajolva megcsókolt volna, ha nem fordítom el a fejemet nagyot nyelve. Összevonta szemöldökét, és elengedve engem, hátrébb is lépett.

- Ne haragudj - ráztam meg gyorsan a fejem, és a nyakánál átkarolva lehúztam egy csókra, de Shawn alighogy belekezdtünk, el húzta tőlem arcát.

- Valami baj van? - simította meg az arcomat, és halvány mosollyal nyugtázta, ahogy cica módjára dörgölöm arcomat puha tenyeréhez, de hamar visszatért aggódó arckifejezéséhez. - Mabel, mi a baj?

- Szerintem nem akarod tudni - morogtam csukott szemmel és a mellkasába bújtam. Shawn sóhajtva puszilta meg fejem búbját, és eltolva magától rám mosolygott.

- Szeretném tudni, de ahogy látom, te még nem állsz rá készen.

- Ez így van - sóhajtottam fel. - Menjünk innen. Szűkös a hely - fogtam meg a kezét és a szobám felé kezdtem húzni.

- Először - állított meg, - hol a mosdó? Behugyálok - nevetett fel, mire fintorogva mutattam a folyosó végén lévő ajtóra. - Köszi - puszilt arcon. - Amúgy Hailey? - kiáltott vissza a folyosó közepén.

- Justinnal van - rántottam vállat és a falnak dőlve kezdtem várni rá.

Sóhajtva hátrahajtottam a fejem. Szorosan lehunyt szemem előtt táncoltak a napokkal ezelőtt elképzelt szituációk: ahogyan elmondom Shawnnak a mi "kis" bajunkat, ő pedig vagy kiborul vagy csak magához ölel és azt mondja "megoldjuk". Vagy esetleg örül a babának... Amire elég kevés esélyt látok.

- Nagyon kis otthonos a lakásotok - lépett elém vigyorogva Shawn, mire én is magamra erőltettem egy mosolyt és a szobámba kísértem.

- Érezd otthon magad - mutattam körbe a kis szobán. Shawn azonnal megcélozta az ágyat, és pólóját lekapva bedőlt a párnák közé. Karját ölelésre tárva jelezte, hogy bújjak hozzá, mire egy viszonylag őszinte mosollyal lerúgtam a papucsom, és szorosan hozzá bújtam.

- Mi volt veled mostanában? - simította meg a hajamat, mire sóhajtva elrejtettem arcomat a mellkasában.

- Nem sok minden - ráztam meg a fejem. Talán most kéne elmondanom neki? Ehh, olyan nehéz! - És veled? Milyenek a fesztiválok? - mosolyogtam fel rá.

- Eszméletlenek - nevetett fel. - De a színpad mögül mindig hiányzik valaki.

- Ki? - néztem rá összevont szemöldökkel.

- Te - simította meg arcomat, és fejét felemelve megpuszilta a homlokomat.

- Te is hiányoztál - hunytam le mosolyogva a szemem. - És kicsit furcsa nekem, hogy még nem meztelenül nyomjuk az ágyat - nevettem fel hangosan, mire Shawn perverzen elvigyorodott, de aztán megrázta a fejét.

- Nem jó, ha csak szeretkezésből áll a kapcsolatunk - mondta bölcsen megpöckölve az orrom. Hát... talán nem sokáig leszünk kapcsolatban.

- Shawn - kezdtem nagyot nyelve, mire kíváncsian nézett rám. - Tudod... Áhh, semmi - ültem fel csípője mellett, és sóhajtva megdörzsöltem az arcom.

Shawn összeráncolt szemöldökkel nézett rám, aztán gyanakodva végigmért. Végül ő is sóhajtott egyet és megsimogatta a combomat.

- Remélem hamar elmondod, mert ez már kezd megijeszteni - van is miért félni.

- Majd... majd elmondom. Talán még ma. Igen, talán az lenne a legjobb - bólogattam magamnak. - Csak kérlek, hagyd hogy összeszedjem magam - temettem arcomat tenyerembe. Shawn karomon végigsimítva visszahúzott a mellkasára, és megpuszilta a fejemet.

- Akkor mondd el, ha készen állsz rá.

*

- Szeretnél lemenni a kedvenc kávézómba? - fordultam Shawn felé a bűnügyi sorozat részének végén. Ő mosolyogva kikapcsolta a tévét és felpattanva kezét nyújtotta felém, mire én is fellelkesedve kiráncigáltam őt az előszobába.

- Szia Troye - intettem a hozzánk lépő pincérfiúnak, aki vicceskedve már mutatta is felém a jegyzettömbjét, ahol a szokásos rendelésem szerepelt. - Most szeretnék egy kakaós csigát is - mutattam az egyik sorra huncutul mosolyogva.

- Értettem - nevetett fel Troye. - És a barátodnak mit hozhatok? - fordult mosolyogva Shawn felé, aki megvonta a vállát.

- Ugyanezt - mosolyogtam fel a pincérre, majd Shawnra néztem. - Nem fogod megbánni - kacsintottam, mire hangosan felnevetett.

- Hiszek neked - bólintott. Troye sokat sejtő mosollyal továbbállt, Shawn pedig az asztalon átnyúlva megfogta a kezem.

- Újra TNHMB - nevettünk fel egyszerre, aztán a rendelésünk megérkezéséig jelentéktelen dolgokkal ütöttük el az időt.

- Köszönöm - mosolygott fel Shawn a vörös srácra, és a csigáját megfogva, mosolyogva beleharapott. - Váo! - kezdte teli szájjal. - Ezt itt, helyben sütik? - kerekedett el a szeme.

- Igen - nevettem fel. - Mit gondolsz, miért vártunk rá ennyit? - tártam szét a kezem, és én is letörtem egy darabkát a sütiből. - Ízlik?

- Az nem kifejezés - bólogatott nagy szemekkel vizslatva ételét. - Isteni - mosolygott gyermeki örömmel, mire boldogsága látványától bűntudattal küzdve lenéztem a hasamra. Elfogom rontani az életét.

- Shawn - talán most kéne? Most? Komolyan? - Maszatos a szád - gyorsan megráztam magam, és ujjammal egy pontot kezdtem tisztogatni, ami egyébként teljesen tiszta, sőt, talán túlságosan tiszta is volt.

Hülye, beszari, barom!

- Köszi - mosolygott rám szélesebben és egy újabbat harapott a csigából.

- Hova tovább? - kérdeztem a teli hasú Shawnt, mikor kézen fogva kiléptünk a Sunrise-ból.

- Ahh, hozzátok az ágyba. Iszonyúan sokat ettem - tette kezét hasára. Nevetve paskoltam meg a kockás testrészét, mire morcosan rám nézett, de azért ott tartotta a kezemet.

- Hát igen. Így jár, aki felzabálja a fél sütikészletet - vigyorogtam a képébe. - Konyhamalac.

- Na! Ez csúnya volt!

- Bocsánat - húztam mosolyogva egy csókba. Nyögve elvált tőlem, mire értetlenül néztem rá, mire ő megsimogatta az arcomat.

- Asszem' hányni fogok.

- Pedig azt nekem kéne - csúszott ki ösztönösen a számon. Shawn megmerevedve, megrökönyödött értetlenséggel nézett rám és megállt az utca közepén.

- Tessék?

Na, baszki!

- Tegnap megrontottam a gyomrom - rántottam vállat és a kezét megragadva elhúztam a járókelők útjából.

- Akkor miért ma kellene hánynod? - nézett még furábban.

- Ahj, nyelvbotlás, oké? - fordultam hátra hozzá ingerülten, mire kissé megijedve hátra lépett egyet, és feltette a kezét.

- Bocsi - karolta át a derekamat, és megpuszilta a szám. - Na, haladjunk - csapott nevetve a fenekemre, és kezemet fogva kezdett vezetni a saját appartmanom felé.

*

- Nem is kérdeztem - kaptam a fejemhez késő délután. - Meddig maradsz?

- Magángéppel vagyok, és egy másfél hétig nem lesz semmilyen fellépésem. Úgyhogy olyan öt napot tudok maradni - vonta meg vállát a hajammal játszadozva.

- Miért csak annyit? - biggyesztettem le alsó ajkamat, mire mosolyogva megrázta a fejét.

- Szeretnék hazamenni Kanadába is.

- Jaa - néztem rá nagy, megvilágosodott szemekkel. - Akkor használjuk ki az időnket - nevettem fel, miközben a hasára ültem.

- Mivel szeretnéd tölteni az estét? - nézett fel rám pimaszul.

- Ezzel - hajoltam le ajkára, és hosszasan megcsókoltam. Hirtelen Shawn került felülre, mire egy aprót nyikkanva újra felnevettem, és ezúttal lehúztam őt egy újabb csók reményében, amit meg is kaptam, sőt, még többet is, egész mellkasomra.

- Szeretnéd, mi? - nevetett fel Shawn egy fél órával később, mikor a lepedőbe markolva, szinte remegve nyögtem fel érintése alatt.

- Nagyon - sóhajtottam fel. Shawn nevetve meglendítette csípőjét, és hozzám lehajolva egy rövid csókkal nyomta el a belőlem feltörő nyögéseket.

- Hiányzott már ez az édes hang - nevetett fel a fülcimpámba harapva. Halkan felnevetve túrtam az izzadságtól göndörödő hajába, és szorosan lehunyva a szemem beharaptam az ajkam.

Megint ágyba bújsz vele, te hülye! A gyerekével vagy terhes! Hát semmiből sem tanulsz?

Belső énem fájdalmasan vágta hozzám a még fájdalmasabb igazságot, mire szemembe könnycseppek gyülekeztek. Fejemet megrázva, sírva toltam el magamtól Shawnt, aki minden testi kontaktust megszakítva, kétségbeesve térdelt felettem.

- Hé! - simította meg az arcom, mikor felültem vele szemben. - Bébi, mi a baj?

- T-terhes vagyok! - zokogtam fel szinte kiabálva, és a térdemre bukva próbáltam az arcomtól egész a lábujjamig takarni magam.

Shawn lefagyva meredt előttem éppen rám, és mintha tűzben égnék, elkapta rólam a kezét.

- Tessék? - kiáltott fel hisztérikusan, és a boxerét felkapva kiszállt az ágyból. - Hogy érted, hogy terhes vagy?

- Terhes vagyok Shawn. Tőled - zokogtam még jobban. Körmömet már-már belevájva vállam húsába. - Teherbe ejtettél te vadbarom, mert nem voltál képes óvszert húzni.

- Te most engem hibáztatsz? - üvöltött fel még dühösebben, mire én a takarót is magamra rántva próbáltam elrejtőzni előle. - Szerinted ezért én vagyok a hibás? - rántotta le rólam a vastag anyagot, mire egy aprót sikkantva zokogtam bele a tenyerembe.

- Ezt nem mondtam! - kiabáltam neki vissza.

- Neked se tartott volna többe bevenni egy szaros tablettát. Úgyhogy ne merj engem hibáztatni, világos? - rántott egyet a bal csuklómon, mire egy aprót nyikkanva próbáltam magam kiszabadítani a kezei közül.

- Nem hibáztatlak! Engedj el, kérlek - emeltem tekintetem a dühtől eltorzult arcára. Shawn szétsírt arcomat nézve valamicskét megenyhült, és magába roskadva leült mellém az ágyba, homlokát pedig tenyerébe támasztotta.

- Édes Istenem. Ezt elbasztuk.

- Szó szerint - motyogtam a csuklómat szorongatva, és a takarót újra magamra húzva.

- Sajnálom - rázta meg a fejét.

- Nem kell. Már kezdek beletörődni - vontam meg a vállam. És igen, itt jön az a rész, amikor Mabel Moon naivan azt hiszi, ezzel minden el van intézve.

- Nem, nem azt - állt fel az ágyról. - Vagyis de, ezt is. De - fújta ki élesen a levegőt, - nekem ez nem fog menni - állt fel, és felkapta a földről a pólóját.

- Mi... mégis mi? - másztam én is a szélére, és elkaptam a karját. - Shawn? Mi nem fog menni?

- A gyereknevelés. Nem... csak nem. Nem menne. Mabel, vetesd el.

- Mi? - visítottam fel két oktávval magasabb hangon. - Nem! Nem ölöm meg!

- Akkor mégis mit akarsz csinálni? - tárta szét a karját.

- Megszülöm - vágtam rá. - És felnevelem - bólintottam határozottan. Shawn sóhajtva, a fejét rázva lehajolt hozzám, és hosszasan megcsókolt, mire vigyorogva kérdésre nyitottam a számat.

Velem maradsz? Együtt megoldjuk? - ezek lettek volna kérdéseim. De Shawn tudtán kívül választ adott három mondattal:

- Sajnálom, ez nekem nem fog menni - rázta meg a fejét és felvette a nadrágját. - Vége van Mabel. Ég veled - szemét lehunyva megcsókolta a homlokom, és az ajtó elé lépett.

- Ne! - kiáltottam fel. - Nem hagyhatsz itt! - szaladtam utána takaróba csavart testtel. - Shawn, ne, ne, kérlek - zokogva kaptam el a karját, de ő a sajnálkozó tekintettel kitépte magát kezem közül, és a kilincsre helyezte a kezét. - Ne, könyörgöm, ne! Shawn, hidd el, megtudnánk oldani - fogtam meg lágyan bal kezét újra, de Shawn a fejét rázva csak megpuszilta az arcom, lecsókolt pár könnyet, és kitárta az ajtót.

- Nem megy. Sajnálom.

Ezzel a két mondattal pedig úgy néz ki, végérvényesen kilépett az én, és a babánk életéből is.

*

Megint nincs mit írnom.😢 De egy kérdést felteszek: Láttátok/olvastátok már A Fiúknak, Akiket Valaha Szerettem-et?