Azon kaptam magam, hogy az asztalkára dőlve elaludtam. Ahogy felemeltem a fejem éles fájdalmatbéreztem a nyakamban. Megdörzsöltem, hátha az segít a helyzeten, majd becsuktam a naplót, és az ágy felé vettem az irányt. Elég kótyagos voltam. Újra elnyomott az álom. Most anyukámmal álmodtam, olyan szép volt. Sajnos éppen annál a résznél, ahol éppen készültem megölelni egy kopogás ébresztett. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, majd eszembe jutott lassanként, ahogy tisztult a fejem. Párizsban a fantasztikusan idegesítő nagynénémnél. Éljen, már rossz volt a kedvem, pedig még alig kezdődött a nap. Eduárd nyitott be. Elnézést, azt hittem már ébren van, Mary asszony kéreti Önt. - Egyébként Eduárd, hol volt tegnap?
- Szabadnapom volt, kisasszony.
- Értem, most, ha megbocsát, elkészülnék.

Erre kicsit elpirult, majd halkan távozott becsukva maga után az ajtót. Hamar felöltöztem egy egyszerű sárga ruhát kapva magamra, belebújtam a papucsomba és már az étkező felé siettem. Mary ott várt.
- Hát szép jó reggelt álomszuszék! Már kereken tíz óra van! Jól aludtunk?
- Addig jó volt, amíg fel nem ébredtem- morogtam az orrom alatt érthetetlenül.
- Nem értem, életem.
Ekkor hamis mosolyt erőltettem magamra.
- Pompásan, köszönöm!
- Ezt örömmel hallom. Meg kell vitatnunk pár dolgot. Apád kerestet téged, rájött eltűnésedre.
- Valóban? Azt hittem kitagadott és nem számítok neki.
- Lehet megbánta. Egy levelet is írt nekem. Azt hiszem sejti, hogy itt tartózkodsz. Nem tudtam mit feleljek neki. Szeretném kikérni a tanácsod.
- Az igazat! - válaszoltam.
- Csakis azt. Bár nem vetne túl jó fényt se rám, se Önre.
- Még mindig haragszol Drágám Sajnálom. Rendben, akkor megírom neki. De szinte elviselhetetlen fájdalommal tölt el, hogy majd el kell válnunk- mondta megjátszva, de én átláttam rajta és gyanút fogtam.
- Megnézhetném esetleg apám levelét?
- Sajnálom Drágám, már a kandallóban végezte -nézett rám bűntudatot színlelve.

Tehát nem is volt levél, biztos, hogy kitalálta! De ilyen hamar meg akar szabadulni tőlem? Még egy hete se, hogy ideérkeztem. Viszont, ha így játszik, akkor emeljünk a téten.

- Én is nagyon bánom Mary. Én nem akartam a terhedre lenni, biztos sok volt mostanában az engedetlenségem.
- Semmi baj gyermekem! Majd írok akkor az apádnak, de még átgondolom.

Ja persze, boszorka, nem is fogsz írni, csak tesztelni akartál, nem mered. Nem fogadna vissza. Nem is érdeklődne irántam. Örült, hogy megszabadult tőlem- gondoltam magamban epésen.
De kifelé egy édes mosollyal díjaztam a nő mondatát.
- Úgy örülnék, ha még veled maradhatnék, olyan jó itt. Olyan kedves vagy hozzám!
- Ó, semmiség kedvesem! - felelte mosolyogva.

Tehát beválik a színjátékom. Mekkorát fog esni a szája, ha majd abbahagyom.

Gyorsan eltelt a vasárnap és újabb hét kezdődött. Mary alig volt itthon, így kihasználtam az időt. Eduárdot is elküldtem szabad napra, amíg Mary nem volt itthon, így senki se zavart. Sokat olvastam és egy szakácskönyv alapján megpróbáltam főzni. Hát elsőre nem ment éppen fényesen. De kedden már egy rendes rántottát el tudtam készíteni. Életemben nem kellett magamra főzni, de rájöttem, hogy meg kell tanulnom boldogulni, s ahhoz ez is kellhet.
Szerdán Mary az új ruháimmal állított be. Tényleg csodaszépek voltak. A zöld ezüst csipkékkel volt díszítve, a kéket pedig fodrok ékesítettek a szoknya résznél.
- Köszönöm- hálálkodtam.
- Semmiség, viszont szombaton majd a cipészhez megyünk!
Rábólintottam.

Szombaton hamar meg is ejtettük a látogatást, egy fehér, valamint egy ezüst magassarkú cipővel tértünk vissza.

- Nos kedvesem, talán most már elárulhatom neked mire kellenek ezek a ruhák! Egy bálba mész majd. Júliusban van a szezonja az új mademoiselle-ek bemutatásának. Ott kell lenned és remélhetőleg barátokra lelsz majd ott. Sajnálom, hogy nem nagyon tudtam kimozdulni veled, de ígérem, bepótoljuk majd piknikezéssel egyszer!

Barátok, he, inkább férjjelöltek...- gondoltam magamban, amit ki nem mondhattam.

- Nagyon jó lesz, alig várom! - tetettem érdeklődést felcsillant szemekkel.
- Helyes. Holnaptól pedig Ivette fog eljönni tanítgatni téged kicsit az illemre!

Beletörődtem, mert nem tudtam, hogyan mondhatnék erre nemet. Talán június végéig még itt leszek. De aztán elmegyek innen örökre!

Másnap egy harminc év körüli nő vesződött velem, azaz a tanításommal. Tudtam a válaszokat mind az étkeszlet elrendezésére vonatkozólag, mind az évesre. Tökéletes háttal egyensúlyoztam a könyvet. Így másnap azt mondta, hogy kezdjük gyakorolni a legyezővel való jelzéseket. Na ez már nehezebb dió volt. Halálosan fárasztott is, de egy hét alatt belejöttem. Amikor Ivette elment, mindig főzőcskéztem. Végére el tudtam készíteni egy sült húst, úgy hogy nem vágtam meg magam. Ami a furcsa, hogy Mary ebből semmit sen észlelt. Szerencsére Eduárd nem buktatott le, így azt hihette, ő próbálkozott. Egyszer meg is dícsérte érte.

Újabb hét telt el és már június közepe volt. Kezdett nagyon meleg lenni, ezért Mary megengedte, hogy elmenjek sétálni délután a közeli parkba, természetesen Eduárd jelenlétében. "Mert egy jól szituált úrhölgy nem mutatkozik egyedül."

Lassan már annyira idegesít ez a nő, hogy képenverném néha. Apám leveléről azóta nem esett szó, se arról, hogy írt volna neki. Ennyire szenilis lenne? Vagy, ami inkább valószínű, hogy kínos volt neki a téma, inkább kerülte. Én pedig nem emlegettem fel. Nem akartam feleslegesen magamra haragítani, még kidob mielőtt megvalósíthanám a tervem.

Újabb két hét telt el, napi rutinom volt a főzés, séta, majd olvasás. Azért kicsit magányosan éreztem magam. Már komolyan kezdtem várni a bál napját, hátha lesz ott kellemesebb társaság.

Július első hétvégéje is eljött, a bemutatás napja. Mary segített felvenni a zöld ruhát, azt válsztottuk ki végül az alkalomra, hozzá pedig az ezüst cipellőt. A hajam is egész jól megcsinálta, kontyba fogva övezte a fejem. A sminket kicsit eltúlozta, úgy éreztem magam, mint egy utcalány, de jobbnak tartottam nem említeni. A kocsi hatra már a kapunál állt, Mary pedig elküldött engem.
- Azt hittem, te is jössz- néztem rá kétkedve.
- Ne haragudj, egy sürgős dolog közbejött. Majd Eduárd érted megy éjfélre. Érezd jól magad!

Úgy negyed órát kocsikázás után elértük célunkat, a D'Loire villát. Ez már a külvárosban volt, csodás kert övezte. Nagyon gazdag lehetett a család, minden évben náluk tartották a házasulandó lányok bálját, ahogy én neveztem. Mert mire lehet jó egy bál, ha nem arra, hogy férjet fogjanak neked? Minél hamarabb bekötik a fejed, annal kevesebb a baj. Ez az elképzelésük. Szinte hányni tudtam volna ezektúl az emberektől. Mégis most itt vagyok felszegett fejjel és egyenes háttal besétálok a kapun. Be a társaság díszes mézes-mázos poklába. Az ajtónálló kérdezi a nevem.
- Ginevra Coress.
- Fáradjon be Mademoiselle!
Egy nagy szalonba érkezünk, ami táncteremnek van berendezve. A falak mellett ételektől roskadoznak az asztalok. Csomó fiatal lány cseverészik és nevetésük is bejárja a termet. Férfiakat is látok távolabb tőlük itt-ott, bár hivatalosan csak hétkor kezdődik a mulatság. Ahogy elnézem, itt is minden kor képviselteti magát, tizenévestől egészen a dús gazdag öszülő özvegyekig. Láttam egy díszes öltönyben peckesen feszítő csupa ősz úriembert.

Merem remélni, hogy ő  comte D'Loire, de lehet, hogy sajnos nem. Ki akarna ilyen nagypapa korú férfit? Elfog az undor csak a gondolatra is. Hirtelen kizökkentenek a tünődésemből. Egy fiatal, körülbelül velem egykorú hullámos fekete hajú lány nézett rám nagy sötét pillái alól:

- Üdvözöllek, Charlotte D'Loire vagyok, az est ünnepeltje. Szokás, hogy minden évben van egy elsőbálozó, most, hogy betöltöttem a 17-et én vagyok az. Ugye milyen izgalmas? Lehet megtalálom itt leendő férjem, akit nekem szánt a sors. Te is izgatott vagy ugye?

Tovább csacsogott számomra teljesen érdektelen dolgokról, elmondta, higy milyen ruhakölteményt visel, meddig tartott készülődnie, ki készítette a haját. Még valószínűleg sok minden mást is mondott, de én csak ennyit fogtam fel belőle.  Úgy tíz percig bírtam hallgatni. Szinte meg se szólaltam, néha közbeszúrtam pár szót, amikor éppen megállt a beszámolójában, míg meg nem elégeltem. 

- Ne haragudj, úgy érzem fel kell frissítenem  magam, a toilette-et hol találom?
- Menj fel az emeletre és jobbra az első ajtó.
- Köszönöm szépen Charlotte, örültem.
Mosolygtam rá, majd felsiettem. Be is nyitottam az ajtón, de egy férfit láttam a kis mosdó feletti tükör előtt. Zavarba jöttem.

- Elnézést, én, izé...-hebegtem.

Hátrafordult, így megláttam az arcát, kelletlenül meg kellett állapítanom, hogy elég jóképű fiatalember. Sötétbarna haj, mélybarna szem, és szinte tökéletesen kidolgozott alak. Már, amit a ruha látni engedett belőle, az alapján tényleg akár egy szobor is lehetett volna. Hasonlóságot véltem felfedezni benne és Charlotte-ban. Vajon milyen rokoni szálak fűződik egymáshoz őket? Elszoktam a  férfiak látványától, így éreztem, hogy zavarba jövetelem látható jelei lesznek. Az arcom lángolt és sejtettem, hogy ennek hatására igencsak kipirulhattam. Magamban átkozódtam és próbáltam észhez térni.

- Milyen meleg van, szinte meg lehet fulladni. - mondtam a legyezőmet előkapva.
Az idegen megszólalt.
- Nem tudom miről beszél, szerintem teljesen kellemes a hőfok.
Mintha meg se érezte volna a zavarom folytatta.
- Még sosem láttam erre kisasszony. Ez az első alkalom, hogy vendégeskedik nálunk, ugye?- a hangja bársonyosan, de mégis férfiasan csengett.

Kezdtem újra zavarba jönni. Gin szedd össze magad! Próbáltam hatni magamra.

- Nos, igen, csak egy hónapja vagyok a városban.
- Angol ugye?
- Ennyire elárul az akcentusom?
- Csak ismerem a kis jeleket, amikből meg lehet állapítani. Össze is van zavarodva, így kicsit rosszabb a kiejtése.

Ennél bizarrabb helyzetet, a francia kiejtésemről oktat ki egy férfi a mosdóban. Fantasztikus!

Közelebb lépett hozzám.
- Egyébként Stephan D'Loire vagyok. Kegyed neve pedig?
- Ginevra Coress. Örvendek!-nyújtottam a kezem.
Az érintése a kesztyűn keresztül is érződött. Meleg volt, megnyugtató, de egyben felkavaró is csak más helyeken, szinte beleborzongtam.
- Elnézést, hogy megzavartam- szabadkoztam.
- Már épp menni készültem, majd remélem összefutunk még lent. -Villantott rám egy őszintének tűnő mosolyt. Már amennyire meg lehet ítélni egy férfi szándékait pár pillanat után. Ezen meglepődtem, azt hittem, hogy tipikusan csak flörtölni fog, de ez tényleg valódinak, szívből jövőnek tűnt. Egyszerűen csak kedves.

- Persze, gondolom. - feleltem zavartan.

Áttanulmányoztam a helyiség berendezését. Velem szemben kis aranyberakásos tükör állt. Alatta mosdótál. Tényleg gazdagok. Kinek van pénze ilyen szép keretet beszerezni és még fel is rakatni, ilyet még nem is láttam, csak fésülködő asztalokon.
Belemeredtem. Kicsit kipirult az arcom és csillgott a szemem. Majd a tükörképem ráncolta a homlokát, mert ideges lettem.
- Mégis hogy a fészkes fenébe hagyhattam, hogy egy férfi ennyire kilendítsen a szerepemből?! Nem lesz ez így jó, nagyon nem!-szidtam meg magam.