Pár napon belül teljesen átrendezték a szobámat. Új öltözködő asztalt kaptam, a régit valamiért nem akarták visszahelyezni. A szabó is lemért és a ruhák hamarosan el is készültek. Új tanárokat kaptam, illemet tanítottak nekem, s még zenét, az irodalmat újra elővették, aminek Shakespeare miatt örültem. Viszont a törit hagyták és a számtant is. Női ruhába öltöztettek. Annyira kényelmetlen és szoros volt a fűző és nehezek az alsó szoknyák. De nem lázadoztam nyíltan, tudtam nem lenne értelme. Viszont, ami nagyon fájt, nem találkozhattam többet Richarddal, az kardforgatást természetesen abba kellett, hogy hagyjam. Ami jobban idegesített még ennél is, apám elterjesztette, hogy azért nem láttak eddig, mert van egy betegségem. A fiú énem pedig, hogy róla mit mondott, hogy elszöktem. Mit mondjak szép. Annyira jellemtelen ember. Nem ismerné be az igazságot. Amikor viszont senki se látott, visszabújtam a fiú ruhákba. Sokkal kényelmesebbek voltak, és előástam a töri könyveket azokat olvastam. Valahogy ki akartam törni ebből a komédiából. Fél év telt el így, nem láttam senkit a tanítókon, cselédeken és apámon kívül. Ki akartam osonni többször, de éjjel mindig bezárták a kapukat, az ablakom pedig magasan volt. Egy nap viszont már elegem lett. És lemásztam nagy nezen, majdnem lezuhantam útközben. Szerencsére indák nőtték be az épület ezen részét. A Walbury birtokra tartottam, rájöttem, hogy gyalog nincs is annyira közel, így az istállóból elvettem egy lovat. Ilyenkor örültem, hogy megtanították a lovaglást is. Így csupán egy fél órába telhetett, míg odaértem. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó ötlet volt-e. Megdobtam kaviccsal Richard szobájának ablakát, remélve, hogy jól emlékszem a helyére. Semmi reakció nem érkezett, így újra próbáltam. Nagyon magasan volt, így nem is reméltem, hogy fel tudok mászni. Hirtelen kis fény támadt, valószínűleg egy lámpás. Egy fiú arc tekintett a sötétbe. Aztán rámirányítva lassan kivette az alakom.
- Ginny, te megőrültél? Hogy jutottál ide?
- S te, Rich még csak nem is kerestél?
- Apád mindig megakadályozta, így kezdtem feladni. Lemegyek, megpróbálom megszerezni a kulcsokat. Kisvártatva a kapunál láttam meg Richardot, fekete haja ziláltan keretezte fejét. Egy vékony hálóruha volt rajta.
Követtem a kastélyba, a lépcsőn feljutottunk a szobájába is.
- Magányos voltam, sajnálom, hogy hülyeséget csináltam.
- Megértem, á, látom fiú ruha marad, amikor nem látnak. -mosolyodott el.
- Naná, ha tudnád milyen kényelmetlen az a sok szoknya meg fűző, meg abroncs, nem is értem minek ez.
- Te is hiányoztál egyébként Gin, bár apám miatt alig van szabadidőm. Új vivótársat talált nekem. Vele nehezebb. Téged könnyebb volt felülmúlni.
- Na, de Richard, azért szerintem elég jó voltam.
- Ne sértődj meg. Na de most mit akarsz csinálni? Itt akarsz lenni éjszakára vagy visszamenni.
- Valószínűleg vissza kéne, de szeretnék veled tölteni időt.
- Tudod mit? Legközelebb én jövök, majd megoldjuk, viszont elkísérlek visszafele.
- Ha így szeretnéd.
- Az illem ezt diktálja, s amúgy se akarom, hogy ennél nagyobb bajba keverd magad.
Ezzel le is mentünk s elvezettem Richardot a lovamig, amit kikötöttem ez közeli fához korábban.
Felpattant rá, én pedig mögé. Ahogy gyorsított, kicsit belekaroltam. Jó érzés volt és szokatlan. Furcsa melegség áradt szét bennem. Hamar eletelt így az idő s meg is érkeztünk. Amikor éppen szálltunk volna le hirtelen feltárult a kapu, s apám rontott ki rajta. Teljesen ki volt kelve magából.
- Hogy merészeled? Elvitted a lányom?
- Uram...
- Én mentem el, mert magányos voltam, s megtiltottad, hogy bárkivel találkozzak.
- Szállj le rögtön és eredj a szobádba. Vonakodva de megtettem.

Richard szemszöge:

A férfi rám szegezte tekintetét.
- Azt még megértem, hogy lányom ennyire ostoba, de minek kell aszisztálnod hozzá? Nem szeretnélek többször látni a közelében egyelőre. Azért köszönöm, hogy elhoztad. A lovat viszont vissza kell vennem.
- S akkor hogy jutok haza?
- Itt maradsz reggelig, apádat értesítem, beszélnem kell úgyis vele.
- Szégyenbe akar hozni ugye?
- Miről beszélsz fiam? Nincs nekem ilyen tervem. Viszont, hallgatnod kell, Ginevra múltjáról.
- Semmi kétség efelől eddig is azt tettem. Még távol is maradtam a lányától, mert megkért. Viszont nem tarthat vissza örökké.

Ezzel beléptek és Richard felment az emeletre, míg Albert is a szobája felé, ami a folyósó másik végén volt.
Richard Gin szobája melletti helységbe lépett be, ez volt a fogadó szoba, jól ismerte. Régen sokat járt itt. Elalvás előtt Ginevrára gondolt. Mennyire meggondoltlan, makacs és vad, sose lesz belőle úrilány.

Ginevra szemszöge:

Másnap a lenti nagy teremben ültünk négyen, apám, Richard valamint az ő apja Wellbury grófja Edmund és én.  Kínos csönd uralkodott, amit végül apám tört meg.

-Elnézését kérem, gróf, hogy Richard fiát ily  korai órán hivattam, nem volt szívem már gyalog visszaengedni.
- Nem teljesen tiszta a helyzet, Wellington úr, többet ne forduljon viszont elő. Richard, menjünk!
Az apámra pillantva, láttam, hogy mérgesen nézett feléjük, viszont egy szót sem szólt. Azok ketten távoztak.

- Megtiltom, hogy bárhova is menj, értetted? Ha elmész, nem vagy többé a lányom.
Nem tudtam mit felelni erre, szótlanul bólintottam.