Sikerült lenyugtatnom magam nagy nehezen. Megparancsoltam az agyamnak, hogy többet ilyen játékot nem űz velem. A dolgozószobába mentem, ott találtam Mary-t.
- Áh kedvesem, ilyen korán fent vagy?
Láttam az egyik könyvem nagyon megtetszhetett.
- Rossz helyre tettem volna vissza néném?
- Nem, csak kicsit kijjebb állt, mint a többi könyv.
- Igazán jó megfigyelő vagy.
Erre elmosolyodott.
- Köszönöm, sok ehhez hasonló képességet rejtegetek még, tudod mint nőként a nagyvilágban szükség van erre.
- Ezt teljesen meg tudom érteni- feleltem.
- Úgy érzem valami fontosat szeretnél kérdezni tőlem. Ne félj, mondd csak bármi legyen.
- Ennyire leolvasható az arcomról?- meredtem döbbenten.
- Több évtizedes tapasztalatom van ilyen téren Ginevra. De kérlek, mesélj!
- Hát, tudod, az úgy volt, hogy- nehezemre esett kiejeteni a dolgokat.-
- Mivel tegnap mesélted, gondolom tapasztalatod is van az érzések elnyomása terén. Hogy kell csinálni, kérlek taníts meg!
Meglepetten nézett rám.
- Na, de Ginevra, milyen kérdés ez, még csak 19 leszel, nem túl korai felvenned az érzéketlenség álarcát, lehet ki kéne még élvezni ezt a kis időt. Fiatalság, bolondság- mondta a távolva révedezve.
Határozottan feleltem erre:
- Nem! Így is elég bajom van, nem kell még plusz egy, ami az álmaimnan se hagy békén.
- Szegény lány, elég kiábrándult vagy. Szerintem még nem voltál igazán szerelmes, meg van annak a szépsége...
Kezdtem ideges lenni, de türtőztettem magam, mégse akarok rögtön másnap rossz benyomásg kelteni, főleg, hogy már tegnap lezajlott a ruha incidens.
- Mary néni, biztos igazad van, de úgy érzem, előbb magam kell megismernem. Teljesen össze vagyok zavarodva sok dolgot illetően. Fogalmam sincs mi lesz belőlem. Még pedig valami munkát kéne találnom, hogy megéljek, apámtól nem várhatok semmit már, rád pedig nem szeretnék ilyenmód támaszkodni.
- Tetszik a gondolkodásmódod, függetlenség az egyik legfontosabb cél az életben és keveseknek adatik meg, főleg a mi esetünkben. Férfiaknak nagyobb választási lehetősége van.
- Én is így gondolom!
Hirtelen egy ötlet születette meg a fejemben.
-Mary néni, mi lenne, ha beállnék katonának?
- Először is ne szólíts néninek, ez öregbít, másodszor micsoda? -itt felemelte a hangját- Szó sem lehet róla! Mégis hogy mennél nőként- itt megakadt, felsejlhetett neki.
- Nem, nem fogsz többé férfi ruhában járni!
- De Mary n...-itt észbekapva elharaptam- kérlek! Ez az egyetlen lehetőségem, hogy kipróbáljam magam! Talán örökre elmegy ezután a kedvem attól, hogy fiút játsszak! Legalább egyszer.
- Á nem, azt nem! Ne játssz a vendégszeretetemmel!- nézett rám hidegen. Ez a reakció nagyon meglepett, de úgy éreztem gyerekes és felesleges lenne visszaszólnom, ezért elhallgattam. Bólintottam egyet, hogy tudomásul vettem a dolgokat. Mary arcán hirtelen újra mosoly jelent meg, de mintha erőltette volna.

- Térjünk rá egy vidámabb témára! Gondoltam szombaton elmehetnének egy szabóhoz új ruhákat csináltatni neked.
- Köszönöm, de vannak ruháim, egy pár. Egész jók még, nincsenek két évesek.
- Badarság gyermekem, kellenek majd, tervezek egy meglepetést- itt kacsintott.
-Istenem, mondd, hogy nem bált akar rendezni vagy társaságba vinni!-gondoltam.
- Mi lenne az a meglepetés?
- Ha elmondanám, akkor már máshogy kéne hívnom, mert elveszne a varázsa. Gyere reggelizzünk meg!

Lesétáltunk a konyhába, ahol már szinte előkészítve várt egy nem éppen szerény reggeli, volt tojás, főtt sonka, kenyér, kalács és áfonya lekvár. Kicsit meg is lepődtem. Elkezdtem gondolkodni rajta, hogy egyáltalán inasra hogyan telik, meg ilyen villásreggelikre. De egyenlőre elvetettem a gondolatot, majd talán kiderül. Szótlanul fogyasztottuk el az eledelt, elég sokat ettem, mivel mostanában nem igazán volt túl bő es rendszeres az étkezésem. Majd felálltam és felcammogtam a dolgozószobába. Papírt és tintát kerestem. Ekkor Mary bukkant fel a hátam mögött, kicsit összerezzentem, nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan követ.

- Mit keresel Drágám?- kérdezte szinte negédesen, ami irritált. Természetesen ezt nem mutathattam ki így arcomra álarcot öltve feleltem:
- Van esetleg üres füzete vagy lapok, amire lehet írni, valamint tinta.
- Ó, persze. Kihúzta az asztal egyik fiókját és egy kisebb könyecskét vett elő belőle.
- Ez még üres, igazából régen egy ajándéknak szántam, de sajnos nem tudtam eljutattni végül. Majd az asztalra mutatott- ott az itatóslap jobbra és a tinta mellette. Most viszont mennem kell, légy jó!- köszönt el.
Én pedig magamhoz vettem a kis könyvecskét. Nagyon szép borítója volt, kinyitottam belül az első oldalon az szerepelt: Annie-nek, gondolok rád.
Szóval az anyukámnak szerette volna odaadni- tünődtem. Hacsak nem ismer másik Anne-t, de ezt nem hiszem, mert ha ismerne, akkor valószínűleg lett volna alkalma rá.
Lapoztam egyet és elkezdtem írni.

1860. május 20.
Érdekes fordulatot vett az életem. Tegnap előtt nem is tudtam, hogy van egy nagynéném, erre most itt vagyok. Persze ehhez kellett a bálon való alakításom, ami szerintem igazán érdekes lehetett. Hárahagytam hát apám, azaz ő küldött el. Jobban jártam volna, ha nevelőnőt faragnak belőlem? Nem tudom, van egy olyan érzésem, hogy nem. Itt talán szabadabban élhetek, viszont meg kell puhítanom Mary-t. Egyszerűen muszáj kipróbálnom milyen lehet harcolni úgy, hogy egyenrangú vagy a többiekkel és még támogatnak is. Valószínűleg társaságban be akar majd mutatni, de ebből nem eszik, majd kieszelek valamit. Richard, fogalmam sincs hol járhat most, de lehet közel van, fogalmam sincs hova küldték állomásozni az országon belül. Nem kéne rá gondolnom, de-itt megakadtam és egy tinta paca keletkezett a lapon- de nehéz kivernem a fejemből. Hiányzik. Az álmom, azt inkább fel se idézem. Remélem innentől jobb lesz már a sorsom.

A nap hátralévő része gyorsan eltelt a könyvespolcról válogattam könyveket olvasni. A hét további része is szintelen eseménytelenül szállt el mellettem. Kiolvastam három könyvet 4 nap alatt. Az egyikbe annyira beleéletem magam, hogy alig akartam letenni. Majd elérkezett a szombat is. Mary egész korán felébreztett, reggeli után indultunk is ruhát szabatni. Mondanom se kell semmi kedvem nem volt az egészhez, viszakozni viszont nem láttam értelmét. Sétáltunk pár percet amíg elértünk egy bolthoz, aminek cégérén szerepelt egy olló. Mary kinyitotta az ajtót, én utána fáradtam.
- Gerard, jó újra látni magát!
- Ó, Marie, rég volt. - mosolyodott el egy idősebb ember a pult mögött. Ekkor rámesett a pillantása.
- Jó napot!-köszöntem. Nem viszonozta ezt, ami meg is lepett.
- A mademoiselle-nek lesz a ruha ugye?
Hello, én is itt vagyok, jó lenne, ha tudomást venni a jelenlétemről!-gondoltam.
- Nos akkor inkább élénk színekkel dolgozzunk szerintem!
Mutatott pár anyagot természetesen nem nekem, hanem Marynek. Tök feleslegesnek éreztem magam, egészen addig amíg egy fiatal nő elő nem lépett.
-Giselle, végy méretet az ifjúhölgyről!-
Rámnézett. Piszkos szőke haja volt, arca tele szeplőkkel, tengerkék szemmel vizsgált engem.
- Kövessen.- intett felém.
Egy hátsó helységbe mentünk, ahol vetkőzésre utasított, csak az alsó ruhám maradhatott rajtam, amint méricskélt.
- Kész is van.
Visszavettem a ruháim és újra az előlső helyiség felé vettem az irányt.
Éppen egy beszélgetés közepén voltak.
- Tudod, Gerard, nehéz ezekkel a fiatalokkal.
- Én már csak megértem, Mary.
Amikor megláttak hirtelen abbahagyták.
- Hát itt is vagy! -derült fel Mary arca. Kiválasztottam neked pár anyagot, nézd meg!
A kezével az asztallapra intett, ahol 5 féle színű vászon feküdt. Az egyik mélykék volt, a másik lila, harmadik pedig zöld, valamint egy ezüstös és egy bronzos is.
- Nagyon szépek feleltem. Mindegyik tetszik.
- Válassz kérlek 3-at.- utasított Mary.
- Jól van, legyen akkor a mélykék, a zöld és az ezüst.
- Akkor Gerard kérem majd ezekkel dolgozzon. Jövő héten majd jövünk értük.
- Értettem Madame. Viszlát.
- Viszlát!

Gyorsan visszaértünk a házhoz és már vettem az irányt a dolgozószoba fele, hogy olvassak. Mary is feljött velem.
- Kérlek ne csak ilyen kalandregényeket olvass! -Vette ki a kezemből Verne egyik regényét.
- De miért?
- Úrihölgy nem ilyen könyvek olvasásával tölti az időt ideje, hogy újra megtanulj viselkedni.
- Hogy micsoda?! Akkor miért vannak a polcon, hogy porosodjanak?
- Nem, dehogy. De belőled tisztes hölgyet kell faragni és úgy érzem ez nem megfelelő számodra.

Kezdtem egyre jobban ideges lenni. Nem volt elég, hogy haza vagy egy évet gyakoroltam? Most újra? Még, hogy szabadság.... Tisztára rabságban érzem magam. Majdnem mondtam valami meggondolatlant, de becsuktam a szám.
-Ahogy parancsolja Mary néni...
- De Ginevra, azt hittem megbeszéltük, hogy nem kell nénizned főleg nem magáznod.
Nézett rám helytelenítően.
- Én pedig azt hittem, hogy számít a szavam- bukott ki belőlem. - De nem! Gyereknek nézel! Nem vagyok már az.
- Na, így nem beszél egy fiatalhölgy!
- Bánom is én! -fakadtam ki.
- Bánhatod is! Azt nagyon jól tudod, hogy csak a jóindulatom miatt lehetsz itt! Hogy képzelted, hogy így ellenem szegülsz. Kis csitri módjára! Hogy adlak én így férjhez?!
- Hogy micsoda? Erre ment ki az egész ugye? Szóval minden csak játék volt. Értem.
- Nem, kérlek, Ginevra várj, kérlek!
Nem várva meg, mit akarna még mondani kiviharzottam. Levetettem a felső ruhám és a kis asztalkához vonultam, ami a sarokban volt. Korábban odahelyeztem a tintát, s a naplómat. Felnyitottam és írni kezdtem.

1860. május 25.
Becsapott! Hihetetlen, végre amikor azt hittem jórafordul minden. De nem, csak ki akar használni. Biztos kap majd valami summát, meg minél hamarabb megszabadul tőlem. Nem csoda, hogy anyám sose említette. Irtózom ettől a nőtől. Számító kis irányításmániás kiöregedő tyúk. De majd túljárok én az eszén meglátja.

Itt abbahagytam az írást, mert pergeni kezdtek a könnyeim és egyre jobban rámtelepedett a fájdalom, már már szorított a mellkasom. Egyedül maradtam hát. Túl szép is lett volna, ha hirtelen jól alakul minden.