Újabb fél év telt el, kezdtem depresszióba süllyedni, mert végképp nem mozdulhattam ki. Bár apám hivatott korombeli nemes lányokat, de senkivel se jöttem túlzottan ki. Richard nagyon hiányzott.  Nem voltam már biztos benne, hogy csak mint barát, de nem is akartam mélyebben belegondolni. Viszont felfedeztem magamnak egy új írót. Tengeren túli, egyik nevelő, Rose áradozott róla. Szerencsére kölcsönadta az egyik művét. Nagyon érdekes történeteket ír. Sajnos apám nem hajlandó megvenni ilyen fajta könyveket, így be kellett érnem azzal az eggyel. Rose-t nyaggattam, hogy hadd tarthassam meg, míg egyszer beleegyezett. Felfedettem még magamnak a Brontë nővérek munkáit is.
Jobbára olvasással, tanulással és írással töltöttem az időt. Elkezdtem verseket írni. Nem érdekelt, hogy mennyire rímelnek, ki kellett írnom magamból, amit éreztem. Elég sok sötét gondolatom támadt.
Apám kezdte észrevenni, hogy valami nincs rendben így megengedte, hogy a kedvenc erdőmhöz kocsikázzak. Nyugodt volt minden. Május eleje volt Madarok csicsergése hallatszott. Minden már szép zöld volt. Nagyon szerettem a természetet. Már már azon voltam, hogy a fákhoz kezdek el beszélni, hátha megértenek, amikor lópaták dobogására lettem figyelmes. Kisvártatva meg is jelentek hárman, kutyák társaságában. Fel is ismertem az egyiket, Richard volt. Rám nézett, de nem mondott semmit.
Mi ütött belé?
Nem mertem megszólítani. A másik kettő is kiszúrt.
- Jé, csak nem Wellington titkolt lánya?
- Menjünk tovább Andrew, elszalad a zsákmány.- mondta hidegen Richard.

Nem értettem, mi történt, sose volt ilyen velem. Az rendben, hogy félévet nem találkoztunk, de ez a fogadtatás, olyan hideg és kegyetlen volt. Mintha megtagadott volna.

- De te egész jóba voltatok vele nem, Richie?
- Régebben, Roland. Azok az idők már elmúltak.
Hamar tovább mentek. Teljes sokkban álltam, dermedten. A kísérőm ekkor talált rám.
- Kisasszony ideje visszamenni.
- Igaza van, épp ideje.

Amikor visszaértem a kastélyba még szomorúbb lettem. Ekkor tűnt fel apám, hogy bejelentetést tegyen apám.

- Emlékszel ugye, hogy említettem, hogy bemutatunk a nyjlvánosságnak. Már lassan 18 leszel, s az egy év is letelt, így júniusra terveztem. Elég jól haladtál, talán kérdőd is akadna.

Nem feleltem semmit. Felmentem a szobámba. Hallottam Henry gügyögészett amint a dajka beszélt hozzá. Benéztem a szobába. Végül is nem ő tehet anyám haláláról. Apám, ő erőltetett mindent. Ő csak egy ártatlan csöppség. Odamentem és megsimogattam az arcát, ő erre elmosolyodott -Gigigi.
Így szólított mert még nem tudta kimondani a nevem.
Május is gyorsan elment, egyre gyakrabban voltam az öcsémmel, ez segített leküzdeni valamelyest a szomorúságom. Viszont a Richarddal történt eseten nehéz volt túllépnem.

Eljött hát a bál napja is. Új ruhát varrattunk az estére, amely türkiz színben pompázott.  Igazán szép volt, mondhatni felséges. Volt rajta egy kis kívágás, de nem túl kihívó, mégis csak jóhírű nemes lány volnék, lefelé szélesedett. A hajam kontyba rendezte az egyik szolgáló, a másik az arcom szépítésével volt elfoglalva. Én szótlanul tűrtema folyamatot. A fehér fűző  és a sok vékony alsószonyka is felkerült. Jól állt, állapítottam meg a tükörben, csak nagyon kényelmetlen volt. Egy nyakláncot is kaptam, amely még édesanyámé volt. Elszorult a szívem az emlékére. Viszont nem hagyhattam, hogy pont ma follyanak könnyek az arcomon, ez az én bálom. Még, ha nem is kívántam egy szóval se. Úgy éreztem órák teltek el, mire végre minden a helyére került.

Elindultam lefelé a korláton, megvolt telve a lenti tér és minden szem rám szegeződött. Felszegtem a fejem és méltóságteljesen lépkedtem. A cipő is kényelmetlen volt, de már megtanultam magabiztodan járni benne. Ha színjáték kell nekik, megkapják. Az arcom reményeim szerint nem sugallt semmit csak arisztokratikus felsőbbrendűséget, amit szintén utáltam, de muszáj volt felvennem. Amint leértem körbenéztem. Korombeli fiatalemberektől egészen a középkorúig volt mindenki. Egy arcot kerestem a tömegben, de nem leltem. Kissé elszomorodtam, de rögtön visszavettem az érezelmmentes álarcot. Apám felszólalt és bemutatott a közönségnek. Átfáradtunk egy másik nagyobb terembe, ahol ilatokat szolgáltak fel, voltak kisebb étkek is, valamint sütemények. A zenekar, amit apám ezen eseményre kért fel, egy lassú dallamot játszott. Sorban jöttek apámhoz az érdeklődők hozzátartozói, csak éppen hozzám nem. Viszont pár lány, akit megismertem az elmúlt félévben, ők oda jöttek s kedélyesen elcsevegtem velük.
Nem nagyon figyeltem a témára, amígnem egyikük, Sophia megszólalt.
- Hallottatok róla? Richard Wellbury bevonult katonának.
- Akkor azért nincs most itt? - kérdezte Emma.
- Valószínűleg, úgy sajnálom, olyan jóképű fiatalember. Szívesen lennék a felesége.
Erre a mondatra majdnem kiköptem a frissítőt, amit éppen kortyolgattam
- De sajnos őt nem érdeklik a nők- vetette közbe Emma. - A múltkori estélyen is csak immel-ámmal állt be táncolni. Pedig Joanne szerintem beleszeretett, de hát így maradt neki Grimhorn báró. Talán jobban járt vele, kőgazdag.
- Úgy bizony- szúrta közbe Florentina, a társaság legpletykásabb tagja. - Én viszont azt hallottam, már szertetőt tart. Biztos nem tudja kielégíteni a vágyát. -
Erre mindhárman felnevettek, de csak olyan úrinő módjára a legyezőik mögé rejtvén arcukat. Undor fogott el, s nagyon megörültem, amikor egy magastermetű szőke férfi lépett oda hozzánk.

- Felkérhetem egy táncra, kisasszony?
- Persze- néztem rá hálásan.

Elindultunk a táncolók mellé s belekezdtünk a társastancba. Egy ideig együtt köröztünk aztán váltani kellett a partnert és végül visszakerültünk egymáshoz.
- Egyébként Eugine Frontire vagyok, Sussex grófja.
Itt már kezdett elmenni a kedvem, biztos elkezd dícsekedni az érdemeivel. S így is lett.
- Tudja, még csak 23 éves vagyok, de már kinevezett a király miniszter helyettesnek. Fontos a családi származás úgy gondolom. Ön se szerénykedhet, talán az anyja miatt esetleg.-
Itt kezdtem egyre dühösebb lenni, s gondolkoztam mivel vághatnám ki magam. Amikor vége lett a zenének. Így kapva kaptam az alkalmon és felrehúzódtam.
- Köszönöm a táncot Frontire úr, most megpihennék kicsit.
Azzal elisettem. Érdekes módon senki se figyelt fel rám, így az előcsarnokba is kiléptem. Itt már csendesebb volt minden, bár lágyan kiszűrődtek a mulatság hangjai. Kezdtek feltörni az érzelmeim, éreztem, ahogy egy könny lecsordul az arcomon. Előkaptam a zsebkendőmet a ruhám ujjából, hogy letöröljem. Majd úgy döntöttem egy friss levegő talán észhez térít valamelyest, így kimentem a hátsókertbe. Olyan szép zöld és rendezett volt a  pázsit. Egy kis szökőkút is állt nem messze tőlem, nem rég építette apám, remélve, hogy felvidulok tőle. Odasétáltam. Annyira elmerültem a gondoltaimban, hogy észre se vettem, hogy egy alak közeledik, amíg oda nem ért.

- Nem elég jó a társaság, Ginevra? Csapta meg fülem az oly ismerős hang, Richardé.
Ránéztem, katonai díszruha volt rajta, hát igaz. Úgy éreztem nem lehetek őszinte vele, tekintve a magázását én is távolságtartóan válaszoltam a kérdésere.
- Egészen jó, uram, az álagos hölgyeknek, de mint tudjuk, én kissé más vagyok.
- Most már úrnak szólít?- meredt rám.
- Igen, hisz az, tulajdonképpen már felnőtt, a 18 évével. Nagy karriert fog befutni a katonaságnál úgy vélem.
- Úgy véli? Tudja, mi kergetett oda? Apám. Nem akartam én soha katona lenni, bár a kaland vonz, de ez más. Parancsoknak kell engedelmeskedni. Nem szeretem a korlátokat, nem is viselem túl jól, ha nekem dirigálnak.
- A tivornyázás se lesz kedvére, ha a nőket kerüli.
- Majd kibújok alóla valahogy. Nézett a messzeségbe, majd újra felém fordult.
- Sajnálom, ami múltkor történt s azt is, hogy most így beszélek, de ennek így kell lennie.
- Ha így gondolja...
- Majd egyszer talán el tudom mondani. Bocsáss meg Gin, most mennem kell, utoljára még beszélni szerettem volna veled egy kicsit.
- Hova?
- Másnap indulunk Franciaországba állomásozni, engem is kiválasztottak.
- Ez nem lehet véletlen...
- Igen, apám meg te apád is szerintem így akarja, hogy minél messzebb kerüljünk egymástól.
- De hát miért? Rich, te nem tettél semmi rosszat.
- Tudom a titkot, s nem bízik apád bennem, valamint szerinte rossz hatással lennék rád.
- Értem, hát akkor azért remélem, összefutunk még valamikor valamikor az életben. Viszlát.

Már nem tudtam visszatartani a könnyeim. Csak úgy potyogtak le az arcomon. Richard mélyen a szemembe nézett s sajnálatot véltem felfedezni abban a tekintetben.

- Ne félj Ginny, minden rendben lesz. Valakihez hamarosan hozzáadnak és jómódban élsz majd.
- De én nem akarok, nem akarom ezt az éltet. Bárcsak fiúként élhettem volna tovább, vagy miért is nem születhettem annak? Nektek azért jóval könnyebb, tanulhattok, amig akartok, járhattok-kelhettek egyedül. Ez nem fair...
Már zokogtam. Richard közelebb lépett és magához húzott.
- Ne pazarold a könnyeid, a világ sajnos ilyen. De elég életre való vagy te, boldogulsz majd.
- Nélküled?- suttogtam, remélve, hogy nem hallja, de azt hiszem értette.
- Nélkülem. Figyelj, egyet megígérek, emlékezni fogok rád.
- Köszönöm. Én se foglak elfelejteni, neked köszönhetem, hogy azokat az éveket túléltem.
- Viszlát Ginevra. Légy erős.
- Viszlát, Richie, vigyázz magadra.
Visszafordult és rámmosolyodott még utoljára,  majd tovább indult, egyre tavolodott, mígnem eltűn az alakja. Én pedig bementem, hogy rendbe szedjem magam. Viszont az előcsarnoknak apám fogadott.
- Te meg mégis hol voltál, s mit csináltál?
- Én csak sétálgattam.
- Szedd rendbe magad és irány vissza.
- Nem megy, apa.
- Ha azt mondom, hogy csinálod, akkor meg is fogod.
- Na jó, ha ezt szeretnéd, akkor legyen!
Ezzel felrohantam, lemostam az arcomról a vakolatot, a hajam is kibontottam s levetettem nagy nehezen a csodaszép ruhám. Visszabújtam a fiú ruhám egyikébe, mely egy inget és egy nadrágot jelentett. Használtak voltak már,  kicsit kopottak is. Majd úgy ahogy voltam lementem és benyitottam a terembe. Mindenki ledermedt.

- Üdv minden kedves jelenlévőnek, tudják, apám ennek nevelt igazából.
Aztán mivel már nem léphettem örökébe....
Apám odafutott és gyorsan szám elé tette a kezét.
- Megzavarodott kicsit szegényke, az anyja halálát még nem dolgozta fel, adjanak egy pillanatot!
Ezzel kihúzódott s gyilkos tekintettel meredt rám.
- Takarodj fel - mondta undorral.