-Szóval?-folytatta Lilá-Mèrt is ő?-tette fel a kérdést,és egy kicsit hangulattelibb lett.

-Láttátok, hogy néz? Furán. Meg nem is látszik rajta a boldogság. Olyan mintha titkolna valamit. Azt mondom ma leselkedjünk be a szobájába! Vagy legalábbis hallgasuk ki!

-Miről van szó lányok?-kérdezte a szőke, Zsekk (direkt így írtam); furcsálkodva.

-Semmi. Miről beszélnénk?!-próbálta hárítani a dolgot Linzi.

-Inkább menjetek innen fiúk.-jelentette ki Valia (Vália). Kezével hesegetni kezdte a két fiatal srácot.

-Tudom, hogy nem szóltam eddig közbe, s nem is szeretnètek, de...-szólalt meg egy lány a másik asztaltól. Vörös haja volt, mely nagy hullámok ban vergődött a vállán meg a hátán. Homok színű bőre volt. Egy fehér, nagykeretű szemüveget viselt. Magasabnak tűnt mint a lányok, de kortársaik között biztos, hogy nem bizonyult annak.

-De...?-tetézte tovább a lányt Linzi.

-Haggyad te! Kicsi gyerek! Nem tudhatja, mit beszélünk -ordibált vele Lilá, a szeméből szikrák pattantak. Még pedig a vele szemben elhejezkedő Linzi felé. Kinek világos barna haja, egyenes. Haja összegumizva hevert feje közepén. Szeme kék volt, mégpedig világos árnyalatban.

-Ne teremsd le!-szólalt meg most már Kini.-Attól, hogy 8 éves? Mia baj vele? Mi kilenc évesek vagyunk.

-Semmi -szeppent meg a legjobb barátja.

-Akkor?

-Szerintem...-köszürülte meg a torkát az idegen. Egyébként elég vékony a vörös hajú.-tudom miről cseverésztek.

Most már ez sok volt a két fiunak, és elhúztak remélve, hogy másol van hely.

-Ténleg? -ezt Kini tette fel. Reménykedett benne, hogy valaki értelmes komolyan veszi, érti, és segítene neki.

-Persze. Ebéd után. Kettesben.

-Rendbe. Hol?

-Ebédlő ajtaja előtt.

-Megbeszéltük!-bámult egymásra a két lány, a vörös hajú, és Kini.

Tudom, hogy nem lett hosszú, de úgyéreztem minél hamarabb ra tartozom vele. További jó estét.