December 5. - Péntek:

   Végre eljött a péntek is. Utolsó nap a hétből, amin dolgoznom kell. Kikeltem az ágyamból, felvettem a kötelező egyenruhát, felhúztam a magas sarkúm, és el is indultam.

   Beléptem az iroda hatalmas épületébe. Nem volt kedvem a liftben nyomorogni a sok emberrel, akik ráadásul nem is a munkatársaim, ezért inkább a lépcső felé vettem az irányt. Amúgy sem árt egy kis lépcsőzés.

- Rose! - hallottam meg hirtelen Tom hangját a lépcső aljáról. Nem tudom miért, de mosoly kúszott az arcomra. Talán azért, mert kimondta a nevemet. Rose. Úristen, olyan nevetséges vagyok...

- Thomas? - fordultam meg végül, hogy ne nézzen totál hülyének, mert eddig csak mozdulatlanul háttal álltam neki.

- Ugye a plakátokra az én telefonszámomat nyomtattuk rá - sietett fel a lépcsőn, hogy mellém érjen - és annyian hívtak már azóta.

- Pontosan hányan? - kérdeztem.

- Olyan heten körül-belül. Mára beszéltem meg velük állásinterjút, felmérem őket, aztán akik jók, azokat felvesszük.

- Remek - fordultam felé, próbálva egy kis lelkesedést mutatni, ami egyébként nem nagyon volt most, de úgy látszik, ez neki is leesett.

- Nem is örülsz? - hogy tudnék már örülni, miközben amikor rád nézek, folyamatosan a tegnap este jut eszembe, és Isten tudja miket műveltetek Katie-vel... Mondjuk, nem mintha az én dolgom lenne.

- Dehogynem, csak most sok minden van a fejemben.

- Á, értem - lombozódott le. Na, most meg ettől bűntudatom lett.

- Majd mindenképpen mesélj, hogy mentek az interjúk - mosolyogtam rá, hátha felvidul tőle kicsit. Szerencsére sikerült is.

- Feltétlen - ajándékozott meg egy kedves mosollyal, majd tovább haladt a saját irodája felé.

***

Az utolsó mappát raktam el a fiókomba. Letudtam a mai műszakomat. A fülem mögé tűrtem a kilógó hajtincsemet egy nagy sóhaj keretében. Megfogtam a táskámat, felvettem a kabátomat és már el is hagytam az irodát.

Hazafelé sétálva kicsit sikerült kikapcsolódnom, de nem teljesen. Mélyen beszívtam a friss, hideg levegőt, hátha akkor sikerül elengednem magam. Hát, nem jött össze. Állandóan csak Tomon járt az eszem. Mindig eszembe jutott a tegnap este, ahogy Katie abban a gyönyörű ruhában megjelent. Gondolom, mit csinálhattak odabent... Egy ilyen nőnek egy férfi se tudna nemet mondani. Egyszerűen annyira bánt. De nem kéne, hogy bántson. Thomassal alig ismerjük egymást. Komoly érzéseket se kellene hozzá fűznöm, mert esélyem sincs, meg ráadásul ott van a barátnője is. Nem tudom, hogy melyik a reménytelenebb. Én vagy a helyzetem. Nem baj, már csak egy sarok választ el, hogy hazaérjek, gondoltam. Amint befordultam az utcánkba, Katie-t pillantottam meg, amint... Nem hittem a szememnek. Azt hittem csak beképzelem a dolgokat, de tévedtem. Nagyon is reális volt minden. Katie éppen egy idegen férfi torkán dugta le a nyelvét. Elég rendesen. Nyeltem egy nagyot, majd amilyen gyorsan csak tudtam elslisszoltam mellettük. Nem mintha észrevettek volna bárkit is ebben a helyzetben.

   Bezártam magam mögött az ajtót. Lesokkolódva álltam egy helyben, meg se mozdultam. Katie megcsalta Thomast? Nem tudom mit mondhatnék erre. Ez egyben nevetséges és szomorú is egyben. Nevetséges, mert irtózatos szégyen valaki háta mögött ilyet művelni. És szomorú, mert eközben egy olyan embert bántott meg, aki teljes szívéből szereti. Bár, én mit tudhatok az ő kapcsolatukról. Semmit. Nem is említette meg egyszer sem Katiet. Ekkor hirtelen fejbe ütött egy kérdés. Egy nagyon fontos kérdés. Mondjam-e el Thomasnak vagy sem? X)

December 6. - Szombat:

Éppen az ebéd után mosogattam el, amikor valaki becsengetett hozzám.

- Szia Rose. Bejöhetek? - kérdezte neki dőlve az ajtófélfának Tom.

- Szia, persze, gyere csak - mondtam, majd becsuktam az ajtót mögötte.

- Szóval, lenne kedved eljönni velem ma délután a kávézóba? - kérdezte miközben a tarkóját fogta.

- Szívesen, de Katie nem haragszik majd?

- Szakítottunk... - hát én azért örülök.

- Oh... Sajnálom - mondtam, majd tovább folytattam - Pedig láttalak titeket elmenni tegnap bulizni.

- Te... Kukkoltál? - nézett rám furcsán Tom.

- N..Nem.. - dadogtam - Csak Katie hangosan dudált és kinéztem az ablakon, és láttalak beszállni a kocsiba.

- Tehát kukkoltál - kacsintott. Remek, most azt hiszi kukkoltam.

- Nem kukkoltam! - cáfoltam meg Thomast.

- De, de! 3-kor itt vagyok érted - csapta be maga mögött az ajtót Tom. Most van 2 óra. Tehát már csak 1 órám van elkészülni. Klassz.

Thomas éppen ebben a pillanatban csengetett be. Már a kabátomat veszem fel. Kinyitom az ajtót, és nem tudtam ellenállni a gyönyörű zöld szemeinek.

- Mehetünk? - kérdezte Tom, mire bólintottam. Gyorsan becsuktam az ajtót, majd elindultunk a kávézó felé.

- Ha szabad kérdeznem, miért szakítottál Katievel? - néztem rá Tomra.

- Nem szeretnék róla beszélni. Egyelőre... - a mellettem sétáló férfi arcát elöntötte a szomorúság - Tudod... Sok emlék köt hozzá, és elég nehéz volt elválni tőle... - vallotta be Tom, amit értékelek. Az út további részét kicsit feszült légkörben töltöttük.

Amikor megérkeztünk a kávézóba, rendeltem egy latte-t, ahogy Thomas is.

- Ez a kérdés már furdalja az oldalamat - szólalt meg Tom két korty között - Miért nem hiszel a szerelemben? - pont ettől a kérdéstől féltem, és pont ettől a kérdéstől szeretnék elbújni. Megbízok annyira Thomasban, hogy elmondjam neki?

- Megbízhatok benned? - kérdeztem félve.

- Persze - válaszolta teljesen komoly arccal.

- Amikor 8 éves voltam a szüleimnek volt egy komolyabb veszekedése... Ami odáig fajult, hogy a következő 2 évben minden családi beszélgetés vitával telt. Ez pedig váláshoz vezetett. A karácsonyaink mindig vitával teltek el. Sosem kaptam egy ajándékot sem, mert a szüleim túl elfoglaltak voltak a veszekedésseikkel. 16 évesen találkoztam egy fiúval, aki később a világot jelentett számomra. Azt hittem, hogy ő volt az igazi... Orbitálisan nagyot tévedtem. Egy nap rajta kaptam, hogy megcsal a legjobb barátnőmmel... - meséltem el szívszorító történetem. Thomas végig csendben hallgatta a történetet.

- Így már megértem. De tovább kellene lépned. Nem lenne szabad a múltban élned - nézett rám. A szempárunk összetalálkozott. Eszméletlenül jól nézett ki Tom, főleg úgy, hogy az egyik hajtincse a szemébe lógott.

- Nem szeretnék belemenni a részletekbe - mondtam kellemetlenül.

- Nem, persze. Nem kell. Így is sokat meséltél - mosolygott rám. Mindjárt elolvadok. Talán igaza van. Tovább kellene lépnem a múlton. Gimi óta nem volt egyetlen egy  párkapcsolatom sem... - Viszont, ha már te is elmesélted a történeted, akkor én is elmesélem, hogy miért szakítottam Katievel. Elmentünk egy clubba. Úgy döntöttem, hogy hozok magunknak egy italt. Megvettem a két koktélt, majd amikor visszaértem, a pohár a földön landolt. Ugyanis Katie egy másik sráccal smárolt. Szóval átérzem a helyzeted. Pedig úgy terveztem, hogy ma kérem meg a kezét - vette elő a zsebéből a gyűrűt, majd hanyagul az asztalra dobta.

- Hát... Mindketten szerencsétlenek vagyunk - erre mindketten felnevettünk, majd tovább beszélgettünk.

- Köszönöm a mai délutánt - mondtam az ajtón előtt állva.

- Igazán nincs mit - azzal Thomas rám mosolygott. Intettünk egymásnak, majd mindenki ment a saját házába. Úristen... Gimi óta most érzek először egy férfihoz vonzódást... Furcsa érzés, de mégis kellemes.