December 24. - Kedd:

December 24-e reggele van. Ki sem akartam kelni az ágyból, de sajnos muszáj volt, ugyanis csörgött a telefonom, ami pedig a nappaliban volt. Remek... Kikászálódtam az ágyamból, majd két nyújtózkodás kíséretében elindultam a nappaliba. Még éppen időben vettem fel a csörgő mobilom.

- Igen? - kérdeztem, mire George szólalt meg.

- Csajesz! Merre vagy? - kérdezte George aggódóan.

- Mondtam, hogy elutazok - közöltem egyszerűen.

- Igen, de hova?

- Ne mondd el senkinek! - utasítottam.

- Eskü, nem mondom senkinek.

- Rendben. Winchesterben vagyok a nyaralómban. Amúgy meg nem emlékszel? Össze van kötve a telefonunk, így le tudjuk követni egymást, ha netán "elrabolnának" - nevettem fel, mire George is ugyanezt tette.

- Jó hogy mondod. Teljesen ki ment a fejemből - válaszolta a legjobb barátom.

- Miért kérded?

- Hát azért, mert... Elakartam mesélni neked a tegnapi randimat Roberttel! - mondta lelkesen George.

- Akkor végül csak sikerült! Mondtam én, hogy nincs miért aggódnod - válaszoltam.

- Köszi Csajszi! Viszont ennyit akartam, majd ha hazajössz mesélem majd a többit. Puszi - köszönt el, majd letette.

Legalább Georgenak jól halad a szerelmi élete. Én meg eközben kész roncs vagyok. Az ablakhoz sétáltam, majd kinéztem a havas panorámára. Semmihez nem volt kedvem, ezért leültem pizsamában tévét nézni. Hátha javítja a kedvem...

Eközben Washingtonban:

- Na? Hol van? - kérdezte Thomas Georgetól.

- Winchesterben van a nyaralójában. És emlékeztetett rá, hogy a telefonunk össze van kapcsolva, így le tudom követni őt. Én hülye meg nem is emlékeztem rá, pedig rettentően jó memóriám van. Én nem is értem... - dumált George, de Thomas félbeszakította.

- Mutasd a telefonod! - mondta Tom, mire a munkatársa megmutatta, hogy hol tartózkodik éppen Rose - Nagyon hálás vagyok ezért! Köszönöm! Jövök neked eggyel! - azzal kisietett az irodából.

- Mindneki ezt mondja - dünnyögte George magában, majd újra neki látott a papír munkájának.

2 órával később Winchesterben:

Úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát. Felvettem a kabátomat, majd kilépek a nyaralóm ajtaján. Ekkor hirtelen befékez előttem egy kocsi. Ez Tom kocsija! Mégis mit keres itt?

- Rose! - szállt ki a kocsiból a szomszédom.

- Tom? Mit keresel itt? Egyáltalán honnan tudod, hogy itt vagyok? - tettem fel egyszerre ezt a sok kérdést.

- Szeretnék bocsánatot kérni...

- Hát azzal elkéstél - mondtam, majd elkezdtem hátra felé menni a lejtőhöz.

- Rose! Kérlek! - rohant utánam Tom, majd megfogta a kezem és magához fordított.

- Eressz el! - rántottam ki a kezem a kezéből.

- Akkor csak hallgass meg! Kérlek... - sóhajtottam egyet, majd unottan ránéztem, hogy siessen - Katie nem tőlem terhes! Nem az én babámat hordozza! Ma reggel derült ki. Igazad volt...

- És azt hiszed, hogy ennyitől megbocsájtok? - kérdeztem, miközben hátra felé lépdeltem.

- Nem, nem hiszem ezt. Van még más is, amit mondani szeretnék... Nem vagy jelentéktelen számomra! Csak Katie miatt kellett ezt mondanom... Különben...

- Különben, mi? Thomas! Ha annyira szerettél volna, és a sarkadra tudtál volna állni, akkor nem kellett volna ezt mondanod! De te inkább ezt az utat választottad... - újból hátraléptem, de ezúttal nem volt már alattam talaj. Elkezdtem gurulni a meredek lejtőn.

- Rose! - hallom meg Thomas hangját.

Én csak gurultam lefelé a lejtőn, míg meg nem álltam az alján. Annyi volt a szerencsém, hogy annyira nem magas a lejtő. Viszont ennyi is elég volt ahhoz, hogy eszméletemet veszítsem.

- ROSE! - kiabálta Thomas.

Amikor leért a meredek lejtőn, letérdelt mellém.

- Rose! ROSE?! Istenem, ez mind az én hibám - fogta meg a hideg kezemet Tom. Egyszer csak azt érzem, hogy Thomas felemel, és nagy nehezen elindul fel a lejtőn, velem a karjában. Párszor megcsúszott a jeges hóban, de ez nem állította meg attól, hogy ne vigyen fel a házamba.

Amikor felértünk, szinte betörte az ajtómat, majd letett a kanapéra.

- Rose - szólongatott édesen.

Lassacskán, de kinyitottam a szemem.

- Mi történt? - kérdeztem, miközben minden porcikám fájt.

- Úristen! Rose! Én annyira sajnálom! É-én nem akartam! - rogyott le mellém a férfi.

- Thomas... - szólítottam meg - Köszönöm.

- Mit? Hogy miattam sikerült több métert gurulnod? - temette a kezébe az arcát.

- Nem. Azt köszönöm, hogy eljöttél idáig, csak miattam - fogtam meg a kezét. - Bocsánatot kértél, és amikor megtörtént ez a baleset, akkor felhoztál ide.

- Rose! Én azért tettem ezt mind meg érted, mert... - itt elakadt, majd kis idő után folytatta - Mert szeretlek!

- Én is szeretlek! - azzal a szánk eggyé lett. Végre megtörtént. Megcsókolt! Hát egy baleset kell ahhoz, hogy ez megtörténjen? Hevesen csókolózni kezdtünk. Hirtelen feljajdítottam a zuhanás okozta fájdalmaktól, mire Tom ajkai elváltak az enyémektől.

- Ne haragudj! Mid fáj? Hol fáj?

- Nagyon fáj a bokám. Szerintem rá se bírok állni.

- Add a kezed - azzal segített felállni, de én visszarogytam.

- Remek... Mehetünk az orvoshoz - mondtam, mire Thomas felsóhajtott.

- Rose! Ez mind az én hibám! Kérlek ne haragudj!

- Semmi gond, nekem is jobban figyelnem kellett volna... A lényeg, hogy nagyobb baj nem történt - mosolyogtam, mire Tom is félig megnyugodott.

Így hát szenteste délutánján a sürgősségin ültünk. A vizsgálat kimutatta, hogy elég rendesen kificamodott a bokám, és egy enyhe agyrázkodást kaptam. A doki azt javasolta, hogy pihenjek sokat, és ha lehet, hanyagoljam 3 hétig a nagyobb kiruccanásokat.

Most nyitunk be a nyaralóm ajtaján. Elbicegtem Tom segítségével a kanapéig, majd lehuppantam a puha tárgyra.

- Thomas... Mit szólnál ahhoz, ha... velem karácsonyoznál? Itt Winchesterben - kinyögtem végre. A férfi arcát fürkésztem, amire ő csak egy mosolyt engedett.

- Persze! Csak először összepakolnék otthonról pár cuccot...

- Hogyne! Menj csak nyugodtan! Én megleszek.

- Biztos? Mert nem akarom, hogy...

- Tom! Jól leszek. Csak siess - mosolyogtam, majd kaptam egy puszit a homlokomra, és a férfi távolodó alakját néztem, aki végül elhagyta a nyaralót.

Úgy látszik karácsonykor tényleg csodák történnek... Amire vágytam megtörtént. A szüleimmel újra jóba lettem, végre van egy férfi az életemben, akit teljes szívemből szeretek. Kell ennél több karácsonyra?

3 óra múlva Thomas vissza is ért. Egy fenyővel. Ez a Thomas! Elővettem a díszekkel tele pakolt dobozomat, majd elkezdtük feldíszíteni a fát. Én adogattam a fára valókat, Tom pedig azokat rakta a fára. Bő fél óra múlva megkaptuk a végeredményt, ami csodálatos lett.

Tom elégedetten lehuppant mellém, majd adott egy gyors szájra csókot.

- Mit szeretnél nézni? - kérdezte tőlem a távirányító felé nyúlva.

- Téged szeretnélek - fordítottam a fejét az irányomba, majd megcsókoltam. A kezemet a tarkójára helyeztem, és húzni kezdtem magam felé. Szép lassan behatolt a nyelvével is. A nyelvünk elkezdett táncolni. Amikor elváltunk, Tom felült, majd hirtelen felpattant.

- Öhm... Kérsz valamit? - majd a konyha irányába ment.

- Igen, egy forró csokit kérnék - mondtam, majd az előbb történteket, és Tom reakcióját felidézve egy mosoly kúszott a számra.

Eközben elkészült a forró csokim is. Bekapcsoltuk a tévét, majd szépen lassan iszogatva a forró csokinkat élveztük a műsort. Amikor kiürítettük a poharunk tartalmát, a fejemet Thomas vállára döntöttem, majd elnyomott az álom.