December 23. - Hétfő:

Álmosan keltem fel hétfő reggel az ágyamról. Mi a francért nem feküdtem le hamarabb tegnap... Mindegy. Felöltöztem, készítettem magamnak egy pohár kávét, és elindultam gyalog a munkába.

Még csak most léptem be az irodámba, amikor máris kopogtatnak.

- Gyere! - kiabáltam ki, miközben a táskámból pakoltam ki a papírjaimat.

- Rose! - szólt kétségbeesetten George. Gyorsan becsukta az ajtót maga mögött, majd lehuppant az egyik székre.

- Mi a baj? - kérdeztem, abbahagyva a pakolást.

- Nem tudom hogyan kéne Robertet elhívni egy randira! Segíts!

- George. Pontosan tudod, hogy hogyan tedd meg. Akkor miért fordulsz hozzám segítségért?

- Igen, de... Nem merem! - borult ki.

- Miért is nem? - ráncoltam a szemöldököm.

- Csak... Mert - nézett rám.

- Ez igen! Ez az ügyvédek legjobb érvelése - mosolyogtam, próbálva oldani a feszültséget. Sajnos nem vált be...

- George. Képes vagy rá - ekkor hirtelen eszembe jutott egy ötlet - Gyakorolj rajtam.

- Mi? - nevetett fel a férfi.

- Jól hallottad. Ha engem el mersz hívni, akkor őt is - mondtam, majd egyenesen a szemébe néztem.

- Rose... - ekkor nyelt egyet - Van kedved ma este eljönni velem egy randira?

- Persze! - bólintottam - Na, látod. Nem volt ez olyan nehéz.

- Igazad van. Köszi szépen - nyomott egy puszit az arcomra, majd kisétált az irodámból.

Most már akkor neki kezdhetek a munkámnak.

Amikor már csak 10 perc maradt a munkaidőmből, rátaláltam egy olyan papírra, ami nem nekem volt címezve, hanem Thomasnak. Már úgy sincsen semmi dolgom, átviszem neki.

Amikor az ajtajához értem, kopogni készültem volna, de meghallottam Katie hangját.

- Na, és mi van azzal a Robinnal? - kérdezte Katie.

-Először is, ő nem Robin, hanem Rose. Másodszor pedig, nem jelent nekem semmit! - mondta Thomas.

Szóval... Nem jelentek neki semmit, ugye? A lapot amit találtam, letettem az ajtó elé, és elindultam össze szedni a cuccaimat. Gyorsan össze pakoltam, felvettem a kabátomat. Bekopogtam George-hoz, akitől elbúcsúztam, majd odaadtam neki a karácsonyi ajándékát.

- Rose! Ez fantasztikus! - ölelt meg a barátom - Köszönöm szépen!

- Igazán nincs mit - mondtam.

- Én is vettem neked valamit - húzta ki a fiókját, majd elő vett belőle egy ajándékot. Kibontottam, és egy képet találtam benne kettőnkről.

- Nem kellett volna - mosolyogtam, majd megöleltem a barátomat. - Boldog karácsonyt!

- Neked is! - intettem, majd elindultam hazafelé.

Ahogy beléptem a lakásomba, észre veszem, hogy Thomas autója felhajt a feljáróra. Már csak ez kellett... És az ajándékaival mit csináljak? Oda kéne adnom, hogy ne maradjon itt nekem feleslegbe.

Megfogtam a két ajándékot, amit vettem Tomnak. Az céges bulira vettem neki egy bögrét, amibe belegravíroztattam a nevét, és személyes ajándékként pedig megvettem neki a karórát, aminek a hátuljába az volt belevésve, hogy:

Boldog Karácsonyt
                               Rose

Megfogtam a két ajándékot, majd egy mély sóhaj kíséretében elindultam a szomszéd ház felé. Legyek közömbös? Vagy inkább kedves? Áh, nem tudom! Becsengettem, mire Thomas nyitott ajtót.

- Szia! - mosolygott rám.

- Csak oda szeretettem volna adni az ajándékodat, amit tegnap nem vettél át a bulin, - mondtam közömbösen, majd folytattam - és a személyes ajándékomat is, amit a számodra semmit jelentő ember ad neked. Boldog karácsonyt!

Intettem, majd hátat fordítottam, és elindultam vissza a házamba. Tom semmit az ég világon nem mondott, vagy csinált. Bár... Mit is vártam tőle? Hisz nem jelentek neki semmit...

Még utoljára átnéztem, hogy minden meg van-e, majd elindultam a kocsim felé, ahova bepakoltam a cuccaimat. Beindítottam a kocsim, majd elindultam a régi házhoz, ahol felnőttem.

Bekopogtam az ajtón. Amíg nem nyitotta ki senki az ajtót, addig végig néztem az udvaron. Szinte semmit nem változott... Hirtelen feljöttek az emlékek.

"- Rose! Nick! Kész az ebéd! Gyertek - kiabált ki Anya.

- Anya, légyszi, egy kicsit hadd játsszak még Apával! - könyörögtem Anyának, mire Apa is megszólalt.

- Selestina, adj még 5 percet - mosolygott Apa, mire Anya is megenyhült.

- Na, jó... De csak öt perc! - mondta szigorúan Anya, majd Apával tovább játszottunk.,,

Hirtelen nyílik az ajtó.

- Szia, Anya! - köszöntem egy halvány mosollyal az arcomon.

- Rose! - ölelt meg Anya, mire én visszaöleltem.

- Hoztam neked valamit - azzal odaadtam Anyának a hógömböt.

- Ez... Csodaszép! - nézett fel rám Anya - Nem jössz be?

- De, szívesen - mondtam, mire Anya arcán megjelent egy mosoly.

- Tudod, minden karácsonykor vártalak... De sosem jöttél. Szóval örülök, hogy benéztél - mesélte Anya.

- Bűntudatom is volt miatta... - vallottam be.

Ezután elkezdtünk beszélgetni. 2 órát beszélgettünk. Őszintén szólva nagyon jól esett. Régen beszéltem már Anyával. Közben közösen elfogyasztottunk egy ebédet.

- Szerintem itt az ideje most már, hogy menjek - mondtam, mire Anya bólintott.

- Rendben. Azért gyakrabban is benézhetnél...

- Megígérem, hogy gyakrabban fogok jönni - mosolyogtam, mire Anya azt viszonozta.

- Szia! - intettünk egymásnak, majd én tovább álltam Apához.

Legutóbb 14 éves koromban jártam itt... Ide is becsengettem, majd Apa ajtót nyitott.

- Ki az már megint, hát nem hisz... - amikor meglátott engem, abbahagyta a mérgelődést - Rose?

- Szia, Apa - mondtam.

- Szia! - köszönt vissza meglepődve - Mit keresel itt? Évek óta nem jöttél el hozzám...

- Igen, tudom. Sajnálom - néztem Apa szemébe - Ezt neked hoztam.

Elvette tőlem az ajándékot, majd kibontotta.

- Köszönöm szépen - mosolygott rám, mire nekem is egy mosoly kúszott a számra. - Bejössz?

- Persze - azzal bementünk a konyhába.

Itt is elidőztem több, mint 2 órát.

- Jó volt újra látni - jegyezte meg Apa, miközben kikísért a kapuhoz.

- Téged is - öleltem meg az egy fejjel magasabb férfit.

- Boldog Karácsonyt! - mondtam, majd végre elindultam a nyaralóm felé.

Rettentően jól érzem magam, attól, hogy meglátogattam a szüleim. Igaz, hogy nem volt egy szép gyerekkorom, de azért volt sok szép emlékem is. Viszont a fájdalom, ami belülről mardos Tom szavai miatt, még mindig nem múlt el.

Este 7 felé megérkeztem a faházamba. Kipakoltam a bőröndöm, majd gyorsan kitakarítottam a házat, hogy ne legyen annyira poros.

Mikor befejeztem mindent, neki álltam vacsorát főzni. Miután megvacsoráztam, készítettem magamnak egy meleg kakaót, leültem a kandalló mellé, és bámultam kifelé az ablakon.

Tehát Tomnak egy jelentéktelen senki vagyok. Nem egy szomszéd, nem egy munkatárs. Egy senki... Tehát végig csak megjátszotta, azt, hogy tetszem neki? De miért? Miért mindig velem történik meg minden baj? Lassan bele kell törődnöm, hogy nekem sosem lesz szeretőm, és sosem lesz boldog jövőm. És még Tom azt mondta, ne a múltban éljek, hanem inkább a jelenben. Ugyan mindegy, mert mindkettő pocsék élet, bárhogyan nézzük...

Még egy darabig bámultam a havas tájat, majd elmentem aludni.