December 21. - Szombat:

Álmosan keltem ki az ágyból. Ásítottam, majd nyújtózkodtam egyet. Kilépve a nappaliba, Thomast látom a konyhában sürögni-forogni. Akaratlanul is elmosolyodom. Ezután indultam a konyhába.

- Szia! - köszöntem, miközben a két kezemmel a konyha pultra támaszkodtam.

- Oh... Szia! - fordult felém Tom meglepetten.

- Mit főzöl? - kíváncsiskodtam.

- Rántottát, sült krumplival - mosolygott rám Tom, miközben egy újabb adag sült krumplit rakott a serpenyőre főni.

- Akkor... Én addig megterítek - mondtam, majd kivettem két tányért a felső polcról.

Miközben a reggelink készült, jókat csevegtünk. Majd később egy érzékeny téma újra felhozódott...

- Figyelj... - tette le a kezéből az asztalra Thomas a kanalat - A tegnapi dolgot... Nem lehetne, hogy elfelejtsük? - erre a kérdésre a mosoly olyan gyorsan eltűnt az arcomról, mint amilyen gyorsan jött.

- Elfelejthetjük, ha szeretnéd - sóhajtottam, majd Tom arcán megjelent egy halvány mosoly.

- Remek! - azzal visszafordult a sült burgonyákhoz. Igazából, én nem szoktam hamar felejteni. Különösen akkor, ha megkérnek rá. De valamiért engedelmeskedtem... Magam sem  tudom miért...

A reggeli elkészült, majd elkezdtünk enni. Miután befejeztük, elkezdtem lepakolni a mosatlant az asztalról. Thomas is a segítségemre volt. Ezután elmentem felöltözni, ugyanis megyek karácsonyi ajándékot venni.

- 2 óra múlva jövök, addig ne csinálj semmit a házzal - mondtam, mire Tom csak megvetően rám nézett, majd visszafordult a tévé felé.

- Szia - köszönt gyorsan, olyan "kopjmárleszeretnéktévézni" hangsúllyal. Milyen bunkó. Végül is ez az én házam!

- Vigyázz, nehogy megint a járdán találd magad - fenyegetőztem, mire Tom kétségbe esetten rám nézett. Nem bírtam ki, felnevettem, majd elhagytam a házat.

Éppen a szüleimnek nézek ajándékot. Nem szoktam karácsonykor adni ajándékot senkinek, mert nem szerettem boltba járni, nyomorogni a sorokban egy rohadt ajándékért, ami nem is biztos, hogy tetszik az illetőnek. De így, hogy eljöttem, klassz idő töltés.

Már vagy egy órája itt bolyongok az üzletben. Mindenkinek meg van az ajándéka kivéve a szüleimnek... Nehéz választás. Hiszen már mióta nem tartom velük a kapcsolatot. Amit nagyon röstellek. Hiszen, azért mégis a családom, veszekedéssel és veszekedés nélkül is. Hirtelen megakadt a szemem egy hógömbön. Egy idilli családi bábu volt a gömb közepén, amit ha megrázol, olyan mintha esne a hó. Alul betudtad kapcsolni, hogy világítson is. Sőt, még zenélni is tudott. Ez tökéletes ajándék. Már csak pont kettő van. Megveszem mindkettőt.

Készen is vagyunk! Így már mindenkinek meg van az ajándéka karácsonyra. A szüleimnek egy hógömb, Georgenak egy masszázs bérlet, és Thomasnak pedig... Thomasnak kettő ajándékot vettem. Egyet a bulira, és egyet a személyes karácsonyra. Ha együtt töltjük... Ki tudja. Az is lehet, hogy a dög szagú hiéna visszafogadja karácsonyra, hogy ne legyen egyedül. Nem tudom. De az biztos, hogy karácsonyra elutazom az erdei kunyhómba, ahonnan mesés a panoráma. Egyszerűen gyönyörű! Csendes, lélegzet elállító, nyugodt. Minden karácsonykor oda megyek. Mindig a nyugalom és a biztonság érzését nyújtja számomra. Ott soha senki nem találna meg. Soha. Senki nem tud arról a nyaralóról. Csak én.

Mikor hazaértem, elkezdtem becsomagolni az ajándékokat, majd neki láttunk Tommal újra főzni. A délután hamar elrepült, ugyanis én olvastam egy forró melegcsoki mellett az ablakom mellett. Aztán hirtelen este lett, és mindenki elkezdte csinálni az esti rutinját. Miután lefürödtem, még kicsit olvastam, majd lefeküdtem.

December 22. - Vasárnap:

Eljött a céges buli napja. Thomas ajándékát beraktam egy ajándék tasakba, majd elraktam a szekrényem aljára. Ha kutakodna se találná meg. Majd ezután kikészítettem a ruhámat a partira. Időközben George is átjött.

- Szia, csajszi! - köszönt vidáman, majd lehuppant a kanapéra, ahol Thomas még aludt. George csak kikerekedett szemekkel nézett rám, majd egy perverz mosoly kíséretében felállt, majd kihúzott a zárt a teraszra.

- Csajszi! Mit keres nálad a csávó? - nyomta le a vállamat, jelezve, hogy üljek le.

- Hát... - azzal elkezdtem mesélni a sztorit. George mindvégig csillogó szemekkel bámult rám.

- Öcsém, neked mi szerencséd van! Nekem miért nincs ilyen pasim? - sóvárgott a mellettem ülő férfi.

- Nyugi, majd neked is eljön az a bizonyos személy az életedbe - veregettem meg a vállát. Ekkor kilép Tom nyújtózkodva a teraszra.

- Miről maradtam le? - kérdezte két ásítás között.

- Áhh, semmiről - mondta a legjobb barátom - Na. Én hagylak titeket turbékolni.

- George! - ütöttem rá a kezére, miközben a fejem lángba borult. Thomas csak értetlen fejjel nézett rám, majd magára hagytuk őt a teraszon - Mi ütött beléd?

- Semmi, na de én most már tényleg megyek. Jó volt dumcsizni, szia! - nyomott egy puszit az arcomra, majd elment. Egy ideig még az ajtóban állhattam, ugyanis már csak arra eszméltem föl, hogy fázok. Becsuktam az ajtót, majd megfordultam és Thomassal találtam szembe magam.

- Katie hívott... - emelte föl a telóját.

- És? Mit mondott? - érdeklődtem.

- Azt, hogy visszafogad az én, saját házamba - erre a kijelentésére muszáj volt nevetnem. Valamiért belül, elfogott a fájdalom érzése, hogy Thomas elmegy. Nem tudom miért. Hisz, csak a szomszédba megy vissza. De az akkor sem ugyanaz, mintha itt feküdne az én kanapémon.

- Ez remek! - szólaltam meg végül, mire Tom arcán megjelent egy mosoly.

- Akkor én most összepakolok - mutatott a háta mögé a holmijaira.

- Rendben, addig csinálok kávét. Kérsz? - kérdeztem a konyha felé indulva.

- Nem, köszi. Nem sokára már otthon fogyaszthatom a saját készítésű kávémat - ez azért kicsit fájt... Alig várja, hogy elhúzzon innen? Tapló...

Amíg én szürcsölgettem a kávémat, addig Thomas összepakolt és indulásra készen volt. Felálltam, majd Tommal együtt az ajtóhoz sétáltam.

- Köszönöm, hogy befogadtál erre a pár napra! - mondta mosolyogva. Tényleg ennyire borzalmas lenne velem lakni...?

- Igazán nincs mit! De a közel jövőben ne találjalak újra a járdán! - erre mindketten felnevettünk, majd inetettünk egymásnak, és becsuktam az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd visszaültem meginni a kávémat.

Eljött a céges buli ideje. Felöltöztem, majd elindultam gyalog az irodám felé.

Ahogy megérkeztem, az épület dugig volt társalgó emberekkel. Az ablakok és a falak egyaránt fel voltak díszítve fényfüzérekkel és girlandokkal. Egy-egy sarokban pedig el volt helyezve a kajás és az italos asztal. Hirtelen George kezd el integetni felém. Elindultam a legjobb barátom irányába, majd mosolyogva köszöntöttem őt.

- Szia, Csajszi! - köszönt vissza George is - Ahogy látom, a lovagod még mindig nem jött meg.

- Még nem. Gondolom éppen Katievel beszélget... - vettem a kezembe egy poharat, ami meg volt töltve pezsgővel.

- Mi az, hogy Katievel beszélget? Nem kidobta a lakásból? - nézett rám furcsán a mellettem álló férfi.

- De, csak ma úgy döntött Ő felsége, hogy visszafogadja Tomot a saját hazába. Tudom, elég nevetséges - néztem rá Georgera, aki csak megrázta a fejét.

Fél óra múlva lépett be Thomas is a terembe. Végre! Viszont hozott magával egy kísérőt is. Katiet... Eszem meg áll... Na, ne! És felénk közelednek.

- Sziasztok! - köszönt Tom, mire visszaköszöntünk.

- Ez a parti miről is szól? - nézett körbe undorodva a számomra ki nem állható nő.

- Húzunk egy nevet a munkatársaink közül, és annak a személynek adunk ajándékot. És persze közben jól érezzük magunkat - magyaráztam el dióhéjban a lényeget.

- Hát... Ez eléggé unalmas - nevetett fel Katie.

- Katie! - szólt rá Thomas a barátnőjére.

- Most mi van? - nézett rá a szomszéd nő az én lovagomra, ahogy George mondta.

- Megbocsátanátok egy percre? - bólintottunk, mire ők távoztak egy csendesebb helyre.

- Milyen kiállhatatlan nő személy - ürítette ki pezsgős üvegének tartalmát a barátom.

- Tudom... És most még csak kedves volt - sóhajtottam. Ekkor valaki megkocogtatta a mikrofont.

- Üdvözlök mindenkit, aki megjelent a bulin - köszöntött mindenkit Sher úr. - A parti elérkezett ahhoz a részéhez, hogy megajándékozzuk a kihúzott személyt. Kezdem én - azzal kimondta Julia Longheim nevét, aki átvette az ajándékot és a mikrofont is. És így folytatódott tovább, amíg én nem következtem.

- Köszönöm, Robert! - szólaltam bele a mikrofonba, amikor már fent voltam a színpadon - Akinek én adom az ajándékot, az nem mást, mint Thomas Phill! - mondtam ki a kihúzott személy nevét, miközben a munkatársak tapsoltak. Mosolyogva állok a színpadon, várva, hogy Tom felsétáljon, majd átvegye a neki vett ajándékom. Szinte már kínos volt állni... Vártam még egy percet, majd újra bemondtam a nevet. De akkor sem jött senki... Szomorúan lelépdeltem a színpadról, majd megálltam George mellett.

- Csajszibarack, ne légy szomorú egy ilyen seggfej miatt - tette a legjobb barátom a kezét a hátamra.

- Én szerintem megyek, miután mindneki megkapta az ajándékát... - mondtam, majd egy újabb pezsgős pohárért nyúltam.

- Megyek veled - mosolygott George.

- Te nyugodtan érzed jól magad! Láttam, hogy egész este Robert-tel szemeztél. Ne hagyd őt itt miattam - kortyoltam bele a poharam tartalmába.

- Ő rá ér később is. Te viszont nem - fordult felém a munkatársam, mire csak egy mosollyal ajándékoztam meg.

- Köszönöm. Nem tudom, mit csinálnék nélküled.

- Hát... Azt én sem tudom - erre muszáj volt felnevetnem.

Nagyon örülök, és hálás vagyok, azért, mert itt van nekem George. Ha ő nem lenne, akkor én sem lennék most itt...

"- Csajszikám! Megjött a levelem az egyetemről! - rontott be George a szobámba.

- Tényleg?! - pattantam föl az íróasztalomtól.

- Még nem nyitottam ki - válaszolta.

- Miért nem? - kérdeztem meglepődötten.

- Veled együtt akarom kinyitni, és együtt örülni - huppant le az ágyamra.

- Figyelj... Igazából én már nem vagyok olyan biztos abban, hogy el kéne kezdenem az egyetemet - ültem le szomorúan a székemre.

- Miket hordasz itt össze? - ráncolta a szemöldökét George.

- Talán nem vagyok oda való... - sóhajtottam.

- Miről beszélsz?! Te vagy az éltanulója az osztálynak! Sőt a sulié! Számos versenyen első helyezetet értél el! Igenis oda való vagy! Jobban, mint én! Ha még egy ilyet meghallok tőled, bajok lesznek - fenyegetett meg a legjobb barátom. Önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Köszönöm, G - mondtam halkan.

- Ugyan, erre valók a barátok - legyintett. ,,

- Na ideje mennünk - tette le a poharát George, majd megfogta a karomat, fel vettük a kabátunkat, és kimentünk az épületből.

Hazáig egész végig Tom volt a téma... Muszáj volt kiadnom a bennem gyülemlő érzéseimet. Végül megérkeztünk a házamhoz.

- George - szólítottam, meg mire felém fordult - Köszönöm. Mégegyszer.

- Igazán nincs mit - ölelt meg, majd intett és elindult ő is hazafelé.

Kinyitottam a házat, majd bementem. Vettem egy forró fürdőt, majd készítettem magamnak vacsorát. Miután megettem, elkezdtem összepakolni a cuccomat a holnapi utazásomra. Úgy döntöttem, hogy holnap este elindulok a nyaralómba. Karácsony napjaira kivettem a szabadnapjaimat. Legalább lesz egy kis időm pihenni, és elfelejteni Thomast... Most már ideje lenne elmennem aludni...