Életem leggyűlöltebb sporteszköze. Kikoromban imádtam, de aztán valahogy elfelejtettem, hogy kell használni (a cigánykerékkel és a kézenállással ugyanez a helyzet) és megutáltam. Aztán egy éve eldöntöttem, hogy basszus ideje lenne már megtanulni. Tudjátok, vannak azok a neon színű műanyag kötelek, amik nagyon nagyot csípnek. Na, meg is szívtam, mert hiába jöttem bele hamar, a kezemen végighúzódott egy tíz centis piros csík. Ez a falfehér bőrömön annyira látszott, mintha világítana.

Egyébként nem csak ezzel a sporteszközzel van bajom. Gondolom mindannyian tudjátok, mi az a bob. Ugye annak van két fajtája, a nyári és a téli. Már jó pár éve történt, Visegrádban. A szüleimmel és a húgommal voltam ott. Anya nem bobozott, hanem lent megvárt minket. Én, mint vagány idősebb testvér, mentem egyedül. Apa unszolására a nyárin mentünk. Ők voltak előttem és mire felértem, ők már lefele csúsztak. Épp, hogy bevettem a kanyart, amikor a bob kifordult a teknőjéből. Balszerencsémre reflex szerűen kinyúltam oldalra és megtámaszkodtam. Az egyik kerék majdnem átvágta a csuklómat. Úgyhogy vérző kézzel, minimális sebességgel indultam lefele. Szerencsére a mögöttem jövök jó fejek voltak, így ők se siettettek. Mire leértem, anya már várt rám, mondván, túl későn értem le. Mikor meglátta a kezemet, szerintem sokkot kapott, hogy ezt hogyan csináltam. Ezután valahogy elállította a vérzést az egyik mosdóban. Egyébként én még viszonylag jól jártam. Egy srácnak a fején volt egy hatalmas vágás, közvetlenül a szeme felett. Szóval gyerekek, vigyázzatok, a pályák elején nem viccből van kiírva, hogy csak saját felelősségre!

A mázlim az, hogy nem nagyon maradnak meg rajtam a sebek. Így még a menő, hideg hatására beliluló vágás is eltűnt a kezemről...