A fiatalok már előző este lázban égtek, hát még az esemény napján. Egész nap fel le rohangáltak, és várták az indulás időpontját.

-Botond, állj csak meg egy kicsit. –szóltak neki szülei.

-Igen, drága anya és apa.

-Jaj, gyakrabban kell elengednünk ezt a jó gyereket. Csak azt szerettük volna megjegyezni, hogy jó lett a hajad.

-Köszi. Jázmin csinálta. Már tegnap este befonta, és úgy aludtam, hogy ma ilyen természetesen tűnjön hullámosnak.

-Engem is mindig elkapott az anyja... régi szép idők. De gondold meg. Többször kellene így hordanod.

-Meggondolom.

-És nyugi. Úgy beszélsz, mint aki vallatáson van. Nem fogunk letartóztatni és fogdába zárni. Menj csak nyugodtan.

Természetesen Máté nagyon izgatott volt, mivel eltervezte, hogy ki akar rúgni a hámból. Nem akarta visszafogni magát. Végre nem egy kis aprósüteményes születésnapi teapartiba, hanem egy rendes buliba volt hivatalos. Ahol lesz egy csomó vele egykorú fiatal. Minden adott lesz, hogy jót szórakozzon. Még az uncsijai is segítenek neki felkészülni, akikben teljes mértékben megbízik. Ő nem igazán van otthon a mai buli trendekben, de várta mit tanítanak neki. A lehető leggyorsabban rohant fel az emeletre.

-Sziasztok parti társak! –ért fel a fiú, és tett meg egy csípőmozgást.

-Valaki már nagyon éli. –mosolyodtak el az ikrek.

-Baj?

-Nem, dehogy is. Bocsi, de be vagyok jelentkezve Jázminhoz. –szólt Jakab.

-Haj-rá!

-Te jó... mi lesz még ha iszol is. Ezeket inkább mellőzd. Gyere, mondok pár jobb szöveget.

Így amíg a lány vasalta testvére haját, addig átvettek ezt azt, és mondhatni szóban már verhetetlenek voltak. De egy buliban a szavak vajmi keveset számítanak.

-Boti, hogy állsz a tánccal? –kérdezte tőle Jázmin.

-Én? Nem láttad az előbb? Annyi az összes tudásom. Sportoló vagyok, és nem táncos.

-A tánc is sport... Jaki tök ügyes benne.

-Köszönöm.

-Jó, de én nem ő vagyok.

-Na akkor itt az idő. Figyelj, és tanulj. –mondták, és be is álltak az alapállásba.

-Ez... melyik része a bulinak?

-Ha itt van párod, akkor az már jót jelent. –szóltak és egy nagyon komoly lassú táncot vittek véghez.

-Aha... ez szép volt. Azt hiszem én most megyek, és...

-Hé, hé, ne ilyen gyorsan haver. –fogta meg vállát Jakab, és visszahúzta. -Nem nehéz, és bármikor hasznát fogod venni.

-Ahj... na jó.

-Figyelj, itt van a lány. –mutatott a húgára. -Csak fogd meg egyik kezeddel a kezét, a másikkal meg a derekát.

-Így? –próbálkozott a fiú. Kicsit zavarba is jött, mikor a lány a vállára tette kezét, és eggyel közelebb lépett hozzá.

-Jó lesz, csak húzd ki magad. –mondta az irányítója, és meg is tette. -Remek. Nézz fel, a szemébe.

Nem kellett volna, hogy ez az egész nehézséget okozzon, viszont a lánynak gyönyörű kék szemei voltak. Meg eleve az arca, a biztató mosolya, és a puha keze. Teljesen elvesztette a kontrollt, de próbálta helyrehozni egy nagy levegővétellel.

-Nem lesz semmi baj. Ügyes vagy. –súgta neki Jázmin.

-Felkészültetek? –szólt oda nekik Jakab. -Figyelj Boti hangosan fogok számolni, és arra próbálj meg indulni, bal lábbal előre aztán mellézárod a másikat, jobbra, zár, és hátra ugyanez.

-He?

-És... egy, két, há, egy, két há, gyerünk Boti, egy, két, há, fordulj...

-Úristen hát ez valami borzasztó. –mondta táncpartnerének, miközben megpróbálta azt csinálni amit kért tőle barátja háromra.

-Nem is vészes, még ritmusban vagyunk.

-Mert te benne tartasz minket.

-Megállunk! –szólt Jakab. -Boti, az előbb tök laza volt a csípőd. Most mi történt?

-Én... csak... nem voltam még ilyen helyzetben. Farmerben amúgy is nehéz.

-Na jó, akkor én elrabolnám az úriembert, köszönünk mindent Jázmin, hagyunk készülődni téged is. –ezzel átviharzottak a fiatalabb fiú szobájába. -Figyu, a hajunk már be van lőve, a szetted megvan?

-Ami most rajtam van?

-Komolyan? Most mondtad, hogy farmerban nehéz táncolnod. Jó, gyere, átmegyünk a szobádba, és majd én döntök a felhozatalból.

Jakabnak volt ízlése. Magának sem semmi kollekciót állított össze, a méregzöld, fehér és mustársárga csíkos ingével, hozzá színben ugyanolyan nadrággal, fehér övvel, és sportcsukája is sárga színű volt. Botinak viszont nem volt ilyen színes a ruhatára, de sebaj. Egy fekete testhez simuló garbót választott neki, világosszürke szövetnadrággal, és szintén fekete alkalmi férficipővel.

-Tessék, ezeket vedd fel. –nyomta kezébe a darabokat.

Miközben a fiúk már majdnem teljesen elkészültek Jázmin sem tétlenkedett. Már napokkal ezelőtt eltervezte melyik ruháját fogja viselni, milyen kiegészítővel, ahogy a sminkjét és haját is. Viszont azzal nem számolt, hogy a hátul megkötős darabot egyedül nehéz lesz megkötni, de szerencséje volt. Tibi pont akkor haladt el a folyosón.

-Keresztapu. –szólt utána.

-Én? –fordult felé a férfi.

-Igen. Kellene egy kis segítség. –hívta beljebb.

-Pontosan miben? –kérdezte, mire a lány megfordult. Teljesen fedetlen hátán csak kettő pánt húzódott a szoknya felett pedig egy beakasztós rész.

-Oda kellene valahogy befűzni, és rögzíteni.

-Meglátom mit tehetek. –vette kezébe a ruha két végét. Figyelmesen, és óvatosan fűzte egybe őket, egyre lentebb haladva. Közben ujjai sokszor a lány puha bőréhez értek, mire ő picit összerezzent. De megtalálta a végét is, és masnira kötötte meg neki. Meghatódva nézett végig a lányon. Finoman megfogta kezét, hogy egy rövid csókot adhasson rá. Hosszú, világosbarna haja laza hullámokban esett a vállára. A nyakában egy nagyon ismerős nyaklánc díszelgett, és piros rúzsa vonzotta ajkát. Jobban nem is tudott volna választani a ruhához. Pont olyan volt, mint... mint az a pici lány... törékeny kéz. Hát még milyen törékeny volt az egész teste, mikor karjai között tartotta. Akkor is elképesztően szép volt, de most, szinte elakadt az ember lélegzete. -Gyönyörű vagy. –mondta, miközben egy szeme elé hulló tincset tűrt a lány füle mögé.

-Köszönöm. –szólt halványan elpirulva.

-Vigyázz, mert sok fiú fog szemet vetni rád, ebben biztos vagyok. Anyád is így szedte össze ezt a Robi gyereket. –mosolyodott el. -Bár való igaz, nem is sikerült olyan rosszul. –szólt, mire Jázmin is mosolyogni kezdett. -Nem zavarlak tovább. –indult volna ki, de a lány visszatartotta, majd magához ölelte. Tibi kezei automatikusan fonódtak körbe derekán, és enyhén szorították magukhoz közelebb a másikat. Ez a különleges kötelék már régóta megvolt köztük. Lassan kezdtek el távolodni, és ekkor Jázmin egy puszit nyomott keresztapja arcára, mire ő boldogabb lett mindenkinél.

-Most már mehetsz. –kacsintott felé a lány.

Nem kellett sok, ahogy Tibor elhagyta a szobát, pár perc múlva kopogás hallatszott.

-Megyek. –lépett ki az ajtón a leányzó, mivel biztos volt abban, hogy kint a két fiú várta. És igaza is lett, Jakab és Botond tátva maradt szájjal figyelték ahogy becsukja ajtaját. -Jól néztek ki srácok.

-Jól... aha... te meg...

-Elképesztően. –fejezte be Boti a mondatot.

-Köszi. Azt ne nézzétek, hogy megyek ebben a cipőben.

-Ebben segíthetünk. Hölgyem. –nyújtotta karját felé unokatestvére, majd Jakab is így tett. Két oldalról is be volt biztosítva, így simán lejutottak a lépcsőn.

-Istenem de szépek vagytok. –gyönyörködtek bennük a szüleik. -Irigyellek titeket fiúk. –mondta Robi büszkén.

-Inkább apát irigyeld. –szólt Boti, mivel ő észrevette a piros rúzsfoltot arcán.

-Tibor.

-Mi van? Én ezt kiérdemeltem.

-Na jó, csak óvatosan! Érezzétek jól magatokat!

-Vigyázunk rá. –puszilta meg Jázmint két oldalról a két fiú.

-Vagy inkább ő rátok. –mosolyodtak el, és könnyek között nézték, ahogy lassan a fiatalok elfordulnak a sarkon.