- És... Mit is mondtatok Anyának? - kérdeztem kíváncsian, mert eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom, hogy mit meséltek neki.

- Jah Anyukádnak? semmi különöset. Miért?

- Csak kérdeztem.

Érdeklődve kereste a pillantásomat, majd feladta. Egy darabig még röhögve sétáltunk az utcán majd elértünk a sulihoz. Megtorpantam. Nem tudom, hogy, hogy fog fogadni a többi diák ha meglát. Tiltakozva indultam volna el a másik irányba, amikor valaki elkapta a karomat.

- Hova, hova? 

- Én ide biztos, hogy nem fogok bemenni. - Tiltakoztam.

- Na miért nem? - Meg sem várta a válaszomat, mert megint elfogta a röhögés - hát ha így akarod, akkor nekem így is jó.

Hihetetlen gyorsasággal ölbe kapott és elkezdett velem lazán a bejárat felé sétálni. Egy darabig még ellenkeztem, majd engem is elfogott a röhögés. Nem gondoltam volna, hogy így fogja megoldani, hogy be menjek vele, de hatásos terv volt. Még a futás se kottyant volna meg neki.

- Miért is nem akarsz be menni?

- Mert, tegnap már így is leégettem magamat. - sütöttem le a szememet. Közelebb hajolt a fülemhez és elkezdett suttogni.

- Pedig tegnap is ugyanennyit láttak mint most.

Elfordítottam a fejemet és döbbenten vettem észre, hogy egy kisebb csoport az aulában minket bámul. "Szerencsémre" észre vettem pár K-popper lányt közöttük, akik már így is utáltak, nem, hogy most. Képzelem, hogy nézhettünk ki kívülről, főleg, hogy Jackson még mindig nem volt hajlandó letenni, hanem inkább hurcolászott mint valami rongy babát. Éreztem, hogy az arcom színe fokozatosan változni kezdett. Gyorsan elfordultam Jackson válla felé és odasúgtam neki, hogy menjünk innen. Vette a lapot és el is indultunk a tornaterem felé. Ezúttal csak egymás mellett haladtunk.

A teremben nagy volt a nyüzsgés, ahhoz képest, hogy alig voltak bent. Youngjae dirigált valamit az egyik srácnak, Mark az egyik sarokban aludt, Yugyeom JB-t piszkálta, BamBam pedig próbálta összeszerelni a színpadot. Teljes volt a káosz.

- Áh Melani jó, hogy jön. - mosolygott rám az igazgató - Szeretnék kérni egy szívességet.

Az igazgató kér tőlem szívességet? Ezen már meg sem lepődök, a tegnapi nap után, de azért mégis kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből kisülni.

- Szóval csak azt szerettem volna mondani, hogy maga lesz itt a főszervező és maga fog dirigálni a szervező bizottságnak. Valamint ezeknek is itt - mutatott körbe a társaságon - Érti a dolgát? Remek. Akkor máris kezdhet. Az órákról már elkértem, nem kell aggódnia.

Ez igazán váratlanul ért. BamBam amikor ezt meghallotta és le esett neki, hogy mit mondott, odarohant hozzám és elkezdett ölelgetni. Alig bírtam levakarni szegény srácot magamról.

- Mel kapitány - mondta vigyorogva. - Állok Szolgálatodra!

Majd mint valami lovag, meghajolt előttem, amitől én is csak még nagyobb mosolyra derültem. Ezután jöttem rá, hogy milyen nehéz lesz itt rendet tenni. Alig tudtam szétszedni a fiúkat egymástól. Nagy hadakozás után már sikerült megszereznem a figyelmüket.

- Na szóval - egy darabig haboztam, de utána meg győződtem róla, hogy tényleg figyelnek rám - Mivel nem vagyunk sokan és legalább egy hetünk van erre az egészre, ezért minél jobban törekednünk kell a csapatmunkára. Azért gondolom, ti sem akartok egy rossz helyszínen fellépni, vagy ha de akkor legyen. - erre mindenki elfintorodott, majd mint a katonák várták a parancsomat - Arra gondoltam, hogy először felseperhetnénk a padlót... JB és Youngjae megteszitek?

- Biztos, hogy nem. - Vágta rá mindkettő.

- Mik vagyunk mi, takarítónők?!?

- Melani egy szóval sem mondta, hogy nők vagytok.... - Szólalt meg Mark, de a két srác reakciójából látta, hogy ez most nem a megfelelő alkalom.

- Pont a vitát akartam elkerülni. Ah legyen, akkor elhozom én, ha már a két hiszti királynő erre nem képes.

Meg sem várva a válaszukat, kirobogtam a teremből. Senki nem volt a folyosón. Éppen indultam volna ki a szertárból, amikor hallottam, hogy kintről kattant a zár. Kétségbeesetten rohantam az ajtóhoz, ami egyszerűen nem nyílt ki. Elkezdtem püfölni, rángatni hátha valaki meghallja, de semmi. Nem jött válasz. Gondolkozz Mel, gondolkozz. Keresnem kellett valami másik kiutat. Minden szegletét átnéztem a szobának, de nem találtam semmit. Majd a szemem hirtelen megakadt egy dobozon, találtam benne, egy nagy vörös függönyt, és egy fekete ponyvát. Gondoltam, hogy majd jó lesz a színpadhoz. Találtam még pár égő sort is. Majd miután rájöttem, hogy az ajtót már nem fogják kinyitni, ezért segítséget hívtam.

- Hallo? Bárki is az gyorsan mondja, mert most nem érek rá! - Kiáltott a telefonba Yugyeom

- Khmm. Melani vagyok, valaki bezárt a takarítószertárba és nem tudom kinyitni az ajtót. Segítenél? Yugyeom? Itt vagy? Ne szórakozz velem!

Egy darabig csend volt a telefonban, majd letette. Már kezdtem feladni, hogy segíteni fog, de hirtelen ajtórugdosásra lettem figyelmes. Valaki kívülről elkezdte rángatni az ajtót. A vér is megfagyott bennem. Majd hirtelen az ajtó kivágódott és Yugyeom állt mögötte.

- Valahogy a filmekben ez könnyebbnek látszik - ráncolta a homlokát - de mind1 is, tartozok egy ajtóval a sulitoknak. - Mondta elégedetten.

Odarohantam hozzá és megöleltem. Kicsit meglepődött, de ezzel nem volt egyedül. Nem bírtam neki megköszönni, hogy segített. Szó nélkül besétált a szobába és felkapott pár dobozt azok közül amiket kiválogattam. Majd megvárt engem és mentünk is vissza. A többiek csak kíváncsian figyeltek minket, majd meglátták a kezünkben tartott dobozokat és egyből jobb kedvre derültek. Minden a tervem szerint haladt. Bár néha amikor nem figyeltem őrültek háza lett a helységből. Élveztem a fiúkkal töltött időt, főleg, hogy mindenki kivette a részét a munkából. Egészen este nyolcig a díszletet rendezgettük, de még mindig nem voltunk teljesen kész. Még pár apró simítás hiányzott, de azt inkább holnapra hagytuk.

Hullafáradtan battyogtam haza. Egész végig olyan érzésem volt mintha valaki követne, de amikor hátra fordultam nem volt ott semmi. A házunk előtt észrevettem a szüleim  kocsiját. Legalább nem egyedül kell lennem a nagyimmal. Amikor beléptem a házba, nagy veszekedés folyt a szüleim és a drága nagyim között. Nem vették észre, hogy megjöttem, így hát síri csöndben felosontam a szobámba. Tudtam, hogy előbb utóbb ki fognak kérdezni a tegnapi napról, de akkor inkább utóbb legyen ez a pillanat. Amikor felértem, teljesen ledöbbentem. Mintha egy teljesen új lakásba léptem volna. A posztereim a földön hevertek, a ruháim szét voltak dobálva és majdnem minden tönkrement és a falamon valami olyan szöveg díszelgett, hogy tűnj el.  Nem hittem a szememnek. Mégis ki tehette ezt?

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Sziasztok,

Kárpótlásul, hogy az előző fejezete kicsit később tettem ki, meghoztam most a következőt:3 Hálás köszönetem azoknak akik eddig olvassák a sztorimat, próbálok mindent a magam módján a legjobban kihozni^^  Most kicsit úgy érzem, hogy ez a rész lapos lett, szóval ne haragudjatok miatta.  Egy kis kedv csinálásnak pedig itt hagyom nektek ezt a videót♥

XOXO

https://youtu.be/oV66S5pSGWk