Majd kiugrottam a bőrömből. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg egy koncertre készülődők. Yugyeom-al közben megbeszéltük, hogy hova kell menni, meg, hogy majd szól a biztonságiaknak, hogy engedjenek be. Mert jelenleg nincs idejük elém jönni, amit teljes mértékben megértek. Egy darabig sokkos állapotban álltam a csodálatos ruhásszekrényem előtt, majd mielőtt elvesztettem volna az összes reményemet, felhívtam Emmát, hogy jöjjön át és segítsen. Viszonylag hamar átért, így már közösen álltunk a szekrényem előtt. Kiválasztott egy fekete kényelmes, de mégis elegáns ruhát, hozzá egy pár fekete fehér magassarkút, majd igazított a sminkemen. Amikor a tükör elé léptem,  elállt a lélegzetem. A lány aki visszanézett rám, valahogy más volt...de jó értelemben. Ugyanúgy néztem ki mint máskor, de most mégis magabiztosabbnak látszottam. Nem vagyok egoista, de azért néha napján tisztában vagyok az értékeimmel. Alig bírtam megköszönni Emmának. Ő egy igazi életmentő. Mondta, hogy induljak, mert ilyen tempóban el fogok késni.

Apa elvitt a koncert épületéig kocsival, majd továbbhajtott. A szívem már a torkomban lüktetett . Legvadabb álmomban sem hittem volna azt, hogy valaha ide fogok kerülni. Lassan végig mértem a magas épületet, majd nagyot sóhajtva elindultam.

- Elnézést kisasszony. - szólt rám az egyik nagydarab őr - Segíthetünk valamiben?

- Igen. A GOT7-hez jöttem. - úgy látom, hogy ez nem igazán hatotta meg őket - A nevem Melani...

- Rendben. Kérem jöjjön velem.

Ahw, úgy látszik Yugyeom tényleg mindent elintézett. Végig mentünk a színpad mögötti helységeken. Közben emberek sokasága jött nekem, vagy konkrétan majdnem fellökött. Volt itt sminkestől kezdve a stylistig, minden. Egy darabig még sétáltunk, majd megállt az egyik ajtó előtt és intett, hogy oda menjek be. Automatikusan engedelmeskedtem. A szobában nem volt senki. Viszont láttam a fiúk cuccait így megnyugodtam. Az őr visszament a szolgálatába. Így hát ottmaradtam egyedül. Leültem az egyik kanapéra és vártam. Ezután hallottam meg az ajtónyitódást.

- .... igen az a kedvencem - hallottam meg a mondat végét - Oh Hey Mel! Nem hittem volna, hogy eljössz. - foglalt mellettem helyet BamBam.

- Hát itt vagyok....

- Azt látom. - mondta vigyorogva -  Wow, te aztán jól kicsípted magad. Tudom, hogy az én kedvemért... - majd kacsintott egyet.

Éreztem, hogy az arcom enyhén kezd elvörösödni, de azért odavetettem neki valami olyasmit, hogy hát persze Oppa . Ekkor mindkettőnkből előtört a röhögés. Egy darabig nem is bírtuk abbahagyni, főleg, hogy megjöttek a többiek is. Észre se vettem, hogy már vagy három perce az ajtóban állnak. Mindegyik döbbenten vett szemügyre engem. Na azért ennyire nem lehet rossz a kinézetem. Már kezdett kínossá válni a kialakuló csönd. Ekkor Mark egy széles mosoly kíséretében helyet foglalt a másik oldalamon.

- OhLaLa - nézett rajtam végig - Egyre szebb vagy!

Mielőtt válaszolhattam volna, átkarolta a vállamat és nyomott egy puszit az arcomra. Az arcom színe Marknak köszönhetően még vörösebb lett, de úgy látszik, hogy élvezte a helyzetet. Alig bírtam nem feltűnően takargatni az arcomat.

- Hagyátok már - szólalt meg Youngjae - Szegény még levegőt se kap. Melani amúgy csak az igazat mondják...

Ne már, ezek direkt szívatnak engem?!? Komolyan ezek mellett, már csak zavarban tudok lenni. Bár nem mondom, hogy nem élvezném a társaságukat... csak hát na. Mind1. Tudom, hogy egyszer úgy is vége lesz mindennek és mindez újra csak egy álom lesz. Addig miért nem használhatnám ki? Nem fogok szomorkodni ez az idő alatt.

- Srácok!! - rohant be Yugyeom is a terembe - Hiába hívogatom ezt a lányt, sehogy se akarja felvenni.

- Khmm.... - Youngjae a fejével próbált nem feltűnően felém mutatni.

- Mi van megfáztál? - kérdezte értetlenül. 

Ezután észrevett engem és éreztem, hogy kezd zavarban lenni, így inkább csak egy széles mosoly kíséretében csatlakozott hozzánk, és valami olyasmit mondott, hogy felejtsük el nem fontos. Megnéztem a telefonomat és kicsit megdöbbenve láttam, hogy 17 nem fogadott hívásom van. Ez aztán tényleg félt, hogy meggondolom magamat és mégsem jövök el. JB-vel és Jacksonnal külön a koncert kezdetéig nem találkoztam.

A nagy bámészkodásomat sikítások ezrei törte meg. A fények legyúltak, a rajongók pedig egyre izgatottabbak lettek. Majd lélegzetelállító színpadi effektek következtek. Ez tényleg olyan mint a videókban, sőt nem is... ez annál sokkal jobb. Az állam valószínűleg már valahol a földön lehetett, amikor megpillantottam a színpadon Jackson-t. A szívem lüktetése megmagyarázhatatlanul gyors sebességre váltott. Le sem tudtam venni róla a szememet. Lassan észbe kaptam, hogy már egy jó ideje figyelem, enyhén piros arccal és leesett állal. Miért pirulok el én mostanság ilyen gyakran?!?

A színpad látványától egy másik világ tárult elém. Mintha nem is a valóságban lennék hanem valami állom világban. A fellépés végén kezdett elcsöndesedni a tömeg. Láttam rajongókat, akik sírva fakadtak, hogy a biasuk elhagyja őket, de voltak olyanok is, akik kijelentették, hogy legközelebb is eljönnek. Irigykedve hallgattam őket, mert nekem valószínűleg az Ever héten kívül nem lesz legközelebb. Arrébb álltam egy kicsit, hogy ne legyek majd útban a srácoknak, ha majd levonulnak, de ekkor két erős kéz tekeredett közém. Számat lefogva a kéz tulajdonosa valamit hozzá nyomott az arcomhoz. Már csak arra emlékeztem, hogy forog velem a világ és, hogy minden elsötétedik.