Lassan elszámoltam háromig magamban, majd utána kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Aztán megismételtem újra a műveletet még párszor, hogy lenyugodjak. Mellettem Lou állt krétafehér arccal és ugyanolyan elborzadva figyelte a jelenetet, mint én. Julie persze magánkívűl volt az örömtől. Alig fél órája kezdődött el az első táncóránk.

Ezt a tárgyat nem bontották szét, úgy mint a többit, az egész évfolyam itt volt és a csak alig páran néztek úgy ki, mint mi Lou-val. A többiek Julie-hez hasonlóan máris imádták az egészet és alig várták, hogy a két tanár közül az egyik munkára fogja őket vagy elkezdjen magyarázni a helyes tartásról.

- Kizárt dolog, hogy minden pénteken ezt csináljam - súgta oda nekem Lou. - Ez valami borzalmas.

Végigpillantottam a középkorú nőn és férfin, akik miután tartottak nekünk egy rövid bemutatót és most a sarokban álltak egy rakás lelkes diáktársunk közepette. A tánccal még nem is volt bajom, addig amíg nem én táncoltam. Mert nem nagyon hittem, hogy amíg a saját lábamban is elesek, képes lennék ilyen kecsesen forogni és lépkedni.

- Ezt nem tudod megúszni sehogy - vontam meg a vállam. A tanárnő ekkor arrébb tessékelte a bámészkodókat és bemutatott egy hibátlan piruettet.

Lou követte a tekintetem és megborzongott. - Olive-nak voltak jó ötletei. Én pedig jó kistestvérként folytatni fogom azt, amit elkezdett.

Nem szóltam erre egy szót sem. Lou már amúgy is eldöntötte, hogy ő ezt nem csinálja, kár lett volna próbálkoznom. Az egyetlen lehetőségem az volt, hogy majd a nagy tervei előtt próbálom meg lebeszélni, már ha időben rájövök arra, hogy mit is tervez.

- Nem csodálatos? - lépett vissza mellénk Julie.

Lou úgy nézett rá, mintha arról lelkendezne, hogy milyen jók is a mágiatörténet órák.

Julie erre csak megforgatta a szemét és felém fordult. - Neked is tetszik, ugye?

Elhúztam a szám. - Hát, nem lehet majd olyan rossz.

Úgy látszott nem volt valami jó válasz, mert a szőke lány csak csalódottan nézett ránk, aztán csatlakozott a pár méterre álldogálló Josie és Cholë párosához. Innen úgy tűnt, mintha nekik is tetszett volna az egész, vagyis ketten maradtunk Louval, akiknek ellenérzetei voltak ezzel az egésszel kapcsoltaban. Ezek pedig a következő negyed órában csak fokozódtak, amikor a magas, hosszú szőke haját vastag fonatokba rendezett hajú nő magához hívta az összes lányt, a társa, aki nem nézett ki egy nappal sem idősebbnek harmincnál pedig a fiúkat, hogy elkezdjék az oktatást igazán.

***

Kerek két órával később Louise indulatosan vágta be magunk mögött az klubhelyiség bejárati ajtajául szolgáló ajtót, de nem tett meg két lépést sem, mire újra félre rántotta valaki és felbukkant mögötte a szintén mérges Julie, akinek ez az egész kis közjáték szólt.

Úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha nem folyok bele ennél jobban, ezért csatlakoztam az egyik ablak előtt magányosan ácsorgó Josie mellé, aki csodálkozva nézett a két vitatkozó lányra.

- Mi történt? - pillantott már-már aggódva körbe.

Megvontam a vállam. - Egy pillanatra nem figyeltem, aztán mire visszaértem Lou valamivel megbánthatta Juliet, aki ezért beárulta őt, amiért nem csinált meg valami forgást vagy mit.

Ez igaz is volt, mert amikor az egész történt én éppen Chloë-val beszélettem az egyik sarokba húzódva pár Bűbájtanra megtanulandó dologról. Aztán mire újra a Lou és Julie felé néztem, már meg is történt a dolog. Lou eléggé a szívére vette, hogy az egész évfolyam szeme láttára kellett elügyetlenkednie a rövid mozdulatsort, Julie pedig jól felhúzta magát azon, amit korábban mondott neki, bár azt nem tudtam meg, hogy mi volt az. Aztán kicsöngettek, mielőtt egymásnak eshettek volna a díszteremben, ezért a folyosón kezdtek el hangosan vitatkozni idefelé jövet. Most pedig ott tartottunk már, hogy szemtől szemben álltak egymással és haragosan néztek a másikra.

Cholë ijedten pillantott rám. - Nem kéne közbeavatkoznunk?

Törprengve néztem a két lányra. Nem hittem, hogy jó ötlet lett volna beleszólni a vitájukba, ezt már korábbi tapasztalatokból tudtam, de szó nélkül se tudtam hagyni a dolgot. Végül Cholë és az időközben a klubhelyiségbe lépő Josie el is döntötte helyettem a kialakult helyzetet. Mindketten Lou mellé pattantak és ketten közrefogták, úgy kezdtek el neki halkan sutyorogni valamiről. Ezek szerint nekem maradt Juliette.

Bíztató mosollyal léptem oda a lány mellé és intettem, hogy hagyjuk el a szobát. Vonakodás nélkül követett. Csak a folyosóra érve szólaltam csak meg, szerettem volna hagyni neki egy kis időt.

- Jól vagy?

Lelassított, de szaporán kapkodta a levegőt. - Néha képes vagyok kicsit túlreagálni a dolgokat.

- Vettem észre.

- Nehogy azt mondd, hogy az ő pártját fogod!

Védekezően emeltem a kezem a magasba. - Nem fogom én senkinek sem a pártját! Lou tapintatlan volt, de te se voltál különb nála.

Julie halványkék szeme fenyegetően villant fel. - Ha csak azért jöttél, hogy kioktass, akkor akár vissza is fordulhatsz.

Megforgattam a szemem. - Azért jöttem, hogy elvigyelek repülni. Az órákon még csak az elméletet vettük eddig, de jövő héttől már élesben is ki kell próbálnunk és tudom, hogy félsz tőle.

Julie ettől meghökkenve nézett rám és torpant meg. - Ezt meg honnan tudod?

- Még a vak is látja - hiába volt az előttem lévő szőke lány az évfolyam legjobb tanulója, a bájitaltan és a repülés volt a gyengéje. Mázli, hogy ezekből meg én voltam jó. - Szóval ha szeretnéd mutathatok pár dolgot, mondták már, hogy nem vagyok rossz tanár - azt nem kötöttem az orrára, hogy legutóbb Gabrielt tanítottam a nyáron és ő egy szót sem szólt. Viszont határozottan látszott rajta a fejlődés és már ez is elég volt.

- Komolyan segítenél nekem?

- Még szép! Egy barát már csak ilyen - vontam meg a vállam. Úgy nézett ki máris sikerült a szabad óráimat betöltenem az év hátralévő részére. Lou párbajszakkörös korrepetálásával és Julie magán repülés óráival, kezdett elfogyni a magamra szánt időm.

Julie mérges ábrázata egyik pillanatról a másikra tünt el és nézett boldogan rám. - Örülök, hogy a barátom vagy, Eliza.

Rávigyorogtam. - Én is örülök, Julie. Siessünk, nehogy elvigyék a legjobb seprűket. Nem fogok semmit se tanítani neked, ha csak egy ősöreg Kométa marad.

Erre csak szórakozottan megcsóválta a fejét és elindultunk.

Odakint az évszak ellenére olyan melegen tűzött a nap, mintha július közepe lett volna, sokan döntöttek úgy rajtunk kívűl, hogy az üvegházaktól nem messze lévő seprűtároló felé veszik az irányt. Azonban a kisebb tömegben könnyen kisszúrtam egy kócos mogyoróbarna hajkoronát és az utolsó pillanatban, még mielőtt befordultunk volna a hozzájuk vezető ösvényen, letértem róla és beugrottam két dús hortenziabokor mögé. Szerencsém volt, Gabriel nem szúrt ki.

Ez viszont nem kerülte el Julie figyelmét és értetlenül lépett mellém. - Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

- Olyasmi.

- Csak nem Gabriel St. Étienne ijesztett meg ennyire? - túl jó szeme volt.

Kelletlenül bólintottam.

- Azt hittem jóban vagytok.

- Mi? Ugyan kérlek! Ki nem állhatjuk egymást - legyintettem. - Nem ismerek nála beképzeltebb és önzőbb embert - egy pillanatra elgondolkoztam. - Jó ez nem igaz, mert ismerek csak nem a Beauxbathonsból.

Julie bosszúsan pillantott hol a francia fiúra, akit én a bokor takarásából nem láthattam, hol rám. - Pedig kénytelenek lesztek elviselni a másik társaságát, mert minden kedd délután össze lesztek zárva a Párbajszakkörön. És nem szeretnék minden órán a gyengélkedőre kísérni valakit.

Felhorkantottam. - Engem sehová sem kell kísérgetni, Julie. Nem félek tőle.

- Akkor mássz ki a bokorból és szedd össze magad, Eliza. - kontrázott rá.

Elhúztam a számat, de be kellett látnom, hogy igaza van. Gyerekesen viselkedetem. Amennyire csak tudtam, emelt fővel botorkáltam vissza a kikövezett útra és pöcköltem le a vállamról egy levelet. Újra elindultunk, ezúttal nem álltam meg.

Amikor a kis csapathoz értünk, egyszerűen keresztül néztem a fiún és úgy léptünk be a félhomályos helyiségbe. A gyér fény ellenére is láttam Julie feltartott hüvelykujját az irányomba, de a mosoly, amivel viszonoztam nem szívből jött. Alig két hét telt el az iskolából és ezalatt az idő alatt kerültem Gabe-et, amennyire csak tudtam, de egyre nehezebb volt. Haragudtam rá azért amiket a pályaudvaron mondott és azért is mert úgy tett, mintha nem is vele töltöttem volna el a vakációmból három teljes hetet a Malfoy villában. Ott a barátonként viselkedett, most pedig hűvösen méreget valahányszor megpillantott. Nem érettem, hogy miért. És ez bosszantott.

Miután sikeresen kiválasztottunk két jó állapotban lévő Nimbusz 2001-est és kisiettünk az új szerzeményeinkkel a seprűtárolóból, a kastély felé vettük az irányt. Nem kellett kimondanunk hangosan, de inkább sétáltunk egy negyed órát, hogy megkerüljük az épületet és az erdő széle mellett lévő karámoknál fékezzünk le, ahol a pegazusok voltak, mint hogy ott gyakoroljunk, ahol a többi diáktársunk is volt. Ott volt ugyan a kviddicspálya és a meserségesen kialakított rét, de nem akartuk, hogy mindenki minket nézzen. Pláne, hogy Julie eléggé kezdő volt a repülésben.

A karámokhoz érve megálltunk és letettük a fűbe a két seprűt egy méter távolságba a másiktól. A fák közül kikandikáló kisház ablakában egy árnyék villant a távolban, François itthon volt. Elhatároztam, hogy beköszönök neki, ha végeztünk a repülésórával.

- Az lesz a legjobb szerintem, ha az alapokkal kezdjük - mértem végig a környezetet és Juliet, aki enyhén remegő kézzel ácsogott mellettem. A lágy szellőn kívűl, ami tömény virágillatott hozott felénk a mező felől, ami elhanyagolható volt, nem volt semmi akadályozó tényező, ami miatt le kellett volna mondanunk a kviddics edzést. A tavalyi órákon szinte végig csak beszélgettünk, idéntől kezdődött el az igazi oktatás biztonsági okokból, ezért nem lett volna amúgy sem túl feltűnő, ha valaki nem tud repülni.

Miután háromszor is végigvettük szóban az alapokat, seprűre pattantunk és felemelkedtünk a földről. Innen egészen más volt a kilátás, csodálatos érzés volt újra a magasban lenni. A gyenge szellő odafenről már erősebbnek hatott, pillanatok alatt összeborzolta a hajunkat és meggyűrte a simára vasalt kék selyemtalárunk. Juliette elfehéredő ujjakkal markolta a seprűje elejét, az arcán tömény rettegessel figyelt engem, miközben csináltam pár bukfencet és újra meg újra a magsba lendültem. Boldogan felnevettem és visszarepültem a szőke lány mellé. - Próbáld meg elengedni magad!

- Hogy leessek?!

- Hogy megtanuld élvezni ezt az egészet! - írtam le egy kört körülötte.

- Nem kellett volna belemennem ebbe - motyogta inkább csak magának sápadt arccal. - Nagyon nem...

- Két méterre vagy a földtől és nincs is tériszonyod! - csattantam fel határozottan, de egy cseppet sem voltam mérges. - Merlinre, Juliette! Boszorkány vagy, nem eshet bajod!

Julie aprót biccentett. Úgy nézett ki, mint akinek most jutott csak eszébe ez az egész. - Vágjunk bele.

- Ez a beszéd! - emelkedtem a magasba és intettem, hogy kövessen.

Kellett egy kis idő hozzá, de fél órával később Julie is egészen belejött, utána már csak a technikája szorult némi fejlesztés alá. Körberepültük a kastélyt, benéztünk messziről a kvidicspályára és megijesztettünk pár madarat, amik a fák közül szálltak fel. Az ég tiszta volt, könnyen ki lehetett venni, hogy hányan vannak még a levegőben, a halványkék talárjukkal szinte beleolvadtak a környezetükbe.

- Nem jó! - vettem át az irányítást és kanyarodtam mellé. - A kanyaroknál nem dőlsz be rendesen, így csak lefordulsz a seprűről!

Julie felhorkantott, de megfogadta a tanácsom. A következő körnél, már ehhez hasonlóan tett, biztosabban is ült a seprűn. Jó szerkezetek voltak ezek a Nimbuszok, de amióta megláttam a nyáron egy seprűs magazinban a Tűzvillámot, nem tudtam kiverni a fejemből. Mindig vágytam egy saját seprűre, de eddig még soha teljesült a kívánságom. Nem hittem, hogy a Nagyi egyik napról a másikra küldene nekem egy vadonatúj versenyseprűt, plána nem egy olyat, ami egy kisebb vagyonba került.

Végül kócos hajjal, kipirult arccal és holtfáradtan szálltunk le a seprűtárolótól nem messze órákkal később. A vacsoráig már csak egy kis idő volt háta, ezért úgy döntöttünk, hogy már nem megyünk vissza a klubhelyiségbe, akármennyire piszkosak is vagyunk.

Miután visszaraktuk a seprűket a helyükre és elindultunk a kastély felé, Julie jókedve nem lankadt, feldobta, hogy ilyen hamar belejött a dologba. Nem repült rosszul, de túl óvatos volt és sokszor azzal bénázta el a dolgokat, hogy mindent végiggondolt magában többször is. Vele ellentétben én mertem kockáztatni, ez a seprűn jól jött, a földön azonban kellett még egy kis türelmet tanulnom.

A Nagy Terembe érve Julie mosolya lehervadt, amikor megpillantotta, hogy Lou már a szokásos asztalunknál ült nekünk háttal és elmélyedten beszélgetett valamiről Cholëval, aztán amikor megpillantottak minket, azonnal elhallgattak. Ez úgy tűnt nem csak engem idegesített, mert a mellettem haladó lány, egyből irányt váltott és helyet foglalt pár felsőbb évfolyamba járó lány asztalánál, akik vidáman köszöntötték. Pechemre Fleur is köztük volt és azonnal a maga mellett lévő üres helyre tuszkolt.

- Elizabeth, borzalmasan nézel ki! - mérte végig a szélborzolta hajam és gyűrött talárom. Mint mindig, amikor voltak körülöttünk, most is angolul szólalt meg.

Julie, aki hallotta Fluer kedves megjegyzését megütközve nézett ránk az asztal túloldaláról. - Kviddicsesztünk.

Fleur megcsóválta a fejét. - Szerintem a kviddics időpocsékolás. Annyi fontosabb dolog van nála, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mit szeretnek rajta annyian - kezdett el beszélni hevesen gesztikulálva.

Most legalább már azt is tudtam, hogy neki sem ment valami jól a repülés, ha ennyire szídta a kviddicset. Nem szóltam egy szót sem, helyette némán szedtem egy tányér kagylólevest és a vacsora végéig türelmesen hallgattam a lányt. Lou tekintete szinte lyukat égetett a hátamba, de nem fordultam meg egyszer sem. Kezdett elegem lenni abból, hogy nem bírnak békésen megmaradni a másik mellett, a mai vacsora pedig megint csak rontott a helyzeten. Louise utálta Fluert a nővére Olive miatt, akit csak a látszólag ártatlan lány rúgatott ki a Beauxbatonsból, Julie pedig tisztában volt ezzel, azért is ült le ehhez az asztalhoz.

Bele se akartam gondolni, hogy ezért milyen veszekedést rendeznek majd később. Túl jó volt az a pár óra a magasban, megint el kellett ronatani valamivel a pillanatnyi nyugalmat.