A két bagoly, ami a lányok válaszleveleit hozta rekordidő alatt landolt a szobám ablakában a lábukon egy- egy borítékkal. Vigyorogva oldottam le őket és kínáltam meg az állatokat bagolycsemegével.

Louise macskakaparásából nem minden szót értettem meg elsőre, de azt igen, hogy határozottan lelkes volt. És pártolta a közös bevásárlás öteltét, mert a szülei csak Olive-al utaznak el, ő kikönyörögte tőlük, hogy inkább hadd maradhason otthon, így ráér bármikor.

Juliette vele ellentétben gyöngybetűkkel írt, biztosan addig írta újra a levelet, amig meg nem elégedett a külalakkal. A levél tartalma azonban még nagyobb mosolyra kényszerített, ugyanis meghívott, hogy Louval együtt töltsem náluk a szünidő végét, mert hamarabb visszajöttek Svájcból, mint tervezték, így itthon van és majd együtt elintézünk minden iskolai dolgot, a gyülekezőpontra pedig együtt megyünk ki, ahonnan a hintó viszi majd a diákokat a Beauxbatonsba. A végére odafirkantotta, hogy Louisenak is megírta ezt az én levelemmel együtt.

A két levelet magamhoz ölelve szaladtam le a toronyból a szalonba, ahol Margaret rendszerint töltötte a szabad idejét egy vaskos könyv társaságában. Most is ott volt kezében egy csésze teával.

- Látom máris válaszoltak a kis barátaid. - tette le a csészét, amikor meglátott.

Bólinottam és helyet foglaltam vele szemben. - Juliette meghívott, hogy Louval töltsük nála a nyár végét és onnan akkor mehetünk együtt az iskolába is.

A szavaim hallatán ráncba szaladt a homloka és becsukta a könyvet. - Nem is tudom... - kulcsolta össze a kezét a köteten. - Mindennel végeztél már? Ha jól tudom bájitaltanból, bűbájtanból és mágiatörténetből is házi dolgozatot kell írnod a szünetben. Megcsináltad már őket?

Tágra nyílt szemmel néztem rá. Nem tudtam, hogy most komolyan mondja ezt, vagy csak szórakozik. Aztán kiderült, hogy halálosan komoly. - Elkezdtem már őket, de majd a lányokkal szeretném befejezni. Úgy könnyebb lenne és senki se látna azt, ha veled mennék valahova.

- Louise Marceau? - próbálkozott újra. - Nem az ő nővére...

- Olive nem ő! - vágtam közbe azonnal. Meg sem kellett volna lepődnöm azon, hogy felhozta Olive-ot, hiszen nem sűrűn csaptak ki diákokat a Beauxbatonsból.

Margaret szigorú arckifejezésével, most sokkal inkább a Sötét Varázslatok Kivédése tanáromra emlékeztetett, mint a kedves és jámbor nénikémre. - Ha megígéred, hogy jól viselkedsz és nem keveredsz bajba, ám legyen. De rajtad tartom majd a szemem. - emelte fel a mutatóujját fenyegetve.

Legszívesebben ugrálni kezdtem volna örömömben, helyette viszont csak a nő nyakát karoltam át. - Köszönöm. Nem csinálok semmi rosszat.

Megcsóválta a fejét, amikor elléptem tőle. - Ha téged ez boldoggá tesz. - felállt és leporolta a talárját. - Addig már csak pár napunk van, mit szólnál ahhoz ha tennénk egy sétát a környéken?

Aprót bólintottam és letettem a leveleket. Egyre jobban kijöttünk, jó volt valaki olyannal lenni, aki őszintén érdeklődik a másik iránt és azon van, hogy még jobban megismerjen. Eleinte nem sokat beszélgettünk, jól elvoltunk mindketten egyedül, aztán egyre több időt kezdtünk eltölteni közösen. Mesélt pár rég történetet az édesanyámról, az akkori Beauxbatonsról és a szüleiről. Cserébe én is meséltem neki a Roxfortról, a Nagyiról és arról, hogy kerültem hozzá. Ezek után mindketten csak hallgattunk és bámultuk a csillagokat hosszú órákon keresztül. Azért persze mindig ott volt a közelben egy csésze forró Earl Grey szükség esetére, mert Margaret nem tudott lemondani erről a szokásáról.

A séta alatt körbejártuk a kastélyt, a várárkot és a földutat, ami fogalmam sincs, hogy hova vezetett mert letértünk róla és visszafordultunk mielőtt a végére értünk volna. A szalonban visszatérve mindketten holtfáradtan rogytunk le a kanapéra és sóhajtottunk fel. - Köszönöm, Margaret. - nem tudtam, hogy mit is köszöntem meg igazából csak úgy kimondtam. Egyszerre mindent, amit neki köszönhetek. Az itt töltött heteket, a történeteket és a segítséget pár házifeladatban. Meg persze azt, hogy volt egy nénikém életemben először. Olyan volt mintha egy kis időre az anyámat kaptam volna vissza. Néha előfordult, hogy a szemem sarkából megpillantottam és azt hittem egy másodpercre, hogy ő áll ott.

Átkarolt és halványan elmosolyodott. - Napról napra jobban hasonlítasz édesanyádra. Jobban mint hinnéd azt, Eliza.

Csak azt nem tudtam, hogy én is akarok e rá hasonlítani. Hiszen otthagyott akkor teljesen egyedül, azóta se hallottam róla. Akartam én erre a személyre egyáltalán hasonlítani?

***

Az a pár nap pedig hasonlóan kellemes, barátságos légkörben telt el köztünk és mire feleszméltem máris ott álltam az előző este gondosan összekészített táskáimmal az antik kandalló előtt, amiben halványsárga lángok lobogtak búcsúzásra készen a mellettem álló Margarettel.

- Akkor hát... - karolt át gyorsan. - Isten veled. Írj, ha szükséged van valamire.

- Feltétlenül - szorítottam magamhoz. - Jól éreztem magam veled. - könnyek szúrták a szememet, de nem tudtam miért. Jobban a szívembe zártam, mint gondoltam. - Viszlát, Margaret.

- Mostantól csak Artois professzor asszony. - javított ki kíméletlenül.

- Nem felejtem el. - belenyúltam a kis porcelántálba egy marék hopp-porért és beleszórtam a tűzbe. A lángok szinte az egyik pillanatról a másikra színeződtek át zöldre. A cuccaimmal együtt léptem be közéjük és vetettem még egy utolsó pillantást a nénikémre és a kis kastélyra, mielőtt kimondtam a címet és minden elsötétült.

A szorító érzés persze most sem maradt el, hiába használtam már annyiszor, még mindig gyűlöltem a hopp port. Szokásomhoz híven hangos csattanással érkeztem meg egy a kastélybelivel méretben megegyező kandallóba, hogy aztán a fejemre essen a hátizsákom, ami az út alatt kicsúszott a kezeim közül. Bosszúsan nyitottam ki a szemem a hirtelen támadt világosságban és hunyorogva néztem körbe. Talán ha tíz másodpercem volt erre, mert rögtön rámugrott a két lány, hangjukból ítélve.

- Végre, Eliza! Már azt hittük sose jössz meg. - bosszankodott Juliette, miközben óvatosan megölelt, majd ellépett tőlem és fejcsóválva végigmért. - Először a fürdőt kell ezek szerint megmutatnom.

Louise fülig érő vigyorral segített ki a kovácsoltvas indák közül és kapta fel az egyik táskám.

- Mikor érkeztél? - siettem az oldalán Julie után, aki már el is hagyta a helyiséget.

- Tegnap este. A szüleim tettek egy kis kitérőt, mert Olive-ot vitték egy kviddicsválogatóra. - Őse sokat változott, rakoncátlan vörös tincsei az ég felé meredeztek, fekete szeme vidáman csillogott. - Csak Julie játszik rá szokás szerint. Szereti, hogy most ő a ház úrnője.

Értetlenül néztem rá. - És a szülei?

Louise szomorkásan elmosolyodott. - Elutaztak, azt hiszem szerdán jön vissza az apja. De így is rengetegen vannak itt, házvezetőnő Mrs. Blue, egy tucat kertész és egy séf is van.

- Király - néztem körbe. A kandallós szoba ugyan kicsi volt, de biztos vettem, hogy több hasonló is van belőle. Most egy halványkék folyosón haladtunk végig, amit krémfehér és kék mintás szőnyeg borított. A falakon festmények és aranykilicses ajtók sorakoztak, mindkét oldalon, néha egy- egy kisasztalon ami mellett elhaladtunk egy nagy csokor virág díszelgett. Stílusban keveréke volt egy múzeumnak és egy csicsás kastélynak. Margaret "kis vára", se volt visszafogott a várárokkal és antik bútoraival, de az inkább régimódi volt és nem ilyen új.

- Minden emeleten van egy fürdőszoba a ti szobáitok itt vannak a közelben, úgyhogy osztoznotok kell rajta. - bukkant fel Julie a kanyarban.

Elkeseredett képet vágtam. - Komolyan? Nem lesz saját fürdőm?

A búzaszőke hajú lány töprengő arcot vágott. - Ha akarod, akkor kapsz egy másik szobát lent és a földszinten és úgy lesz - mosolyodott el a végére. - Megoldjuk.

Louval egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. - Jules, a suliban is közös fürdő van. Elfelejtetted?

A házigazdánk elsápadt egy pillanatra, majd megcsóválta a fejét. - Jó, ezt megérdemeltem. Azon vagyok, hogy kiverjem a fejemből. - indult tovább. - A szüleim szerint szólom kéne Madame Maximenak és akkor lehetne saját fürdőm, a közös nem túl higénikus.

A vállára tettem a kezem. - A Roxfortban minden lány, aki egy házba járt egy hálószobában aludt.- elborzadt tekintetét látva folytattam. - Itt legalább saját szobánk van.

Juliette a plafonra emeltet a tekintetét. - Megmutatom a szobádat, aztán ha letörölted magadról a kormot körbevezetlek a házban. Anyám elájulna, ha piszkos lenne az egyik szőnyeg is.

Nem akartam tovább feszíteni a húrt, ezért csak magamban kuncogtam fel, amikor Lou halkan kijavította a mellette álló lányt, hogy ez nem ház, hanem valóságos kastély, de Julie nem hallotta meg haladt tovább. Hiányoztak már.

A szobában is, amit Julie nekem jelölt ki a kék volt az uralkodószín, de a fehér mellett babarózsaszínnel kombinálva. A baldachinos ágyról, a nagy tükrös fésülködőasztalról és bojhos szőnyegekről leginkább egy hercegnő szobája jutott eszembe. A díszes, kacskaringós motívumokkal beborított falak és csillogó szalagokkal összekötött mályvaszínű függönyök is pont ezt sugallták.

- A tiéd is ilyen? - súgtam Louisenek, aki megborzongott a szoba láttán.

- Szerencsére nem. Az kékeszöld. - rámkacsintott. - Neked tartogatta ezt a csodát.

Azonban nem lehetett leszólni Julie és a szülei izlését ugyanis a ház minden hálószobája, amik közt jó pár vendégszoba volt, mind más színben pompázott, a kék mindig jelen volt. A földszinten a hatalmas nappalin kívül, ahonnan csigalépcső vezetett az emeltre, volt még egy kandallós helyiség számomra ismeretlen funkcióval, hiszen itt sosem volt hideg.

A bejárati ajtón kilépve, végre közelről is megláthattam azt, amit előtte a nappali ablakain át. Egy hatalmas medencét a harsányzöld gyep közepén, törtfehér márványlapokkal és kerítéssel elkülönítve a kerttől.

- Remélem, hogy hoztatok fürdőruhát. - nézett hátra Julie.

A nap melegen tűzött, lágy szellő borzolta össze a hajunkat és frissen nyírt fű illatot hozott. Nagyot szippantottam a levegőből és a lányok nyomába iramodtam. Margarettel is jól éreztem magam, de ez egy teljesen más világ volt. Biztos voltam benne, hogy élvezni fogom az itt töltött idő minden percét. Szinte láttam magam előtt, ahogy napfelkelte előtt felkelek és az ablakban ülve próbálom lerajzolni a környező hegyeket, mielőtt Louhoz és Juliehez csatlakozva nekivágnánk a napnak.

Megráztam a fejem, kiűzve belőle az efféle gondolatokat és visszatérve a jelenbe, válaszoltam Julie kérdésére az angliai utammal kapcsolatban és kezdtem el faggatni őket a szünet eddig eltelt részéről. Mert csakis a most számított.