Gabriel és én váltottunk egy gyors pillantást, majd egyszerre bólintottunk.

A Mardekáros flegmán intett, hogy kövessük, majd kisétált a helyiségből. A cuccomat ott hagytam a földön és követtem őket.

A villa egy hatalmas birtokon állt, még erdő is tartozott hozzá, de tudtam, hogy ez csak egy afféle 'nyári lak' volt a Malfoy család számára.

Volt ott még ezen kívűl több szobor és furcsa alakú bokor katonás sorokban kígyózva végig a sötétzöld gyepen és a háttérben egy igazi kviddicspálya. Na, nem olyan, mint a Roxfortban, vagy mint a Beauxbatonsban, de hasonló mása volt, csak lekicsinyítve. Még egy mini nézőtér része is volt. Az Odú is rendelkezett ugyan hátul egy apró kviddicspályával, ahol tavaly nyáron rengeteget játszottunk az ikrekkel, de az ennek a nyomába sem érhetett, hiszen ott csupán egy palánk volt meg egy rakás pimasz törpe.

Ezeken kívül az erdő széle előtt egy sövénylabirintus is helyet kapott, ami innen nézve elég hátborzongató volt, de gondolam, a kviddics palánkok túl barátságos hangulatot keltettek, ezért gyorsan oda kellett rakniuk valami ijesztő dolgot is.

Malfoy a ház mögött álló seprűtárolóból előkapott három Nimbusz 2001-est, és a kezünkbe nyomta, majd egy ládát és előbányászott.

- Nem kéne ehhez még egy ember? - simítottam végig a seprű nyelén. A Beauxbatonsban is egy ilyennel repültem mindig, meg sem próbáltam a puccos francia fajtákat, amit a többiek használtak. Lehet, hogy ezen nem volt világoskék bolyhos ülésmelegítő, és nem is áraszott émelyítő mandulaillatot, de tökéletesen áramvonalas és fantasztikus darab volt. Számtalanszor kértem már a Nagyit, hogy kaphassak egy seprűt, azonban mindig azt válaszolta, hogy nem a nőknek való sportág. Ezért szépen lassan ki is ábrándultam belőle, majd Franciaországban újfent megszerettem. Főleg a repülést. Olyankor szabadnak és minden kötelezettség alól mentesnek éreztem magam. Csodálatos volt.

- Ti lesztek ellenem - pattant fel a Draco a seprűre és zökkentett ki a gondolataimból. - Most csak melegítünk. Holnap pedig Zambini is átjön, akkor rendezünk egy háziversenyt.

- Blaise Zambini? - jutott eszembe a fiú neve.

Malfoy bólintott. - Talán gond?

- Csak egy újabb undok Mardekáros - motyogtam halkan, hogy csak Gabriel hallja, amikor a szőke fiú a levegőbe emelkedett. Nem ismertem jól a holnapi ellenfelünket, de egyszer régebben majdnem orrba vertem, amikor Nevillet kezdte gúnyolni.

Újfent egymásra pillantottunk Gaberiellel, miközben nagyot nyeltem és megvártam, amíg Malfoy arrébb repül. Ekkor gyorsan a francia fiú felé hajoltam és értetlen tekintetét látva magyarázni kezdtem. - Egy másik Mardekáros tetű.

- Hogy milyen?

- Mardekáros. Az ház a Roxfortból, ahonnan a legtöbb sötét varázsló kikerült. Még Tudjukki is oda járt. - suttogtam a seprű nyelét vizsgálgatva közben.

- Voldemort a Roxfortba járt? - szaladt ráncba a homloka.

Döbbenten kaptam fel erre a fejem. - Igen, ő is oda járt. - eszembe se jutott, hogy ki meri mondani a nevét, amit én most nem tettem, de elismerően néztem rá. Ám még mielőtt akármit mondhattam volna erre, ő is követte Malfoy példáját és egy pillanattal később már két méterrel magasabbról nézett rám.

Elvigyorodtam és én is átlendítettem a lábam a seprűm felett és halk sóhaj tört fel belőlem, amikor én is a levegőbe röppentem.

***

Teljesen ellazultam a repüléstől. Energiával és örömmel töltött el. Az elején még csak lazán passzolgattuk a labdát, de amikor mindketten látták, hogy nem vagyok olyan béna, mint amilyennek hittek, egészen belejöttünk. Mert azt egyikük sem tudta, hogy az ikrekkel egy évvel korábban, amikor az Odúban töltöttem egy kis időt, szinte minden nap kviddicseztünk, meg persze az a pár alkalom, amikor még a Beauxbatonsban gyakoroltam közrejátszott abban, hogy nem voltam rossz. Sőt, egész jól tudtam repülni.

Malfoy sem volt azonban rossz, hiába idén még a háza kviddiccsapatába is bekerült, bár ez inkább az apja pénzének volt köszönhető, korántsem okozott akkora meglepetést, mint Gabriel, akinek láthatóan gondjai voltak a magassággal.

Nem hittem a szememnek, amikor először néztem a fiúra, aki amikor elkapta a felé dobott kvaffot, kis híján lefordúlt a seprűről és erősen zöldes árnyalattal az arcán pillantott fel ijedten. Malfoy szerencsére nem vette észre, mert teljesen el volt foglalva saját magával, de én igen. Ezek után gondosan figyeltem Gabriel minden egyes mozdulatát és a végén egy dolgot tudtam leszűrni. Az évfolyamtársamnak tériszonya volt!

Amíg ő a magassággal én a komoly, kifejezéstlen ábrázat megtartásával kűzdöttem, valahányszor észrevettem, ahogy összeszorítja a száját és fogcsikorgatva dobja vissza Malfoynak a labdát. Állandóan csak az járt a fejemben, hogy ha egyszer fél a magasságtól, akkor miért töltötte a tanév végén a szabadideje nagy részét a Legmagasabb Torony tetején? Miért?

Így miután teljes erőmből elhajítottam a fasor irányába a kvaffot, leszálltam a földre és vártam, hogy a fiúk is kövessék a példámat. Gabriel egy apró, hálás mosolyt villantott az irányomba, Malfoy azonban értetlenül landolt mellettünk.

- Már ennyitől elfáradtál, Bennet?

- Nem, de még ki akarok csomagolni. - dobtam oda neki a seprűt. - Majd holnap játszunk. Akkor nem fogsz panaszkodni amiatt, hogy korán fejeztük be. - kiáltottam vissza neki, miután elvette a Nimbuszt és elindultam vissza a ház felé.

A küszöbön belépve nagy nehezen visszasétáltam oda, ahol a cuccaimat hagytam, de már nem voltak ott. Gyorsan körbenéztem, de sehol se találtam őket, de nem is kellett sokat keresgélnem mert pár perccel később felbukkant Malfoy és a hanyagul a falnak támaszkodva állt meg előttem.

- Hol vannak a cuccaim?

- Fent az egyik vendégszobában.

- És Gabriel? - nem volt nehéz észrevenni, hogy a másik fiú nincs vele.

- Ő is a cuccaid közé tartozik? - húzta fel kérdőn az egyik szemöldökét.

Ingerülten megráztam a fejem, de nem várta meg a válaszomat, csak intett, hogy kövessem, ezért néma csendben siettünk át a márványpadlós folyosókon és egy lépcsősoron.

***

- Ez az - bökött a sötétbarna, aranyozott ajtó felé fél kézzel, majd zsebredugta a kezét. - Pakolj ki... vagy tudom is én. - indult el visszafelé. - Majd gyere.

- Ne félj, nem lépek le! - kiáltottam vissza, aztán lenyomtam az ajtó díszes, ezüst kilincsét.

Odabent azonban nem várt látvány fogadott. Persze azért nem vörös és arany színekre számítottam vagy Griffendéles feliratokra, a ház egyébként is zöld és fekete uralkodószíneiből kiindulva, de megtorpantam az ajtóban. Ugyanis úgy éreztem, mintha a Mardekár klubhelyiségében találtam volna magam, hiába nem jártam még ott.

A falakat méregzöld, kacskaringós indákkal díszített tapéta fedte, néhol egy- egy régi olajfestménnyel megszakítva a sort. Velem szemben két hatalmas ablak volt - ezüst mintás zöld függönyökkel - , jobbra egy baldachinos ágy állt - a fallal színben egyező ágyterítővel -, egy kovácsoltvas keretes tükör és pár sötétbarna bútor. A berendezés egyszerre volt régimódi és visszafogott, de mégis harsány és hivalkodó stílusú. Pont, mint maga a Malfoy család.

A táskáim viszont tényleg a szoba túlsó felében álltak az antik könyvespolcnak támasztva, így elégedetten huppantam le az ágyra. Aztán felálltam, amikor észrevettem, hogy a tapétából az egyik falon egy a bejárati ajtóéhoz hasonló kilincs áll ki, és kíváncsian nyomtam le. Azonban sajnos csak a fürdőszobát találtam a túloldalon és nem egy középkori kínzókamrát, amit elvártam volna figyelembe véve a család hírét.

Erre a gondolatra azonban egy kicsit el is szégyelltem magam. Malfoyék szó nélkül adtak nekem szállást, miután pofátlanul meghívattam magam hozzájuk. Nem volt túl udvarias tőlem, hogy ilyenekre gondoljak is egyáltalán. Róluk azonbam eszembe jutott a Nagyi és Artois is és dühösen szorítottam ökölbe a kezem.

- Azalatt a három hét alatt, amit pedig itt fogok eltölteni, egy rossz szavam se lesz Narcissa Malfoy családjára. - határoztam el, persze tudtam, hogy ez lehetetlen vállakozás, ha nap mint nap találkoznom kell Draco Malfoyjal. Neki ugyanis mindig sikerült valamivel kihoznia a sodromból, de az utóbbi órákban teljesen ki is ment a fejemből, hogy miért vagyok itt, egyszerűen csak élveztem a délutánt. - Talán még valami jó is kisülhet ebből az egészből. - néztem ki az ablakon, ahonnan páratlan kilátás nyílt a hátsókertre.

Miután kipakoltam egy- két dolgot a bőröndömből és elkezdtem áttanulmányozni a könyvespolcot, egy hangos csattanás szűrődőtt át a túloldalról és rögtön utána az, hogy valaki haragosan káromkodik. De nem angolul. Csakis Gabriel lehetett.

Ezért fogtam magam és kisurrantam a szobából, egyenesen a következő ajtóhoz, ahol miután kopogtam válaszra se várva nyitottam be. Ez a szoba azonban teljesen az ellentéte volt az enyémnek. Krémszínű falak, halványkék mennyezet és világos bútorok fogadtak, de azért a szoba közepére becsempésztek egy hatalmas méregzöld szőnyeget.

A francia fiú az íróasztala mellett térdelt a kezében egy tintával átitatott pergamennel, a földön pedig az üveggel, ami eltörött, és a tartalma már lassan a  szőnyegig folyt.

- Szerintem kevés lesz a szoba átfestéséhez egy üveg. - léptem beljebb.

- Mit akarsz? - dobta le az átázott pergament a földre és törölte bele a kezét a talárjába.

- Semmit - néztem körbe, miköben ő kivett valamit az egyik fiókból és a kifolyt tintára szegezte. Azonnal odaugrottam mellé és egy hirtelen ötlettől vezérelve csavartam ki a kezéből a pálcát. - Neked teljesen elment az eszed? Ezért akár ki is csaphatnak a Beauxbatonsból!

- Mióta érdekel, hogy mi lesz velem? - lépett hátrébb felemelt kézzel. A pálcája még mindig az én kezemben volt.

- Nem érdekel - tettem le végül az asztalra a halványbarna fából készült pálcát, ami mintha tiszafa lett volna, de nem voltam biztos benne. Ugyan nemrégóta csücsült az enyém a bőrömdömben, de máris hiányzott. Melegséggel töltött el valahányszor hozzáértem. - Kinek akartál írni?

- Na, ehhez pedig végképp semmi közöd. - vette el az asztalról a pálcát és dobta vissza a legfelső fiókba. Megcsóváltam a fejem és kifelé indultam, amikor utánam kiáltott: - Várj már, Bennet! Miért jöttél?

- Először is - emeltem fel a mutatóujjam. - ne hívj Bennetnek. Másodszor... csak azt akartam megkéredzni, hogy mióta van tériszonyod?

Zavartam megvakarta a feje búbját és lesütötte a szemét. - Nem véletlenül nem kviddicseztem az órákon a Beauxbatonsban ha nem volt muszáj. Mindig is féltem a magasságtól.

- Akkor a Torony?

- Az nem számít. - legyintett. - Ott nem éreztem minden egyes pillanatban azt, hogy az az utolsó.

- Szóljak Malfoynak, hogy lefújjuk a holnapi meccset? - tettem a kilincsre a kezem, mint aki indulni készül.

- Ne! - szólalt meg egy kicsivel hangosabban. - Semmi esetre! Majd addig gyakorlok és menni fog.

- Gabe, ha egész életetben féltél a magasban, akkor mit akarsz gyakorolni?

Elfordult, már csak a hátát láttam. - Megoldom.

Ezt nem tudtam szó nélkül hagyni. - Ne segítsek?

***

Lassan elkezdett lemenni a Nap, mire Gabriellel átvettünk először mindent fejben a kviddicsről és a helyes repülési technikákról, hogy aztán kint is gyakorolhassunk. A repülésórák ugyan szerves részét képezték az órarendünknek, de csak heti egy órában és akkor sem mindig gyakoroltunk élesben, csupán beszélgettünk híres meccsekről vagy éppen a szabályokról, mivel túl durva sportnak tartották ahhoz, hogy a hozzánk hasonló fiatalok is ezt űzzék. Ennek ellenére mindegyik háznak volt kviddiccsapata, de sokkal szigorúbban vették a dolgokat, mint a Roxfortban és nem is volt annyi meccs.

Malfoy gyanúsan került minket a délután, de nem törődtünk vele. Viszont, amikor kifelé indultunk a kertbe, a folyosón belé és az anyjába botlottunk, aki nemrég jöhetett meg, mert még mindig rajta volt a hosszú, fekete bársonyköpenye.

Amikor ők is megláttak Narcissa Malfoy levette a kezét a fia válláról és odasietett hozzánk. Draco kelletlenül követte.

Én persze azonnal hálálkodni kezdtem azért, hogy náluk lakhatok most, mire a nő elmosolyodott, pont úgy mintha citromba harapott volna és most az én vállamra rakta a kezét.

- Téged itt mindig szívesen látunk.

Nagyot nyeltem a kijelentése hallatán, de végül felfedezte Gabrielt is és őt kezdte el faggatni a napjáról. A fiú elmondta, hogy éppen az udvarba indultunk gyakorolni a holnapi mérkőzésre.

Narcissa Malfoy aprót bólintott. - Akkor menjenetek. Érezzétek otthon magatokat. - lépett egyet hátra és megragadta a fia karját. - Nekünk Dracoval most dolgunk van.

És már ott sem voltak. Ezért folytattuk az utunkat a kert felé. Alig tudtam elhinni, hogy pár órával korábban még a Nagyi házában ültem a baglyokra várva, most pedig Gabriellel gyakrolotam, hogy holnap megmérkőzzünk a Malfoy házban két volt évfolyamtársammal.